Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-14 / 291. szám

TÚRON 1 INNEN — KÉVÉN TI TÚRKEVE A víz volt és lesz az úr Ha a történetírók megemlékeznek 1999-ről, azt Túrkevén a víz évének nevezik majd. Mert évtizedek tapasztalataival rendelkezők is úgy vélték, a városban és környékén soha ennyi csapadék nem esett még. Azóta a rend ismét helyreállt, a tavasszal lakhatatlan­ná vált 33 otthonból elment az ott élők többsége, mindössze né­gyen vállalták azt, hogy támogatás és saját forrásaik segítségével újjáépítik lakásukat. Az összedőléssel fenyegető óvodában ismét játszhatnak az apróságok, s a szociális otthonban magukra ma­radt idősek is visszaköltözhettek szobáikba. Sajnos törvényszerű volt, hogy a szokatlanul nagy csapadék- mennyiség ilyen gondokat okozzon. Mert a hosszú, száraz eszten­dők alatt senki, sem az önkormányzatok, sem pedig az állam nem gondolt arra, hogy a valaha kiépített belvízelvezető csatornákat helyre kellene hozni. Sőt, a legújabb „földosztás” után az új tulaj­donosok — hogy területüket jobban kihasználhassák — az eleink által létrehozott létesítményeket is beszántották. Akkor, amikor baj volt, mindenki pénzt, forrást ígért arra, hogy megoldódjon e kérdés, ne fordulhasson elő hasonló a közeljövő­ben. Azóta a nagy folyók kivételével csönd van. Hogy a települé­seken belül, így Túrkevén is a vízelvezető csatornákat helyrehoz­ták, csak az önkormányzatokon, illetve a felelős polgárokon múlt. A szántóföldeken viszont nagyobb változás nincs. A nyáron kiala­kult és azóta is meglévő „tavacskák” egyre terebélyesednek. Ismét támad a víz... Politikus civileknek nincs támogatás Nemrégiben a képviselő-testület beszámolót kért be a városban működő civil szervezetektől, és áttekintette, mely szervezet ho­gyan használta fel a kapott ön- kormányzati támogatást. A tájé­koztatókból kitűnt, a polgári ön- szerveződéssel létrejött csopor­tok több területen hiánypótló te­vékenységeket vállalnak fel, illet­ve színesítik a kevi kulturális éle­tet. A jövő évi támogatási rend is szóba került. Ezzel kapcsolat­ban elhangzott egy indítvány, miszerint azon szervezet, amely politikával is foglalkozik, ne kaphasson támogatást. Jelenleg is több városatya dolgozik úgy a testületben, hogy a választások idején egy civil szervezet támo­gatásával indult. S bár nem nagy többséggel, de a képvise­lők elfogadták 2000. évre vonat­kozóan az említett alapelvet. Ezzel legalább három, a város közéletében jelentős szereppel bíró csoport marad városi mű­ködési támogatás nélkül. Csak nemrégiben kezdték meg az építkezést a város egyik központi részén, a volt kollégiumi saroktelken, ám mára már komplett üzletsor kezd kibontakozni. A már szerkezetkész, csak belső munkákra váró kis butikokban elsősorban fogyasztási cikkeket árusítanak majd a tulajdonosok. A keviek ezzel kétszeresen is jól járnak: egyrészt eltűnik a centrumot már régen csúfító üres telek, és a vásárlási lehetőségek is bővülnek. Már csak az a kérdés, hogy ezentúl hol települnek majd le a mutatványosok, akik évente többször is tiszteletüket teszik Túrkevén. Visszaköltözhettek „otthonukba” — Nővérhívó rendszert is kiépítettek Keresi a továbblépés útját Megújult, kényelmesebb szociális otthon Révai Lajos miniszteri biztos szönet szava — mondotta Révai Lajos. Hiszen körbejárva a vá­rost, már nyomát sem találta azon állapotoknak, melyek a nagy vízre emlékeztettek volna. Óriási munkát végzett a város, hogy a több mint 100 ház újjáé­pülhetett. Úgy vélte, elismerésre méltó, hogy az otthon felújításánál túl tudtak lépni az előző állapoton, amit a kiépített új nővérhívó rendszer is bizonyít. Élni kell azokkal a lehetőségekkel, a ta­pasztalatokkal, életbölcsességek­kel, amiket az idős emberek tud­nak számunkra nyújtani — hang­súlyozta. Az öregeknek érezniük kell, hogy szükség van rájuk, ez sokszor minden gyógyszernél többet ér. Az ünnepséget az Egressy Bé­ni Zeneiskola növendékeinek műsora zárta. Több hónapig nélkülözte megszokott szobáját a túrkevei szociális ott­hon harmincegy lakója, mivel a belvíz annyira megrongálta az ingat­lant, hogy az lakhatatlanná vált. A napokban átadták a felújított épü­letet, az idősek kényelmesebb környezetben élhetnek ezután. Az ünnepélyes avatáson az ön- kormányzat képviselőin, a pol­gármesteren, a kivitelezőn és az otthonukat ismét birtokba vevő­kön kívül részt vett Révai Lajos miniszteri biztos a Szociális és Családügyi Minisztérium képvi­seletében. Szabó Attila intéz­ményvezető köszöntötte a ven­dégeket. Mint mondta, rendhagyóan, kissé megkésve, de ezen a na­pon ünnepük az otthonban az idősek napját is, hiszen az épít­kezés miatt arra októberben nem Az otthonlakók az ünnepségen volt lehetőség. Szólt arról, hogy a nyári belvíz idején kétségbees­ve tapasztalták, a falak annyira megrongálódtak, hogy ki kellett költöztetni az idős embereket megszokott környezetükből. Szerencsére a felújításhoz volt pályázati lehetőség, amit meg­nyerve mód nyílott a rekonstruk­cióra. Nehéz volt átvészelni a há­rom hónapot, mig a munkála­tok tartottak. Köszönetét mon­dott az ott élőknek, hogy megér­tették, nem maradhatnak tovább addigi lakhelyükön, hogy vállal­ták a szebb környezet reményé­ben a környezetváltozással járó problémákat. Mindazoknak elis­meréssel adózott, akik bármi­lyen módon közreműködtek ab­ban, hogy a szobák megújulhat­tak. — Ma félre kell tennünk a bút, bánatot — mondotta az időseket világnapjuk alkalmából köszönt­ve —, egymás iránti szeretetünket és tiszteletünket kell kifejezni, így megerősödhet bennünk a tu­dat, hogy életünk minden pilla­natának értelme, sajátos célja van. Németh István polgármester felidézte azokat a napokat, ami­kor veszélybe kerültek az épüle­tek a sok víz mi­att. Szólt az erő- feszítésekről, melyek a kárel­hárításhoz vol­tak szükségesek. Ehhez az állam­tól több mintegy 100 millió forint segítség érkezett. Ezért a magyar adófizetőknek mondott köszö­netét, hiszen a forrást az általuk befizetett közter­hek biztosítot­ták. Boldogsá­got, megbékélést és jó egészséget kívánt az otthon­ban élőknek. — Természetes szó ilyenkor a kö­Osztályvezető festőművész Míg a kilencvenes évek elején sokat festett, manapság nem kerül a ki­állítótermek közelébe Kovács István kevi festő, aki jelenleg mint osz­tályvezető dolgozik a városházán. Mint fogalmazott, egyelőre csak azért veszi néhanapján kezébe az ecsetet-ceruzát, hogy keresse azt az utat, amin továbbhaladhatna. A jászsági származá­sú festő igazából a munka mellett vég­zett tanárképzőn ke­rült közelebbi isme­retségbe a festészet­tel, kisplasztikával. Bár akkori tanára meglehetősen szű­kén bánt az elismeré­sekkel egy-egy mun­ka bírálatakor, szá­mára ezek a pár sza­vas pozitív értékelé­sek sokat jelentettek abban, hogy nem­csak rajztanár, ha­nem művészettel is foglalkozó ember le­hetett. Amikor 1985- ben Túrkevére költö­zött, szinte azonnal megkereste a Kevi Kört, s mint „próba­idős” elkezdett eljár­ni az öszszejövetelekre. S bár konkrétan nem tanult a tagoktól új dolgot, inspirációt jelentett az alkotáshoz az ott kialakult egy­fajta pozitív művész versenyszel­lem. A tagok közül Bácskai Ber­talan alkotásai voltak rá a legna­gyobb hatással, munkáit ma is igen nagyra értékeli. Nemrég kis időre háttérbe szorult a festészet építkezés és egyéb munkák mi­att. Most ismét gondolkodik, folytatni kellene. De jelenleg az utat keresi, amin továbbmenjen, mert képei között vannak figura- tív és nonfiguratív alkotások is. Hamarosan kiderül, melyik utat követi. A választás biztosan ne­héz lesz, mivel mindkettő közel áll hozzá. Az oldalt szerkesztette: Garancsi Gábor Fotó: Gyarmatiné Forgács Éva Nagyon gyorsan eltelt az egy évtized Nagyszalontán és Túrkevén is megemlékeztek a két település testvérvárosi kapcsolatának tize­dik évfordulójáról. A keviek a legnehezebb időszakban, a forra­dalom napjaiban ajánlották tá­mogatásukat, amit a határon tú­liak elfogadtak. Tódor Albertet, Szalonta polgármesterét a váro­sában megtartott ünnepséget kö­vetően kértük arra, hogy foglalja össze az elmúlt egy évtized törté­néseit. — Ez a tíz év számomra nagyon gyorsan és nagyon hasznosan telt el — mondta a polgármester. Magam is nagyon sokat tanul­tam, de a szalontai közösség is olyan tapasztalatokra tehetett szert, amit jól lehetett hasznosí­tani. Ahányszor Keviben jártam, valami újjal, valami széppel tér­hettem haza. — Tudták ezeket a tapasztalato­kat odahaza hasznosítani? — Természetesen törekedtünk rá, úgy is fogalmazhatnék, hogy több dolgot sikerült „lekoppinta- nunk”. De nem ez a kapcsolat legnagyobb jelentősége, hanem az, hogy közeledett a két telepü­lés közössége egymáshoz. Na­gyon sok baráti kapcsolat alakult ki. Nagyon hálás vagyok azért, hogy Magyarországon tanulhat­nak szalontai gyerekek, ez is egy olyan híd, ami erősiti a két város közötti köteléket. — Mit tud ma felmutatni Nagy­szalonta városa ebből az együtt­működésből? — Városunk a lelki adományo­kon túl, melyek nagyon fontosak a polgárok közérzetéhez, sok mással is gyarapodott. Egyik leg­jelentősebb a Sinka István-szo- bor, ami szeretett barátom, Tala- masz Lajos alkotása. Sajnos ő már nem lehet közöttünk, de megadatott számára az, hogy Arany és Sinka mellett egy életre beírta magát Nagyszalonta törté­netébe. Tódor Albert úgy vélte, egy jö­vőt épít a két város. Megteremtő­dött az az alap, melyre további terveket lehet szőni. Létrejött az az ugródeszka, melyre a követke­ző generáció rálépve közös Eu­rópa megalkotásához hozzájá­rulhat. — A gazdasági együttműködést hogy sikerült kialakítani? — Bár a két város vállalkozói csoportjai felvették egymással a kapcsolatot, s voltak biztató elő­jelek, a törvényi szabályozások nagymértékben hátráltatják ezen a téren az előrelépést. Bí­zom abban, hogy előbb-utóbb megteremtődnek azok a keretek, melyek lehetővé teszik ennek a fejlődését. Zárásként elmondta, a 2000- ben esedékes román önkormány­zati választások szerinte nem be­folyásolják a két város közötti vi­szonyt. Úgy vélte, bárki is lesz a polgármester (Tódor Albert is indul a megmérettetésen), s bár­milyen is lesz a képviselő-testület összetétele, ez a sokat próbált kapcsolat a jövőben is működ­het. Készülünk az ünnepre Elmúlt az ezüstvasárnap, egyre közelebb kerül karácsony ünne­pe, mely egyben a legjelentősebb családi esemény is sokaknál. Ke- vieket kérdeztünk arról, hogyan készülnek az évezred utolsó gyertyagyújtására. — Elég kevés pénzből készü­lünk — mondta egy fiatalasz- szony, akit kisgyermekének tár­saságában állítottunk meg az ABC előtt. Elmondta, idén nem sok jut az ajándékokra, mivel új otthont vásároltak, és csak a fér­je dolgozik, ő kisgyermekével otthon maradt gyesen. Nem vál­toztat az ünnepen az, hogy ez lesz az évezred utolsó karácso­nya, de a jellegzetes étkek termé­szetesen helyet kapnak majd a terített asztalon. Egy idősebb hölgyet az újságosstand előtt kérdeztünk. Mint mondta, ta­nyasi lévén igen szűk körben ün­nepelnek majd, várhatóan gyer­mekei kilátogatnak valamelyik napon. De a többi időt tévézés­sel, beszélgetéssel töltik a fűtött szobában. Két gyermekével és fe­leségével készül az ajándékozás napjára az egyik városközponti húsüzlet huszonéves eladója. Ál­talában töltött káposzta, pulyka az ünnepi menü, de ez már több­ször változott, mivel neje három műszakban dolgozik, s nem min­dig jut idő a hosszas főzőcskére. Megtudtuk, hogy sokakkal ellen­tétben a két ünnep között is dol­gozik, ugyanis csalódottak len­nének a vevők, ha nem találnák nyitva a boltot.

Next

/
Thumbnails
Contents