Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-30 / 228. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. szeptember 30., csütörtök Nincs mit egymás szemére vetni Köszönöm, ismeretlen! Szeptember 23-án délután rosszul lettem az utcán, s elzuhantam az Ady E. u. 16. számú ház előtt. Egy számomra ismeretlen fiatalember — aki kislányával járt arra — vett gondjaiba, s mivel vérző sebeket is szereztem sérülésemmel, segített, míg a mentők kórházba vittek, majd pedig telefonált egy közeli hozzátartozómnak, hogy a bajban ne maradjak egyedül. Ilyen segítőkész, a magányos idős korút megértő fiatallal eddig még nem találkoztam. Meg sem tudtam neki köszönni emberségét, segítségét, így most újságon keresztül teszem meg ezt, a betegágyamból. S. Júlia, Szolnok Halálos ítélet helyett karantén Elkötelezett kutyabarátként megdöbbenéssel olvastam a lap szeptember 25-ei számában a Kinek számít egy kutya? című írást egy kóbor eb „nyilvános kivégzéséről”. Csaknem egy esztendeje magam is közreműködtem a kóbor ebek megsegítésére alapított Eblak Állatotthon Alapítvány megszületésében. Van tehát olyan hely Szolnokon, ahol befogadják az állatokat, mégis, minden igyekezet ellenére úgy látszik, erről mit sem tudnak a városban. Legyünk figyelmesek? Szeretek a lakásomhoz közeI vásárolni, egy nagy áruház élelmiszerosztályán. Ennek több oka is van, mint például az, hogy itt mindig udvariasak az eladók. A minap azonban fültanúja voltam egy furcsa jelenetnek. Egy asszony tíz deka kenőmájast kért abból a fajtából, amit ő választott. Az eladónő tájékoztatta őt, hogy húsz deka van összesen, és ebből már nem vághat(na) le. De mégis megtette, és az óhajnak eleget téve kettészelte azt. Aztán megkérdezte, adhat-e még valamit. Az udvarias kérdésre azonban sem köszönet, sem válasz nem érkezett. A zavart csendnek én vetettem véget azzal, hogy előhozakodtam, mit szeretnék kérni. Ami engem leginkább elkeserített a látottakban, az az, hogy talán mégis csak jó lenne megköszönni, ha valaki értünk még a szabályokat is felrúgja, s nem kellene elvenni a kedvét mérhetetlen közönyünkkel. S ami még szomorúbb, hogy sokan esnek hasonló hibába — köztük olyanok is, akik arra szoktak kifejezetten büszkék lenni, hogy udvariasak és jól neveltek. Szűcs Margit, Szolnok Rokkantak napja Jászjákóhalmán Az idén első alkalommal rendezte meg Jászjákó- halma a rokkantak napját. A szép számban megjelent sorstársakat és családtagjaikat Csányi Sándorné csoportvezető köszöntötte, és ismertette a távlati elképzeléseket, majd Simon Jánosné az egyesület megyei titkára és Fodor István Ferenc polgármester üdvözölte a megjelenteket. Körünkben köszönthettük Engel Edit csoportösszekötőt is. A finom vacsora előtt a régi iskola tanulóinak, valamint a helyi népdalkörnek a műsorát néztük meg. Várjuk továbbra is régi és új sorstársakat minden hónap utolsó szerdáján 15 órakor a könyvtár olvasótermében. Gerőcs József kultúrvezető Jászjákóhalma A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat — a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A lap szeptember 16-ai száma közölt egy olvasói véleményt a Szolnoki MÁV Neusiedler labdarúgó-mérkőzésen tapasztalt közjátékról. A témához nekem is van észrevételem. Azzal egyetértek, hogy a játékos koncentráljon a játékra, és ne keveredjen szóváltásba a közönséggel. Csakhogy nagyon nehéz ezt betartani, amikor a magukat szurkolóknak gondoló nézők az első perctől kezdve szidják, kritizálják, pocskondiázzák a csapatot. Ez a meccs kezdetével beindul, holott még nem lehet gyenge teljesítményről beszélni, hisz nem lehet tudni, hogyan alakul a vége. Ha ezt az energiát inkább szurkolásra forEgy németországi utazás a jobb módúak számára nem megy csodaszámba, nekünk azonban életünk egyik legszebb és legizgalmasabb két hetét jelentette. Fárasztó és hosszú út után érkeztünk meg a kisvárosba, Glauchauba. A vasútállomáson már türelmetlenül vártak bennünket. Üdvözöltük egymást, és elindultunk a szálláshelyünkre. Ez a nap pakolással, ismerkedésdítanák, nyilván sokkal jobban lelkesednének a játékosok is, s át lehetne őket lendíteni a holtponton is. Nem tudom, hogy a levélíró milyen meccsen járt, ahol zúgott a „Hajrá, Szolnok!”, de az biztos, hogy az utóbbi években itthon ilyet nem nagyon hallhatott. Én ott voltam minden mérkőzésen és mondhatom, az első hazai gólig nem sok buzdítást kap a csapat a lelátóról. Ha gól esett, természetesen kicsit lendületesebb a közönség is, de hamar visszatér minden a régi kerékvágásba. Ha pedig nincs gól, csak a kritizálás megy. Az említett meccsen is így volt ez. Emlékszem olyan mérkőzéssel, pihenéssel és programismertetéssel telt el. Másnap elkezdődtek a tartalmas hétköznapok: minden délelőtt, reggeli után négy órát dolgoztunk a műhelyekben, ki-ki a maga szakterületén: varrók, szakácsok, asztalosok, lakatosok. Ebéd után mindennap elmentünk valamerre. Egy alkalommal fogadott bennünket a város polgármestere is. Voltak két napra re, amikor a büntetésben kispa- don üldögélő játékos szurkolt (jobb híján) a pályán lévő társainak. Az ország több településén is jártam már, s mondhatom, hogy a legkisebb községben is jobban szurkolnak (akár alacsonyabb osztályú csapatnak is), mint nálunk. Ilyen passzív, kritikus közönséggel kevés helyen találkozni. Úgy tűnik, itt nem ismerik azt a mondást, hogy a jó közönség akár a tizenkettedik játékos is le- het.Véleményem szerint, aki veszi a fáradságot, hogy kimenjen egy meccsre, az szurkoljon! De ha csak szidni és kritizálni tud, inkább maradjon otthon. Z. A., Szolnok tervezett programjaink is, mint például a szabadstrandon eltöltött idő, ahol vidáman telt a nap és nagyon jól éreztük magunkat. Lehetett csúszdázni, vízibiciklizni csónakázni röplabdázni, golfozni. Egy másik alkalommal Dresdában jártunk, ahol sok látnivalóban gyönyörködhettünk. Meeraneba is ellátogattunk, egy érdekes autó-kiállításra, ahol meglepetésünkre sok Trabantot láttunk. Tartalmas két hetet töltöttünk együtt német barátainkkal. S bár kezdetben kicsit zárkózottak voltunk vendéglátóinkkal együtt, a végén már haza sem akartunk jönni. Reméljük, hogy a német gyerekek is jól érezték magukat velünk. Sléder Molnár Anna tanuló Múlt év őszén számos állatorvost felkerestünk, hogy segítséget kérjünk és tudassuk velük: létezünk. A városi önkormányzat is ismeri szándékainkat, lehetőségeinket. Szórólapok garmadát hordtuk szét megyeszerte. Jótékonysági koncertet szerveztünk és alapítványi bált, de úgy tűnik, mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy akár az intézkedő rendőröknek, akár az állatorvosnak eszébe jussunk. Persze legalább akkora probléma, hogy az érintett állatorvosnak az állatvédelmi törvény sem jutott eszébe. Az ebet ugyanis csak altatnia lehetett volna, hogy azután egy állatmenhelyen kéthetes megfigyelés alá vehessék. Mindez számomra azért szomorú, mert tudom, hogy segíthettünk volna. Szolnok határában, az ugari részen háromhektáros terület áll rendelkezésünkre. Itt kezdtük el az elmúlt hónapokban egy állatotthon kialakítását. Már most is lehetőségünk van a kóbor állatok elkülönítésére és állatorvosi felügyeletére, a jövőben pedig a terület akár száz kutya befogadására is alkalmas lesz. Ennek egyik legfontosabb feltétele az ebek táplálása, amelyhez egyelőre még nincs biztos hátterünk. Ám amennyiben ez az akadály is elhárul, hosszabb időre is be tudjuk fogadni a jobb sorsra érdemes négylábúakat. Ráadásul mindezt nem fizetség fejében tesszük, hiszen adományként kutyatápot, állateledelt fogadunk a legszívesebben. Szeretnénk, ha hasonló esetben akadna, akinek eszébe jut: a kóbor állatok az épülő szolnoki Eblak Állatotthonban menedékre lelnek, és ilyen ügyben a 20/ 9175-520-os telefonszámon éjjelnappal kereshetnek bennünket. Balta Istvánné, Szolnok Másnapra eltűnt a szemét A jászladányi temető gondozatlanságáról egyszer már szóltunk, amit akkor egy fényképpel is illusztráltunk. Panaszunkat az egri érsek előtt sem hallgattuk el, mert úgy gondoljuk, a temető éves bevételéből a rendszeres gondozásra is futná a pénzből. A közelmúlt tapasztalatai újra megerősítettek bennünket véleményünkben. Feleségem hirtelen halála megdöbbentette családunkat. A Dabi temetőben a már évekkel ezelőtt kiváltott sírhelyre a jászladányi plébánián megrendeltük a sírásást és a temetést. A szertartás előtt még kimentünk szétnézni, minden rendben van-e, amikor újabb döbbenet ért bennünket, mert egy éktelen szeméthalmaz zárta el sírhoz vezető utat. Kénytelenek voltunk megkérni a sírásókat, valahogyan tegyék szabaddá a bejárót, mert 13.30 órakor itt temetés lenne... Vállalták is, hogy hozatnak egy munkagépet, hogy szabaddá váljon az út. Természetesen az elvégzett munka nekünk plusz kiadást jelentett. A temetés rendben megtörtént, de úgy döntött a családunk, ismét időszerű szóvá tenni a temető állapotát, mert az nem maradhat úgy. Újabb levelet fogalmaztunk meg egri érseknek, amire választ még nem kaptunk, meglepetésünkre azonban másnapra eltűnt a szemétdomb a sírhelyünk környékéről. Megköszönve a gyors intézkedést, bízunk most már abban is, hogy nemcsak a mi családi sírhelyeink környéke, hanem az egész temető megtisztul a szeméttől. Gavaldik Mihály, Jászladánv Szomjúhozó árnyat adók a belvárosban Hetek óta a „levegőben lógnak” a szolnoki Kossuth Lajos utca megmaradt fáinak gyökerei, mert a közelmúltban befejezett közmű-rekonstrukció alkalmával megbontották ezek ágyásait is. Nem sok vizet kaphattak mostanában szegények, mert locsolóautó nem járt errefelé, a természetes csapadék viszont nem tud áthatolni a dús lombkoronán. FOTÓ: M. J / Életünk egyik legszebb két hete A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Kollégium tizenöt diákja a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat „Fiatalok Európáért” program keretében nyert pályázata segítségével tíz napot töltött a németországi Glauchau városában. A két hetes űt folytatása volt a elmúlt évi német látogatásnak. A Glauchauer Berufsförderung és a szakképző iskola és kollégium hosszú távú együttműködést tervez. A Leonardo-programban jövő tavasszal négy vendéget várunk. Az iskola célja a hátrányos helyzetű fiatalok szakmai képzésének modernizációja, a szociálpedagógiai módszerek és szemléletmód erősítése, míg a SOP ’99 Phare-pályázat lehetőséget nyújt további szakember- és diákcserére is. Vechtai egyetemisták jászberényi gyakorlaton Ismét németországi vendégei voltak városunk főiskolájának, közelebbről dr. Karácsony Jánosnak, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola Természettudományi Tanszéke vezetőjének. A vechtai egyetemről érkezett mérnökhallgatók és professzoruk, dr. Christoph Preu a szélerózió okozta környezeti ártalmak témakörében végeztek szakmai terepgyakorlatokat Szászberek, Újszász és Abony körzetében. Az eredményeket a Gödöllői Agrártudományi Egyetem — 2000. január I-jétől városunk főiskolájával integrálódva már mint Szent István Tudományegyetem említhetjük — Környezettudományi Intézetének számítógépes laboratóriumában vizsgálták. Dr. Christoph Preu, a vechtai egyetem mezőgazdaság- és környezettan professzora tizenhárom vechtai egyetemistával érkezett négyhetes magyarországi terepgyakorlatra. Ebből az első két hetet városunkban töltötték, mert mint beszélgetésünk során elmondta, a vechtai egyetem és a jászberényi főiskola között különleges jó a viszony, amely a két város, Vechta és Jászberény testvérkapcsolatán alapszik. Tavaly nyáron dr. Karácsony János Vechtában az egyetemen tartott előadást széleróziós problémákról és a védekezés lehetőségeiről, amely után dr. Christoph Preu professzor és német kollégái elhatározták, hogy kiszélesítik a két intézmény közötti kapcsolatot. Ennek megfelelően az itteni talajszelvény-vizsgálatok eredményeinek és a környezeti tényezőknek az egymásra gyakorolt hatását a német egyetemisták a gödöllői egyetemen a Németországban már széles körűen alkalmazott modern GIS-techni- kával tanulmányozhatták, amely kellemes meglepetésként hatott a hazánkról csak mérsékelt információval rendelkező német csoport tagjaira. A német hallgatók, akik hazánkban szép tájakkal és sokféle típusú, minőségű talajjal találkoztak, tapasztalhatták, hogy a magyar ember nyitott a környezeti problémákra, s ez annak köszönhető, hogy Magyarországon régi hagyományai vannak a környezetkímélő mezőgazdaságnak. Ezt felettébb pozitív tényezőnek tartják egy jövőbeni kutatási csere- programban a magyar fél részéről, másfelől viszont a profesz- szor rámutatott, hogy az ökológiai kutatások jóval előrehala- dottabbak Németországban, mint nálunk. S hogy miként hasznosítják a Szászberek-Újszász-Abony háromszögben vizsgált talajminták eredményeit? Azt próbálják megállapítani, hogy hazánk ezen térségében hogyan használható az a modern technika, amely bizonyos mértékig előre jelzi a szélerózió veszélyeztetettséget. Az itt végzett kutatások eredményei természetesen elsősorban ezen területekre érvényesek, azonban a megfelelő tényezők módosításaival más térségekre is alkalmazhatóak. Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy a közeljövőben csereprogram részeként a két intézmény között oktatók „cseréje” is megvalósuljon, a professzor a következőt válaszolta: — Amennyiben ez az elképzelés a különféle alapítványok által támogatást nyer, akkor előbb- utóbb német oktatók taníthatnak az önök intézményében, illetve magyarországi tanárok oktathatnak Vechtában. Ilyesfajta program keretében ez a kapcsolat már működik a vechtai, illetve a bécsi, a zürichi és egy angliai egyetem között. A vechtaiak egyhónapos itt- tartózkodásának költsége magyar pénztárcához mérten igen borsos volt, fejenként ugyanis 1500 német márkát (körülbelül 180 ezer forint) emésztett fel, amelyből 200 márkát Vechta városa vállalt magára. Cserébe viszont az egyetemisták ezzel letudták a négy év alatt két ízben kötelező külső, négyhetes terepgyakorlatuk egyikét. A professzor úgy tervezi, a közeljövőben ismételten hazánkba látogat, hogy találkozzon barátjával, dr. Karácsony Jánossal és más kollégájával, és hogy előkészítsen egy rendszeres csereprogramot a vechtai mérnökhallgatók, valamint a gödöllői és a jászberényi hallgatók között. Benkő Tamás, Jászberény A vendégek és vendéglátók csoportja
