Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-26 / 276. szám

1999. november 26., péntek Megyei Körkép 3. oldal Gyógypedagógusok találkoztak Országos gyógypedagógiai konferenciát szervezett a megyei pedagó­giai intézet tegnap Szolnokon, a Liget Úti Általános Iskolában a Fo­gyatékos Gyermekekért Közalapítvány segítségével. Európai önkéntes földváriak A franciaországi Lionban járt a napokban a tiszaföldvári Hajnóczy Jó­zsef Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Pedagógiai Szakszolgá­lat háromfős küldöttsége, hogy részt vegyen az Európai Önkéntesek Szervezetének soros konferenciáján. A látogatásról Ferenczi Györgyöt, a delegáció egyik tagját, az intézmény igazgatóját kérdeztük. A rendezvényen előbb plenáris ülés keretében előadások hang­zottak el, majd a résztvevők veze­tői és tantárgyi szekciókban foly­tatták az eszmecserét. A plenáris ülésen többek között dr. Bottyán Menyhért, a megyei önkormány­zat művelődési és népjóléti iro­dájának helyettes vezetője tartott beszámolót a gyógypedagógiai ellátás helyzetéről és intézmény- rendszeréről. Mint elmondta, ta­vasszal készült egy felmérés, me­lyet a pedagógiai intézet fogott össze. Ebből kiderült, hogy az el­múlt tíz év során jócskán meg­nőtt a szakértői és rehabilitációs bizottság feladata, amely elbírál­ja a fogyatékosság mértékét. Né­miképp meglepő, hogy fokozato­san nő a bizottság elé kerülő gye­rekek száma, ugyanakkor csök­ken a végül áthelyezetteké. Ez a Nehéz háziorvost találni a kevés lakost számláló településeken. Az ezer, ezerötszáz lakos alatti községekben ugyanis ez a kártya­szám nem tud eltartani egy pra­xist. Ezzel a problémával küzd Kuncsorba is, ahol nyolcszáz- húszan élnek. A községben júni­us eleje óta nincs háziorvos. Két­szer írtak már ki pályázatot, ám nem járt sikerrel, annak ellenére, hogy szép rendelővel, lakással várják a leendő doktort. Jelenleg úgy oldják meg a rendelést, hogy (Folytatás az 1. oldalról) Mégpedig úgy, hogy a televízióból felismert gyanúsitott tartózkodási helyéről egy polgártól kaptak in­formációt. A korábban már több alkalommal is büntetett R. Miklóst azzal gyanúsítják, hogy november 15-én este kirabolta jó ismerősét, egykori rabtársát, a Karcagon élő B. Zoltánt. A két férfi 1998-ban töl­tötte együtt súlyos testi sértés mi­att kiszabott büntetését, a kénysze­rű együttlét „hozta össze” őket. Idén áprilisban szabadultak mind­ketten. Érthető, hogy amikor vélet­lenül összefutottak a szolnoki vas­úti pályaudvaron, örömmel kö­szöntötték egymást. A találkozás örömére ittak is egy kicsit. Volt mi­ből, Zoltán hencegett is vele, mennyi pénzt nyert nem sokkal az­előtt a játékgépen. Talán ez okoz­ta a vesztét is. A cimborák még mindig nagy tény persze felveti a családok, óvodák és iskolák felelősségét is. A fogyatékos fiatalok egyéb­ként megyénkben öt intézmény­ben tanulnak, de sok általános is­kolában működik tagozat vagy osztály, ahol fogyatékos gyere­kekkel foglalkoznak, illetve szá­mos helyen integráltan oktatják őket. A sok jó tapasztalat mellett sajnos rossz is akad, mivel az együtt foglalkoztatott gyerekek esetében gyakran előfordul, hogy kellő szakértelem nélkül, csupán oktatják a sérült fiatalokat, és nem foglalkoznak speciális prob­lémáikkal. Bár az önálló intéz­mények meglehetősen elszigetel­tek, mégis ezek nyújtanak szak­mailag legtöbbet. Jelentős prob­léma, hogy a gyógypedagógus-el­látottság megyénkben az orszá­gos átlag alatt marad. szilvási heti háromszor Tiszatenyőről helyettesít a háziorvos, a hét vé­gi ügyeletet pedig Fegyvernek lát­ja el. Ha sikerülne tálalni Kuncsor­bára háziorvost, az Kétpó ellátá­sát is vállalhatná, ahol egy éve nincs háziorvos. A két község la­kosainak száma 1650, ami már jobb esély arra, hogy eltartson egy praxist. Kuncsorbán most újra kiírták a pályázatot az orvosi állás betöl­tésére. —pé— egyetértésben voltak, amikor kibo­torkáltak ahhoz a vágányhoz, ahonnan Zoltán vonata indult. Ép­pen ezért különösen furcsa, hogy a vonatra felszállva Miklós minden előzmény nélkül orrba vágta isme­rősét, és az áléit férfi zsebéből el­vett 10 ezer forintot. Legalábbis az orrcsonttörést szenvedett áldozat később ezt állította a rendőröknek. Ezúttal tehát nem ismeretlen tettes után kellett nyomozni, hisz a sér­tett nagyon is jól ismerte támadó­ját. A gondot az jelentette, hogy Miklóst égen-földön hiába keres­ték a zsaruk. A lakossági bejelen­tés nyomán azonban két napon be­lül megtalálták őt. A férfit gyanúsí­tottként hallgatták ki, ám az ő, ügy­ről alkotott álláspontját egyelőre megtartotta magának, mint azt a nyomozóknak mondta, csak az ügyvédje jelenlétében hajlandó val­lomást tenni. H. Gy. — Mit kell tudni az európai önkén­tesekről? — A szervezet 1971-ben jött lét­re, az Európa Tanács égisze alatt. Tevékenysége régiókra épül. Egy olyan mozgalomról van szó, amely magánszemélyeket és civil szerveződéseket fog össze szám­talan „jó ügy” érdekében. Tagjai az állam, a kormány vagy az ön- kormányzatok által elhanyagolt feladatokra hívják fel egy-egy na­gyobb közösség figyelmét, és megoldásokat is kidolgoznak a felvetett problémákra. Előfordul­hat, hogy némely felkarolt ügy­ben az állami szervezetek éppen­séggel ellenérdekeltek, ám az ön­kénteseknek Európában igen nagy tekintélyük és komoly szak­értői gárdájuk van, amelyek segí­tik őket céljaik elérésében. Maga az apparátus tehát elsősorban ko­ordinációs és kommunikációs te­vékenységet folytat. (Folytatás az 1. oldalról) Az már eldöntött, hogy meg kell építeni az ágotai elzárást. Az ár­víz Szolnokot is megviselte, itt kétmilliárdos fejlesztési program kezdődött, amiből idén 90 milli­ót használtak fel. A munkákban nagy segítségre van a város is, hi­szen például a védművek meg­erősítéséhez kisajátítások is szükségesek. Jelentős munkák érintik az alcsi részt és a Kertvá­rost. A továbbiakban a jelenlegi helyzetet ismertették. A Felső-Ti- szán kisebb áradás kezdődött, de — Hogyan kerültek kapcsolatba a szervezettel? — Az együttműködést a megyei önkormányzat külkapcsolatai alapozták meg. A hivatal nem­zetközi referensé, Báli István hív­ta fel a figyelmünket a csatlako­zás lehetőségére. Választása azért éppen iskolánkra esett, mert annak humán jellege jól il­leszthető a szolgálat profiljához. Ezek után mi a humán szakkö­zépiskola 10. d osztályával je­lentkeztünk a programba. — Kik alkották a küldöttséget, és miről szólt a konferencia? — Feketéné Novák Zsuzsanna, a kiválasztott osztály osztályfőnö­keként, Székácsáé Tálas Gabriel­la pedig — francianyelv-tanár lé­vén — tolmácsként vett részt ve­lem együtt az úton. Delegációnk számára az a Rhone-Alpok régió biztosította a repülőjegyet és szállást, amely egyben a lioni ez nem vészes, sokkal inkább az a belvízhelyzet. Kiderült, már ed­dig a sokéves novemberi átlag 240 százaléka hullott le, a legsú­lyosabb a helyzet Mezőtúrnál, Karcagnál és Kunszentmárton- nál. Ami figyelmeztető, hogy tavaly is hasonlóan kezdődött a ka­tasztrófasorozat. Rontja a képet, hogy a talaj immár teljesen telí­tődött. Kedvező viszont, hogy a szokásos évi két kilométernyi csatornatisztítás helyett idén öt­venöt kilométert tudtak kitisztí­tani. A szivattyútelepeket is át­konferencia támogatója is volt. Itt derült ki az is, hogy a mozga­lom tevékenysége igen széles kö­rű, hiszen szociális, egészség- ügyi, környezetvédelmi és város- szépítési feladatokat éppúgy fel­vállalnak, mint a fiatalok vagy a nők problémáinak, hátrányos helyzetének kezelését. — Mely területen kapcsolódhat mindehhez a gimnázium?- Iskolánk elsősorban szociá­lis téren tud bekapcsolódni a mozgalom munkájába, ehhez azonban először elméleti ismere­teket, egyfajta kritikus szemléle­tet kell a kiválasztott osztály ta­nulóiba plántálnunk. Az anyag tantárgy szintű oktatása várható­an már a második félévtől elkez­dődik. Látogatásunk konkrét ered­ményt is hozott, hiszen olasz, spanyol, francia, görög iskolák­kal is lehetőségünk nyílt testvér- kapcsolatok kiépítésére. Ráadá­sul nem kis öröm, hogy hazánk­ban elsőként a mi intézményünk nevezheti magát az Európai Ön­kéntesek Szervezete teljes jogú tagjának. Bugány János vizsgálják, bár egyet, egy ribakit már nem tudnak, merthogy fele­lőtlen tolvajok nemrégiben egész egyszerűen ellopták... Máris fokozat van érvényben Mezőtúrnál, ahol még a korábbi vízfoltok sem tűntek el. Elhang­zott, akár nagyobb problémák is lehetnek, mint idén volt. Ezért is kérte Búsi Lajos, a megyei köz­gyűlés és a védelmi bizottság el­nöke, hogy minden településen nézzék át a vízlevezetési és szi- vattyúzási helyeket, mert bizony szükség lehet rájuk. tóth TIT-elismerés A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége a tu­domány napja alkalmából kitün­tetéseket adott át. Tegnap a tudo­mányos ismeretterjesztéshez nyújtott kiemelkedő támogatásá­ért TIT Aranykoszorús Emlék­plakett kitüntetést vehetett át a kisújszállási Arany János Városi Könyvtár. Az elismerést Palágyiné Rúzs-Molnár Katalin, a TIT Kisújszállás és város környé­ke szervezetének elnöke adott át Gubiczné Tömör Mária könyvtár- igazgatónak. Az ismeretterjesztés területén végzett áldozatos munkája elis­meréseként Tiszteletbeli Tag ki­tüntetést vehetett át dr. Kiss Kál- mánné, a gimnázium nyugalma­zott címzetes igazgatója. de „Kárpótlásra” váró nyugdíjasok Tíz év alatt harminc százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. Az MSZOSZ nyugdíjasválaszt­mánya szerint elérkezett az idő az idősek kárpótlására. Á jövő évi nyugdíjemeléssel azonban aligha várható, hogy visszakapnak vala­mit is az elvesztett forintokból. A múlt évben életbe lépett nyug­díjreform szinte minden elemét megsértette a kormány — állítot­ta tegnapi sajtótájékoztatóján az MSZOSZ megyei szervezetének szakértője. Töröcsik János úgy vélte, azzal, hogy az önkéntes és a kiegészítő nyugdíjpénztárakba befizetett járulékok adókedvez­ményét ötven százalékról har­mincra csökkentik, a rendszer kerül veszélybe. A munkaválla­lók ugyanis ezt a jogbiztonság megsértéseként érzékelik. Átlát- hatatlannak nevezte az adatszol­gáltatás és -nyilvántartás rend­szerét. A társadalombiztosítás társadalmi ellenőrzésének hiá­nya miatt pedig nem lehet nyo­mon követni, mi lesz a befizetett járulékokkal. A törvények 2000. január 1-jé- ig biztosítják a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. A kor­mányzatot ugyan egy megállapo­dás kötötte az új szabályok kidol­gozására, de ez nem történt meg. Éppen ezért az érdekképviselet a határidő meghosszabbítását java­solja a kabinetnek. Ugyanakkor sürgeti, hogy az Országos Mun­kaügyi Tanácsban kezdődjenek meg a nyugdíjreform korrekció­ját előkészítő tárgyalások. A jövő évi nyugdíjemelésekről szólva elhangzott, hogy az érdek- képviselet nem látja biztosított­nak a kormányzat által megígért kétszázalékos reálérték-növeke­dést. Jelenlegi elképzelések sze­rint ugyanis nyolc százalékkal emelnék a nyugdíjakat. A kor­mányzat hatszázalékos inflációs várakozásával szemben az MSZOSZ szakértői szerint a pénzromlás 7-8 százalékos lesz. T. J. Kevés lakoshoz nehéz háziorvost találni Doktort keresnek Június eleje óta nincs háziorvos Kuncsorbán. Az eddigi pályázatok nem hoztak sikert. A gondot a község alacsony lélekszáma jelenti. Volt rabtársak vitája Ha november, akkor védekezés A 38 éves férfi volt filmnyomó, gépi hímző, kőműves mellett se­gédmunkás, tanár, kézbesítő, bolti eladó és még sorolhatnánk. Egyetlen szerelme a keresztény könnyűzene, mely átszövi az éle­tét. Borka Zsolt zeneszerző és szövegíró a metodista egyház vendégeként koncertezik vasár­nap Szolnokon. '.olt népzenén, népdalokon fel, zongorázni tanult, éne- xórusokban. A ’70-es évek­ben az éppen aktuális popzenét hallgatta, és gitározni kezdett. Egyszer egy templomban hal­lott egy fiút, aki egy szál gitárral, modern zenei nyelven a hitéről énekelt. Ő volt Sillye Jenő, a ma­gyar keresztény zene meghatá­rozó alakja, aki elindította pá­lyáján Zsoltot. Közel húsz éve barátok és munkatársak, szá­mos közös produkció után azonban eljött az idő, hogy Hitről a rockzene nyelvén Zsolt a saját hangján is megszó­laljon. — A dalaival mennyire szolgál­ja az evangelizációt? — Nincs szó direkt evangelizá- lásról, a dalaimban nincs is ki­mondva Isten ne­ve. Csupán azt szeret­ném, ha a hallgatóság velem együtt gondolkozna. — Milyen ze­nét hallgat szíve­sen szabadidejé­ben? — Zeneileg min­denevő vagyok. A klasszikusok közül Johann Sebastian Bachot tartom a legnagyobbnak Vivaldit pedig a legközérthe­tőbbnek. Szeretem a jó rockze­nét, így a Led Zeppelint, a Deep Purple-t, de volt e d d á s korszakom is. A Fonográfot a tiszta vokál- jai miatt hallgattam. Hazai pél­daképem talán Demjén Ferenc, akit több okból is tisztelek. Egy­részt vállalja a korát, és nem próbál tinédzser lenni. Másrészt időtálló sláge­reket ír, melyek elgon­dolkodtatóak, mint a Várj, míg felkel majd a nap. A. techno, house és hasonló ze­néket egyszerűen zsákutcának tar­tom. — Mi motiválja a dalok írására? — Volt egy idő­szak, körülbelül két hónap, amikor ötször találkoztam a halállal. Csak né­hány emléket kiragadva: 1987-et írtunk, és tél volt. Hirtelen hatal­mas hó esett, szinte megbénult az élet. Akkor kézbesítőként végez­Borka Zsolt: Csupán azt szeretném, ha a hallhatóság velem együtt gondolkozna tem a munkámat, s egyik nap ta­láltam a hóban egy összefagyott holttestet. Röviddel később a szél tokostól kicsavarta egy ház abla­kát, ami majdnem rám zuhant. Ezt követően autóbalesetem volt. A betonoszlop, amire felte- keredtünk, öt centiméterre volt a fejemtől. Szerencsére én is, a társam is sértetlenül megúsztuk. Azóta biztosan tudom, hogy van gondvise­lés. Húsz éve vallók a dala­immal a hitemről, mert hi­szem, hogy nem véletlenül születünk éppen ide vagy oda. Szeretném megérteni az élet mélyebb vonatkozása­it a hallgatósággal együtt. Ezért írom a dalokat. — Minden felekezet számá­ra játszik? — Igen, számomra fontos az ökumené. A keresztény felekezetek közötti párbe­széd az utóbbi időben sze­rencsére felélénkült. Én katoli­kus vagyok, de úgy vélem, a kü­lönbségek mögötti tartalom meg­egyezik. Ezt a sötét, erőszakos kort is akkor éljük túl, ha erre rá­jön mindenki. Varga Hajnalka Iskolánk az Európai Unió küszöbén címmel nyűt kiállítás a szolnoki Kodály Zol­tán Ének-Zenei Általános Iskolában. A megnyitón az iskola 3. c osztályának hagyományőrző néptáncbemutatóját is megnézhették a résztvevők. Felvételünk a kiállítás egy részletét örö­kítette meg. fotó: mészáros jAnos

Next

/
Thumbnails
Contents