Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-04 / 283. szám

1999. december 4., szombat Megyei Tükör 5. oldal Nézőpont A sötét oldal Javult hazánk környezetei állapota — derül ki egy, a szakminisztérium által készített jelentésből. A ta­valyi adatok alapján valóban elmondható, ha az Európai Unió tagjává válunk, akkor Magyarország lesz a szervezet legtisztább talajú országa. Már ha azzá leszünk, hiszen csatlakozásunk egyik buktatója pont a környe­zetvédelem lehet. Tény, hogy nálunk környezetvédelmi szempontból a termőföld ter­helése sokkal kisebb, mint az unió országaiban. A mezőgazdasági ter­melők szegénysége miatt ugyanis a műtrágya-felhasználás fele — hek­táronként 40-50 kilogramm - a nyugat-európainak. Más oldalról szin­tén a szegénység okozza a legfőbb gondot. Míg a vezetékes ivóvízhá­lózat szinte minden településen kiépült, a csatornázottság mindössze negyvenöt százalékos. Ám hiába van csatorna, ha a szennyvíz tisztí­tatlanul ömlik a folyókba. Aztán olyan város is akad, ahol fél gőzzel működik a tisztító. A nagy kérdés az, A szemét is fojtogat ben­hogy mi lesz a legtöbb Hazánkban csupán település határát már tonna hulladékot „termel”. most elborító szeméttel. Az irdatlan mennyiség nagy ipi'y". ............................................. részét, körülbelül négyötöd­é t összegyűjtik, ám az is csak a település határáig jut el. Ezek a sze­méttelepek viszont nemhogy az uniós, de gyakran még a korábbi, en­gedékenyebb hazai előírásoknak sem felelnek meg. Jó néhányat még kerítés sem ölel körül (azt pár száz forint reményében a hulladékgyűj­tők szedik fel), így a szél szabadon hordhatja szerteszét a szemetet. A rossz örökséggel az önkormányzatok tehetetlenek. Éppen ezért örvendetes, hogy Jász-Nagykun-Szoínok megyében több, az EU kí­vánalmainak mindenben megfelelő, regionális hulladéklerakó építé­sének terve is elkészült. Ám félő, hogy a gondot ezek sem oldják meg. Nemcsak azért, mert legutóbb a kétpóiak háborodtak fel, hogy falu­jukat nézték ki szeméttelepnek. A nagy kérdés az, mi lesz a legtöbb község, város határát már elborító szeméttel. Ha pénzt, energiát nem kímélve a régi telepeket felszámolják, a hulladékot áthordják az új, re­gionális lerakóba, akkor azokra a megnyitáskor kitehetik a táblát: Megtelt! Ha viszont „elföldelik”, akkor - szó szerint - csak eltakar­tuk szemünk elől a gondot. Ott marad ugyanis a lyukas bilitől kezdve az állattetemen át az akkumulátorig minden szemét, ami tovább szen­nyezi a földet, a taltyvizet. Problémát jelenthet, hogy az új hulladéklerakókban valószínűleg a jelenleginél jóval többet kell majd fizetni a szemét elhelyezéséért. Ez pedig arra kényszeríthet sokakat, hogy továbbra is a település vagy az erdő szélére hordják műanyag zsákokba gyömöszölt szemetüket. Nemrég hallottam egy városról, mely úgy próbál a megszabadulni a mindent elborító szeméttől és ezzel közelebb kerülni az Európai Unióhoz, hogy a település határát szegélyező fás ligetben rendszere­sen ellenőrök bújnak meg, azt figyelve, ki vetemedik a illegális hulla­déklerakásra. Csak hát minden bokorban nem állhat ellenőr... A megyeszékhelynek igen sürgős egy új hulladéklerakó megépítése és üzembe helyezése Akár a többszörösére is emelkedhet a szemétdíj Szolnokon A megyeszékhelynek igen rövid időn belül szüksége van egy új hulla­déklerakóra, miután a mostani már többszörösen megtelt. Hogy ez az új regionális lesz-e vagy sem, a költségek tekintetében nem mindegy, az azonban biztosnak tűnik, hogy aki szemetel, annak néhány éven belül a mostani szemétdíj többszörösét kell majd fizetnie. „A Nagysándor József úti kijelölt hulladékártalmatlanító telep né­hány éven belül megtelik. Jelenleg az agyagbányagödör másodlagos feltöltése folyik, dombépítés mód­szerével. ” A két mondat abból az előterjesztésből való, melyben a szolnoki közgyűlés a regionális hulladéklerakó megvalósítható­ságáról, pontosabban az előké­születekre szánt forrás jóváha­gyásáról döntött. A megyeszékhely 80 ezres la­kossága igencsak termeli a sze­metet, s az említett lerakó „má­sodlagos feltöltése” már azt je­lenti, hogy a szó szoros értelmé­ben szemétdombot építünk a vá­ros határában. Ráadásul, amint azt Fodor György alpolgármester­től megtudtuk, a lerakó semmi­lyen mai előírásnak sem felel meg. Elméletileg a környezetvé­delmi hatóság bármikor bezárat­hatná, akkor pedig igencsak gondban lehetne Szolnok. Köz­ben arról sem szabad megfeled­kezni, hogy az „emeletráépítés” egyre költségesebb. Fürediek sikere Egy hete Szegeden szép sikert értek el fiatal füredi táncosok: az akrobatikus rock and rollo- Zók országos bajnokságán ezüstérmet szereztek a junio­rok formáciős versenyében. Si­kerük értékét növeli, hogy az iskolásokból verbuválódott kis csapat csupán két éve alakult meg, és azóta igen nehéz anya­gi körülmények között, az egri „Kenguru” Sportegyesület fi­óktagozataként robbant be a parkett akrobatáinak országos élmezőnyébe. Koreográfusuk Szarvas Ferenc. A híres cimbalmos, Rácz Aladár ne­vét az egész ország ismeri, tisztele­tére minden évben találkozót tarta­nak a Jászságban. Leszármazottai nemcsak a nevét, de a zene szerete- tét is tovább éltetik. A szakmában „kis Tuskónak” becézett Rácz Ala­dár prímásnál jártunk Jászladány- ban. A családfő már a kapuban vár ben­nünket. Bent a házban jó meleg fo­gad; a legnagyobb fiú kivételével mindenki itthon van. Az első szo­bában a pár hónapos unoka sírdo- gál, anyja nyugtatja. A polcon ké­pek a múltból, a falakon hegedűk, a sarokban egy szintetizátor. Rácz Aladár és három fia élete a zene körül forog. A családi hagyomány szerint a cimbalmos 15-16. leszár­mazottai lehetnek. — Édesapám az öreg Tuskó volt, én lettem a kis Tuskó. A név az al­katunkra utal. Apám, Rácz László, rádiómuzsikusként és prímásként dolgozott. Édesanyám is zenész volt.. Hangszeren játszani az apámtól tanultam, akinek egy csöpp türelme sem volt hozzám, így kerültem a szolnoki zeneiskolá­A zene az életük ba. A fiaimmal én foglalkoztam először. 1975-ben kaptunk egy öreg zongorát. Hazahoztuk, fel­hangoltuk. Cudar évek voltak. Haj­nalban indultam Pestre dolgozni, éjszaka javítottam a zongorát. Ku­bikosként kezdtem, aztán ács-áll­ványozó, majd betanított lakatos lettem, hét végén pedig zenéltem. És közben építettük a házat - me­séli a családfő. A gyerekek közben sorra jöttek, 1973-ban Ali, ’74-ben Robi, aki ma már maga is családapa, és ’85-ben Gábor. És a régi zongora egy na­pon megszólalt: előbb Ali petyeg- tette rajta a Boci-boci tarkát, majd Robi. — Gábor eredetileg hegedülni ta­nult tőlem. Jól haladt, de ha gyako­rolni kellett, egyre-másra kereste a kifogásokat. Nem erőltettük. Ma­gán-zeneiskolában tanult zongo­rázni Szolnokon, ahol mindent megtanult. Szeret improvizálni. — mondja az apja.- Gábor zenében nőtt fel, még Ez majdnem szerelem volt... — énekli Máté Pétert dalát Robi, testvére és apja kí­séretével FOTÓ: BUGÁN csak egyéves volt, amikor cukrász­dába kellett vinni, mert nézni akar­ta, hogyan szintetizátöroznak—ve­szi át a szót az édesanyja. Három­négy évesen pedig azt kérte, tanul­junk olvasni. Robi is csak ovis volt, amikor már ismerte a betűket. — Ma is rengeteget olvasok — szólal meg Robi, s közben Gábor­ral egy rögtönzött koncerthez ké­szülődnek. így folytatja: — Egy ki­csit másképp lettem zenész, mint apám vagy Áli bátyám, akinek ha­mar kibontakozott a karrierje. Rosszcsont voltam, és a szolfézs nem érdekelt. Máté Pétert viszont mindig csodáltam. Mégsem akar­tam énekelni, inkább a diszkó és a technika érdekelt. Ám egy szil­veszterkor lebetegedett a bátyám, és be kellett ugranom helyette. Az­óta énekelek - és belekezd egy dal­ba. Hangja megtévesztésig hasonlít Máté Péterére. Gábor szintetizáto­ron kíséri, apja hegedűn rögtönöz a régi slágerre. Szépen szól együtt a trió. Elcsendesedik a síró kisbaba is... A családfő szerencsésnek mondhatja magát, sokfelé megfordult, itthon is foglal­koztatják. Állandó cigányze­nekar azonban ma már egyre kevesebb van, külföldön job­ban megbecsülik őket. — Valamikor Ladányban minden kocsmában játszott cigányzenekar, ma már nem lehet megélni csak a zenélés­ből. A cigányok hiába tehet­séges zenészek, számukra a cigányzene nem kiút. Pedig igény lenne rájuk, de csak a tehetősebbek tudják megfi­zetni temetéseken, lagzikon a négy-öt fős zenekarokat. Varga Hajnalka Mindezek miatt még 1995 előtt lépett a város, s több területet is kiszemelt az új hulladéklerakó­nak. Végül a közgyűlés úgy dön­tött, hogy a volt „kutyagyár” mel­lett lenne a legjobb, s meg is kez­dődött a földterület felvásárlása. A gond 1996-ban adódott, ugyan­is a földhivatal — mely egyike an­nak a közel húsz .hatóságnak. szóló törvényre tekintettel nem engedi azt, hogy a kiszemelt terü­letre létesüljön egy hulladéklera-' kó. Ezt követően az önkormány­zat több helyszín mellett is állást foglalt, eddig azonban valameny- nyit „megtorpedózta” a földhiva­tal. Ettől függetlenül azonban to­vább folyik a vizsgálódás, hol le­hetne mégis egy új, szolnoki hul­ladéklerakót létesíteni. Az elmúlt évek során maga a megyei önkormányzat készítte­tett el egy tervet a megyére, mely regionális hulladéklerakók létesí­tésére vonatkozott. A jászsági 206.- R/hó/szoba Egy kétszobás lakás éves szemétdija 1999-ben: 4944- Ft/év Csak a számolás kedvéért: most 240 literes (kb. 1/4 köbméteres) kukákat szállítanak el he­tente egyszer. Ez havonta közel egy köbméter szemetet jelent, így a mostani díj mindössze két hónapig fedezné a szemét elszállítását. Hogy mennyi lesz majd a díj, az a jövő titka. amelyiknek engedélyezni kell egy lerakó létesítését — kimondta, hogy az a terület, melyet a szolno­ki önkormányzat jónak gondolt, mégsem megfelelő. A hivatal — ahogy az alpolgármestertől meg­tudtuk — a termőföld védelméről már épül, a tiszazugi elkészült, azonban a megye középső terüle­tén, ahol a megye lakosságának mintegy fele él, még nem épült regionális hulladéklerakó. Ezt a funkciót látná el a mostanában sokat emlegetett kétpói, melyet 20 éves működtetésre terveznek. A szolnoki közgyűlés elé került anyag, melyet korábban már idéz­tünk, a kétpói lerakó esetén azt is a képviselők elé tárta, mennyire emelkedne a szemétdíj. Fodor György elmondta, hogy ha Kétpó mellé kellene elszállítani a szeme­tet Szolnokról, akkor egy köbmé­ter a lakosságnak 2184 forintjába kerülne - 1999-es árakon számol­va. Ha a megyeszékhely építene hulladéklerakót, akkor 1996 fo­rint lenne az előbb említett meny- nyiség. A különbség azért ilyen kevés — fejtette ki az alpolgármes­ter -, mert a regionális hulladék- lerakóhoz nemzetközi pályázat­ból és hazaiból is lehetne pénz nyerni, míg a saját erő igen ele­nyésző lenne. Ahogy Fodor György elmondta, a beruházás teljes költségének akár a 90 száza­lékát is el lehetne nyerni különbö­ző pályázatokon. Ezzel szemben ha csak a megyeszékhely fogna hasonló építkezésbe, a várost a teljes költség 40 százaléka terhel­né, ezt pedig mindenképpen Szol­nok lakossága fizetné meg. Fodor György úgy véli, így is, úgy is je­lentősen emelkedni fog rövid időn belül a szolnoki szemétdíj, azonban hogy mennyivel, még nem tudni Einvág Zoltán Megváltoztatták a következetlen döntést Szalay Ferenc a szolnoki „áfa-ügyről” Úgy látszik, kedvezően megoldódott Szolnok áfa-ügye, a városnak nem kell visszafizetnie a 400 millió forintot. Az eseményekről „menet köz­ben” tudósítottuk olvasóinkat, most pedig arra kértük Szalay Ferenc polgármestert, visszatekintve rakja össze az ügy mozaikdarabjait, hogy olvasóink egységes képet nyerjenek a történtekről. Szalay Ferenc a válaszát azzal kezdte, hogy sok sajtójelentés, hír, információ látott napvilágot az elhíresült áfa-üggyel kapcso­latban, a teljesség kedvéért azon­ban el kell mondania, hogy Szol­noknak ebben az ügyben soha semmi takargatnivalója nem volt. Ezt bizonyítja többek kö­zött, hogy végső, kedvezőtlen döntés esetén az Alkotmánybíró­sághoz fordult volna. 1996-ban, a törvény adta lehetőségekkel él­ve Szolnok visszaigényelte az ak­kori céltámogatás áfáját. Ez nem növelte a támogatás bruttó ösz- szegét. Nem változtatta meg a saját erő és a céltá­mogatás arányát sem. Ráadásul a pénzt, mint­egy 159 millió forintot, a megemelt műszaki tartalomra forgatták vissza. Mint ismeretes, a céltá­mogatást a felszíni vízműre kap­ta a város. E nnek májusban volt az átadása, és mintegy 1,3 mil­liárd forintba került, a céltámo­gatás összege 599 millió forint volt. Kiemelte Szalay Ferenc Bulla György képviselő szerepét, aki három hónappal ezelőtt kezdett dolgozni az ügyben, parlamenti bizottságokat és képviselőket „mozgatott meg”. Amikor azon­ban a parlament szavazott a zár- számadási törvényről az Állami Számvevőszék beterjesztése alapján, igazából diszkriminatív megoldást alkalmazva, Szolno­kot és Fonyódot kihagyta ebből a lehetőségből. Megmagyarázha­tatlan, hogy ez miért és hogyan történt. Ezután Szalay Ferenc Várhegyi Attila ellenszavazatáról kifejtette (a beruházás megkezdésekor ő volt Szolnok polgármestere), hogy kormány-előterjesztésről volt szó, amit ha a kormányta­gok nem támogatnak, az azt je­lentette volna, hogy maga a kor­mány sem ért egyet a saját előter- \ jesztésével. Furcsállotta viszont, hogy a másik oldalon, bár a városi kép­viselők közül Füle István mellet­te szavazott, Iváncsik Imre tar­tózkodott, és a megyei képvise­lők közül is többen ellene sza­vaztak vagy tartózkodtak, ami­kor szolnoki problémák megol­dásáról volt szó. Fölvetette to­vábbá a kérdést, hogy a követke­ző, néhány nappal ezelőtti szava­zásnál a dolog vajon miért for­dulhatott ellenkezőjére, és kifo­gásolta, hogy egyesek most eb­ből, esetleg a saját személyes ér­dekek mentén tőkét akarnak ko­vácsolni. pedig itt egy közös gond ínegoldásáról volt szó. Elismeréssel említette az alkot­mányügyi bizottság javaslatát, hogy a településeket egyformán Szolnoknak ebben az ügyben soha semmi takargatnivalója nem volt. ítélje meg a parlament, és mind­egyiknek tegye lehetővé, hogy ne kelljen visszafizetnie az áfát. A másik oldal - folytatta - hason­ló megoldást javasolt. A parla­ment azonban nem mindenkire vonatkoztatta a lehetőséget, hi­szen bizonyíthatatlan, hogy egyes települések mire forgatták vissza az áfát, illetve mellettük nem szólt módosító indítvány. Ettől függetlenül, Szalay Ferenc hangsúlyozta, jobb lett volna, ha mindenkire vonatkozik ez a lehe­tőség. Mind a két oldal, a parlament jobb- és baloldala hasonlókép­pen gondolkodott a második körben. Az első körben azonban a Fidesz és Bállá György szerepe volt meghatározó. Arra a kérdésre, hogy a képvi­selők mellett mit tett maga a vá­rosi önkormányzat a visszafize­tési kötelezettség ellen, a polgár- mester elmondta: biztos abban, hogy ha Herényi Károly Fonyód érdekében nem lép föl határozot­tan a sajtóban, vagy ha a város nevében ő maga nem szól a prob­léma nagyságáról, akkor valószí­nűleg lassabban bontakoznak ki a kedvező folyamatok. Tehát mindenképpen szükség volt arra, hogy innen, ahol élünk, és ahol ezeket a gondokat átéljük, eljus­sanak a valós információk a megfelelő helyekre, akár a sajtón keresztül is. Ezek után történhet- tek meg azok a lépések, amelyekben azután a me­gye, a város képviselői na­gyon komoly szerepet vállaltak. Várhegyi Attila és Bállá György sokat tet­tek azért a kormánynál és T a bizottságoknál, hogy az ügyet még egyszer lehessen tár­gyalni, ami természetesen olyan következménnyel is járhatott vol­na, hogy mindenkinek vissza kell fizetni az áfát. Hiszen mind a két megoldás kiküszöböli a diszkri­minációt. Szerencse, hogy így dőlt el a kérdés. Az áfa-ügy sajtóvisszhangjáról Szalay Ferenc hangsúlyozta, hogy jelentek meg olyan írások, amelyek nem a dolog pozitívu­mát hangsúlyozták, hanem a ne­gatívumokba kapaszkodtak. Vé­leménye szerint mindössze any- nyi történt, hogy egy országot ve­zető grémium belátta, követke­zetlen döntést hozott. A felisme­rés után józanul és bölcsen visz- szaforgatta a dolgot, és döntésé­vel lehetővé tette néhány város­nak, hogy biztosítsa a jövőjét, a 2000. évet el tudja indítani. A tárgyalások egyébként - folytatta egy újabb kérdésre a polgármester - nem voltak nehe­zek. Amikor tárgyalópartnerei elé tárta a teljes képet, rögtön min­denki megértette, hogy miről van szó, és milyen óriási problémá­kat okozna, ha a 400 milliót Szolnoknak vissza kellene fizet­nie. Ennek megfelelően józanul, és nagyon fogékonyan láttak a gondok megoldásához. Bistey András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents