Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-29 / 227. szám

1999. szeptember 29., szerda Megyei Körkép 3. oldal Ma már nem csökken a taglétszám A gazdasági kamarák megjelenése, a kötelező tagság és tagdíjfizetés az önkéntes alapon működő érdekképviselet fogyását idézte elő. Ez a folyamat már régebben megállt, jelenleg a Szolnok és Vidéke Ipartes­tület taglétszáma is stagnál. Véradás a tanítóképzőben Negyedik alkalommal szervez­tek városi szintű véradást teg­nap a Jászberényi Tanítókép­ző Főiskolán. A cél idén sem volt más, mint az elmúlt esz­tendőkben: minél több fiatalt bevonni a véradók sorai közé. Mint azt Máté Éva, a Magyar Vöröskereszt Jászsági Szerve­zetének vezetője lapunknak elmondta, mióta a honvédség­ben megszűnt a szervezett vér­adás, egyre kevesebb fiatal je­lentkezett a meghirdetett akci­ókra. Az első véradók számá­nak növelésére mindig nagy szükség van, ezért döntöttek úgy néhány évvel ezelőtt, hogy megpróbálják a főiskola hall­gatóit bevonni. A próbálkozás sikerrel járt, így most már min­den évben visszatérő vendégei az intézménynek a vöröske­reszt aktivistái és a véradó ál­lomás munkatársai. És most sem kellett csalatkozniuk a szervezőknek. A véradás meg­hirdetett idején negyvenhár­mán jelentkeztek, és közel húsz liter vérrel gyarapították a készleteket. —banka— Fantom rablókat üldöztek a rendőrök Megsemmisítő nélkül is jó A szászberki népszavazáson néhány napja úgy döntöttek a település lakói, hogy nem akar­ják az épülő ipari parkba terve­zett plazmatechnológiás hulla­dékmegsemmisítőt. A hétfői önkormányzati ülésen ezért is­mét napirendre tűzték az ipari parkkal kapcsolatos kérdése­ket. A testület egyhangú szava­zással úgy döntött, hogy hulla­dékmegsemmisítő nélkül is folytatódjon a program. A kö­vetkező lépés tehát az, hogy szeptember 30-ig benyújtsák a tervezéshez szükséges pályáza­tot. A tervek elkészültével pe­dig kezdetét veheti az építke­zés. szilvási Kortárs képzés középiskolásoknak Szociológiai felmérések adatai bi­zonyítják, hogy folyamatosan nö­vekszik megyénk fiataljai körében az alkohol- és drogfogyasztás. E je­lenség visszaszorítását tűzték ki célul a szolnoki Életesély Kiemel­ten Közhasznű Mentálhigiénés Alapítvány szakemberei, amikor - immár negyedszer - idén ősszel is programot szerveztek középisko­lások számára. A program vezetőjétől, dr. Mészá­ros László egyetemi docens, men­tálhigiénés szakembertől megtud­tuk, ezúttal szeptember 27. és ok­tóber 11. között a megye négy vá­rosában — köztük Szolnokon - rendezik meg a képzést. A megye- székhelyen ezen a héten zajlik a program. Összesen harminckét is­kola százötvenhat, 15-16 év közöt­ti fiatalja részesül a képzésben. Az intézményenként kiválasztott há­rom-három diák elsajátítja az alko­hol- és drogfüggőség fizikai tünete­inek felismerését, és megtanulja azt is, hogyan segíthet bajba jutott kortársain. Mindezt egy-egy csoport kétna­pos felkészítésével igyekeznek el­érni a szervezők. Az oktatás elmé­leti ismeretek átadására és játékos szituációs elemekkel kiegészített gyakorlati foglalkozásokra épül. Dr. Mészáros László véleménye szerint a program legfontosabb fel­adata annyi ismeretet adni a veszé­lyeztetett korosztálynak, hogy ma­ga dönthesse el: adott esetben él-e a drogok fogyasztásának egyre ter­jedő lehetőségével, avagy elutasít­ja azt. A szakember meggyőződé­se szerint azonban a megelőzés is csak akkor lehet igazán hatékony, ha rendszeresen történik. Ezért az alapítvány a kortárs képző progra­mok folytatását tervezi. Húsz fia­tal számára már novemberben egy féléves képzést indítanak, amely során a kiválasztottak lakókörnye­zetükben és egy szélesebb közös­ségben már mélyebb ismeretek birtokában tudják felvenni a har­cot a szerhasználat ellen. A gazdasági kamarák megjele­nése miatt, pontosabban a két helyre való tagdíjfizetés elkerü­lése miatt csökkent az ipartestü­let taglétszáma az 1995-ös évet követően. Ez a folyamat azóta megállt, ám növekedés nem kö­vetkezett be, már ami a tagok számát illeti — tudtuk meg Rusa Attilától, a Szolnok és Vidéke (Folytatás az 1. oldalról) Hogy a szükséghelyzetben újabb termeket nyerjenek, a könyvtár­ból, a zsibongóból keríttek el ré­szeket. Már egy ideje gondot okoz az is, hogy a diákok egy része a Ti- szaligetben, más része az Ady úton tanul, és a két épület túl messze van egymástól. Ezért az intézmény idén őszre autóbuszt vásárolt, amely a Tiszaliget és az Ady úti épület között közlekedik. Ezekkel a kompromisszumok­kal sem tudták elérni, hogy nyolcszáz, távoktatásban részt vevő diák, aki Szolnokon szere­tett volna tanulni, itt kapjon he­lyet, ezért a budapesti, illetve a kaposvári konzultációs központ­jukba irányították őket. Ezért a főiskola évi 7-8 millió forint bér­leti díjat fizet a helyiségekért, és ottani oktatókat foglalkoztat szolnokiak helyett. Ipartestület ügyvezető igazgató­jától. — A kilépők döntően a tevé­kenységüket is megszüntetik, míg az új tagokat valamilyen formá­ban rokoni szálak fűzik a meglé­vő tagjainkhoz. A probléma gyö­kere abban rejlik, hogy az 1990 után kezdő vállalkozók már ke­vésbé ismerik az ipartestületet, Az intézménynél kihelyezett tagozat lehetősége után volt ér­deklődés Gyöngyösről, Hajdú­szoboszlóról, Sárospatakról, Szé­kesfehérvárról, Győrből és Sop­ronból. Jövőre új szakkal szeret­nének bővülni. Ehhez újabb pe­dagógusokat (jelenleg is föl tud­nának venni több mint harminc oktatót, de annyi hely sincs már, hogy leültessék őket) és újabb di­ákokat kell elhelyezniük. A főiskola továbbra is a Tisza- ligetben egy campus létrehozásá­ban látja az igazi megoldást, ahol el tudná helyezni az egész intézményt, és lehetőség volna később folyamatos bővülésre is, korszerű körülmények között, felsőoktatási intézményhez mél­tó elhelyezéssel. A megfelelő el­helyezéstől az intézmény jövője függ. Egyrészt világbanki pályá­zaton való részvételhez szüksé­ges, másrészt, ha nem tudják a annak érdek-képviseleti munkáját pedig a gazdasági kamarákéval keverik. Ám mig a kamara gazda­sági önkormányzat, addig az ipar­testület szakmai érdekképviselet, önkéntes tagsággal. Mára az ipar­testület tagjainak igen meghatá­rozó része, közel fele nyugdíjas. Ez nem azt jelenti, hogy a fiata­loknak nem lenne szüksége ér­dekképviseletre, hanem inkább azt, hogy az idősebbekben még él az összetartozás, míg a fiatalok a piac diktálta rendszerben szinte folyamatosan dolgoznak. E. Z. megfelelő elhelyezést és feltétele­ket biztosítani, a következő alka­lommal az akkreditációs bizott­ság nem fogja elfogadni az intéz­ményt, és fejlesztés helyett a le­építését javasolja. Mint Kovács Libór alpolgár­mester lapunknak elmondta, korrekt tárgyalás kezdődött a vá­ros és az intézmény között. A közgyűlés határozatban fogja ki­mondani, hogy a főiskola na­gyon fontos szerepet tölt be Szol­nok életében, fejlődése városfej­lesztési érdek. Az intézmény to­vábbi fejlődésének lehetőségeit kidolgozva kérik a közgyűlés elé terjeszteni, több alternatívával, hogy a februári világbanki pályá­zatra fel tudjanak készülni. El­mondta még azt is az alpolgár­mester, hogy a város mindent megtesz a főiskoláért, és minden konkrét kezdeményezést meg­vizsgálnak. P. É. (Folytatás az 1. oldalról) Azt pedig kifejezetten elgondol­kodtatónak találták a nyomozók, hogy a rablók jellemzői seho­gyan sem illettek rá egyetlen olyan személyre sem, akik ilyen esetekben szerepelnek a feltétle­nül ellenőrizendők „listáján”. A rendőrök jobb híján kényte­lenek voltak visszatérni a kiindu­lóponthoz, azaz újból a kizsebelt áldozatot kérdezték. Mondandó­ját viszont most már jobbnak lát­ták ellenőrizni. így vált egyre gyanúsabbá, hogy ez esetben a „sértett” nem mond igazat. A fi­atalember végül bevallotta, hogy (Folytatás az 1. oldalról) Az állásidőre küldött szakszerve­zeti titkárt helyettesítő Tóth De­zső érdeklődésünkre elmondta, bíznak abban, hogy a továbbiak­ban a tárgyalásoké lesz a fősze­rep. Bár az újabb egyeztetések még nem kezdődtek el, de két-há- rom hét múlva valószínűleg is­mét tárgyalóasztalhoz ülnek a gyár és az érdekképviselet veze­tői. Ugyanakkor kérték, hogy a TVM vezetése tegyen meg min­dent annak érdekében, hogy a munkavállalók elismerten jogos követeléseit teljesíthesse, és az a kijelentés se maradjon üres szó­őt nem a fél kapitányság által ke­restetett útonállók, hanem egy „félkarú” rabló fosztotta ki. Mi­vel odahaza nem merte volna el­mondani, hogy a pénzt játékgé­pen herdálta el, ezért találta ki a rablómesét. A támadás életsze­rűségét még hitelesebbé tette a kapóra jött balesete is, amikor el­esett kerékpárjával, és megütötte a fejét. Á fiatalember ellen a rendőr­ség hatóság félrevezetésének ala­pos gyanúja miatt az ügyészségi nyomozó hivatalnál kezdemé­nyez büntetőeljárást. lám, miszerint a munkabeszünte­tésben való részvétel miatt senki nem érhet retorzió. A szakszervezet — a kiadott nyilatkozat szerint — reményke­dik abban is, hogy a gyárat egy­koron értékesítő ÂPV Rt. kimoz­dul a hallgatás bástyája mögül, és a nyilvánosság előtt teljes fele­lőséggel vállalja álláspontját. Er­re meg is van a lehetőség — leg­alábbis a gyár érdekképviselete szerint —, hiszen Sándor László, az MSZOSZ elnöke a TVM ügyében tárgyalásokat kezdemé­nyezett Gansperger Gyulával, az ÁPV Rt. vezetőjével. T. J. A franciák a bérekről is érdeklődtek A francia Nemzeti Gépjármű­technikai Szövetség küldöttsége látogatott tegnap Túrkevére, Mezőtúrra, majd Szolnokra. A vendégek elsősorban a vidéki helyzetről tájékozódtak. A Florence Macudzinski vezette delegáció azt az érdekvédelmi szervezetet képvise­li, mely Franciaor­szágban gyakorlati­lag a teljes autótech­nikai vertikumot át­fogja. Ez mintegy 90 ezer céget jelent. Túrkevére a Ványai Ambrus szakközép- iskola meghívására érkeztek. Tegnap délelőtt először Cseh Sándor igazgató is­mertetőjéből, illetve az önkormányzatnál tett látogatás során tájékozódtak arról, milyen az érdekkép­viselet az iskolában, illetve ezen a terüle­ten milyen az együtt­működés a várossal. Ezután Mezőtúron a Klíma Ipari Centrum Rt.-nél tettek lá­togatást, ahol Gyarmati István vezérigazgató ismertette a cég tevékenységét. Itt a vendégek elsősorban a tevékenység jelle­gére, illetve a dolgozók járan­dóságára voltak kíváncsiak. Még egy túri vállalkozásnál, a Túri Fazekas Kft.-nél is vizitál- tak, majd Szolnokra utaztak, ahol többek között a megyegyű­léssel, a kamarákkal és néhány autószervizzel ismerkedtek. Ma Budapesten folytatódik lá­togatásuk, ott az illetékes mi­nisztériumok, szervezetek cé­gek képviselőivel találkoznak. Fejlődhet is, le is épülhet a KGF H. Gy. TVM: feloszlott a sztrájkbizottság A népszerű Irigy Hónalj mirigy együttes volt a sztárvendége a Tisza-Coop Nagyke­reskedelmi és Szolgáltató Rt. tegnapi árubemutatójának a szolnoki Olaj-csarnokban, fotó: m. j. Jászfényszaruról „ömlik” a Samsung tévé Az 1998 szeptembe­rétől az rt. elnöki funkcióját betöltő Kyu Dám Cho lapunk­nak számadatokkal elevenítette fel a kö­zelmúltat. Eszerint 1997-ben 350, '98- ban 760 ezer televízió hagyta el a jászfény- szarui gyár kapuját. Büszkék arra, hogy ta­valy ősszel a kétmilliomodik tévé legyártásának ünnepségén jelen volt Chikán Attila gazdasági mi­niszter. Idén már 1 millió 105 ezer, jö­vőre pedig 1,5 millió tévé legyártását céloz­ták meg. A gyárban a teljes európai piacra termel a közel hat­száz dolgozó. Az el­nök fontosnak tartot­ta elmondani, hogy míg korábban csak kis- és középkategóri­ájú tévéket szereltek össze, addig immá­ron valamennyi Samsung típust képesek gyártani, beleértve a leg­modernebb technológiájú wide screen képernyőjű tévéket is. A Samsung a korszerű termelés megvalósítása érdekében három- milliárd forintos beruházást haj­tott végre az elmúlt években. Az igen hatékony két gyártósoron több műszakban is képesek dol­gozni. Az elnök aláhúzta, nem való­sulhattak volna meg ezek a kivá­ló eredmények, ha nem kapnak hathatós támogatást a városi és a megyei önkormányzattól. Kyu Dam Cho hasonlóképpen elége­dett a munkaerővel, hiszen a dol­gozók kiemelkedő munkát vé­geznek. Egyébiránt több beszállítónak is fontos megrendelője a Sam­sung. Egyre több hazai beszállí­tóval állnak partneri viszonyban, amelyek közül kiemelte az egyik legnagyobb beszállítót, a szintén fényszarui Jászplasztikot. Az el­nök szeretné, ha a magyar be­szállítók köre növekedne, tóth Nem kell már sok hozzá, és elkészül a hárommilliomodik televízió a jász- fényszarui Samsung-gyárban. Míg a Samsung Electronics Magyar Rt. kilencéves fennállása alatt produkálta ezt a számot, addig jövőre egy év alatt ennek a mennyiségnek a felét kell legyártaniuk! Az elváráson nincs mit csodálkozni, hiszen egész Európában csak itt gyártanak Samsung tévéket, minthogy az angliai tévégyár két éve bezárta kapuit.

Next

/
Thumbnails
Contents