Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-16 / 242. szám

. oktc 1999. október 16., szombat Megyei Körkép 3. oldal i Veszélyes „simogatós” hölgyek a pályaudvaron ' Szex helyett kifosztották Ki tudja már, hány esetben kellett a csupán egy kis kalandra vágyó fér­fiaknak szégyenkezve feljelentést tenniük a rendőrségen az áldoztaik- ra a vasútállomáson vadászó, „csábító” hölgyek miatt. A rendszerint Szolnokon csak átutazóban lévő és jellemzően nem színjózan urak a rájuk tapadó nőktől gyengédségre számítanak, ám nem sokkal később kizsebelt panaszosként kénytelenek a vasúti rendőrséget felkeresni. Valami hasonló történt meg pén­teken kora hajnalban egy 38 éves budapesti férfival is, aki átutazó­ban járt Szolnokon. Az időt az aluljáróban lévő sörözőben mú­latta, ott mosolygott rá - gondol­ta ő - a váratlan szerencse a két vállalkozó szellemű nő személyé­ben. A szokásosnak megfelelően történt ezt követően is minden. A hölgyek először meghívatták magukat egy italra, majd felaján­lották, szexeljenek egyet hármas­ban a pályaudvaron veszteglő va­gonban. Az elcsábított férfi való­jában nem is igazán tudta követ­ni az eseményeket, annyira gyor­san történt minden. Egyszer csak azt vette észre, hogy az ad­dig őt simogató nők se szó, se be­széd, kereket oldanak. Ahogy hirtelenjében magára maradt a vagonban, észlelte, eltűnt a pén­ze és az összes irata. Sajnos valóban nem egyedi esetről van szó, erősítette meg la­punknak a Szolnoki Rendőrkapi­tányság vasúti rendőrőrsének pa­rancsnoka, Mészáros Mihály őr­nagy. Az őrs járőrei annak elle­nére nen/sokat tehetnek a meg­Globe: a játék öröme (Folytatás az 1. oldalról) Méltatta a gazdag programot, s hangsúlyozta, hogy nem verseny lesz itt a következő két napon, mindenki érezheti magát első­nek vagy utolsónak, a lényeg a já­ték, az együttlét öröme. Elmond­ta azt is, hogy a legjobb együtte­sek fölléphetnek az Új Színház­ban, illetve a Kapolcsi napok rendezvénysorozatában. Őt a mikrofonnál Rátóti Zoltán színművész követte, aki egy Szi­lágyi Domokos-vers két sorát mondta el mottóként: Játsszuk, ami nincs, de lehetne / Játsszuk, ami nincs, de szeretne lenni. Él­jék át ^fesztivál minden pillana­Felismert álarcos rablók V (Folytatás az 1. oldalról) Egyben lefoglalták tőlük a rab­láskor náluk lévő pisztolyokat is, amelyekről kiderült, hogy az egyik egy gázpisztoly, a másik pe­dig egy flóbertfegyver volt. A rendőrségi kihallgatáson azt is si­került felderíteni, hogy a rablást a 25 éves V. Miklós Tigáz-dolgo- zó, fegyverneki lakos tervelte ki, és arra számítottak az elkövetők, hogy legalább egymillió forint lesz a zsákmányuk, mivel a csü­előzés érdekében, hogy az efféle cselekmények elkövetésére hajla­mos nőket név szerint ismerik. Még akkor sem, ha a tapasztalt szituáció alapján szinte biztosak abban, hogy ők éppen mire ké­szülnek. Többek között nincs jo­guk arra, hogy a gyanúsan visel­kedő nőket kitessékeljék a vasút­állomás területéről, még ennek megkísérlése is hatalmas ribillió- val járhat. Az is megtörtént már, hogy a bűnmegelőzés érdekében jóindulatúan fellépő egyenruhást maga a leittasodott, potenciális áldozat kívánta a pokolba, mondván, semmi köze ahhoz, hogy kivel és mikor szórakozik, mire költi el a pénzét. Egy órával később aztán megy feljelentést tenni... Az efféle ügyekben elren­delt nyomozás kimenetele eny­hén szólva kétséges. Az elvett pénz szinte biztos, hogy nem ke­rül többé elő, a felelősségre vo­nás pedig minimum egy, az áldo­zattól kapott, a tettesre illő kor­rekt személyleírás függvénye. Az esetek egy részében azonban épp a károsult állapota miatt még ez sem áll rendelkezésre. H. Gy. tát, raktározzák el az emlékeze­tükben és a szívükben — taná­csolta a részt vevő fiataloknak — , mert ezeknek a pillanatoknak a felidézésére még szükségük lesz az életben. Végül önfeledtséget, nagy drámai csöndeket és na­gyon jó kedvet kívánt a résztve­vőknek és a nézőknek egyaránt. A résztvevők ezután oszlopba rendeződve, hintókkal és lova­sokkal kiegészülve végigvonultak a városközponton a színházig és vissza a Városi Művelődési és Zenei Központhoz, ahol ezután megkezdődött az együttesek be­mutatkozása, amely ma is folyta­tódik, egészen éjfélig. B. A. törtöki napon díjbeszedés volt. A rendőrök V. Miklóst is elfog­ták, és őrizetbe vették. A gyanú­sítottak elmondták, hogy a pénzt három egyenlő részre akarták osztani. A nyomozók valószínű­nek tartják, hogy V. Miklós, aki díjbeszedőként dolgozott a társa­ságnál, azért adta a tippet két is­merősének, mert korábban több százezer forintot elsikkasztott a cég pénzéből, és a hiányt a rab­lóit összegből akarta pótolni. A szervezést a valóságos katasztrófahelyzetek hátráltatták Diákok túlélőversenye a gyakorlópályán Rendhagyó vetélkedő helyszíne volt tegnap a polgári védelem Szol­nok határában található gyakorlópályája. A szolnoki, illetve a város környéki középiskolák diákjai túlélési versenyen vettek részt. A szer­vezők, a Magyar Vöröskereszt Szolnoki Szervezetének munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogyan találnák fel magukat a fiatalok egy esetleges valódi katasztrófahelyzetben. Több sebből vérző sérültek jaj­veszékelésétől volt hangos teg­nap délelőtt a polgári védelem gyakorlópályája. Kit a romok alól próbáltak kiszabadítani, kit egy égő épületből mentettek ki, kit pedig késsel a hátában cipel­tek hordágyon társai, hogy a se­besült mihamarabb orvosi ellá­tásban részesülhessen. A ka­tasztrófa szerencsére ezúttal előre megtervezett forgató- könyv szerint zajlott, sőt a részt vevő diákok előzőleg egy hóna­pon át készülhettek az ese­ményre: volt idejük tanulmá­nyozni a gyakorlathoz szüksé­ges elsősegély-nyújtási és a túl­élést elősegítő elméleti ismere­teket. Nagybn fontosnak tartjuk, hogy minél többen rendelkezze­nek elsősegély-nyújtási ismere­tekkel, amelyeket akár egy valós katasztrófa esetében is tudnak alkalmazni — tudtuk meg Mátyus Gábortól, a vöröskereszt aktivistájától, a vetélkedő egyik szervezőjétől. Ezúttal a diákok körében hirdették meg a ver­senyt, ám mint azt Mátyus Gá­bor elmondta, a vöröskereszt szándéka az, hogy lehetőség szerint a felnőtt korosztályt is bevonja ebbe az ismeretbővítés­be. A vöröskereszt szolnoki szer­vezete egyébként még tavasszal ötlötte ki a túlélési gyakorlat megrendezését, ám a valós kö-' rülmények, az ár- és belvíz okoz­ta tényleges veszélyhelyzetben Volt, akit a romok alól kellett kimenekíteni FOTÓ: CS. I. való helytállás fontosabb volt számukra, mint a vetélkedővel járó szervezés. Ami késik, nem múlik, így tegnapra azért sikerült össze­hozni közel száz diákot erre a versengésre, nem beszélve azok­ról a segítő szervezetekről, ame­lyek részvételével vált igazán színvonalassá a rendezvény. A vöröskeresztnek a honvédségen kívül sikerült az „ügynek” meg­nyernie a mentőszervezetet, a tűzoltókat, a polgári védelem, valamint a szolnoki speciális kutyás mentőegység szakembe­reit. A vöröskereszt a tegnapi, el­sőként megrendezett vetélkedő­vel hagyományt kíván teremte­ni, így azt tervezik, jövőre ismét lesz túlélési próba a Besenyszö- gi úti gyakorlópályán.-h­Nőorvosok konferenciája Mezőtúron, a GATE főiskolai karán nyílt meg tegnap a Ma­gyar Nőorvostársaság Dél-ma- gyarországi Szekciójának tudo­mányos ülése. A konferencián több mint negyven előadás hang­zik el. Az idei nőgyógyászkongresszus a szekció jubileumi, huszadik összejövetele. A szervező Mező­túri Városi Kórház és Rendelő- intézet orvoscsoportja részéről az igazgató főorvos, dr. Ambrózy Péter köszöntötte először a ven­dégeket. Ezután dr. Répási János alpolgármester az önkormány­zat nevében fejezte ki örömét, hogy nemzetközivé bővült a ren­dezvény. Prof. dr. Kovács László, a szekció elnöke úgy vélte, elis­merésre méltó az az érdeklődés, mely a mostani rendezvényt jel­lemzi. A fokozott figyelem jele­ként értékelte, hogy több mint negyven előadást jeleztek előze­tesen. Bejelentette azt is, idén is­mét kiadják a szekció kitünteté­seit, a Sontágh Ferenc-emlékér- met és -emléklapot. Az elisme­résben részesülők közé idén be­került dr. Károssy Csaba, a me­zőtúri kórház nőgyógyászatá­nak osztályvezető főorvosa is. A számos támogatónak köszönhe­tően az előadások szünetében egy mini gyógyszer- és gyógyá- szatisegédeszköz-kiállítást te­kinthetnek meg a doktorok. A kongresszust ma délben díját­adással zárják, ahol a legjobb­nak értékelt előadásokat és posztereket jutalmazzák, -gg— tereszekhez ingyen adják az anyagot Rendeződik az élet Mezőhéken Lassan elérkezik az a határidő, amíg a támogatásokat, melyeket az ár- és belvizes újjáépítésre kaptak az érdekeltek, fel lehet használni, il­letve a pénz elköltéséről számot kell adni. Mezőhéket, mivel kis köz­ség, alacsony költségvetéssel rendelkezik, minden pluszkiadás érzéke­nyen érinti. Lassan, de biztosan rendeződik a kis faluban az élet. Hónapok óta a legfőbb feladat a belvíz okozta károk felszámolása. A természeti csapások során két ingatlan vált életveszélyessé, ezekre összesen 3 millió 200 ezer forint központi támogatás érkezett, s mint Halász Vince polgármestertől megtud­tuk, elegendő lesz másik lakások vásárlására. Egyet már megvet­tek, s várhatóan rövid időn belül a másikra is sor kerülhet, és akkor a jelenleg a mezőtúri szociális ott­honban lakó idős néni visszaköl­tözhet falujába. Az önkormányzat intézményei közül a könyvtár szenvedett je­lentősebb sérülést, ennek helyre- hozatalára 1 millió 200 ezer fo­rintot ítélt meg az újjáépítési ta­nács. Ebből már 840 ezer forint megérkezett, s napokon belül vár­ható a maradék kiutalása is. Saját erőből tudták megoldani az isko­la és az óvoda renoválását. A ta­vaszi és a nyári kárelhárítási mun­kák során jelentősen megrongá­lódtak a belterületi utak is. Ezek felújítására összesen 3 millió 600 ezer forintos támogatást kapott Mezőhék, amiből négy utca rész­ben vagy egészében új burkolatot kap a közeljövőben. S tesznek azért is, hogy legközelebb a víz ne okozhasson olyan riadalmat, mint az idén. A belterületen négy közhasznú munkás folyamatosan takarítja a csapadékelvezető csa­tornákat. Az önkormányzat ko­rábban hatvan, nemrégiben pedig újabb ötven beton áthidalócsö­vet vásárolt, amiből a magán­házak előtti átereszeket lehet ki­javítani. A csöveket a falu in­gyen adja, a porták tulajdonosa­inak azokat csak megfelelően be kell építeni. GG kJ Szolnokon vizsgáznak a mentőkutyák Jövőre Szolnokon rendezik a nemzetközi mentőkutyavizsgát, amelyre több szomszédos országból várhatók a résztvevők. A Készenléti Mentőkutyás Egy­ség Szolnoki Egyesülete a tajva­ni földrengésre készült, ám egy repülőgép meghibásodása miatt mire kijutottak volna, 72 óra is eltelt. így a kínai nagykövetség már nem látta értelmét, hogy be­utazzanak az országba. Ennek a szerencsétlen véletlennek kö­szönhetik, hogy két nap múlva részt tudtak venni Jászberény­ben egy évadzáró mentőkutyás szimpóziumon, ahol többek kö­zött szó volt arról is, hogy a Ma­gyar Katasztrófakutyás Egyesü­let és a Polgári Védelem Orszá­gos Parancsnoksága hogyan tud összekapcsolódni ezekben a se­gítségnyújtó munkákban. Az is elhangzott, hogy nem elég, ha egy mentőkutyának megvan a vizsgája, a bevetésre mindenki­nek fel kell készülnie lelkileg, emberileg is, ezért inkább a ta­pasztaltabb mentőkutyások rész­vételét támogatják a katasztró­fáknál történő bevetésnél. Mint László Istvánná a szolno­ki egyesület képviseletében el­mondta, ezen a szimpóziumon kaptak felkérést arra, hogy 2000- ben Szolnok adjon otthont a nemzetközi mentőkutyás vizsgá­nak, ahová várhatóan osztrák, szlovák, cseh, szlovén résztvevők is jelentkeznek. A vizsgáztatás terület- és romkeresésre szól. Az egyesület idén is gyarapí­totta sikereit: László Istvánné Hector nevű kutyájával Szlováki­ából a legeredményesebb női versenyző címet hozta el. Ezen­kívül az egyesület minden kutyá­ja kvalifikálta magát, így érvé­nyes bevethetőségi engedéllyel rendelkezik, és felkészülten vár­ja a következő bevetést. P. É. p Képviselőcsere Tiszaug Bács-Kiskun megyéhez történő csatlakozásakor sokan a hivatali tortúráktól féltek a leg­jobban, ám úgy tűnik, szinte min­den gyorsan és zökkenőmente­sen történik. A földhivatali, vala­mint az egészségügyi csatlakozá­son elég hamar túlestek az érin­tettek, így kórházba egy ideje Kecskemétre járnak az ugiak. Szintén hamar „átvette” Tisza- ugot a tűzoltóság és az igazgatá­si szervek. Viszont egyelőre ma­rad a település a kunszenti rend­őrkapitányságnál, s a bírósági, valamint a közjegyzői ügyek is volt megyéjéhez kötik a közsé­get. A politikát érintő változás, hogy ellenzéki helyett kormány- párti országgyűlési képviselője lett Tiszaugnak, ugyanis az MSZP-s Farkas Imrét a Bács me­gyének abban a részében dolgo­zó MDF-es Lezsák Sándor váltja fel e poszton. PE A szolnoki Karakter Kft. az új bemutatótermében tegnap — a Xerox Magyarország Kft.-vel közösen — irodatechnikai kiállítást rendezett. Bemutatták a legújabb dj^ítális fekete-fehér és színes berendezéseket és az azokhoz kapcsolódó szoftvereket. / FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Törvényt módosítana a TESZ oÖ Mindennek az alapja A személyi jövedelemadójából a különböző civil szervezeteknek felaján­lott egy százalék közös alapba kerülne, ha meghallgatásra talál a me­gyénkben működő Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ) tör­vénymódosító javaslata. Az elképzelés ismételt napirend­re kerülése annak köszönhető, hogy az MDF a kezdeményezni kívánja a civil szervezeteket érin­tő jogszabályok módosítását. Bárány István, a TESZ ügyveze­tője érdeklődésünkre elmondta, hogy a most írásban eljutatott ja­vaslatukat már akkor megfogal­mazták, amikor a parlament elfo­gadta a személyi jövedelemadó egy százalékának „címkézésé­ről” szóló törvényt. Megítélésük szerint a jogszabály rossz. A ta­pasztalatok is azt bizonyítják, hogy a polgárok jelentős része nem foglalkozik azzal, hogy egy- egy szervezetet támogasson. Ugyanakkor a felajánlott össze­gekhez nehézkes hozzájutni. A szervezetek egy része pedig fel sem veszi a neki juttatott forinto­kat, mert többe kerülne az igazo­lások beszerzése, mint amennyi ily módon a kasszát gyarapítaná, így a pénz jelentős része a kincs­tárnál marad. Éppen ezért a TESZ azt java­solja, hogy a személyi jövedelem- adó egy százaléka egy közös alapba folyjon be, melyet aztán egy kuratórium osztana szét az egyesületek között. A kuratóriu­mot - hogy távol tartsák a politi­kától — az egyesületek delegál­nák vagy választanák. T. J.

Next

/
Thumbnails
Contents