Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-24 / 300. szám
1999. december 24., péntek Megyei Körkép 3. oldal Füred fizet Tiszafüred megkapta azt a 16 millió 350 ezer forintos támogatást, amelyet az önhibájukon kívül forráshiányos települések második pályázati fordulójában nyert el az önkormányzat. Az összegből intézményei finanszírozása mellett elsősorban a legakutabb- nak számító tartozásait rendezi a település. A pénz segít ugyan, de nem old meg minden gondot, így december 28-án még tárgyal finanszírozási kérdésekről a képviselő-testület. —p— Nem cigányút Sikeres évet tudhat maga mögött a Szolnoki Cigány Kisebbségi Önkormányzat — derült ki a képviselő-testület vezetőjének szavaiból. Dr. Pálfi Miklós szerint viszont jövőre csak akkor tudnak előrelépni, ha nem csökken a kisebbségi önkormányzat támogatása. A megyeszékhely kisebbségi ön- kormányzata idén kiemelt figyelmet fordított a szociálpolitikára és az oktatásra, többször is foglalkoztak a városszéli cigánytelepek gondjaival. Több esetben sikerült leállítaniuk a kilakoltatásokat. A kisebbségi önkormányzat közreműködésének is köszönhetően érettségit adó intézménnyé fejlődött a Roma Esély Szakiskola. Ezzel egyidejűleg a tanulók létszáma megsokszorozódott, és új épületet is kaptak. Az önkormányzat munkáját támogatta a Kisebbségi Jogvédő Iroda és az Országos Cigány Ön- kormányzat is. A következő évről szólva dr. Pálfi kiemelte, hogy szeretnék néhány közhasznú munkás alkalmazásának feltételeit megteremteni. A munkaügyi központ támogatásának elnyeréséhez szükséges önerőt azonban csak akkor tudják biztosítani, ha a települési önkormányzattól kapott támogatás nem csökken. T. J. Ajándék az ikreknek (Folytatás az 1. oldatról) Szabó Zsigmond polgármestertől megtudtuk, hogy a Tóth gyerekekre azért is büszke a község, mert ők Szajol első hármas ikrei. A Tisza-Coop Rt. vezérigazgatója, Gazdag Sándor 50 ezer forintos ajándékot, bébiápolási cikkeket, pelenkákat, fürdetőket, lepedőket nyújtott át a szülőknek, Bor hi Juditnak és Tóth Attilának. Mindketten kifejezték azt is, hogy nem ez az utolsó segítség, amit a családnak nyújtanak. Szintén tegnap kapta meg a család a vöröskereszt adományát is: tisztálkodási cikkeket. P. É. Kilencvenévesen még a kukoricát törte Százéves nénit köszöntöttek Jászberényben Egy fia született, már három felnőtt unokája és három dédunokája van. Férjével 1932-ben házasodtak össze, a jó Isten 42 közös évet adott számukra, ’74-ben temette el élete párját. Teljes szellemi frissességben érhette meg századik évét, a mai napig minden reggel megissza kávéját, a járáshoz nincs szüksége botra. Mesélik, 90 éves korában még a családdal együtt törte a kukoricát, de nem csak úgy ímmel-ámmal, munkatempójával csaknem a férfiakat is megszégyenítette... A politika napi eseményeit is nyomon követi, minden reggel és este hallgatja a rádiót. Elmondta azt is, hogy a reggel öt órakor kezdődő Falurádiót kedveli a legjobban, mert abban sok érdekességet hallhat. Semmi pénzért sem hagyná ki a Szabó család soron következő epizódját sem. A mosolygó, sárközi életvidám idős néni boldog karácsonyt kívánva búcsúzott el tőlünk. Mi is kívánunk neki hasonló jókat, no meg még jó néhány, boldogságban, szeretetben eltöltött évet! bcs Századik születésnapját ünnepelte tegnap Jászberény legidősebb asszonya. Kiss Istvánná Ilonka nénit jó egészségben köszönthették a rokonok, ismerőgondja, de a köszöntök népes hadából — akik közt ott volt a város polgármestere, a népjóléti iroda, a vöröskereszt képviselője, a háziorvos — is sokan megjegyezték: Magyar Levente polgármester is köszöntötte Ilonka nénit fotó: sök, barátok. Az immár a „tizedik x-et” is felváltó idős néni még ellát mindent maga körül, csak a főzést bízza fia családjára. Igaz, a hallásával, látásával van némi „Bárcsak nekem is ennyi bajom volna a századik születésnapomon!” Ilonka néni népes családból származott, hat testvére volt. A kamarák behajtják pénzüket (Folytatás az I. oldalról) A titkár érdeklődésünkre elmondta, hogy mintegy 50 millió forintot elérő kintlévőséget szeretnének beszedni, mert a fizető tagok is megkövetelik ezt a kamarai apparátustól. A tagdíj beszedése nem büntetésként szolgál — fejtette ki dr. Kerékgyártó Imre -, az egyeztetések során rugalmasak, a pénzügyi teljesítés tekintetében a részletfizetésre is lehetőség van. Ráadásul a kamarához a tagok egy része nem juttatott el információt a tagdíj kiszámításához, s ez is szülhet nézeteltéréseket, mely most tisztázható, és semmilyen kampánymunkáról nincs szó. A tagság jelentős része együttműködésre kész, nem ellenséges a kamarával szemben, függetlenül attól, hogy a kamarák léte, a tagdíjfizetés kérdése folyamatosan napirenden van a politikában is — válaszolta kérdésünkre az iparkamara titkára, melyhez azt is hozzátette, hogy e téren több ízben kellemes meglepetésben volt részük. Maga az iparkamara eddig még nem vont vissza egyéni vállalkozói igazolványt tagdíjtartozás miatt, függetlenül attól, hogy 12 hónapi tartozás esetén erre lehetőséget ad a törvény. A megyei kézműveskamara elnöksége hozott olyan határozatot, mely szerint 12 hónapi tag- díjtartozás esetén el kell indítani az eljárást az egyéni vállalkozói igazolvány visszavonására — válaszolta kérdésünkre dr. Kukri Éva, a kamara titkára. Ehhez azonban azt is hozzátette, hogy még ilyen lépéssel nem élt a köztestület. Magának a kézműveskamarának összesen 4300 a taglétszáma, ám ebből mindössze alig 1700 a rendszeresen fizető, ami elég rossz arány. Ezzel szemben azonban a tagdíjösszegre vetítve sokkal kedvezőbb a mutató, ugyanis a követelés 65 százaléka befolyik a kamarához. A többiek eddig mintegy 20 millió forintos kintlévőséget halmoztak fel, melyre a felszólítások már ki is mentek. A titkártól azt is megtudtuk, hogy a kézműveskamaránál működik egy méltányossági bizottság, mely számos mellékállású, illetve nyugdíjas vállalkozónak adott engedményt a tagdíjfizetés tekintetében. A megyei agrárkamara tagsága a tagdíjfizetés szempontjából nagyon fegyelmezettnek bizonyult, hiszen az elmúlt években a tagok mintegy 90 százaléka rendszeresen és pontosan eleget tett ez irányú kötelezettségének. A kamarai törvény lebegtetése okán kialakult bizonytalanság és nem utolsósorban az ágazat jövedelmi helyzete miatt az idén azonban jelentősen romlott a fizetési hajlandóság — nyilatkozta lapunknak Veres János, a köztestület elnöke. A kamara elnöksége ezzel kapcsolatosan úgy döntött, érvényt szerez a törvénynek, azaz nem tesz kivételt, behajtja a tagdíjakat, ám mint a vezető fogalmazott, nem rámenősséggel, hanem emberi szóval. Tisztában vannak ugyanis az agrárium szereplőit az idén sújtó természeti csapások, kedvezőtlen piaci jelenségek következményeivel. Az elnök elmondta, fontolóra sem vették az egyéni vállalkozói igazolványok visszavonásának lehetőségét, mert szomorú, de ettől függetlenül is többen adják fel mezőgazdasági vállalkozásukat, kilátástalannak ítélve helyzetüket. E. Z., L. Z. Miniszteri vizit egy sokgyerekes családnál A szolnoki Széchenyi-lakótelepen élő Sávai család valamennyi tagjaszámára bizonyára emlékezetes marad a tegnapi nap, a fiatal házaspár és három csemetéjük ugyanis ritka vendéget fogadhatott otthonában. Dr. Szabó János honvédelmi miniszter karácsony alkalmából tett látogatást tegnap Szolnokon. Programja során — még mielőtt a felderítő zászlóaljhoz megérkezett volna — tiszteletét tette az MH 89. Szolnok Vegyes Szállító Repülőezred fiatal zászlósának, Sávai Zsoltnak a családjánál is. A látogató nem üres kézzel érkezett a röpke vendégségbe, a minisztérium központi támogatásaként ajándékokkal halmozta el a gyerekeket. Míg Lilla, Zsanna és Ádám azon szorgoskodott, hogy megtudják, mit rejt a csillogó csomagolás, addig a miniszter a sajtó jelenlétében elmondta: a kormány esküt tett a családprogramra, visszaállították a gyedet, a fiatal családosok helyzetének könnyebbítése érdekébe# pedig elfogadták az új lakástámogatási rendszert. A tegnapi látogatás is a nagy- családosok támogatása iránti elkötelezettséget szimbolizálta. Sávaiékra egyébként azért esett a választás, mert mindketten a honvédségnél — a férj rádiómechanikusként, a feleség pénzügyi szakterületen — dolgoznak, fiatalok, és három gyermeket nevelnek. A házigazdától megtudhattuk, nagy megtiszteltetés számukra a miniszter látogatása, éppen ezért először nem is akarták elhinni, hogy ők a kiválasztottak. Dr. Szabó János a Rékasi úti laktanyába is ajándékozni ment: televíziókat és biliárdasztalt vitt az alakulatnak. -hgyAjándékkal és gratulációval jutalmazta tegnap Szalay Ferenc polgármester a szolnoki városháza által kiírt karácsonyi kirakatrendező verseny legjobbjait. Képünkön a polgármester a Tiszavidék Áruház két vezetőjének, Selmeczyné Hegedűs Borbálának Qobbra) és Sugárné Takács Ágnesnek nyújtja át az első helyért járó díjat. FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS Már most kijutott a vízből (Folytatás az 1. oldalról) A Tiszán az elmúlt napok kisebb árhullámai elérték a Kötivízig területét is, Szolnoknál a csütörtök reggeli vízállás 302 centiméter volt, és további kisebb emelkedés várható. A folyó felső szakaszán újabb áradás csak a melegfront hatására indulhat meg. A Zagyván Jászteleknél apadás figyelhető meg, és csütörtök reggelre megjelent a parti jég is. A reggel 8 órai vízállás 278 cm volt. A Hor- tobágy-Berettyón továbbra is folytatódik a belvízbeemelés, ezért lassan emelkedő vízállás figyelhető meg. Belvízvédekezésre az igazgatóság teljes területén mind a külterületeken, mind az érintett 49 településen továbbra is szükség van. A Hor- tobágy-Berettyó és Hármas-Körös menti három védelmi szakaszon, ahol a tavasszal rendkívüli védekezés elrendelésére volt szükség, jelenleg II. fokú, a többi területen egyelőre I- fokú a készültség. A Kö- tivizig dolgozói közül száztizenha- tan vesznek részt a munkákban. A területi elöntések nagysága 39 200 hektárra nőtt. Az elmúlt huszonnégy órában a 36 üzemelő szivaty- tyútelep 1,8 millió köbméter vizet emelt át. Ezzel az elmúlt másfél hónapban elvezetett és átemelt belvíz mennyisége meghaladta a 24 millió köbmétert. A folyók viszonylag magas vízállása miatt a gátakban lévő zsilipek közül egyre többet kell zárni, emiatt a gravitációs bevezetés lehetősége minimális. Á'Kötiví- zig területén a megyében 37 településen folytatnak vízkár-elhárítási munkákat az önkormányzatok, többek közt átereszek tisztítását és csatornák kotrását végzik. Kuncsorbán az önkormányzat III. fokú készültséget rendelt el. A megyében huszonhét településen szivaty- tyúzásra is szükség van, illetve arra még a következő hetekben is szükség lesz. Karácsonyi köszöntő A karácsony várás semmivel össze nem téveszthető, hangulata mindig átszövődik sejtelmes titkokkal. Már a várakozás is különleges szertartás, ünneplőbe öltöztetjük nemcsak környezetünket, hanem lelkünket is. A családok apraja-nagyja ezer módon jelzi, hogy közeledik az ünnep, s készülünk ennek fogadására. A családi környezet soha mással nem helyettesíthető, meghittsége ezekben a napokban felértékelődik, melyből feltöltődhetünk és erőt meríthetünk. I Az ünnep nem azonos fogalom a munkaszünettel, sokkal több annál. ; Ünnepeink sokat elárulnak önmagunkról. i Az ünnep az emberi lélek öröme, még akkor is, ha szeretetünket ajándék formájában fejezzük ki. j Nem fontos az ajándék értéke. Sokkal kevesebbel is beéljük, mint gondolnánk. Ajándék lehet az is, ha j ! szavakba öntjük, ki merjük mondani szemérmesen eltitkolt érzéseinket, gondolatainkat. ; Ajándék lehet egy megértő szó, egy mosoly, betegnek az együttérzés, vigasztalás, néha egy jó tanács, bíztatás, vagy csak az, ha meghallgatjuk egymást és odafigyelünk a másikra. Mindez oly csekély és egyszerű, hétköznap is adható, sőt visszakapható. Gondoljunk erre is szeretteink körében a feldíszített fenyő alatt. Kívánom önöknek, hogy mindenkinek jusson a karácsony melegéből szeretet, j boldogság. Áldott karácsonyt ! SZALAY FERENC Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁN A MEGYE VALAMENNYI LAKOSÁNAK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT