Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-04 / 283. szám
1999. december 4., szombat Sport 15. oldal Fókuszban az ünnepeltek. Szolnok város országos diákolimpiái bajnokait köszöntötték tegnap délután a ruhaipari szakközépiskolában. Az esemény résztvevőinek először műsorral kedveskedtek a házigazdák, majd az önkormányzat illetékeseitől tárgyjutalmat kaptak a legjobb sportolók és edzőik, valamint kihirdették a városi diáksportpontverseny végeredményét. Az általános iskolák közül a Széchenyi körúti lett az abszolút első — hiszen a diákolimpiái és tömegsportpontversenyben egyaránt a legjobbnak bizonyult —, mögötte a Szandaszőlősi és a Belvárosi Általános Iskola diáksága végzett. A középiskolák közül a Széchenyi gimnázium nyerte az összetett versenyt, a második a Verseghy gimnázium, míg a harmadik helyet a ruhaipari szakközépiskola szerezte meg. fotó: mészáros Női és férfi röplabda Extraliga Két emberrel nem lehet nyerni JRK—BSE FCSM 0:3 (—21, —18, —21) Jászberény, 200 n., v.: Járosi, Ratkóczai. JRK: Adorján, Kriegel É., PESTI, Sápi, Karakas, KRIEGEL O. Csere: Fényes (liberó), Nagy /., Selmeczi. Edző: Deme Gábor. BSE: SZABÓ A., Héjjas, Fel- legvári, PAP, NAGY, Pethő. Csere: Tóth A. Edző: Németh Lajos. Az eredmény alakulása. I. játszma: 3-5, 10-9, 13-14, 15-21. II. játszma: 3-2, 9-9, 12-20, 16- 21. III. játszma: 5-3, 8-15, 14- 21, 20-22. Bár az elmúlt évek eredményei, a bajnokság állása alapján nem a házigazdák számítottak a találkozó esélyesének, a múlt héten megcsodált küzdőszellemüknek köszönhetően bizakodva várták szurkolóik a BSE elleni összecsapást. Reményeiket tovább táplálta az a tény, hogy alig 48 órával korábban a fővárosiak kiélezett, másfél órás csatát vesztettek otthonukban. Aztán sajnos gyorsan csalatkozniuk kellett, hiszen kedvenceik mindössze az első szett közepéig voltak partiban a korántsem csúcsformát eláruló BSE-vel. Különösen a feladók közti különbség volt szembetűnő, hiszen míg Szabó A. labdáinak szeme volt, addig a hazai irányítók nem találták a ritmust. Ugyan a második játszmában is sokáig szoros volt az állás, igazából egyetlen pillanatnyi esélye sem volt a vendéglátóknak az egyenlítésre. A zárófelvonásban csupán a hajrában villantott fel valamit valós tudásából a JRK, ám mindez édeskevésnek bizonyul a fővárosiak ellen. Sápiék ezúttal lelkesedésben és játékban nem tudták megismételni, de még csak megközelíteni sem múlt heti formájukat. Deme Gábor: — Szégyellem magam a csapat helyében is, és elnézést kérek nagyszámú közönségünktől halovány teljesítményünkért. Két emberrel nem lehet meccset nyerni. Németh Lajos: - Néha küszködve, de végül is eredményes játékkal nyertünk. Géléi A házigazdák fölé magasodtak a vendégek Sz. Titász RK—KRC 1:3 (—21, 18, —23, —21) Szolnok, 150 n., v.: ifj. Juhász, Semler. Titász: Surányi Sz., Juhász, Szalui, SZEGEDI, PÉNZES, Tóth G. Csere: GULYÁS (liberó), Aggod. Edző: Surányi Márton. Kecskemét: TÓTH A., Csala, SOMODI, Kása, Varga Z., SZEKERES. Csere: Maczák (liberó). Edző: Karagics Mátyás. Az eredmény alakulása. I. játszma: 3-3, 7-9, 11-14, 16-20. II. játszma: 3-3, 8-6, 13-8, 20-16. III. játszma: 2-4, 9-9, 16-15, 21-22. IV. játszma: 3-3,11-10,14-18, 18- 21. A magassági fölényben játszó kecskemétiek a mezőnyben sokat hibáztak, ellenben a hálónál verhetetlennek bizonyultak. Tóth Ákos, Somodi és Szekeres váltakozva ütötték át a szolnoki sáncot, és még arra is maradt erejük, hogy a hazaiak támadásait eredményesen blokkolják. A Titász a szerváinál kockáztatott, ami igen szerencsétlenül sült el, hiszen egy egész szettnyi nyitást rontottak el Surányi Szabolcsék. A vendéglátók egyébként keményen küzdöttek, de a rutinosabb ellenfelüket csak megszorítani tudták. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szerencsével továbbra is hadiállapotban állnak az áramszolgáltatósok... Surányi Márton: — Sajnos be kell látnunk, hogy csak megszorítani tudjuk nemesebb ellenfeleinket. Karagits Mátyás: — Tartalékos csapatom szokatlanul jól koncentrált végig. Mészáros Rezák László hamarosan nagypapa lesz Vízilabda OB I. Rangadó a Damjanichban A LEN-kupában kellemes meglepetésre a legjobb nyolc közé jutott Eger látogat el ma 17 órakor a Damjanich uszodába. Gyulavári Zoltán együttese hatalmas bravúrt hajtott végre a nemzetközi porondon, de a nyáron a szolnoki Szoltisz-kupát is elhódító hevesi csapatot e nap délután egy mindenre elszánt gárda várja a Tisza partján. Mohi Zoltán legénysége ugyanis erősen fogadkozik: maximális erőbedobással legyőzik a Bau- System jól úszó csapatát. Mint a fiatal edző kifejtette, játékosai hullámzóan produkáltak ez idáig, s remélhetően ma a jobbik arcát mutatja az együttese. Sajnos Varga Tamás kevésbé mutogatja majd jobbik profilját, hiszen újra arcüreggyulladással bajlódik, a többiek azonban keményen tréningeztek az elmúlt időszakban. Cseh Sanyiék nem rejtik véka alá, a vendégek legjobbjának, Jászberényi kapusnak a hálóját szeretnék alaposan kitömni. A vidéki rangadó szokásosan izgalmas csatát ígér. M. G. Szolnokon járt az egykori sikeredző A dolgos hétköznapok attól válhatnak olykor kellemesebbé, ha a napi munkába belefér egy-két játékos óra, még akkor is, ha az edzőmeccset is illik, sőt kötelező komolyan venni. Edzőpartnerként a Nyíregyháza B-csoportos kosáregyüttese látogatott a minap az Olaj KK otthonába, méghozzá Rezák László vezetésével, akit szemmel láthatóan hatalmába kerített a nosztalgia, amikor megmarkolta a körcsarnok ajtajának kilincsét. Szívét ugyanúgy körös-körül, minden irányból „megtámadták” az emlékek, amelyekből ennyi idő után már jobbára csak a szépek elevenedtek fel. Az ilyenkor természetes baráti üdvözlés sem maradt el, hiszen a maiak közül Rezák László többekkel is együtt dolgozott annak idején, amikor bajnokcsapatot fabrikált a Tiszaligetben vagy éppen Magyar Kupa-döntőre vezette fiait. À vérében pedagógus szakember szolnoki serénykedése után Pakson töltött két bajnoki évet, s az atomvárosiakkal 4. helyet szerzett az A-csoportban, bronzérmet pedig a kupában. Nyáron nagy meglepetést okozott, amikor megtudtuk, hogy - egyébként a válogatott edzője is volt Mészáros Lajos szövetségi kapitány mellett — a második vonalban tanyázó Nyíregyháza ajánlatát fogadta el, számos magyar élcsapat hívó szavát megköszönve. Többen az anyagi előnyök szem előtt tartásával „vádolták” Rezá- kot, ám aki ismeri, az tudja róla, hogy nála nem a pénz az első számú hajtóerő. Jóval inkább a szakma, a pedagógia gyakorlása, a tanítás, az értelmes célok megvalósítása, és természetesen a jó eredmény elérése. — Egyszerűen rokonszenvesnek találtam azt a fajta törekvést, amelyet a szabolcsiak elém vázoltak. Pillanatok alatt sikerült beleilleszAz éremosztás — középen az edzővel — is olyan esemény, amely a szép emlékeket gyarapítja fotó: archív — Kimondottan jól. Zoki, Tóth Zoli, Sztojan és a többiek számos kedves, szunnyadó emléket idéztek fel bennem. Aztán megismerkedhettem Ökrös Imivel, aki a mi szakosztályvezetőnkkel már „megnemtámadási” szerződést is kötött szóban. Jóval inkább a kölcsönös segítségnyújtást hangsúlyozva. — Milyennek látta a mai Olaj KK legénységét? — Nagyon tetszett. Az a fajta keménység, amit beletesznek a védekezésbe, csak a reájuk jellemző módon, abban máris mindenkit megelőznek az országban. Saját csapatomnak pontosan egy negyedóra kellett ahhoz, hogy átvegye a szolnoki ritmust. — Nyáron elköszönt a válogatottól is, nem bánja? — Cseppet sem. Nyíregyházán annyira sokrétű a feladatom, hogy minden, a kosárlabdával kapcsolatos „éhségemet” kielégíti. Persze a távolságokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. A közeljövőben úgyis utazhatok sokat, mert decembertől nagypapa leszek, s az unokám sem itt fog lakni a szomszédban. - néder tenem magamat és a felfogásomat az elképzelésükbe.- Elárulható valami ebből a nyíregyházi sajátosságból?- Elsősorban a hazai játékosokból összeállítva képzelik el a csapatukat. Elég régen jó utánpótlásnevelő munka folyik, csak hát a kinevelt fiatalokat eddig nem sikerült megtartani. Ezt a folyamatot immár a vezetésemmel szeretnénk megállítani. Éppen a héten ültem asztalhoz a fiatalok edzőivel megbeszélni azt, hogy milyen egységes szemlélet szerint tegyük valamennyien a dolgunkat.- Mennyire erős a klub háttere?- Nem vet fel bennünket a pénz, talán ezért sem fordulhat elő túlköltekezés, ellenben azt elmondhatom, hogy nálunk ismeretlen a fizetési késedelem, s a jövőt tudatosan tervezzük.- Benne az A-csoportba való feljutást?- Úgy érzem, megoldható lesz a feladat, mert a csapatom szerkezete és a fiatalsága melletti komolysága garancia lehet a magasabb osztályba lépéshez. Hosszú idő után hogyan érezte magát a régi ismerősök között? Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda. Férfi NB I/B: Tisza- földvár-AKE-Szolnok, 18. Női NB I/B: Herz-FTC II.- Abonv KC, 11. Hajdúnánás— Martfűi VSE. 16.30. Női világ- bajnokság: Magyarország- Oroszország (MTV2), 15. Kosárlabda. Férfi NB L, A-csoport: Szolnoki Olaj KK- Marc-Körmend (Szabó, Király), Tiszaligeti Sportcsarnok, 18, (ifi: 15.45). Labdarúgás. PNB: Tatabánya- Gázszer (Szarka), Debrecen- Vác (Szabó Zs.), Diósgyőr- MTK (Kiss B.), Nyíregyhá- za-Dunaferr (Puhl), 13. Siófok-Szombathely (Megyebíró), 14, Kispest-Győr (Juhos), 15, Ferencváros—Szeged (Hajdó), (MTV 1), 17. Röplabda. Női NB /..• Szolnoki MTE—Miskolc, Tűzoltócsai- nok 15. Férfi NB IL Debre- cen-Kunhegyes, 11. Teremlabdarúgás. Mikulás-kupa, Tiszasüly, 9. Vízilabda. OB I.: Szolnoki VSC—UVMK-Bau System Eger (Bátori, Vajda), Damjanich uszoda, 17. Vasárnap Birkózás. Diák kötött- és szabadfogású csapatbajnokság, Budapest, Fáy u., 11.30. Kézilabda. Női világbajnokság: Magyarország —Korea (MTV2), 18. Labdarúgás. PNB: Nagykani- zsa-Vasas (Csema), 13. Röplabda. Női extraliga: Pulzus-Jászberényi RK, Budapest, Megyeri u., 16. Teremlabdarúgás. Mikulás-kupa, Jászjákóhalma, 8. Hétfő Teremlabdarúgás. NB /..- FC Rubeola-Victórió PD, Csömör, 19.30. Vízilabda. OB L BVSC-Vasas (Duna TV), 19. Férfi kosárlabda A Körmend következik A válogatott és kupamérkőzések után ismét a bajnokság felé fordul a figyelem. A felsőház 11. fordulójában az Olaj KK a Marc-Körmend gárdáját fogadja ma este 18 órakor a Tiszaligetben. A vendég Rába-partiak az elmúlt tíz fordulóban mindössze négyszer nyertek, ebből idegenben csupán Debrecenben volt sikerélményük. A sikertelenség hatására lecserélték a légiósaikat, jelen pillanatban a 210 centiméteres center, Jeremy Eaton az egyetlen külföldijük. Állományuk a legfiatalabb a mezőnyben, mindössze 21,5 év, s ebben benne van a 34 esztendős Zsebe Feri is. Fiataljaik azonban több mint ügyesek, Németh „Csicsa" a horvátok ellen, míg Fodor Gergő a szlovákok elleni válogatott meccsen bizonyult nemzeti csapatunk egyik legjobbjának. — Ismerjük őket, a taktikus, figurális játékuk mellet sokat futnak, egy percig sem szabad lebecsülnünk őket. Nálunk mindenki a fedélzeten, Maljko- vics és Mészáros is felépült, tehát ők is helyet kapnak a keretben. Nekünk egy jó Körmendet is le kell győznünk hazai pályán — mondta Zorán Kmé- zics, a szolnokiak edzője. Az elmúlt évek eredményeit böngészve mindig nagy csatát vívtak a felek. Tavaly Madison 52 pontjával megspékelve 98- 86-ra, tavalyelőtt pedig 58-52- re nyertek a vasiak Szolnokon. Reméljük, mától az Olaj győzelmi sorozata következik. A forduló további párosítása: Bp. Honvéd—Soproni Ászok KC, Albacomp-UPC-Dombó- vári VMSE, PannonPipe DAKK—Atomerőmű SE, Flextronics-ZTE KK-Falco KC. A Matáv-Pécs-Kaposvár meccset január 12-én játsszák (vécsé) Női labdarúgás Pádár Anita a legjobb A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége Pádár Anitát választotta az év női labdarúgójának. A Verda 5000-László Kórház 20 esztendős irányító középpályása Karcagon született, s a kunsági városban ismerkedett meg a futball alapjaival, majd Szolnokon mutatkozott be először a női bajnokság élvonalában. A fejlődése érdekében később Budapestre igazolt, ahol nemsokára a többszörös bajnokcsapatban is igazolta tehetségét. Játékintelligenciájára és gólérzékenységére a válogatott vezetői is felfigyeltek, s azóta 11-szer öltötte magára a címeres mezt. Pádár Anita a László Kórházzal 2-2 alkalommal nyert bajnokságot és Magyar Kupát. . Az év női labdarúgója a futball mellett nyelveket tanul, mert szeretne egyszer külföldre szerződni: - Németországban meg az olaszoknál, de főleg Amerikában máris óriási divat a női foci. Miért ne lenne szerencsém külföldön is?—vélekedett esélyeiről a karcagi leányzó. Mihaldinecz harmadik Mihaldinecz Rudolf a harmadik helyet szerezte meg a motorcsónak Formula-1-es vb zárófutamán Abu Dhabiban. Mihaldinecz a startot követően harmadikként vette az első fordulót, ekkor azonban bukás miatt leállították a versenyt. A megismételt rajtnál motorja csak a harmadik kísérletre indult el, ezért az utolsók között tudott nekivágni az 50 körös versenynek. Utána viszont körről körre hozta be a hátrányát, s Formula-1- es pályafutása legjobb eredményét érte el. Az idei vb-t az összetettben ugyanis a 9. helyen zárta a magyar versenyző.