Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-12 / 264. szám

1999. november 12., péntek Megyei Tükör 9. oldal TVM-lakótelep: karnyújtásnyira a megoldás? Hosszú évek után rendeződhet a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek la­kótelepének sorsa. Ha az ÁPV Rt.-nek és az önkormányzatnak sike­rül egyezségre jutnia a céget megvásárló Bige Holdinggal, akkor ha­marosan a megyeszékhely tulajdonába kerülhet a százharminc lakás, a kultúrház, az egykori munkásszálló és más ingatlanok. Ha pezsgőbontásra még nincs is ok, de óvatos bizakodásra igen — összegezték a lakótelepieket képviselők az ÁPV Rt. illetékese­ivel folytatott tárgyalás eredmé­nyeit a szerda esti fóru­mon. A fűtés híján jégve­remmé változott TVM- kultúrházat zsúfolásig megtöltő lakók kálváriája a cég privatizációjával kez­dődött. A magánosítás után nem sokkal ugyanis sokszoro­sára — a négyzetméteren­kénti ötven forintról két­százra — nőtt a lakbér. Emiatt a bérlők — a válla­lat egykori és mai dolgozói — bírósághoz fordultak. A lakótelep azonban szinte mindenben a gyártól függ. így a lakóknak meggyűlt a bajuk a tulajdonossal a szemét- szállítás és a fűtés miatt is. A la­kásokban ugyan melegek a radi­átorok, de azt még senki sem tudja pontosan, mennyit kell majd fizetni a fűtésért. Mindez a bizonytalanság egy csapásra megszűnhet, ha a tulaj­donos is elfogadja az ÁPV Rt. ja­vaslatát. A privatizációs szerve­zet a vegyiművek más ügyeitől különválasztva szeretné megol­dani a lakótelepen élők problé­máját. A fórumon elhangzottak szerint a lakótelepet a szolnoki önkormányzat elfogadható áron megvásárolná. Az adásvétel költ­ségeit azonban az ÁPV Rt. állná. Kérdés, hogy mi lenne az az el­fogadható ár. Egy januári felmé­rés ugyanis 189 millió forintban határozta meg a lakótelep érté­két. Az árnál is nagyobb gondot jelenthet, hogy a TVM ingatlanja­it, így a lakótelepet is kétmilliárd forintos jelzálog terheli. Az ÁPV Rt. azonban már ez ügyben is tárgyalá­sokat kezdeményezet a két hitelezővel, a CIB Bankkal és az OTP-vel. Tisztázásra vár az is, hogy a lakó­telep fenntartása mi­lyen terheket róna a városra és a bérlőkre. Bár a lakossági fórum résztvevői hangsúlyoz­ták, ha az ÁPV Rt.-nél kidolgozott elképzelé­sek valóra válnak, ak­kor a lakótelepen lévő munkás- szálló és kultúrház hasznosítása az önkormányzat bevételeit nö­velné. T. J. Füle István, szolnoki önkormányzati, valamint or­szággyűlési képviselő kedden a parlamentben a Ti­szamenti Vegyiművek privatizációjáról kérdezte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert. A kép­viselő felvetette, hogy a vállalatot és annak lakóte­lepét megvásárló vevő több ponton megszegte a pri­vatizációs megállapodást. Bogár László politikai ál­lamtitkár válaszában szólt arról, hogy a szerződés- kötést követően romlottak a cég gazdaságossági mutatói. Megjegyezte, hogy a szerződés módosítá­sához a vállalati érdekképviselettel kell megállapo­dást kötni, hozzátéve azt is, hogy a privatizációs szervezet illetékes szervei folyamatosan keresik az ügyben a megoldást. Kisharangos lesz az iskola neve A jászkarajenői általá­nos iskola főbejáratá­nál erős lábakra sze­relt, felül faborítással óvott harang figyeli a múló időt. Nagy korok tanúja őkelme, olyano­ké, amikor még a Kis­harangos nevű tanyasi iskola előtt zengte a bimm-bammot, hívta órákra a környező ta­nyákból az arrafelé la­kó nebulókat. Azóta oda az iskola, szél buk­fencezik a helyén, de a harangot megmentet­ték, a falu iskolája elé került. Ezt a harangot fogják majd meghúzni 2000. augusztus 12-én, a névadó alkalmából. Valakinek nagyon útjá­ban lehetett, és egy­szer már ellopták, de meglett. A sulit szeret­nék elnevezni erről az ősi hangszerről Kisha­rangos Általános Iskolának. A névadó 2000. augusztus 12-én lenne, amelyre hívják, várják a hajdani öregdiákokat. Azért tették a jeles eseményt erre az időpontra, mert másnap búcsú lesz, és ez a két esemény talán megmozgatja, hazahívja a máshol élő, de szívükben Karaje- nőhöz hűséges hajdani itt lakó­kat. Hogy az alma materről is essék szó, a hosszan elnyúló, L alakú létesítményben mostanság há­romszázegy kis- és nagydiák ta­nul. Tudásukat 28 tanító, tanár pal­lérozza, közöttük öt nadrágos is akad. Angol a kötelező idegen nyelv, és a diákok több szakkör között válogathatnak. így számí­tástechnika-, matematika-, angol- színjátszó-, mazsorett- és kézmű­ves-foglalkozások színesítik a délutánokat. Azután nagy nép­szerűségnek örvendenek az élet­viteli órák, amelyeket hetedikes, nyolcadikos lányok, fiúk látogat­FOTŐ: M. J. nak. Sütni, főzni, asztalt teríteni tanulnak, és még ezernyi hasz­nos foglalatosságot, amelyre ké­sőbb az életükben szükség lesz, lehet. Egyébként nem csak hely­beliek tanulnak itt, többen Tisza- várkony-Szőlőből is ide járnak. És mindannyian bíznak abban, hogy ha eddig még nem is akadt híres tanítványuk, a szép fantá­zianév, a Kisharangos Általános Iskola emléke emberöltőig elkí­séri az itt végzetteket. D. Szabó Miklós A TÉVÉ KÉPERNYŐJE ELŐTT Olyan időket élünk, amikor im­már minden, de minden áru — hovatovább az érzelmeket is ad- ják-veszik —, tehát el kell adni őket. A kereskedelemben ezt szolgálják a reklámok, van is be­lőlük, jut jócskán a képernyőre is. Áru a tévéműsor is (az új kaszi­nójátékban a kérdéseknek forin- tosított ára is van, igaz, illendően a hely szelleméhez), főleg azóta, amióta versenyben állnak a kü­lönböző csatornák. Esetükben a reklámot az úgynevezett előzete­sek adják: egy-egy új program ér­kezését kedvcsináló képsorok előzik meg, többször is ismétel­getvén őket. (Ha így haladunk, még megérjük, az előzeteseknek is lesznek előzetesei!) Mindegy, a jó bornak is kell a cégér, hát ak­kor hogy ne kellene egy rossz te­levíziós műsornak! „Lepsénynél még megvolt...” Az azonban egyáltalán nem sze­rencsés, ha egy csábító kóstoló­ban, előzetesben olyat kínálnak, amit azután a beharangozott mű­sorban nem adnak, hiába keres­sük. Ahogy az elmúlt napokban például a Hölgyválasszal jártunk, amelyben Ernyei Béla faggatja ál­talában a szebbik nem képviselő­it. Ezúttal arról, mit jelent szá­mukra a csúcsra jutás, nemcsak karrier, de más, erotika dolgában is. Csiklandós téma, az pedig, hogy az igazságügyek miniszter asszonya is megszólal majd ben­ne, így szólt az ígéret, még csak fokozta a várakozásunkat. Hall­hattuk is előzetesként néhány szavát, ott még megvolt (mint Lepsénynél...), ám az adásból már egyszerűen eltűnt, nyoma ve­szett. Vajon mi okból? Csak talál­gatni lehet. Valaki talán az utolsó órában mégis úgy javallottá neki, nem illendő egy miniszter­asszonynak ilyen bulvárízű maga­zinban megjelenni, vagy talán olyat mondott, amit azután ké­sőbb maga is megbánt, ezért nem vállalta? Az fel sem merülhet, hogy a műsor gazdája iktatta vol­na ki a megszólaló alanyok közül, hisz vele reklámozta magazinját. Egy biztos: jobban meg kell gon­dolni egy műsornak, mit ad köz­re magából előzetesen, mert az esetleges csalódás igencsak le­ronthatja árfolyamát. Az efféle előzetesek a jól ismert kabarét juttathatják eszünkbe: Lepsény­nél még megvolt... Tessék, itt a Pláne! Azért persze nem maradtunk Dávid Ibolya nélkül, jött, de egy egészen más típusú, rangosabb­nak tűnő beszélgetésben, ame­lyet két sziporkázó szellem, író- költő-gondolkodó, Gyurkovics Ti­bor és Hernádi Gyula fémjelez, melynek a címe is eléggé külö­nös, Pláne, s alcíme szerint a va­lóság határain kalandozik majd. Nos, első alkalommal — kedd es­te mutatkozott be — a történelem volt a kalandozás területe, még­hozzá államférfiak erőszakos ha­lála. Előbb Hernádi sorolta, hány és hány amerikai elnököt gyilkoltak meg az évszázadok so­rán, majd Gyurkovics a magyar históriát idézte, benne az Árpád­házi királyokat, hogy ki minden­kit tettek el láb alól, egész bűn­lajstromot készítve, majd az utóbbi százötven év miniszterel­nökeit sorolta fel, akik közül ti­zennégyet erőszakosan távolítot­tak el az élők sorából. íme a je­lenség, tálalva, de mi ebben a plá­ne, a különösen érdekes és talán általános is? Ezt próbálta magya- rázgatni, közös gondolati neve­zőre hozni az egymástól oly kü­lönböző tragédiákat a gondolko­dó páros, a hatalommal való kap­csolatot, az idegen hatalommal való viszonyt említvén az okok között, a kihívó személyiséget, a geopolitikai helyzetet és így to­vább. Filozofálgatásuk, gondolati já­tékuk a históriával sajnos nem hozott sikert, a meghivottként se­gítségükre sietett Dávid Ibolya sem jutott előbbre az értelmezé­sekben. Bár ő hangsúlyozta a ta­nulságok levonásának szükséges­ségét. Mi a pláne? - kérdezhetjük magában a műsorban. Talán a merészsége, hogy könnyed kéz­zel mer hozzányúlni súlyos kér­désekhez, ám veszélyes is lehet az ilyenfajta játék, ha nem elég mély és alapos, ha a felszínt borzolgat- ja csupán. A bölcselkedő Sikkes Bölcselkedni persze akár a divat­tal is lehet. A Sikkes — a televízió megreformált divatmagazinja, mely láthatóan még mindig kere­si helyét és hangját — kedd este azzal lepett meg bennünket, hogy elkezdett filozofálgatni, bizonyít­ván, hogy a ruhák formáiban, fő­leg a nők viseletében természete­sen, milyen gondolati mélységek rejlenek. Az például, hogy ha va­lakin van is ruha meg nincs is, az bizony mai korunk bizonytalan­ságának a kifejeződése, és hogy az átlátszó, fátyolos lenge öltözék érdekes gondolatokat képesek su­gallni másokban. Az átláthatóság egyébként annak a demokratikus vágyunknak a megnyilvánulása, miszerint a közéletben semmi ne legyen titok, takargatni való. íme a divat modem ideológiája! Nem kedves? Már csak az a kérdés, va­jon mi fejezheti ki a még telje­sebb, tökéletes átláthatóságot? Netán az évakosztüm válik divat­tá? De akkor hova lesznek diktá­torai, maguk a tervezők? Mellesleg volt egy kis ruhabe­mutató is... Valkó Mihály Az íny-, és fogágyproblémák népbetegségnek számítanak Megszűnhet a huszonöt éves rendelés? Az országban elsőként jött létre, ám most mégis a megszűnés veszélye fenyegeti a szolnoki Tisza Szállóban működő parodontológiai szakren­delést. Ha Szolnok városa vállalja átmenetileg a költségeket, abban az esetben megmenthető a parodontológia. Huszonöt évvel ezelőtt, 1973- ben az országban elsőként léte­sült Szolnokon a parodontológi­ai szakrendelés, ahol az íny- és fogágybetegségeket kezelik. Ak­kor azért vált szükségessé a levá­lasztása a normál fogászati szak- rendelésről, mert ezek a beavat­kozások igen időigényesek. A szakrendelésre való igény az­óta nem változott. Az íny- és fog- ágybetegségek Magyarországon népbetegségeknek számítanak: száz foghúzásból hetven fogágy- betegség miatt válik szükségessé. A megyei parodontológiai szakrendelést először 3 évvel ez­előtt fenyegette a megszűnés ve­szélye, amikor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átmenetileg nem finanszí­rozta. Akkor Szolnok magára vál­lalta a költségeket. Az (OEP) most újra szünetelteti a parodon­tológiai szakrendelések finanszí­rozását addig, míg újra nem lesz szakorvosi képzés. Mint. dr. Csor­dás Józseftől, a szolnoki parodon­tológiai szakrendelés vezető főor­vosától megtudtuk, Magyarorszá­gon eddig két orvos szerezte meg ezt a szakvizsgát - külföldön, mi­vel eddig hazánkban nem volt ilyen képzés. Körülbelül egy évbe kerül, mire megteremtik itthon ezt a lehetőséget. A finanszírozás felfüggesztése tehát ennyi időre tehető. A szakrendelés fenntartá­sa évi 2,5 millió forintba kerül. Fölmerült az a variáció is, hogy vállalkozásban lássák el, ám ez el­lentétben van azzal a kormány- rendelettel, miszerint az íny-, és fogágybetegek ellátása térítés- mentes. Hogy elvállalja-e Szolnok a pa­rodontológia átmeneti fenntartá­sát, arról a közgyűlés határoz a napokban. A szakrendelés össze­fogással megmenthető lenne. A Hotel Tisza Kft. már felajánlotta, hogy a következő évre a bérleti dí­jat a felére csökkenti, ami félmil­lió forint megtakarítást jelent. Re­mélni lehet, hogy támogatni fog­ják a szakrendelést, annál is in­kább, mert a közelmúltban 8 mil­lió forintért újították fel rendelőt és' vásároltak új gépeket. P.É. 20 ÉVES A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJÁNLATA NOVEMBER 26-IG - II. emeleti galéria „SZÍVECSETTEL” Gubcsi Attila festőművész kiállítása NOVEMBER 12-14‘-IG I. SZOLNOKI ÉLETMÓD FESZTIVÁL NOVEMBER 17.10.0« ÓRA - klub 11. BABAVARO terhes kismamák testmozgató foglalkozása NOVEMBER 18.12.00 ÓRA - színházterem FILHARMÓNIA BÉRLETSOROZAT középiskolások részére NOVEMBER 17-^19­TANEXPÓ NOVEMBER 20. 8.00-13.00 ÓRÁIG NUMIZMATIKAI NAP NOVEMBER 20. 21.00 ÓRA - aula ORIGÓ KLUB NOVEMBER 20-21. - Szigligeti Színház XK. SZOLNOKI ORSZÁGOS NÉPTÁNCFESZTIVÁL Bemutatók - november 20-án 15.00 órától Gálaműsor - november 21-én 11.00 órától NOVEMBER 22. 15.00 ÓRA - aula DERŰS ÓRÁK NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBER 22.19.00 ÓRA - Szigligeti Színház MESTER BERLET I. Szolnoki Filharmonikus Zenekar hangversenye NOVEMBER 24.19-30 ÓRA - színházterem „A COMBOK CSÓKJA” CÍMMEL ESZENYI ENIKŐ E-TANGO ESTJE NOVEMBER 26.10.00 ÓRA - kamaraterem „VARÁZSSZŐNYEG” bérletsorozat óvodásoknak Terülj-Terülj asztalkám! Címmel a Kalamajka Bábszínház előadása NOVEMBER 26.17.00 ÓRA -1. emeleti fotógaléria A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI FOTÓPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE A kiállítást megnyitja: Búsi Lajos - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke * * * DECEMBERI ELŐZETES: DECEMBER 6-23. III. SZOLNOKI KARÁCSONYI JÁTÉK- ÉS KÖNYVVÁSÁR DECEMBER 14.19.00 ÓRA - színházterem BAJOR KABARÉ Programjainkra felvilágosítás és jegyek előjegyezXethetők és megvásárolhatók a Városi Művelődési és Zenei Központ Közhasznú Társaság jegypénztárában, hétfőtől péntekig 10.00-12.00 óráig és 15.00-18.00 óráig. Telefon: 06-56/344-133*

Next

/
Thumbnails
Contents