Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-11 / 263. szám

1999. november 11., csütörtök 3., oldal Megjelent a piacon az egy hónapon át folyamatosan viselhető kontaktlencse Jubilál a Danyi Optika Itt aztán kedvére válogathat a szemüvegkeretek között a vevő Fotó: M. J. Tíz esztendeje, hogy Danyi Péter megalapította cégét. A szinte a sem­miből lett vállalkozás mára sokak által kedvelt üzletet működtet, amely most már úgy tűnik, az autó­busz-pályaudvar tó'szomszédságá- ban hosszú távon megtalálta helyét a Kolozsvári és az Ady E. utca sar­kán álló épületben. Danyi Péter büszke arra, hogy üzletét még a köl­tözésekkel jellemezhető viszontag­ságos évek alatt is újra és újra felke­resték a törzsvásárlók, akik immár egy valóban szemet gyönyörködte­tő, igényesen kialakított szemüveg és kontaktlencse szalonban kaphat­ják meg azt, amit szeretnének. A cég első számú tevékenységi köre a szemüvegek készítése, el­adása. Vállalják a speciális igénye­ket kielégítő - sok dioptriás, kan­csalság korrekciójára szolgáló - szemüveglencsék készítését is gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Ehhez egyedülálló szem­üvegkeret választék társul, amely­ről bárki, aki betér az üzletbe, egy pillanat alatt meggyőződhet.- Néhány éve bővült az üzlet pro­filja, a szolgáltatások köre kiegé­szült a komputeres szemvizsgálattal- tudhattuk meg a cégvezetőtől, ám hamarjában hozzátette: - ha a vizsgálatok során olyan kö­rülmények me­rülnek fel, ame­lyek a szem kü­lönféle betegsé­geire utalnak, ügyfeleinknek azt ajánljuk, vé- geztessenek szemész szak­orvosi vizsgála­tot. Természete­sen, a szükséges vizsgálatok eredményeként felírt szemüveget készséggel elkészítjük. Hasonló a helyzet a 14 éven aluli gyermekek esetében is, őket, mivel esetükben a vizsgálathoz speciális szemész szakorvosra és assziszten­ciára van szükség, nem vizsgálják a szalonban. Ez azonban nem akadá­lya annak, hogy a szükséges szem­üveggel később ellássák legfiata­labb vevőiket. A Danyi Optikában különösen kedvező az a körülmény, hogy a szemvizsgálatot egy olyan szakem­ber végzi, aki egyszerre rendelkezik optometrista, kontaktológiai és lát- szerészi szakképzettséggel, sőt ott­hon van a gyártók szemüveglencse választékában is. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a szemproblémá­jához optimálisan illeszkedő szem­üveglencsét kaphasson a vevő.- Amelyeket Európában általá­ban, azokat a fajta kontaktlencséket nálunk is megkaphatja bárki, sőt néhány amerikai lencsefajtát is áru­sítunk - jellemezte az üzlet kontakt­lencse-választékát Danyi Péter. Jelenleg a legnépszerűbb az egy hónapon át használható Johnson and Johnson termék, amely kiváló minőségéhez képest jó áron kapha­tó. Még újdonságnak számít a pia­con néhány hete megjelent 30 na­pon át folyamatosan viselhető kon­taktlencse. Az üzletben természetesen min­den olyan ápolószer kapható, ami a szemüveget, illetve a kontakt- lencsét viselők számára szüksé­ges, és ami Danyi Péter szerint legalább olyan fontos, vásárlóik mindazokhoz az ismeretekhez is feltétlenül hozzájutnak, amelyek nélkülözhetnek a lencsék bizton­ságos viseléséhez. (X) Akár szemüveget, akár kontaktlencsét óhajt a vásárló, a kiindu­lási alapot a komputeres szemvizsgálat jelenti Fotó: M. J. Bemutatkozik a Gyógysarok Bt. Teljes körű gyógyászati-segédeszköz kiszolgálás Négy évvel ezelőtt, 1995-ben indult út­jára a szolnoki Gyógysarok Bt., mely gyógyászati segédeszközök forgalma­zását végzi. Az indulás során a Hetényi Géza Kórház biztosított helyet a bt.-nek az új épület aulájában, ahol „betegeink igen gyorsan elérhették szolgáltatásain­kat” - mondja a Gyógysarok Bt. ügy­vezetője, Szabó Zoltánná. Időközben azonban a kórházi átalakítások miatt a régi kisposta épületébe költözött üzle­tük, mely a Tószegi út 17. szám alatt, szinte közvetlenül a Hetényi Géza Kór­ház mellett található. Megtudtuk, hogy rövidesen - várhatóan november 15-én - újabb üzletet nyírnak a Munkás ABC- ben, közveüenül a kórházzal szemben. A bt. - mint korábban említettük - gyógyászaü segédeszközök, különbö­ző gyógytermékek, gyógynövények kiskereskedelmi forgalmazását végzi. A receptbeváltás mellett szakszerű ta­nácsokkal látják el a hozzájuk betérő betegeket, akiknek az ilyen őszi, meg­fázásos időszakban is tudnak segítsé­get nyújtani a különböző gyógynövé­nyekből készült termékekkel. Szabó Zoltánná elmondta, hogy ba­baápolási termékek is kaphatók náluk, továbbá a kismamáknak is igyeksze­nek több tekintetben is segítséget nyújtani, hiszen a babaápolási termé­kek mellett mellszívókat, orrszívókat, s egyéb, a gyermekek gyógyulását se­gítő cikkek is megtalálhatók kínála­tukban. A sportolókat, sportegyesüle­teket izomlazítókkal, fagyasztó spray­kel, térd-, boka-, és ízületi védőkkel várják, illetve kínálnak részükre. Több sportoló rendszeresen felkeresi őket! A Hetényi kórház dolgozói előtt sem ismeretlen a Gyógysarok Bt., hi­szen számos nővér és orvos felkeresi a bt. üzletét, miután forgalmaznak gyógypapucsokat is, s természetesen megtalálható náluk a Scholl teljes ter­mékskálája is. A gyógyászati termékek általában magas árfekvésűek, hiszen nem mind­egyik vásárlását támogatja a társada­lombiztosítás. Ezzel szemben igen sok ember küzd például vémyomási gon­dokkal, melynek ellenőrzéséhez egy- egy jobb vérnyomásmérő beszerzése adott esetben komoly anyagi terhet je­lent. Ezért is hirdette meg a Gyógysa­rok Bt. azt az akciót - melyet a rendkí­vül nagy érdeklődés miatt folyama­tossá tettek -, melynek keretében a vérnyomásmérőket kamatmentes részletfizetéssel árusítják. (X) Gvógysor&k fit. Szolnok Tószegi út. 17. Telefon: 06-60/475-430 Gyógynövény terápiától az orvos továbbképzésig tellel készíttetnek gyógyászati segéd­eszközöket, fekvőbetegeknek ottho­nukban is. A nagyobb gyógyászati se­gédeszközöket ingyenesen házhoz szállítják. A fentiek indokolják szlo­genjüket „A Dr. Drogéria segít.” (PR) A Dr. Drogéria 1997. évben nyitott Szolnokon, a Baross úti üzletsoron. A szaküzlet profilja széles körű. Ma­gyarországon forgalomba hozatal­ra engedélyezett gyógynövények, gyógykozmetikumok, gyógyhatású termékek mellett vényre és vény nél­kül beszerezhető gyógyászati segéd­eszközök teljes választékával rendel­kezik. Az üzlet tulajdonosától, Dr. Kocsis Károlyné üzletvezető szak­gyógyszerésztől megtudtuk, nagy hangsúlyt fordítanak a szolgáltatások biztosítására. Bemutatótermükben az otthoni betegápolás, a rehabilitáció eszközei találhatók. Ingyenes szakta­nácsadást adnak, rendszeresek itt az orvosoknak tartott továbbképzések. Próbahelyiségben a vásárló, a beteg minden eszközt felpróbálhat, kipró­bálhat. Pénteken ingyenes méretvé­A Dr. Drogéria önkiszolgáló eladóterének polcain felhasználási szempontból is gondosan elhelyezett, mintegy 4.000féle árucikk között mindenki megtalálhatja, amire szüksége van Fotó: M. J. OPTIKA SZEMVIZSGÁLÓ SZALON • Komputeres orvosi és kontaktlencse alkalmassági vizsgálat • Egyedi kontaktlencsék nagy választékban színes, fun és crazy kontaktlencsék 30 napig folyamatosan viselhető lágy kontaktlencse • Márkás szemüvegkeretek • Speciális védőszemüvegek \ • Szupervékony szemüveglencsék egyedül a városban • Randolph, Polaroid, Police napszemüvegek • Dolce Gabbana szemüvegkeretek és napszemüvegek a megyében csak nálunk • Azonnali szemüvegkészítés • SZTK-vények beváltása Szem vizsgálatra bejelentkezés személyesen vagy telefonon: Szolnok. Baross út 22. Telefon: 56/426-401 Tiszafüred, Poroszlói út 2. Telefon: 59/350-932 Sei HUNGÁRIA Ft BIZTOSÍTÓ RT. NYUGDÍJPÉNZTÁRA Tisztelt pályakezdők, érdeklődők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Biztosító Rt. és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megállapodása alapján a magánnyugdíjpénztári Területi Pénztár feladatait a Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára látja el. Kérdéseikkel és belépési szándékukkal keressék a Hungária Biztosító Rt. fiókjait, kirendeltségeit. •10648’ Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN * JÁSZAPÁTIN, fő­útvonal mellett 160 m2-es tetőteres, csa­ládi ház +100 m2-es, működő italbolttal eladó. Érdeklődni: 20/9372-112. -0385» SZOLNOK „rózsa­dombján” építési te­lek eladó. Telefon: 56/424-213. *0467* BÁRMILYEN ipari tevékenységre alkal­mas, új műhely irodá­val, szociális helysé­gekkel együtt kiadó. Érdeklődni: 56/240- 140. *0547* SZAPÁRY úton 69 m2-es, 2,5 szobás, gá­zos lakás eladó. Irány­ár: 4,5 millió Ft. „Szol­nokon- 10549” jeligére a kiadóba. *0549* 2 szobás, gázos lakás, sürgősen (azonnali költözéssel is) eladó, a Cukorgyári ltp.-en, 2.350.000 Ft-ért. Ér­deklődni: 56/210- 488. *0615* BESENYSZÖGÖN építési telek lakható al­sóépülettel, gázcsonk­kal, bekerített, sürgő­sen eladó. 56/374-767, 56/220-059. « 0618» »SZOLNOKON 90 m2-es, új ház eladó. Lakótelepit beszámí­tok. Telefon: 56/428­165. *0629* MILLÉRI telek ked­vező áron eladó. Ér­deklődni: 56/426-722 telefonon. *0883* SÜRGŐSEN eladó Szandaszőlős, Erkel F. úton tétőtér-beépí- téses, 2+2 fél szobás családi ház. Érdeklőd­ni: 56/428-254. *0663* MELEGKONYHÁS vendéglátó egység, Jászladányon eladó. Érdeklődni: 18-20 óra között 57/454-500, 20/9157-341. «0664* HOLT-ZAGYVA mel­lett (besenyszögi útel­ágazásnál) téliesíthető, 40 m2-es, igényes ki­vitelezésű, komfortos üdülő nagy fedett te­rasszal, 220 négyszög­öl parkosított telekkel, 2.2 millióért eladó. Ér­deklődni: 56/426-771. *0671* »KERESEK lakást, esetleg kertes házat Szolnok belvárosá­ban, 2,5 millió körüli kp.-vei. Ajánlatokat az 56/373-765-ös te­lefonra kérek, 18 óra után. *0708* »KISÚJSZÁLLÁ­SON, városközpont­ban 80 m2-es családi ház eladó. Irányár: 2.000.000 Ft. Érdek­lődni: 17-19 óráig, 59/321-952-es tele- fonszámon. «0724» »TISZATENYŐN 2.5 szobás, gázfűté­ses, alápincézett csa­ládi ház üzlethelyi­ségnek kialakítható melléképülettel, ipa­ri árammal eladó. Érdeklődni: 56/335- 118-as telefonszá­mon vagy Táncsics Út 7/a. *0779* »SZOLNOK Rózsa­dombján 100 m2-es, 3 és fél szobás, ameri­kai konyhás, családi ház eladó. Érdeklődni: 56/220-075, 30/219- 4288. »0733* ____________ S ZÉCHENYIN föld­szinti, 4 szoba étkezős + folyosós lakás nagy pince helyiséggel, fű­tött garázzsal, üresen kiadó vagy eladó. Ér­deklődés: 06-20/9204- 940, 42/230-430, 16 óra után. *0782* SZOLNOKON, a Mo­ha úton 1,5 szobás, I. emeleti lakás eladó. Érdeklődni: 56/370- 047,10-18-ig. «0825* BELVÁROSI, Hl. eme­leti, 120 m2-es társashá­zi lakás igényesnek el­adó. Telefon: 56/428- 484,17 óra után. *0834* CSOKONAI úti, 54 m2-es, 4. emeleti, gá­zos lakás eladó. Ér­deklődni: 30/9953- 197 telefonon. *088i* PUSZTAMONOS­TOR község ön- kormányzata eladásra hirdeti meg a tulajdo­nában lévő Pusztamo­nostor. Szabadság u. 61. szám alatti 269/1 (6834 m2) és 270 hely­rajzi számú (5831 m2) ingatlanait a rajta lévő lakásokkal. Megvásár­lás csak együtt lehetsé­ges. Érdeklődni lehet munkaidőben a polgár- mesteri hivatalban sze­mélyesen vagy az 57/421-001-es telefon­számon. *0967* ELADÓ Szolnok, Gerle úti, IV. emeleti, 3 szobás, gázos lakás. Érdeklődni: 16-tól az 56/422-679-es telefo­non. *0919* 800 m2-es telken lévő öreg.parasztház, ugyan­itt tölgyparketta J ászbe- rény, Gyöngy u. 8. alatt eladó. Érdeklődni: 57/402-638 telefonon. *0974* GARÁZS SZOLNOKON, Lo­vas István úti garázs­soron, garázs eladó. Érdeklődni: 56/421- 101, «0601* ____________ PIAC környékén ga­rázst bérelnék, hosszú távra. Telefon napköz­ben: 56/375-707. *0043* JÁRMŰ 1 FORD SÁNDOR SERVICE KFT. 1 Kisújszállás, Közraktár út 4. ! Telefon: 59/321-134, i 322-300 E kupon i i felmutatásával járművét'. i bruttó 6 Ft/cni »a ! kedvezményes áron Á ih bevizsgáljuk. i (6 Ft/cni + ÁFA helyett) t Megtakarítása most jóval főbbet ér! Rendkívüli Seicento, Unó, Polio Weekend, Bravo/a, Marea, Multipia akció + kedvezményes hitelek + ajándék felszereltségek, kiegészítők 4- további árengedmények Csak a RING AUTÓHÁZ KFT.-ítéli Szolnok, Fék út 3. Tel: 56/512-432 Az akció csak a készlet erejéig tart. sggfci TOP A SZENVEDÉLY VEZET MINKET! BOESB Alapfelszereltség: ABS, 4 légzsák, szervokormány, központi zár, elektromos ablakemelő, rádiómagnó, inditásgátló, ülés- és kormónymagasság áll. stb... KAMAT O % RENAULT SZOLNOK, OMCAR Kft. Abonyi út 63. Telefon: 56/511-541 RENAULT Vásárolja meg kategóriájának legbiztonságosabb auláját, akár kamat nélküli hitelre! 8 személyes, 10 éves Barkas 1 év műsza­kival, 200.000,- Ft- os irányáron eladó. Telefon: 56/420- 502. *0571* Eredetiségvizsgálat, körözési adatlekérdezés RING Autóház Kft. Szolnok, Fék út 3. Telefon: 56/512-432 ? (Folytatás a 4. oldalon. ) I j! j*\UTC>Sll.KS\TnÉSZ iSZATHMÁRY Az új bösch Silver akkumulátor: </ teljesen gondozásmentes %/ megnövelt hidegindítási képességű ✓ hosszabb élettartam ✓ nagyobb működési biztonság Ez BOSCH,a XXI. századból. A Bosch hivatalos márkakereskedője: SZATHMARY-CAR KFT. Szolnok, Móricz Zs. u. 16. ÏT: 56/512-710 Biztos pont a biztonsághoz! Néplap-hirdető Jász-Nagykun-Szolnok megyei ingyenes hetilap, az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős szerkesztő: SZAUTNER JÁNOS. Szerkesztő: TÓTH IMRE. Tervezőszerkesztők: NAGY CSABA, POZSA JÓZSEF. Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Pf. 105. Telefon: 56/424444, fax: 56/421-766. e-mail: ujneplap@axels.hu . Telefonos hirdetésfelvétel: 56/424-924. Készíti a Cofinec Hungary Rt., Petőfi Nyomda. Terjesztés: 61.000 pld.-ban az Új Néplap mellékleteként és önállóan a kiadó saját terjesztőhálózatával. ISN 1419-2012

Next

/
Thumbnails
Contents