Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-30 / 253. szám

1999. október 30., szombat Megyei Körkép 3. oldal Szolnoki fesztivál az egészséges életért I. szobioki életmódfesztivál címmel három napos rendezvény lesz no­vember 12-14. között a Városi Művelődési és Zenei Központban. A ren­dező Gerator Bt. ügyvezetője, Molnár Lajos Milán tegnap sajtótájé­koztatón ismertette elképzeléseit. Főként azoknak szól ez a kiállí­tás, akiknek fontos a testi-lelki harmónia, s megpróbálják meg­előzni azokat a betegségeket, melyeknek gyógyítása később hosszadalmas, és esetleg ered­ménytelen lenne. Ismeretter­jesztő szerepe is van a rendez­vénynek, melynek szervezői népszerű vendégei révén szeret­nék becsalogatni azokat is, akik mostanáig nemigen törődtek az egészséges életmóddal. A há­romnapos fesztivál háziasszo­nya Kudlik Júlia lesz, aki közis­merten az egészséges élet híve, de a vendégek között szerepel Béres Alexandra fitnessvilágbaj- nok is. A fesztivál egyúttal az orvo­sok és a hagyományos módsze­rekkel gyógyítók szimbolikus kézfogása. A két kórház igazga­tó főorvosai — dr. Baksai István / _____________________ é s dr. Löké Miklós — tartanak előadást, de bemutatkozik az írisz diagnosztika, a Móra terá­pia vagy éppen Fheng shui, a kí­nai térrendezés is. Mivel az egészség és a szépség szorosan összetartozik, a szépségápolás is teret kap. Mesterfodrászok — Hajas László és Zsidró Tamás — bemutatója éppúgy szerepel a programban, mint Ilcsi néni kozmetikumai. A három nap al^tt ingyenes vérnyomásmérés, szombaton pedig csontsűrűség-vizsgálat ve­hető igénybe. A gyerekeket kü­lön játszószoba várja, a bemu­tatott termékek pedig megfog­hatók, kipróbálhatók, megkós­tolhatok. Innentől tehát raj­tunk a sor: vajon tudunk-e élni a felkínált lehetőséggel, s jobbá, teljesebbé tudjuk-e tenni életün­ket? Felfüggesztésből nyugdíjba? 1998. március 19 óta van állásából felfüggesztve dr. Krizsa Sándor szolnoki jegyző, azaz több mint másfél éve kapja úgy a fizetését, hogy közben nem dolgozhat. A jegyzőt és Szalay Ferenc polgármestert arról kérdeztük, hol áll jelenleg az ügy, és milyen megoldást tartanak lehet­ségesnek. Nem csak Isten malmai őrölnek lassan, miként a közmondás tartja, de a bíróságoké is. Ko­rántsem egyetlen, de jellemző példa erre az úgynevezett szol­noki telekügyben a Budakörnyé- ki Bíróságon folyó per. Ebben összesen tíz vádlott van, dr. Kri­zsa Sándor szolnoki jegyző a ki­lencedrendű vádlott, és bűnse- gédséggel is vádolják. A jegyző, miután a büntetőper miatt állá­sából felfüggesztették, munka­ügyi pert indított munkáltatója ellen, azért, hogy az ártatlanság vélelmének alapján tegyék lehe­tővé számára a munkavégzést, szüntessék meg a felfüggeszté­sét. A munkaügyi per Szegeden folyik. A felfüggesztés óta több mint másfél év telt el. Dr. Krizsa Sán­dor némi keserű humorral azt mondta, hat éve van a nyugdíjig, és ha az ügyek ilyen ütemben ha­ladnak, elvben elképzelhető, hogy a felfüggesztésből megy nyugdíjba. Szalay Ferenc a válaszát azzal kezdte, hogy a munkaügyi per megelőzi a büntetőpert, Szege­den szeptember 18-án első fo­kon ítélet született a munkaügyi perben, a bíróság az önkor­mányzatjavára döntött. Ameny- nyiben jogerős ítélet lesz, az ön- kormányzatnak attól függően döntenie kell, hogy visszahelye­zi-e a jegyzőt a munkakörébe, vagy új pályázatot ír ki az állás­ra. Hozzátette: a jelenlegi hely­zet az önkormányzatnak sem jó, hiszen a jegyző távolléte miatt az aljegyzőre és másokra jóval több teher hárul, s ez nehezíti az ügyek intézését. B. A. Új orvosok Jászladányon Néhány hónapja komoly gondok adódtak az orvosi ellátással Jászla­dányon. A három felnőtt- és egy gyermekorvosi körzetet egyetlen orvos látta el hosszú ideig. Mostanra — úgy tűnik — rendező­dik a helyzet. Mint a polgármes­tertől, Dankó Istvántól megtud­tuk, az egyik új orvos, dr. Pesti László már megkezdte rendelé­sét, a másik, a fővárosi dr. Witt- mann Géza pedig november Fjé­től fogadja a betegeket. A hosz­szabb ideje a községben dolgozó dr. Bakos Beáta vállaira így már jóval kisebb teher nehezedik a jö­vőben. A Budapestről érkező új orvos természetesen kapott szol­gálati lakást, így zökkenőmente­sen kezdheti meg praxisát a jász­sági településen. Múzsák a képző- és iparművészeiben mottóval nyüt kiállítás a szolnoki Chiovi- ni galériában, melynek témája: a nő. A tárlaton festmények, bőrművek, porcelánok, kerá­miák, valamint bronzból készült alkotások láthatók. fotó: cs. i. \/ / Rács mögött a gyújtogató (Folytatás az 1. oldalról) A történtek után a megyei rendőr­főkapitányság nyomozó osztálya közveszélyokozás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljá­rást ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás a napokban vezetett eredményre, amikor őrizetbe vet­ték K. Sándor 22 éves büntetett előéletű, valamint társát V. Olivér 20 éves éves büntetlen előéletű budapesti lakosokat. A rendőrség K. Sándort — akit „kis hipós” né­ven ismernek a szurkolók — gyúj­togatással, V. Olivért és két társát pedig rongálás elkövetésével gya­núsítja. K. Sándor ismert a rendőrség előtt, mivel korábban már cso­portosan elköyetett hivatalos sze­mély elleni erőszak bűntette mi­att elítélték és jelenleg két bünte­tőeljárás is folyamatban van elle­ne. A Fővárosi Katonai Ügyész­ség Nyomozó Hivatala hivatalos személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt, egy másik rendőri szerv pedig kábítószerrel való visszaélés miatt folytat vizsgála­tot az ügyében. K. Sándor őrizetbe vétele után csomagot kapott, aminek ellenőr­zése során különböző kábítósze­reket találtak a rendőrök élelmi­szerekbe rejtve. A nyomozó osz­tály munkatársai ezért ebben az ügyben is vizsgálatot indítottak. A valamivel több, mint öt hó­napos nyomozás során a rendőr­ség közel kétszáz tanút hallga­tott ki a gyújtogatási ügyben, akik közül jó néhányan tettek terhelő vallomást a gyanúsítot­takra. A sikeres felderítést nagy­ban segítették azok a tisztességes ferencvárosi szurkolók, akik el­határolták magukat a vandálok­tól és értékelhető adatokkal szol­gáltak a nyomozás során annak ellenére, hogy többször megfe­nyegették őket a gyanúsítottak környezetéből. A bűncselekmény elkövetése során a MÁV Rt.-t közel 6 millió forint kár érte. K. Sándort — a kis hipóst — ket­tőtől nyolc évig terjedő szabad­ságvesztés büntetés fenyegeti, amennyiben a bíróság bűnösnek találja az ügyben. Befejeződött a haltelepítés A napokban befejeződött a közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesüle­tek Szövetsége által szervezett, szokásos őszi halasítás. A szövetség 14 tagegyesületének horgászkezelésű vizeibe mintegy 210 mázsa, míg az Alcsiszigeti Holt-Tiszába 75 mázsa — zömében „horogérett” — pontyot telepítettek a közelmúltban. Jánosi Imrétől, a szervezet ügy­vezető elnöktől megtudtuk, a telepítésre szánt, közel 300 má- zsányi halat — többnyire pon­tyot, illetve csekély mennyiségű csukát és amurt — egy közös tu­lajdonban lévő halastavon ne­velték fel. Innen szállították az­tán jó részét a Közép-Tisza vi­déki szövetség tagegyesületei­nek vizeibe. A szolnoki Alcsi Holt-Tiszába 75 mázsa — körül­belül hétezer darab - méretes pontyot, valamint 32 mázsányi előnevelt pontyot és kárászt te­lepítettek, megközelítőleg 3 millió 400 ezer forint értékben. A holtág idei, területi enge­délyekből befolyt tiszta bevéte­léből a szabályok szerint 2,8 milliót kellene visszaforgatni halasítására. Ezt a keretet a mostani telepítés is felülmúlta, az idén tavasszal történt halasí- tással együtt pedig nagyobb ér­téket forgatott vissza a szövet­----/-----------------------------­s ég, mint amekkora a területi engedélyekből származó, nettó árbevétel összege volt ebben az évben — hangsúlyozta a vezető. Jánosi Imre kiemelte, a szol­noki horgászok egy része ettől függetlenül gyakran hangoztat­ja, hogy nincsen elegendő hal a vízben. Ennek alapvetően a ki­terjedt orvhalászat és orvhor­gászat a magyarázata. A jelen­ség ellen a jövőben fokozottan próbál fellépni a szövetség, oly módon is, hogy a telepítés után a rendőrség közreműködésével szigorúan ellenőrzi a november 5-én éjfélig tartó általános hor­gászati tilalom betartását.-bugány­Dühös kevi tejtermelők Mit sem ér a magas ár, ha nem fizetik ki A túrkevei gazdálkodóknak ismét a tej okoz fejfájást. No nem a de­rék kérődzőkkel van probléma, még csak nem is a tej árával. A felvásárló nyár közepe óta tarto­zik nekik. A kevi egyéni gazdák már több­ször reklamáltak felvásárlójuk­nál elmaradt járandóságuk ügyé­ben. Most azonban már végképp nem tudják, hova forduljanak. Gondot jelent az is, hogy olykor a háztól vásárlók sem fizetnek hónapokon keresztül. Emiatt elő­fordult, hogy egy gazda egyszer­re öt jószágát kényszerült vágó­hídra hajtani. Németh István polgármester nemrégiben egy fórumon kifejtet­te, ő már nem bízik a feldolgozó szavában, mert amit az utóbbi időben ígértek, annak általában csak a fele teljesült, majd egy idő után elfelejtettek fizetni. A gaz­dák csak annyit tehetnek, hogy más felvásárlót keresnek, a tarto­zás értékében pedig csődeljárást indítanak jelenlegi partnerük el­len. De ebben az esetben sem biztos, hogy megkapnák a tej el­lenértékét, a lehetséges másik fel­vásárló pedig lehet, hogy a mos­taninál sokkal kevesebbet fizet­ne. A feldolgozó Karcagtej kft. ügyvezetője, Kása Csaba nem tu­dott arról, hogy több hónapos el­maradásuk lenne a kevi terme­lőknek. Tudomása szerint nem­régiben utaltak át nekik egy havi tejpénzt. Mint mondta, vala­mennyi hátrányuk biztosan van, de a több hónap az túlzás. gg Pro Urbe-díjasok \ Mezőtúr városért Városi díjakat, elismeréseket ad­tak át a minap Mezőtúron. Töb­bek között vállalkozókat, cégve­zetőket is elismertek a megtiszte­lő kitüntetésekkel. Mezőtúr Városért Dijat adomá­nyoztak dr. Károssy Csabának, a kórház nőgyógyászata osztály- vezető főorvosának, Kővári Gyu- lánénak a mozgássérült egyesü­let helyi csoportja vezetőségi tagjának és Szabó Zsigmond kö­zépiskolai tanárnak. Vállalkozások vezetői is szere­peltek a kitüntetettek között, így Nagyné Horváth Katalin, a Silu- ett Rt. elnök-vezérigazgatója, Papp Ferenc és Barna László, a Ráfi BBP-Kft. ügyvezetői is meg­kapták az említett. Mezőtúr Szolgálatáért elisme­résben Pigniczki Ferenc nyugal­mazott osztályvezető- helyettes, Zuppán Zoltán vállalkozó és Szűcs Antalné, a városgondnok­ság igazgatóhelyettese része­sült. G. G. Csökken a népesség (Folytatás az 1. oldalról) Egyedül Újszászon nőtt a lakos­ság száma az 1990-es 6789-ről az idei év eleji 6971-re. A megye lakosainak száma egyébként 1999. január 1-jén 414 344 volt, ebből 201 070 a férfi és 213 274 a nő. Ha a lakosok kor­csoporti megoszlását nézzük, ak­kor a 14 éven aluliak száma 74 739, a 15-29 éveseké 92 184, a 30-39 éveseké 49 777, a 40-59 éveseké 113 337, a 60 év felettie­ké pedig 84 307. Az elmúlt évben megyénkben 10,1 élveszületés és 15 halálozás jutott ezer lakosra, így — az ezer lakosra jutó — ter­mészetes fogyás -4,9 volt. Egyéb­ként hazánk mindegyik megyéjé­re a fogyás volt jellemző, az egyetlen kivételt Szabolcs-Szat- már-Bereg képviseli, itt minimá­lis, 0,1-es gyarapodásról lehet be­számolni ezer lakosra számolva. —bgy— A területi ellátási kötelezettség megmarad v Vállalkozó fogorvosok Az idén tavasszal történt átvilágí­tás javasolta Törökszentmikló- son az Egyesített Gyógyító-meg­előző Intézetben a fogorvosi ellá­tás privatizálását. A javaslatot azzal indokolták, hogy ez előse­gíti az intézet gazdaságos műkö­dését. A privatizáció elkezdődött. El­sőként a 4-es számú fogászati szakorvosi körzet ellátása törté­nik vállalkozási formában. Ide nemcsak Törökszentmiklós bi­zonyos része tartozik, hanem Tiszapüspöki is. A vállalkozó fogorvosnak a törökszentmikló­si és a tiszapüspöki önkormány­zat a tulajdonában lévő rende­lőt,illetve a praxis rendelkezésé­re álló felszerelési és berendezé­si tárgyakat térítésmentesen használatba adja. Az eszközök, valamint a rendelő állagmegóvá­sa a vállalkozó kötelessége, mint ahogy a rendelő rezsijének fede­zése is. A vállalkozói praxisban a tár­sadalombiztosításijogszabályok által biztosított térítésmentes el­látásokat továbbra is díjtalanul lehet igénybe venni A fizető be­avatkozásoknál a tb-előírások vagy a szakmai irányelvek sze­rinti összeget kell fizetni a beteg­nek. A vállalkozói formában tör­ténő rendelésnek a területi ellá­tási kötelezettsége megmarad.. A fogászati ellátás további ma­gánosítása folytatódik majd a városban, ám a többi orvos ké­sőbbi időpontot választott. Temetők—halottak napja előtt A hét végén elhunyt hozzátartozóinkra emlékezünk. A temetők virá­goktól, koszorúktól díszlenek, és gyertyák imbolygó fényei villannak fel a sírok tövében. Megyénk temetőiben is tömegek keresik fel szeret­teik végső nyughelyét. Hogy mindez milyen előkészületeket igényel, ar­ról kérdeztük néhány város temetőfenntartóit. A megyeszékhelyen kellett talán a legtöbb intézkedést elrendelni a halottaikra emlékezők érdeké­ben. Mint arról már hírt adtunk, a szolnoki temető környékén forgalmirend-változások lépnek életbe. A temető kapuit a szokott időn túl is nyitva tartják, amíg erre igény van. Farkas Jánostól, a Jézus Szíve plébánia plébáno­sától azt is megtudtuk, hogy bár a temető szépítése, fenntartása egész évre szóló feladat, ez idő tájt azért a megszokottnál is több dolguk akad. A munkások­nak gyakrabban kell üríteniük a hulladéktárolókat, a gondnoki iroda pedig a hétvégén is nyitva tart. Erre azért van szükség, hogy útmutatást adhassanak a hozzátartozóik sírját ritkán láto­gató, tanácstalan hozzátarto­zóknak, illetve megelőzhessék a gyertyagyújtással járó tűzesetek kialakulását. A karcagi katolikus temető­ben is elvégzik a halottak napját megelőzően a szükséges takarí­tási, sírkőtisztítási, növényápo­lási, parkrendezési munkálato­kat. Ezen kívül rendszeres rend­őri őrjáratok biztosítják majd a megemlékezés zavartalanságát a városban. Jászberényben a Római Kato­likus Főplébánia két temető fenntartója. Demeter Mátyás káplán szerint itt nem lesz szük­ség a szokásostól eltérő intézke­désekre. A temetőőrök a halot­tak napján is ellátják a szüksé­ges teendőket. A mezőtúri Újvárosi Refor­mátus Lelkészi Hivatal is két te­metőt működtet. Papp Tibor lel­késztől megtudtuk: forgalmi rend változtatásra nem, isten- tiszteletre viszont annál inkább készülnek. A lelkész bízik ab­ban, hogy a megemlékezés csendben lezajlik. Tűzveszélytől pedig kevésbé kell tartaniuk, a református egyház szimbólumai közül ugyanis hiányzik a halot­tak napi gyertyagyújtás szertar­tása, amelyet így csak a hívek egy része — amolyan népszokás­ként — szokott feleleveníteni.-bugány­\

Next

/
Thumbnails
Contents