Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-04 / 231. szám
X. évfolyam, 231. szám 1999. október 4., hétfő Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap Ara: 39 Ft Szüreti felvonulás és bál Jászfelsőszentgyörgyön Mulatott a falu apraja-nagyja Nem bírt magával a gyilkos a kimenőjén Fojtogatással és halálos fenyegetéssel tetézve Kiskunhalason megerőszakoltak egy nőt szombaton este — tájékoztatta az MTI- t vasárnap Zentai Ida őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A bűncselekmény megdöbbentő körülménye, hogy az ügyben gyanúsítható, már elfogott T. László jelenleg börtönbüntetését tölti, csak ideiglenes eltávozást kapott. A 35 éves, szolnoki illetőségi férfit emberölés miatt a bíróság jogerősen 17 évi börtönbüntetésre ítélte, amelynek letöltését 1990-ben kezdte meg. A szegedi büntetésvégrehajtási intézet szombaton engedte ki ideiglenes eltávozásra T. Lászlót, aki a gyanúsítás szerint még aznap újabb bűntény elkövetésére használta ki átmeneti szabadságát. Mikor máskor folyjon a jó bor, ha nem most, szüretkor? Ötödik alkalommal rendezték meg szombaton Jászfelsőszentgyörgyön a szüreti felvonulást és bált. A két világháború között, és a második világháború után is még jó néhány évig fennmaradt szüreti mulatságok hagyományát '95-ben elevenítette fel néhány lelkes helyi fiatal. A kezdeményezés találkozott a falu lakóinak igényével, így ismét gyökeret verhetett a néhány évig szunnyadó szokás. A felvonulásban a népviseletbe öltözött fiúk, lányok mellett részt vettek a helyi pávakor és nyugdíjasklub tagjai is. Táncolva, énekelve haladt végig a menet szombat délután a felsőszentgyörgyi utcákon. A kisbíró, akit idén Tari Attila személyesített meg. kidobolta a mulatság hírét, és ezzel elrendelte az általános jókedvet... A bíró (Szarvas Gábor) FOTÓ: SÁRKÖZI J és a bíróné (Csősz Piroska) hintája mellett feldíszített lovas kocsik szállították a jófajta bort. no meg a mulatozók eg.) részét is, a hangulatot a helyi csikósok ostorpattogta- tása még tüzesebbé varázsolta. Az esti bálon a szereplőkkel együtt mintegy háromszáz fő vett részt, az est sztárvendége pedig Csonka András, a népszerű színész volt. bcs Hatvan méter pörgés után fának csapódott a BMW / Halálos baleset a 32-es főúton Halálos közlekedési baleset történt vasárnap reggel a 32-es főúton Szolnok közelében. Az MTI értesülései szerint egy Szolnok felé hala dó BMW típusú személygépkocsi összeütközött egy teherautóval többször megpördült, majd egy fának csapódott. Az ütközés követkéz tében a BMW vezetője és utasa a helyszínen életét vesztette. A felelős ség megállapítására a rendőrségi vizsgálat megkezdődött, a 32-es utat mindkét irányban le kellett zárni. A tragikus balesetről munkatársunknak sikerült a megyei rendőr-főkapitányság ügyletesétől bővebb információkat szereznie. Ezek szerint a karambol 8 óra 22 perckor következett be az eresztőhalmi iskola környékén. Egy Újszász felé haladó kisteherautó valamilyen ok miatt kénytelen volt fékezni, és ugyanezt próbálta tenni az őt követő Liaz teherautó is. Csakhogy — most még nem tudni, miért — ez a gépjármű áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott érintőlegesen összeütközött a Szolnok felé haladó BMW személyautóval. A személygépkocsi hatvanméternyi pörgés után egy fának csapódott, és a benne ülő két budapesti lakos szörnyethalt. Időseket V köszöntöttek Kisújszállás legidősebb polgárait köszöntötték a művelődési központ, a városi könyvtár és a polgármesteri hivatal munkatársai szombaton. A több száz nyugdíjasnak süteménnyel és gálaműsorra. kedveskedtek a szervezők. S hogy mennyire szükség van a bölcs öregekre, az a Jakab Elvira által elmondott tatár népmeséből is kiderült.- Önök már mindannyian elérték azt a kort, amit öregségnek nevezünk. Sikerült megküzdeniük a nehézségekkel. Kérem, a jövőben is ragadjanak meg minden lehetőséget az aktív kikapcsolódásra, fedezzék fel azokat a dolgokat, amire eddig nem volt idejük, legyenek még sokáig örökifjak, őrizzék meg hitüket, és legyen erejük céljaik megvalósításához - kívánta Palá- gyi Gábor polgármester. A köszöntő után a színpadon először a Tücskök népi játékának, mondókáinak tapsolhattak a nagyszülők. Őket a '48-as olvasókör asszonykórusa — vezetőjük Monoki Kálmánná — követte. Népdalcsokruk méltán aratott sikert. A műsor végén az Árvácska néptánccsoport ropta a színpadon a táncot, melyet Fekete István tanított be. Őket Hodos Szilvia vezetésével a Pánkó népzenei együttes kísérte. IVECO Szalay Autóház Kft. — használtautó-beszámítás — autómentés — részletfizetési kedvezmény. Kecskemét-Katonatelep, 441 -es főút Tel./fax: 7G/ayn sos-eoo Körmenettel emlékeztek tegnap a szolnoki Vár- plom előtt a Magyarok Nagyasszonya ünnepére. Az ese- r előtti misét a tábori püspök tartotta. fotó: csabai i. em változik a lakbér Mezőtúron az önkormányzat egyelőre nem látja időszerűnek a lakások bérleti díjainak emelését, így azok maradnak a régi szinten. Ez azt jelenti, hogy a városközpontban az összkomfortos bérlemények négyzetméteréért ezután is 83 forintot kell az ott élőknek fizetni. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen döntés született viszont abban, hogy nem kapnak lelépési térítést azok, akik lakásuk kiutalásakor nem fizették meg a használatbavételi díjat. Továbbá a bérlők feladata, hogy otthonuk elektromos hálózata a hatósági előírásoknak megfeleljen. Pontosították azt is, hogy csak azok igényelhetnek a várostól lakást, akiknek nincs és nem is volt saját tulajdonú otthonuk. Nagyszabású légi és szárazföldi bemutatóval ünnepelték meg az ötvenéves szolnoki püótaképzést. Tudósításunk a 3. oldalon. fotó: csabai Ors/ágos népzenei találkozó Mezőtúron A házigazdák most is elbűvölték a közönséget A zene világnapja alkalmából szombaton országos népzenei találkozót rendeztek Mezőtúron a Móricz Zsigmond közösségi házban. A vendéglátó Szivárvány ci- terazenekaron kívül több csoport produkcióját hallgathatták meg a vendégek. Nyolc csoport fogadta el a szervezők, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége és a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület meghívását a neves napra. Érkezett előadó (többek között) a fővárosból is. A műsorvezetői tisztet Fehér Anikó, a Duna Televízió népzenei szerkesztője vállalta, aki elmondta, a későbbiekben a csatornán bemutatnak majd egy összeállítást a példaértékű kezdeményezésről. A túri citerások vérpezsdítő dallamai után Szűcs Lajos, a város alpolgármestere köszöntötte a hallga'tóságot. Mint mondta, Mezőtúr büszke arra, hogy a városban tarthatják meg a találkozót. Ez azt is bizonyítja, hogy itt ma is sokan és magas szinten értik és művelik ezt a többek által köny- nyűnek tartott műfajt. Gelencsér Katalin, a kultuszminisztérium főosztályvezetője a megnyitóra várt Várhegyi Attila államtitkár köszöntő szavait tolmácsolta. — A zene nem öncél — hangzott az államtitkári üzenet. - Mezőtúr és polgárai kitűnő mecénásai a művészetnek, amit a rendszeresen megrendezett programok is bizonyítanak. A népdalok, táncdallamok hallgatása közben a közönség ismét megbizonyosodhatott Bárdos Lajos zeneszerző örökbecsű mondása igazáról: Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. gg I