Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-02 / 230. szám
1999. október 2., szombat Megyei Körkép 5. oldal Nézőpont Koldulás vagy más? „Könyöradomány”, „koldulás” — ütik meg a fülem egy jótékony akcióban a szavak. „Az a baj. hogy nálunk mindig koldulni kell” — mondja az egyik támogató, aki már nem először ad a kérő szóra. Igen, „koldulni” kell, ha már így fogalmazunk. Kérni kell, mert a társadalomnak sok a sebe, amit nem orvosol senki. Kérni kell a beteg külföldi műtétjére, kérni kell arra, hogy a kórházak felszerelése bővüljön. Kilincselni kell azért, hogy a fogyatékosokat el tudják vinni kirándulni, hogy Mikulás-csomagot kaphassanak. Kérni kell azért, hogy valami történjék már a kóbor kutyákkal, legyen végre megfelelő állatmenhely. Mindezek amúgy nem „gazdátlan” területek. Az állam, az egészségbiztosítás, az önkormányzatok feladata lenne, amelyet valamilyen szinten el is látnak. Ám a jelentkező jogos igényeket nem tudják mindig kielégíteni. Ilyenkor jönnek aztán az alapítványok, az egyesületek, amelyek kilincselnek képviseltjeik érdekében. Bevált módszer szerint a jól menő cégeket, vállalkozókat keresik meg. Akik közül van, aki ad, van, aki nem. Előfordult már az is, hogy, egy szolnoki vállalkozó egyszerűen széttépte az adománykérő levelet. És ami a legszomorúbb az egészben, hogy az adománykérő akciókat sokan koldulásnak tekintik. Mintha az illető munka nélkül élne, és az utcán kéregetne, hogy legyen otthon mit enni. Holott ezekben az esetekben másoknak kérnek, más embereken akarnak segíteni. Nyugaton mindez már olajozottan működik. A gazdag ember tudja, hogy ő már eléri azt a szintet, ahol adományozni nem valami főúri gesztus, hanem egyszerűen illik. Vagy kiválaszt valakit, valakiket, akiket szponzorál, vagy befizet egy közös alapba, amelyre az egyesületek pályáznak. Egy a lényeg, hogy akinek tele van a zsebe, az önként kinyitja, tudja, hogy az élethez hozzátartozik az is, hogy másokat segítünk. Aki ad, az magán is segít. Mert szebb lesz körötte az élet. Kinek hiányzanak a kóbor kutyák az utcán, amelyek veszélyesek lehetnek az emberek egészségére? Kinek hiányoznak a szomorú történetek az újságokban, hogy valakit meg lehetne menteni, de a külföldi medicinát nem tudja megfizetni? Ki akar úgy befeküdni a kórházba, hogy tudja, öregek a gépek? Hová mennének a fogyatékos gyerekek, ha nem szervezne nekik senki Mikulás-ünnepséget? Mindenki szeretne hosszú, boldog, egészséges életet. Sokaknak ez nem adatik meg. Egyesületek, alapítványok „kilincselnek” értük, érdekükben. Jó lenne, ha tudatosulna, hogy aki ad, az nem szívességet tesz. Aki támogat, nem könyöradomány ad, hanem segít a gyerekeken, a betegeken, az elhagyott állatokon, a gyógyító intézményeken, a városán, ahol él — végső soron pedig a világon, amitől mindannyian boldogulást remélünk. río, „Nyílnak” a Papírvirágok Bemutatóra készülnek a szolnoki Szobaszínházban. Egon Wolff Papírvirágok című darabját El Eini Sonia rendezésében láthatják a nézők október 8-tól. A rendezőnőt arra kértük, mutassa be röviden a készülő előadást. — Egyszerű szerelmi történet ez valójában, két magányos ember találkozásáról, egymásra találásáról szól. Lehetne talán simább is ez a találkozás; a hölgy felső tízezerbeli, a férfi ellenben nagyon lentről jön, valahogy mégis „happy end” a vége. Az ő történetüket kísérhetik végig a nézők mintegy az ablakon át „kukkol- va”. Mert azt hiszem, ezt — mármint belekukkantani mások életébe — valamilyen szinten mindenki szeret. — Mi az oka, hogy éppen ezt a művet választotta? — Kedvelem a kétszemélyes darabokat. Kubik Annával korábban már dolgoztam egy filmben, de Kaszás Mihállyal is kitűnően lehet együttműködni. Jó még csinálni azért is, mert a történet igazán realista, mondhatni naturalista, mégis van benne valami rettentően bizarr. A két merőben különböző társadalmi rétegből érkező ember gondolkodásmódjával ragyogóan el lehet játszani. —A készülő előadás mellett Önt mi foglalkoztatja még mostanában?- Szegeden a Gyilkosok Színházában forgatok egy dokumentumfilmet. Ehhez hiányzik még egy beszélgetés, amely egy- fiúról szól, aki 23 évesen megölte a barátnőjét, s 30 évet kapott. Korábban cukrász volt, de a börtönben filozófiával kezdett foglalkozni. Őt egy filozófus kérdezi, aki egykor szintén cukrászként végzett. Emellett pályáztam egy másik dokumentumfilm elkészítéséhez szükséges összegre. Az a budapesti csövesekről szól majd, akikkel egy etióp származású szociológus beszélget. szilvási Ha működik, a haláleset talán nem következett volna be Jászberényi rendőrlámpák: vannak, de minek A nagy forgalmú 31-es főút és a jászberényi kórház, illetve a Farmos felé vezető út kereszteződése a jászberényi közlekedés, az óriási átmenő forgalmat tapasztalva pedig a Budapest—Füzesabony útvonal egyik neuralgikus pontja. A kamion- és a teherautó-forgalom mellett a személyautók százai haladnak át nap mint nap, óráról órára ezen a kereszteződésen. Az utóbbi néhány hétben a kereszteződésben rendszeresen felmondja a szolgálatot a közúti jelzőlámpa. A forgalom araszolva halad, minden átkelés a kereszteződésen — járművel és nélküle — egyaránt életveszélyes. Egy halálos baleset kellett, hogy a régóta meglévő probléma a reflektor- fénybe kerüljön. Fazekas Gyula rendőr őrnagy, a jászberényi rendőrkapitányság közlekedési alosztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a jelzőlámpa működtetéséhez nincs közük. Ha valami problémát észlelnek, azt csak jelezni tudják a közútkezelők felé. Az adott helyen már hetek óta nem működik rendesen a jelzőlámpa, és ezt alkalmanként jelzik is az üzemeltetők felé. Az őrnagy rámutatott, a konkrét esetben valószínűleg nem következett volna be a tragédia, ha a lámpa jól működik, igaz, a vizsgálat még tart. A jelzőlámpa javitása folyamatban van — mondta Hajas Gyula, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közútkezelő Kht. jászberényi üzemmérnökségének vezetője. A lámpa működtetését egy külső cég végzi, melynek rendszeresen jelzik, ha meghibásodást észlelnek. Az utóbbi időbén ilyenből rengeteg volt, a rendszer „teljesen megbolondult”, egyszer működött, majd felmondta a szolgálatot. Mostanra, úgy tűnik, megtalálták a hiba okát. Egy elszakadt kábel — melyet nagyon nehéz volt kiszűrni — okozta a gondot. Ezt napokon belül kicserélik. Az üzemmérnökség vezetője hozzátette, hogy ha volna rá pénz, az egész kereszteződésben le kellene cserélni a lámpákat és a vezetékeket, nem pedig toldozni, foldozni az elöregedett kábeleket. Hajas Gyula szerint a forgalom nagysága egyetlen jelzőlámpás kereszteződés kiépítését sem indokolta Jászberényben, bár tagadhatatlan, hogy forgalombiztonság szempontjából kedvezőbb ez a megoldás. A legjobb az volna, ha a város nagyobb csomópontjaiban körforgalmat alakítanának ki. Ez lehetővé tenné a folyamatos haladást, és biztonságos is lenne, azonban — bármilyen sajnálatos is — erre nincs pénzük. A kiépítés valóban drága, egyenként legalább negyvenmillió forint. De vajon mennyibe kerül egy emberélet? Banka Csaba A Tisza jobb parijáról a bal partjára Egy tanárnő halt meg két héttel ezelőtt a jászberényi Apponyi téren, elgázolta egy teherautó. A forgalomirányító jelzőlámpa nem működött, csak sárgán villogott. A helyzet azóta sem sokat javult, igaz, baleset nem történt abban a közúti kereszteződésben, de a kaotikus állapot rendszeresen ismétlődik. Szász György állítja: akinek kertje van, ott mindig akad teendő Ha röviden kellene leírni életének főbb állomásait, így foglalhatjuk össze legtalálóbban Szász György eddigi hat évtizedét: egyéb származású kisdiákból kommunista tanácselnök, majd kapitalista világunkban polgármester lett, jelenleg pedig kertészkedő nyugdíjas. Szász György a Tisza jobb partján, Kőtelken született. Jobban mondva oda valósi, mert e világra jöttének a helye a szolnoki bábaképző. Később huszonegy év Kőtelekhez fűzi. Érettségi után szeretett volna Sopronba, az egyetemre bejutni erdőmérnökként. Sajnos a származásával baj adódott, édesapja messze környéken hires cipészmesternek számított. És ugye akkortájt az iparosok, illetve azok csemetéi nem a munkás, paraszt, netalán- tán az értelmiségi, hanem az egyéb kategóriába tartoznak. Sokan voltak, keveset vettek fel közülük, és az indoklás legtöbbször a helyhiányra hivatkozott. Gyuri búslakodott egy sort, majd 1959-ben képesítés nélküli nevelő lett Tiszaroffon. Közben ráadták a mundért, 27 hónapot húzott le a seregben. Egészen 1973-ig tanitott, közben Szegeden szerzett diplomát, a gyakorlati oktatást vezette az iskolában, és sokat, rengeteget sportolt. Különösen a röplabdában jeleskedtek, a szpartakiádok országos döntőjébe is eljutottak. Megnősült, egy fiuk, lányuk született, és 1973-ban váltott. Tanácselnöknek kérték, hívták a mindig, mindenkivel kedves pedagógust. Az lett 1990-ig. A rendszerváltás idején, amikor a tanácsok önkormányzatokká alakultak, ő is indult a polgármesteri székért. Kapott is nyilakat, mit akar ez a volt kommunista tanácselnök itt, lejárt az ideje. Indultak még többen, a választók döntöttek. Szász György több szavazatot kapott, mint ellenfelei összesen, így polgármester lett. Először 1990-ben 53 százalék voksolt rá, 1994-ben 98 százalék. A falu is fejlődött: egyre több a portalanított út, a teléfon, eljutott ide is a gáz, pedig a gyönyörű kis Tisza menti település nem a forgalmas utak mellett létesült, hiszen még a vasút is elkerüli. Most már nem indult, átadta a stafétabotot másnak. Kertészkedik, tesz-vesz a ház körül, és várják a feleségével együtt lányukat, vejüket, három unokájukat. Mindeközben nagy tragédia érte őket: 193 centi, remek kézilabdázó katona fiukat a seregben 20 évesen érte a halál, egy ott szerzett, ki nem kezelt májgyulladás miatt. Hobbija még a sakk, az olvasás. Tiszaroffról tagja a szolnoki Verseghy könyvtárnak. Sokat olvas, olykor elmereng, tartották őt valamikor jobboldalinak, azután baloldalinak, holott az igazság az: sem ez, sem az nem volt. Szerette, nagyon szereti a tisza- roffiakat, és azt mondja róluk: jó emberek, ezért maradtam, maradhattam, summázza röviden életútját. Gyanítjuk, a roffiaknak is hasonló lehet a véleményük róla, mert ha ez az állítás nem igaz, miért választották meg kétszer is nagy fölénnyel a község első emberének? D. Szabó Miklós Hogy ma már van munkájuk, újra tudnak mosolyogni ,/ Esélyt kaptak az elhelyezkedésre A megyei munkaügyi központ februárban indította el kísérleti programját a hátrányos helyzetű családok életminőségének javítására, a család- fenntartók foglalkoztatásának elősegítésére. A programba a karcagi kirendeltség területéről negyven család kapcsolódott be. — Mindannyian tudjuk, hogy az évek óta állás nélkül levőket nehéz újra munkába állítani. Köny- nyű volt-e megnyerni a családokat erre a programra? — kérdeztük Magyarné Barna Nellitől, karcagi kirendeltség munkavállalási tanácsadójától. — A 27 hónapos programban a hátrányos helyzetű családok vehetnek részt. így van, ahol mindkét szülő munkanélküli és legalább egy gyermeket nevelnek, vagy egyik szülő munkanélküli és legalább három gyermeket nevelnek, vagy egyedülálló munkanélküli szülő, legalább egy gyermeket nevel. Ez alapján több száz családot kerestünk fel, akik közül negyvenen vállalták a programban a részvételt. — A tréningek, foglalkozások mellett családtámogató segíti a résztvevőket. Mi az ön feladata?— kérdeztük Sántáné Szabó Erzsébettől, a megyei népfőiskolái társaság családtámogatójától. — A negyven család ötvenöt tagjával napi kapcsolatban vagyok. Készítettem róluk egy úgynevezett szociális fényképet, segítek nekik ügyeik intézésében, s ha gyermekeikkel van gond, abban is segédkezek. A fél év alatt már huszonketten találtak közülük munkát. A résztvevők közül két, gyermekeit egyedül nevelő édesanyával beszélgettünk. Ők már mindketten dolgoznak, családjuk sorsa jobbra fordult, s ez érződik a kedélyállapotukon is, ma már újra tudnak mosolyogni. Gera Andrásáé 26 éves, két éve volt munkanélküli, amikor jelentkezett erre a programra. Hat éve vált el, azóta neveli egyedül gyermekeit. Korábban egy cipőipari cégnél dolgozott, ahol tönkrement a keze, így elindította leszázalékoltatását, melyet azóta megszakított. — Az a jó, hogy itt mindenhez kérhetek segítséget. Eddig egyedül kellett intéznem az ügyeimet — mondta a fiatalasszony, akinek a jövedelempótló és a családi pótlék volt évekig minden bevétele. Gyermekei jól tűrték, hogy nem futja luxusra — persze ezek másoknál mindennapos kiadások voltak —, most azonban, hogy talált munkát, igazán értékelni tudják a 12 és 28 ezer forint közötti különbséget.- Ebből már tudunk egy kicsit félretenni, és nem szorulunk a húgom segítségére — mondja büszkén Bea, aki ismét tud mosolyogni, s már talán egy új ruhát is megengedhet magának. Hogy 40 év fölött mennyire nehéz elhelyezkedni, arról Hajdú Mária számolt be. Az özvegy édesanya még három kiskorút nevel, így amikor négy éve munkanélküli lett, minden lehetőséget megpróbált az elhelyezkedésre. Ám 44 évesen nem kapkodtak utána a munkáltatók, pedig Mária nem szokott megijedni a munkától. Hiába járt be hetente a munkaügyi központba, vállalta volna a vidékre járást, nem tudtak neki állást ajánlani. Ezért jelentkezett erre a programra, és most nagyon örül, hogy egy kft- nél újra dolgozhat. A családi kassza tartalékai kimerültek, mostantól lassan a gyermekek kívánságai is teljesülhetnek, s az unokáknak is tud majd segíteni Mária. Ma már az életkedve is nagyobb. — De nemcsak ezért jó ez a program, hanem azért is, mert a bajban nem hagytak magamra... — mondta. Daróczi Erzsébet
