Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-24 / 274. szám
1999. november 24., szerda Hazai Tükör 5. oldal Státusjog: a kormány ellenzi Csapody indítványát Megváltoztak a szándékok? A kormány azt szeretné, ha Csapody Miklós (MDF) visszavonná önálló képviselői indítványát, amelyben a honatya azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy kérje fel a kormányt a státusjog szabályainak kidolgozására. Donáth László (MSZP) szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány politikai szándékai megváltoztak a magyar-magyar csúcs óta.- Arra nem is merek gondolni, hogy a kormány a Magyar Állandó Értekezleten tett szándék- nyilatkozatát megbánta volna, és nem akarná teljesíteni az ott vállalt kötelezettséget - nyilatkozta lapunknak Csapody Miklós parlamenti képviselő. Az MDF-es politikus az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának ülése után nyilatkozott, ahol a testületi tagok támogatták a külföldön élő magyarok jogállásáról szóló törvény meghozatalát felvető indítványát, de a kormány képviselője ellenezte azt. Csapody Miklós szerint - aki meglepődött a kormányzat elutasító válaszán - a Fideszt az bánthatja, hogy egy MDF-es képviselőnek jutott eszébe a határainkon túl élő magyar nemzetiségű polgároknak juttatandó különleges jogi státus kidolgozása. Az MDF-es politikusnak nem áll szándékában visszavonni indítványát, mert mint kifejtette, nem lát garanciát a kormány eltökéltségére. A Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselője az emberi jogi bizottság előtt nem kívánta részletekbe menően kifejteni, hogy a kormány miért nem támogatja Csapody lépését, a hozzá intézett kérdésekre adott szűkszavú válaszokból azonban úgy érződött, a kormány idő- és egyéb korlátok nélkül óhajtja kidolgozni a magyar nemzethez tartozók különleges státusát biztosító törvényt. H. M. Református reformok A Magyarországi Református Egyház soron következő zsinati ülésén a belső működést szabályozó törvények megújítása, kiegészítése kerül napirendre. A csütörtökön kezdődő kétnapos zsinati ülésen megvitatják az egyházi törvénykezésről szóló javaslatot, amely a belső bírósági intézkedéseknek adna egységes alapot - tudtuk meg Merétey Sándor zsinati tanácsostól. Egyházi bíróság tárgyalja például azokat a fegyelmi ügyeket, amelyek a lelkészi munka hiányosságai, vagy valamely szolgálat elmulasztása nyomán kerülnek e fórum elé. Terítékre kerül még az egyházi szeretetszolgálatról szóló törvény, amely ezen tevékenység alapjául szolgál. Megtudtuk: a reformátusok a hagyományos presbitériumi rendszerhez hasonló, a jelenleginél kevésbé központosított egyházat kívánnak létrehozni. A lelkészképesítés terén az azonos képzési formák vizsga- és tanrendjét kívánják egységesíteni, hogy ennek következtében főiskoláik és egyetemeik közt nagyobb legyen az „átjárhatóság”. Megvitatják ezenkívül az ingatlanügyek rendezéséről szóló beszámolót is. A budakeszi lelkipásztor ezzel kapcsolatban kijelentette: örülnek, hogy jövőre 1 milliárd forinttal több jut az egyházaknak; mint az idén; Szalóky Eszter Drogkóstoló diákok A ’90-es évek második felében nőtt a magyarországi középiskolások vonzalma a szenvedélyszerek iránt. Magyarország mostanra a tiltott drogok használatában is az európai középmezőnybe került, ahová eddig csak a dohányzás, az alkohol és a legális drogok fogyasztása alapján tartozott. Ezt állapította meg az a kutatás, amelyet a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Viselkedéskutató Intézete végzett első- és másodéves középiskolások körében. A felmérés szerint ezeknek a kisdiákoknak 28,8 százaléka fogyasztott már életében legalább egyszer valamilyen visszaélésre alkalmas szert, 17,3 százalékuk biztosan droghasználati céllal. A valamilyen drogot kipróbálok aránya az évtized közepétől az évtized végéig csaknem megduplázódott. Napjainkra jellemzővé vált, hogy a „kíváncsiak” többféle droggal ismerkednek. Terjed a marihuána és a nyugtatok használata, sokan a gyógyszereket alkohollal fogyasztják, és nem csökkent jelentősen a szipuzás sem. Megugrott az extasyt, az LSD-t és az amfetaminokat kedvelők aránya, és ma már kimutatható az ópiátszármazékok - a heroin, a kokain és a crack - iránti érdeklődés is a 14-16 évesek soraiban. Jönnek a régiók, maradnak a megyék Nem vesztik el önállóságukat a megyék azzal, hogy - európai uniós elvárásra - hét régióra tagolódik az ország. Mint megtudtuk, a régiók élén álló fejlesztési tanácsok dolga elsősorban az uniós pénzek célszerű elosztása lesz. A parlament 1997-ben hagyta jóvá a mintegy 150 oldalas területfejlesztési koncepciót, benne az általában három megyét egybefogó körzetek kialakításának szükségességét - mondta érdeklődésünkre Orrnosi Viktor, az Országos Területfejlesztési Központ főigazgató-helyettese. A körzethatárokról a megyék bevonásával folytatott vita mára eldőlt, ám- hogy mely városokat nevezzék ki egy-egy régió központjává, arról a hét Regionális Fejlesztési Tanács, illetve vitás esetekben maga a kormány határoz majd. Az észak-magyarországi régióhoz Nógrád, Heves és Borsod, az észak-alföldihez Jász- Nagykun, Hajdú és Szabolcs- Szatmár megye tartozik majd Miskolc, illetve Debrecen központtal. A dél-alföldi körzet szegedi központtal Csongrá- dot, Békést és Bács-Kiskunt, a közép-magyarországi Budapestet és Pest megyét foglalná magába fővárosi központtal, míg a közép-dunántúli körzethez Veszprém, Komárom és Fejér megyét sorolnák. A központ Tatabányán lenne. A dél-dunántúli régió Tolnát, Somogyot és Baranyát vonná egybe, központja Pécs lehetne, a nyugatdunántúli pedig Zala, GyőrMoson-Sopron és Vas megye területfejlesztési ügyeit kezelné, várhatóan zalaegerszegi központtal. Orrnosi Viktor elmondta: a Regionális Fejlesztési Tanácsok tagjai az érintett megyék közgyűléseinek elnökeiből, a megyei jogú városok polgár- mestereiből, kilenc minisztérium egy-egy képviselőjéből, illetve megyénként egy-egy kistérségi képviselőből kerülnek ki. Elnöküket, alelnöküket maguk választják. Minden testület mögött egy-egy Fejlesztési Ügynökség áll majd. Orrnosi hangsúlyozta: a ré- giójc, illetve a fejlesztési tanácsok közigazgatási feladatokat nem látnak el, így nem veszélyeztetik a megyék önállóságát. Takács Mariann Földben pihen a jövő évi kenyérnek való Zsebszerződések a gyomok között? A gyonnnentesítési program keretében eddig mintegy 300 ezer hektár gazos területet mértek fel, ennek egyharmadán, 100 ezer hektáron a gazdák már elvégezték a gyomtalanítást - számolt be lapunknak Tamás Károly, az agrártárca közigazgatási államtitkára. A program végrehajtása során gondot okoz, hogy sok esetben nem ismert az elhanyagolt földek gazdája, használója. Az államtitkár szerint a tulajdonosok felkutatása során nem kizárt, hogy „a gyomok között” zsebszerződésekre bukkannak majd. A betakarítási és vetési munkákról szólva elmondta: a kukoricatermesztőknek az idén nem lehet okuk a panaszra, mivel hektáronként átlagosan 6,3 tonna jó minőségű tengerit arathattak. A tárolókba eddig beszállított termés mennyisége meghaladja a 6,5 millió tonnát. Cukorrépából 2,75 milüó tonnát takarítottak be a gazdálkodók. A hektáronkénti hozamok 42,9 tonna körül várhatók. A napraforgó-termesztőknek veszteséggel kell számolniuk: a természeti csapások miatt a hozamok hektáronként 600 és 3000 kilogramm között mozognak, tonnánként 45-46 ezer forintért lehet értékesíteni a terményt. Az agrártárca szakembereinek határszemléje szerint a téliesre fordult időjárás beköszönté- ig befejeződött az őszi káposzta- repce, a rozs és a triticale vetése. Őszi árpából 154,7 ezer hektáron került földbe a mag. Őszi búzából a tervezett vetésterület 94 százalékán, 1 milüó 14 ezer hektáron sikerült elvetni a jövő évi kenyérnek valót. Az ország déli térségéből Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyéből mezeipocok-, illetve hörcsögkárokat jeleztek a minisztérium illetékeseinek a gazdák, (újvári) November 3Ö-án leköszönhet az újjáépítési bizottság * Uj otthonban a vízkárosultak A tavaszi, nyári ár- és belvízkárok valamennyi megyénket érintették. A védekezés, a helyreállítás és az újjáépítés összehangolására létrehozott tárcaközi bizottság tegnap tartotta utolsó ülését. Bakondi György, a testület elnöke a számvetést követő sajtótájékoztatón bejelentette: csapatuk november 30-án feloszlik, minthogy teljesítette a kormányprogramban megszabott kötelezettségét. A helyre- állítási munkálatokról december 2-án fotódokumentum-kiál- lítás nyílik Budapesten, a Duna Palotában. A rendkívüli időjárás 1700 településünkön okozott károkat. A több százezer embert érintő természeti csapás következtében mintegy 100 milliárd forint összegű anyagi veszteség keletkezett. Az állami, az ön- kormányzati, a civil szervezetek és a társadalom példás ösz- szefogásának köszönhetően a telet immár csaknem mindenki a saját otthonában töltheti. A hajléktalanná vált 4400 állampolgár közül 150-en nem költöztek haza. Ez utóbbiak javarészt olyan idős emberek, akik inkább szociális otthoni elhelyezést kértek. A többiek tavaszig rokonaiknál laknak, és csak azután építkeznek. Mindent egybevetve 21 milliárd forintot fordított a kormányzat a helyreállításra. A mezőgazdasági károk kompenzációjára 3,2 milliárd forintot utaltak át a gazdáknak. Az állami utak, hidak és vízművek rendbehozatala 5,7 milliárdot emésztett fel. Az önkormányzati utakban, hidakban esett károk felét, azaz 3 milüárdot vállalta a büdzsé. A költségvetés térítette meg az önkormányzatoknak a védekezésre fordított 1,7 milliárd forintot. A kormány állta a szociális, az oktatási és közigazgatási intézmények renoválásának 2,8 milliárdos kiadását is. A magánházakban élők gondját 4,7 milliárd forinttal enyhítették, (cs. b. j.) Eredmény nélkül. A szakszervezetek szerint eredménytelenül zárult a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) keddi ülése, amelyen a bérkövetelésekről és a kollektív szerződés módositásáról tárgyaltak a MÁV képviselőivel. A szakszervezeti követelések kezelhetetlenül sokfélék és figyelmen kívül hagyják a lehetőségeket - közölte a MÁV Rt. kedden a VÉT ülését követően. A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) 22,9 százalékos, a mozdonyvezetők pedig 18,9 százalékos átlagkereset-növekedést követelnek. Sikertelen párbeszéd. Az MSZP kivételével a parlamenti pártok távolmaradtak a Civil Fórum kedden Budapesten megrendezett találkozójától. A Civil Fórumnak, Magyarország legnagyobb nem kormányzati társadalmi koordinációjának a vezetője, Hanti Vilmos elmondta: az első alkalommal megrendezett és hagyományteremtő havi fórum célja, hogy elősegítse a társadalmi szervezetek és a parlamenti pártok közötti párbeszédet. Kisgazda igen. A Független Kisgazdapárt tisztában van koalíciós helyzetéből fakadó kötelezettségeivel, és akkor is megszavazza a jövő évi költségvetést, ha csak részben szerepelnek benne a kért pluszforrások - nyilatkozta kedden Csúcs László frakcióvezető-helyettes, a gazdasági munkacsoport vezetője. Csökkenés. Magyarországon 4600-ról 3200-ra csökkent az ön- gyilkosságok száma évente, de ez az adat is magasnak számít - közölte Rihmer Zoltán, az Ország- gyűlés egészségügyi és szociális bizottsága ellenőrzési albizottságának keddi budapesti ülésén. Lelkipásztori szolgálat. A cigányok részére nyújtott lelkipásztori szolgálat további erősítéséről kezdődött kedden kétnapos konferencia a katolikus egyház; szervezésében papok, pedagógusok, szociális munkások részvételével. Lankó József, a pécsi egyházmegye cigányfelelőse elmondta: az egyház számára a cigánykérdés egyfajta kihívást jelent, a felebaráti szeretet parancsát követve szerte az országban több plébánia is foglalkozik a cigány fiatalok szociális gondjainak enyhítésével. Csökkenő támogatás? Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága keddi ülésén általános felháborodást keltett, hogy a PM képviselője támogatta azt a módosító indítványt, amely a jelenlegi 2,5 milliárd forintról 1,5 milliárd forintra csökkentené a kibocsátható üdülési csekkek összértékének felső határát. Mind a kormányzati, mind az ellenzéki honatyák elutasították az érvelést, hogy az adómentesen kiadható üdülési csekkek olyan adókiesést okoznak, amelyet így kell kompenzálni. Lezárult a pályázat A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 78 magyar- országi és 11 határon túli művész köztéri képző- és iparművészeti alkotását találta támogatásra méltónak a millennium alkalmából kiírt pályázatra jelentkezők közül - közölte tegnap az NKÖM politikai államtitkára. Várhegyi Attila elmondta: a 100 millió forintos keretösszegre összesen 134 hazai, zömében önkormányzati, továbbá 36 határon túli pályázat érkezett. A legnagyobb elnyerhető összeg 5 millió forint, a legkisebb 100 ezer forint volt. A támogatás mértéke nem haladhatja meg a mű elkészítési költségeinek 50 százalékát. Hasonló pályázatot a múlt század végi millenniumra írt ki az akkori kormányzat. A múlt századi millenniumi szobrok már renoválásra szorulnak Nehéz leleplezni a feketén tévézőket Egy médiakutató cég felmérése szerint Magyarországon 3,6 millió háztartásban üzemeltetnek tévékészüléket. Mindössze 200 ezer olyan családról szereztek tudomást, akiknek otthonából hiányzik korunk eme legelterjedtebb vívmánya. A vállalkozásoknál és közintézményekben működő készülékek számáról felmérések nem készültek, ugyanakkor a Magyar Posta adatai szerint mindössze 2,7 millióra tehető a legális tévéüzemeltetők tábora. A televízió üzemben tartási díja jelenleg 640 forint havonta. Beszedése a Magyar Posta feladata, míg a feketén tévézők leleplezését a települési önkormányzatokra bízták. Az ellenőrzéseknek az szab gátat, hogy a települési önkormányzatok helyi adókkal foglalkozó munkatársait senki sem köteles az otthonába beengedni, így sok önkormányzat meg sem próbálkozik a lehetetlennel. Az adatvédelmi biztos ez ügyben már többször is kifejtette véleményét. Szerinte a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jog aránytalan és alkotmányellenes korlátozását jelentené, ha kötelező volna beengedni az önkormányzati ellenőröket. Miután ezt a díjat 1998-tól adójelleggel kell fizetnünk, az APÈH feladatává tették, hogy nyilatkoztassa meg az adózó polgárokat: üzemeltetnek-e televíziót. Adataik szerint 1998-ban 2,1 millióan válaszoltak igennel. Szarka Imrétől, a Magyar Posta illetékes osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy jelenleg 1,95 millióan fizetik az országban a tv-üzembentartási díjat. Ebből 10 ezer a vállalkozások, illetve a közintézmények száma. Fizetési mentességet 720 ezren kaptak. A tévéüzemeltetési díjakból az idén 15 milliárd forintos bevétel származott, amely a köz- szolgálati televíziózás és rádiózás anyagi bázisa. A Magyar Posta elszámolóközpontja megkapta az adóhatóságtól a bevallásokban szereplő adatokat, de a nevek és címek „összefuttatá- sa” a posta sajátos kódrendszerével igen nehézkesen megy, sok ugyanis a hibás név és lakóhely. Szarka Imre szerint a tavalyi jogszabályi szigorítások nyomán - a reményekkel ellentétben - nem jelentkeztek tömegesen a televízió-üzembentartók, hogy eleget tehessenek fizetési kötelezettségüknek. (németh)