Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-03 / 256. szám

1999. november 3., szerda Megyei Körkép 3. oldal Petőfi és Kossuth szobrát avatták fel a napokban Újszászon. A gimnázium és szakközépiskola udvarán álló műveket Turza Ferenc készítette. fotó: csabai istván Nem tűntek el a katonasírok a szolnoki temetőből Marad az örök nyugalom Csak terv maradt az a néhány esztendővel ezelőtt felvetett elképzelés, amely a II. világháborúban elesett idegen katonákat a fővárosban egy közös sírba gyűjtötte volna össze. így Szolnokon is háborítatlanul nyugszanak a német és orosz hősök. Lakások és segélyek A karcagi képviselő-testület harmincnyolc belvízkárosult család anya­gi megsegítéséről döntött. Jászárokszálláson pedig még három házat kell megvásárolnia az önkormányzatnak, és ezzel befejeződik az ár­vízkárosultak kártalanítása. Elfogadták az ajánlatot Mé gis kell a herényi iroda Térségi fejlesztő- és információs iroda nyílik Jászberényben a kö­zeljövőben. Mint arról korábban beszámoltunk, a jászsági telepü­lések Phare-pályázatot nyertek, melyből egy kistérségi informáci­ós iroda létrehozását finanszíroz­hatják. Korábban a Jászsági Önkor­mányzatok Szövetségének ülé­sén a kistérség vezetői elutasítot­ták az erre a célra Jászberény képviselő-testülete által felaján­lott városi irodahelyiséget. Dön­tésük indoklásaként azt hozták fel, hogy a jászberényi pártok há­zában lévő lerobbant, elhanya­golt irodahelyiség egyáltalán nem alkalmas egy, az Európai Unióval kapcsolatos integrációs, előcsatlakozási pályázatokat elő­készítő, illetve azokról informá­ciókat nyújtó iroda létrehozásá­ra. A napokban ismét találkoztak a kistérség választott vezetői a Jászsági Területfejlesztési Ta­nács ülésén, ahol elővették a té­mát. Az itt megszületett döntés értelmében mégis elfogadják a felajánlott helyiséget. Ahogy azt Szerencsés István, a társulás elnö­ke elmondta, egyrészt azért, hogy a kistérségi iroda a Jászság fővárosába kerülhessen, nem utolsósorban pedig azért, hogy ne vesszen el az iroda létrehozá­sára elnyert támogatási összeg. Az elnök hozzátette: folyamato­san keresik azt a lehetőséget, amivel saját tulajdonú irodát sze­rezhetnek Berényben. bcs Törvény után, ellenőrzés előtt (Folytatás az 1. oldalról) Idén azonban még nem tartanak célzott ellenőrzéseket, így ezek tapasztalatairól sem számolha­tott be dr. Kicsi Jenő. Persze ahol más okból is vizsgálódik a szolgálat, ott a nemdohányzók védelmében tett intézkedések szabályosságának ellenőrzéséről sem feledkeznek meg. Egyébként a törvény betűjének megfelelő dohányzóhelyek kije­lölése a cégek, vállalatok, intéz­mények számára valóban nem egyszerű feladat. A tisztiorvosi szolgálat megyei intézetében sem találtak egyelőre olyan zárt légterű helyiséget, amelyet a ciga- rettázók számára felszabadíthat­tak volna. Mivel pedig az eddig e célra is igénybe vett folyosón az új szabályok szerint nem lehet dohányzóhelyet kialakítani, az egyetlen törvényes megoldás az volt, hogy az intézmény udvarán, szabad téren jelölték ki azt. — Véleményem szerint, amíg az Egészségügyi Minisztérium más­ként nem rendelkezik, ez a legel­fogadhatóbb áthidaló megoldás — hangsúlyozta a tiszti főorvos.-bugány­A napokban katonai pompával temették újra a II. világháború­ban a Donnál elesett ismeretlen magyar katonát. Ezzel jelképe­sen a világháború összes magyar áldozata honi földbe került. Ha­sonló gondolatot fogalmaztak meg néhány esztendővel ezelőtt a honvéd hagyományőrzők. A szervezet egyik vezetője ugyanis felvetette, hogy az idegen sere­gek hősi halottait a fővárosban egy közös parcellában kellene örök nyugalomra helyezni, ahol — A forráshiányt enyhítő intéz­kedéscsomagban számos meg­szorítás szerepelt — mondta a polgármester. — Az intézmé­nyeknél egységesen két százalék­kal csökkentettük a dologi kiadá­sokat, a polgármesteri hivatalból pedig öt főt elbocsátottunk. Mintegy 15 millió forinttal keve­sebbet költöttünk ebben az év­ben segélyezésre. Eladtunk egy szolgálati lakást, illetve áruba bo­csátottunk önkormányzati telke­ket. Mindezek összesen mintegy nyolcmillió forinttal csökkentet­ték a hiányunkat. További csök­kenést jelentett, hogy a megyei egy emlékmű is tisztelegne emlé­kük előtt. így az egykori katonák utódai is — éljenek a világ bár­mely részén — könnyebben leró­hatnék kegyeletüket. Mindez azonban csak elképze­lés maradt. A szolnoki temető­gondnokságon érdeklődésünkre elmondták, a terv valószínűleg azért hiúsult meg, mert az exhu­málás és az újratemetés költsége hatalmas összegeket emésztett volna fel. Sokak szerint nem is baj, hogy maradtak a katonasí­területfejlesztési tanácstól hét­millió forintot nyertünk az új ál­talános iskola befejezéséhez. Azt pedig már tudtuk, hogy a szám­lavezető bankunk hitelekkel kö­rülbelül 32 millió forintot fedez ebben az évben. — Tehát idén úgy tűnik, nem kell csődöt jelenteni, de mi lesz jö­vőre? — Még ’99-hez tartozik, hogy beadtuk pályázatunkat az önhi­báján kívül forráshiányossá vált önkormányzatok támogatási alapjához. Véleményem szerint reális esélyünk van ennek elnye­résére, mindez még december­rok, hiszen ott kell ápolni a hő­sök emlékét, ahol most nyugsza­nak. A szolnoki katonasírokat je­lenleg az önkormányzat gondoz­za. A fejfákról azonban már ne­héz megállapítani, ki is nyugszik egy-egy hant alatt, a neveket őrző táblák a fémgyűjtők zsákmányai lettek. A temetőgondnokságon évek­kel ezelőtt javasolták, hogy az el­tűnt táblákat műanyag lapokkal pótolják, ám ez azóta sem tör­tént meg. Az itt elföldeltek hoz­zátartozói azonban így is megta­lálják szerettük sírját, hiszen egy- egy hantnál rendszeresen friss vi­rágok tűnnek fel. T. J. ben pluszpénzeket jelentene a községnek. 2000-ben szeretnénk konszolidálni Jászladány költ­ségvetését. A település gazdaságilag és tár­sadalmilag is elmaradott, ezen minél előbb változtatni kell. Nem megfelelő az intézményi szerkezet, ennek átszervezése szerintem elodázhatatlan. Az előkészítést már most megkezd­tük. Számítani lehet összevoná­sokra, feladatok koncentrációjá­ra, egy-egy jelenleg működő in­tézmény megszüntetésére. Mindez azonban még kiforrat­lan, a részletekről nyilatkozni fe­lelőtlenség volna. Ha minden a terveknek megfelelően halad, el­érhetjük, hogy az ezredforduló költségvetésében már „csak” húszmillió forintos hiány legyen, ami az előző évekhez képest óri­ási eredmény volna. Banka Csaba Karcagon a 27,532 milliós köz­ponti támogatást vissza nem térí­tendő támogatásként osztották szét a károsultak között, illetve önkormányzati lakások vásárlá­sára fordítják. Az első körben 16 család meg­segítéséről határoztak a képvise­lők, az elmúlt héten pedig újabb 22 családnak ítéletek valamilyen támogatást. A harmincnyolc csa­ládból huszonhatan kaptak lakó­házuk felújitásához vissza nem térítendő támogatást, öten az új­jáépítéshez vehettek át anyagi se­gítséget. A hét, életveszélyessé vált la­kásból pedig a lakókat az önkor­mányzat a most megvásárolt ker­tes házakba bérlőként költözteti be. Mint megtudtuk, jó ütemben halad a károsodott lakóházak helyreállítása, így december vé­gére mind a 38 családnak megol­dódik a lakásgondja. Többnapos magyarországi láto­gatása alkalmával Szolnokra is eljött tegnap Alfonso Pardo de Santayana y Coloma, a spanyol hadsereg szárazföldi vezérkari főnöke. A tábornok Preininger Ambrus altábornagy, szárazföldi vezérkari főnök 1998. évi spa­nyolországi látogatásának vi­szonzásaként érkezett hazánkba. A spanyol főkatona és kísérete a 88. Gyorsreagálású Zászlóalj munkájával ismerkedett meg, a delegáció részt vett az egység fel- készültségét illusztráló bemuta­tókon. A vendéglátót képviselő Győrössi Ferenc, a szárazföldi ve­zérkari főnök első helyettese el­mondta, mivel a spanyol hadse­reg NATO-val összefüggő ta­pasztalatai már sokkal régebbi­ek, ők már végigjárták azt az (Folytatás az 1. oldalról) Ez utóbbi kapcsán mintegy há­rommillió forintos lopási kárt okoztak a tettesek, akik számító­gépeket és más irodatechnikai eszközöket vittek magukkal. A nyomozók egyébként az ez idáig feltárt más ügyekben is sikerrel jártak, így a lopásokkal összessé­gében okozott négymilliós kár zöme megtérült. Érdekesség, hogy a nagy értékű számítástech­nikai berendezéseket a tolvajok már értékesitették, ám a felkuta­tott — orgazdasággal gyanúsítha­tó — vásárlók a valós árnak csu­pán tíz százalékáért megvett be­rendezéseket önként átadták a házkutatásokon megjelenő rend­Jászárokszálláson még három házat kell megvásárolnia az ön- kormányzatnak, s ezzel befejező­dik az árvízkárosultak kártalaní­tása. A felhasználható keret 52 millió 760 ezer forint volt, ebből gazdálkodott a vezetés. 174 in­gatlanban károsodott igazolható­an a lakórész, és az esetek több­ségében helyreállítási támoga­tást kaptak az érintettek, mely­nek összege 20 ezer forinttól több százezerig terjedt. Állami és önkormányzati lakásba egy- egy családot költöztettek, öt csa­lád pedig új ház építésébe fogott. A károsultak közül saját vásárlá- sú lakásba négy család költözött, míg az önkormányzat 12 lakás vásárlására tett ígéretet. Kilencet már megvettek, három pedig még alku tárgya. Gergely Zoltán polgármester reméli, hogy no­vember 20-ig befejezik a kártala­nítást. de—vh utat, amely egyelőre még Ma­gyarország előtt áll, ezért hasz­nosítani szeretnék a csatlakozás­sal kapcsolatos feladatok végre­hajtásánál a spanyol hadsereg integrációjával kapcsolatos ta­pasztalatokat, javaslatokat. Alfonso Pardo de Santayana y Coloma lapunk érdeklődésére el­mondta, a magyarok felkészült­ségét már a NATO-taggá válás ténye is igazolta, ám hozzátette, a teljes taggá váláshoz azért még évek kellenek, többek között az idegen nyelvek ismerete terén is szükség van előrelépésre. A szol­noki egység szaktudásáról elis­merően nyilatkozott. A spanyol vendéget ma fogad­ja Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsno­ka is. —hgy— őröknek. A szolnoki rendőrség tegnapi sajtótájékoztatóján Vö­rös Miklós alezredes, kapitány jelképesen átadta a pedagógiai intézettől ellopott, ám hiánytala­nul megkerült számítástechnikai eszközöket. Az intézmény veze­tője, Virágné Katona Zsuzsanna elmondta, a hozzájuk visszake­rült berendezések nemcsak a na­pi munkához szükséges munka­eszközöket jelentik, hanem a gé­pekben tárolt adatok is nagyon fontosak számukra. A sikeres nyomozás kapcsán az igazgató asszony példamutatónak tartja a szolnoki rendőrség tevékenysé­gét, különösen annak szolgáltató jellegét. H. Gy. Jászladányban jövőre már „csak” húszmilliós hiányra számítanak Megszorítások után átalakítás Jászladányban az idei költségvetést 47 millió forintos forráshiánnyal volt kénytelen elfogadni a település képviselő-testülete. Már a jóváha­gyás pillanatában tudták a képviselők: ha nem sikerül többletforráshoz jutni év közben, ez a hiány már nem lesz kezelhető hitelekkel, a csőd fenyegeti a községet. A nyár folyamán bevezetett, úgynevezett reform- intézkedésekkel a fizetésképtelenséget szerették volna elhárítani. Dan- kó István polgármestert arról kérdeztük, vajon mindez sikerült-e. Spanyol tábornoki vizit Megtérült a kár Templom épül Szolnokon A megyében 1200-1300, Szolnokon 200-250 görög katolikus él. Templomuk egyetlenegy sincs az egész megyében, papjuk is csak egy, Jaczkó György' szolnoki parochus. A helyzet azonban már nem sokáig lesz így, ugyanis elkészültek a szolnoki görög katolikus temp­lom engedélyezési tervei, és készülnek a kiviteli tervek. Mint Jaczkó György elmondta, Szolnokon a Gyermekváros út, a Kaán Károly út és a Széchenyi István körút által határolt három­szögben nem csupán templom épül, de körülötte lesz parókia, közösségi ház, sőt terveznek sportpályákat, zárt játszóteret, a későbbiekben esetleg óvodát és öregek otthonát is. Maga a templom egy tojásdad alakú, kétméteres téglafallal kö­rülvett területen épül. A parochus sietett hozzátenni, hogy a fal nem az elkülönülést, hanem az elmé­lyült nyugalom biztosítását szol­gálja. Kapui nappal állandóan nyitva lesznek. Főbejáratánál ti­zenegy méteres torony emelkedik majd, benne egyelőre két harang­gal, később esetleg harangjáték­kal. A templom alapterülete 210 négyzetméter, tehát nem monu­mentális épületről van szó, a cél éppen a mostani fatemplomban megszokott otthonosság megtar­tása. A 17,7 méteres kupolát nyolc oszlop tartja, a tetejét rézle­mezzel borítják. A falakat téglá­ból építik, homokkőtéglákkal bo­rítják kívülről. „Valóságos kis ék­szerdoboz lesz” — mondta Jacz­kó György érthető lelkesedéssel. A fölszentelés után készül el az oltárt a hívektől elválasztó iko- nosztázion és a falak festése. A templom területével megegyező területű altemplom is épül, ahol mintegy 1400 urnahely lesz. Ide nemcsak görög katolikusok, de a történelmi egyházak tagjai is te­metkezhetnek. A templom teljes alapterülete az altemplommal és a sekrestyé­vel együtt mintegy 500 négyzet- méter lesz, és mai számítások sze­rint körülbelül ötvenmillió forint­ba kerül. A pénz a helyi közösség­től, az egyházmegye segítségéből és külföldi adományokból jön ös­sze, a legnagyobb részét pedig a Millenniumi Alap támogatása al­kotja. Az építkezéshez jelentős hozzájárulás volt továbbá a me­gye és a város telekjuttatása. Az alapkőletétel tavasszal lesz, a föl- szentelést 2001. augusztus 20-a előttre tervezik. A legvalószínűbb időpont augusztus 15., Szent Ist­ván halálának napja. B. A. Épül a csarnok Újabb megállapodást kötött teg­nap Gergely Zoltán jászárokszál­lási polgármester a Zeuna Stär­ker Kft. vezetőjével, Herbert Rupp-pal. A német cég a vásártér elvizesedése miatt halogatta új, kipufogógyártó csarnokának fel­építését. Mostanra azonban elérte az ön- kormányzat, hogy az Évízig rend­be tegye a Szarv-ágy patak med­rét, így a múlt héten hozzáláttak a mintegy másfél milliárdos beru­házás kivitelezéséhez. A 8-10 ezer négyzetméteres csarnok 200-250 dolgozónak ad munkát jövő áprilistól, s 2002-es átadási határidővel újabb, hasonló mére­tű csarnok felépítéséről állapod­tak meg. A 1,4 hektárnyi terüle­tet eladásáról szóló szerződést tegnap írta alá a két fél, így az ipari út és a Szarv-ágy patak köz­ti rész német tulajdonba került. , vh A templom és az altemplom rajza a terveken

Next

/
Thumbnails
Contents