Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-28 / 226. szám
1999. szeptember 28., kedd Hazai Tükör 5. oldal Két hét múlva megismétlik az időközi voksolást A lábukkal szavaztak Politológusok szerint az utóbbi hónapokban a kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt tapasztalt intenzív sárdobálás, illetve a kabinet népszerűségvesztése az oka a siófoki és székesfehérvári időközi országgyűlési választásokon tapasztalt érdektelenségnek. Mint ismeretes, az egyik városban 21,2, a másikban 19 százalékos volt a részvétel, így két hét múlva ismétlés következik. Kéri László politológus egyáltalán nem csodálkozik a sikertelenségen. Mint mondta, egyrészt ezért, mert az elmúlt kilenc év időközi választásait hasonló mértékű érdektelenség kísérte, másrészt azért, mert köztes állapotban került sor a voksolásra. Olyan időszakban élünk, amelynek legfőbb jellemzője, hogy az emberek már csalódtak a vezető kormánypártban, de még nem döntötték el, hogy melyik politikai erőt szeressék. Ezért színvallás helyett passzivitásba menekülnek, s kivárják azt a pár hónapot, amíg a mérleg nyelve jobbra vagy balra billen. Kéri szerint nem lehet mesz- szemenő következtetést levonni abból, hogy ha kisszámú szavazattal is, de szocialista jelöltek végeztek az első helyen, mert az MSZP inkább a Fidesz gyengülésének, mintsem saját érdemeinek köszönheti a viszonylagos sikert. Torna László politológus úgy véli: a politikai és gazdasági elit önmaga és egymás lejáratásával aktívan hozzájárult a siófoki és székesfehérvári első forduló érvénytelenségéhez. Az 5-8 éves, botrányos ügyek kipattanása a meglévő illúziókat is szétrombolta, s nem hatott ösztönzőleg az sem, hogy a jelöltek csak a helyi bajokra kínáltak gyógyírt programjukban. A politológus véleménye szerint az emberek azért maradtak távol az urnáktól, mert többségük nem hisz a változásban, úgy gondolja, hogy két új országgyűlési képviselő nem csinál nyarat. Takács Mariann Tanárbéremelést sürgetnek A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi költség- vetés tervezete alapjában sérti a kormányprogramot, ugyanis az ebben található, a közoktatás felzárkóztatására és a pedagógusbérek emelésére vonatkozó ígéretekhez nincs meg a szükséges forrás. Borbáth Gábor főtitkár szerint a kormány 2,5 százalékos reálbérnövekedést ígért a közszférában, de a költségvetésben tervezett források erre nem elegendőek. A pedagógusok ennél kisebb béremelésre számíthatnak, a közoktatásban dolgozó nem pedagógusoknak pedig egyáltalán nem garantált a legkisebb mértékű illetménynövekedés sem. Borbáth Gábor úgy véli, minimum 15 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a beígért emelkedés megvalósuljon. A szervezet egy többéves felzárkóztatási program érdekében azt szorgalmazza, hogy a kormány a bérrendszer továbbfejlesztésével összhangban, a közoktatásban foglalkoztatottak számára jövőre legalább a GDP növekedésével megegyező reálkereset-emelkedést garantáljon. Az érdekvédelmi szervezet szerint a hazai pedagógusok bérének Magyarország európai uniós csatlakozása idejére el kellene érnie a tagországokban dolgozó tanárok átlagbérének legalább a 65-70 százalékát. Jön a szociális segélyjegy Jövőre a szociális segélyek 25-30 százalékát tej-, illetve húsjegyekben kaphatják meg a rászorulók, ha így kérik, mondta el Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium köz- igazgatási államtitkára. Az államtitkár közölte, hogy két hónapja Barcson már a gyermektámogatási segélyt is tejjegyekben kaphatják meg azok, akik ezt kérik. Emellett a Belügyminisztérium helyettes államtitkárával, Kara Pállal közös levelet írtak az ország polgármestereinek, hogy felhívják figyelmüket arra: akár élelmiszerjegyben is adható a szociális segély egy része. A Szociális és Családügyi Minisztériummal történt egyeztetés alapján három megyében kísérleti jelleggel még az idén ősszel bevezetik a tej-, illetve húsbonokat. Az államtitkár nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor kezdődhet az élelmiszerjegyek bevezetése szociális támogatásként, mivel az egyeztetés jelenleg is folyik. Ha a kísérlet beváltja a hozzá fűzött reményeket, jövőre már országos is lehet a rendszer. Ehhez azonban kormánydöntésre lesz szükség, szögezte le az államtitkár. Kijelentette, hogy bevezetése esetén is csak mint választható lehetőségben gondolkodnak e konstrukción. Tavaly 5,1 százalékos növekedés Az Országgyűlés tegnap megkezdte a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszámadási törvény tárgyalását. A pénzügyi tárca nevében Varga Mihály államtitkár számolt be arról, hogy tavaly a gazdasági fejlődés a vártnál gyorsabb volt, a pénzromlás üteme pedig lassult. A bruttó nemzeti termék 1998- ban 5,1 százalékkal növekedett, a húzóágazat az ipar volt 12,6 százalékkal, míg az agrárium stagnált. Elindult a belső fogyasztás növekedése, amit a reálbérek növekedése tett lehetővé. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szólt a helyi önkormányzatok működésének és gazdálkodásának néhány tipikus gondjáról. Az önkormányzati rendszer túlságosan szétaprózott és nem sikerült ösztönözni a társulások igényét. A vagyonfelélés általánossá vált. A kisebb önkormányzatok munkatársai kellő hozzáértés és tapasztalat híján évről évre elkövetik ugyanazokat a tervezési, gazdálkodási és elszámolási hibákat. Az ÁSZ-elnök bejelentette, hogy napokon belül nyilvánosságra hozzák a Postabanknál végzett vizsgálatuk eredményét, amelyből kiderül: az 1998. év végi 182 milliárdos konszolidáció mértéke pontos és indokolt volt. A napirend előtti vitában többször szóba került a kormány és az agrártárca huzakodása a mezőgazdaságnak szánt költség- vetési támogatásról. Mind Torgyán József miniszter, mind pedig Túri-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese határozottan kijelentette, hogy ez csupán „a konyhapénzről” folytatott vita, ami minden házasságban megesik, de a koalíció töretlen és szilárd. Kovács László (MSZP) szerint az, hogy mindkét időközi választáson a szocialista jelölt kapta a legtöbb szavazatot, sárga lap a kormánynak, amit könnyen követhet piros is. Torgyán József azt válaszolta, hogy Kovács képviselő túlzott következtetéseket vont le abból a 68 darab szavazatból, amivel a szocialista jelölt megelőzte az FKGP-Fidesz színeiben indulót. S. Á. Reklám Európában. Hétfőn a Budapest Kongresszusi Központban megnyílt a Reklám Világszövetség II. Európa-konferenciája. Az első napon Göncz Árpád köszöntője és Stumpf István üdvözlő beszéde után a több mint 500 magyar és külföldi résztvevő a reklámnak az Európai Unió országaiban betöltött szerepéről és jövőjéről tárgyalt. fotó: feb/körmendi imre Kongresszus előtt az MSZP A fiatalok, a vidéken élők és az alacsonyabb iskolai végzettségű szavazók megnyeréséhez vezető taktika kidolgozása lesz az MSZP október 8-9-én sorra kerülő kongresszusának fő feladata - tudtuk meg Lendvai Ildikótól, a párt alelnökétő). Személyi kérdésekről, így Németh Miklós esetleges hazatérésével kapcsolatos teendőkről most nem döntenek. Október 7-én este a Villányi úti konferenciaközpontban ünnepi összejövetel előzi meg a tízéves születésnapjához érkezett MSZP másnap kezdődő kongresszusát. Azon az estén a három eddigi szocialista elnök, Nyers Rezső, Horn Gyula és Kovács László mondja el, szerinte min és hogyan kellene változtatni, később pedig a küldöttek vitatkoznak majd a szocialista charta néven terjesztett hosszú távú programról. Lendvai Ildikó elmondta: elfogadják a párt új alapszabályát is, amely az MSZP politizálásában az eddiginél nagyobb szerepet szán a fiataloknak és a nőknek, és szigorúbban bünteti az etikai vétségeket. A szocialista párt vezetősége szerint a közvélemény-kutatások által kimutatott növekvő népszerűség nem indokolja a politikai irányváltást, de azon mindenképpen érdemes lesz majd a küldötteknek elgondolkodniuk, hogy saját maguknak, vagy a Fidesz gyengülésének köszönhetik-e a kedvező tendenciát. Lendvai úgy véli, a cél most elsősorban a bizonytalan szavazók, ezen belül az MSZP-vel kevésbé szimpatizáló fiatalok, a falun élők és az alacsony iskolai végzettségűek meghódítása. A képviselőnő nem érzi korainak a hajrát, hiszen mint mondta, a választások után egy évvel szinte minden eddigi ciklusban megkezdődött az átrendeződés. Arra a kérdésünkre, hogy személyi ügyekről, illetve Németh Miklós hazatéréséről dönt- e a testület, nemmel válaszolt, hozzátéve: az MSZP 2000-ben sorra kerülő tisztújító kongresszusa tárgyal majd a volt kormányfő esetleges leendő szerepéről. T. M. Vádemelés. Akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélheti a biróság azt a három fogdaőrt, akik ellen szolgálatban elkövetett kötelességszegés bűntette miatt pénteken vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség. Székely György ezredes, az ügyészség vezetője elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság három munkatársa ellen az ügyészség a „whiskys rablóként” emlegetett Ambrus Attila szökése miatt folytatott eljárást és emelt vádat. Módosítás. Az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága hétfői ülésén elfogadta azt a módosító javaslatot, amely szerint a gyed felső határát a minimálbér kétszerese helyett annak két és félszeresében állapítanák meg. Az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatok közül csaknem egyhangúlag támogatta azt az indítványt, amely szerint az adójóváírást 1 millió 200 ezer forintig lehetne érvényesíteni. A kormány képviselője az előbbi javaslattal nem értett egyet, az utóbbit támogatta. Lemondás. A szocialista párt országgyűlési képviselőcsoportja hétfőn tudomásul vette, hogy Sándor László, az MSZOSZ elnöke, szocialista képviselő lemondott a parlament foglalkoztatási bizottságának elnöki tisztségéről - közölte a testület ülését követően Kovács László pártelnök. Kilépés. Cseh Sándor hétfőn levélben tájékoztatta Áder János házelnököt és Csurka Istvánt, a MIÉP elnök-ffakcióveze- tőjét, hogy elhagyja a Magyar Igazság és Élet Pártja ország- gyűlési képviselőcsoportját, és átül a függetlenek közé. Genfi konvenciók. Az elmúlt 50 évben a háborúk 20 millió ember életét oltották ki, az áldozatok többsége a polgári lakosság köréből került ki - mondta Herman János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a Genfi Egyezmények 50. évfordulója alkalmából a humanitárius jogról rendezett budapesti konferencián. Az 50 éve elfogadott négy genfi konvenció a háború áldozata, a polgári lakosság és a hadifoglyok védelmét szolgálja. Collegium Budapest. A humán tudományok történeti és összehasonlító nézőpontból való kutatása, illetve a biológiai mozgás eredetének tudományos vizsgálata a fő témája a Collegium Budapest 1999/2000-es akadémiai évének - tájékoztatott Klaniczay Gábor rektor az intézet közgyűlése kapcsán. Ebben a tanévben 12 ország 38 tudósa nyerte el az intézet ösztöndíját, és folytathat tudományos kutatómunkát a magyar fővárosban. Visszaszámlálás A légi közlekedés már felkészült Világszerte csökken a félelem a 2000. év miatti számítógépes átállástól; ez derült ki a szeptember 16-17-én Brüsszelben tartott nemzetközi internetes konferencián is. Dr. Mojzes Imre évszámkezelési kormánybiztos szerint a nagy cégek vélhetően megoldják ezt a technikai problémát, de nyilván a jövőben is lesznek rendszerek, amelyek ugyanúgy, mint eddig is megesett, nem működnek tökéletesen.- Az internettel kapcsolatban több lényeges kérdés tárgyalásra került Brüsszelben - mondta Mojzes Imre. - Az egyik fő téma egy olyan internet-használatról szólt, amelyhez nem kellene a jövőben személyi számítógép, elegendő lenne egy karóra méretű, mobiltelefonhoz is hozzáköthető kis szerkezet. A mobilon való szövegküldés első formája a már ismert SMS. Az eddiginél kétszer nagyobb frekvenciát jelentő DCS-1800, amelyet Magyarországon is nemsokára bevezetnek, lehetővé teszi, hogy kisebb teljesítménnyel tovább működjön a készülék. A másik előnye az, hogy bővülne az előfizetői kör.- Milyen egyéb léma került terítékre?- Az elektronikus kereskedelem, azaz az elektronikus katalógusból történő árurendelés elterjedésének kérdése. Felvetődött az egyes országok vásárlási szokásai közti különbség, amely meghatározza ennek a műfajnak a népszerűségét. Itt került szóba az is, hogy pillanatnyilag senki nem garantálja a világhálóra felkerült adatok hitelességét. Mindenki egyetértett abban, hogy valamilyen módon gátat kell szabni a korlátlan adatfelvitelnek, s erre többen az adóztatást látják a legcélravezetőbb módszernek.- Torontóban a múlt héten tartották mega GLOBAL 2000 konferenciát. Mit tapasztalt: a pénzvilág felkészült a dátumváltásra?- A szervezet, amely 54 tagország bankjait és banki folyamatokat szabályozó intézményeit tömöríti, nem látja tragikusnak a helyzetet, de a szeptember 30-ai ülésen már mindenki többet fog tudni magáról és a másikról, hiszen akkorra készülnek el a legfrissebb beszámolók. Az már bizonyos, hogy a légi forgalomban nem lesznek fennakadások, hiszen a tesztelések június 30-án sikeresen zárultak. Szalóky Eszter FBI-tapasztalatok a korrupcióról Az FBI (az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája) Akadémiáján, a Virginia állambeli Quanticóban a szervezeten belüli korrupció elleni harc megtárgyalására szemi-' náriumot szerveztek, amelyre a magyar bűnüldöző testületek képviselői is meghívást kaptak. A belső korrupció problémáit és helyzetét teljes nyíltsággal feltáró előadásokban elhangzott, hogy a jelenség együtt jár a nagyközönség rokonszen- vének elvesztésével és a kormányszervek támogatásának csökkenésével. A rendőrségen, nyomozóhivatalokban, ügyészségeken előforduló korrupció elleni fellépés akkor lehet eredményes, ha a testületek tisztában vannak a megvesztegethetőség lehetséges okaival. Az FBI szakemberei úgy látják, a többnyire alulfizetett bűnüldözők a megvesztegetés révén elért életszínvonalukat csak a további korrupcióval tudják állandósítani. Veszélyt rejthet magában az állomány felhígulása, ha a felvétel során elégtelen az elsődleges ellenőrzés, és ha később nem kellő színvonalú a képzés. Kockázatos a politikai beavatkozás is, hiszen a pártok által kinevezett tisztek több elkötelezettséget éreznek a kinevezők, mint a köz érdekei iránt. Sokat nyom a latban a közönség közömbössége is, amely hajlandó szemet hunyni a jelentéktelen mértékűnek vélt korrupció láttán. Helytelen az a belső szemlélet is, amely lekicsinyli a ténylegesen meglévő korrupciós problémákat és az ellene való fellépés elmulasztásával lehetővé teszi annak terebélyesedé- sét. Ehhez kapcsolódik a testületek elszigetelődése a lakosságtól, amikor a bűnüldöző tiszt - a mundér becsületét védve - nagyobb elkötelezettséget érez a saját korrupt munkatársa, mint a nagyközönség, illetve a tisztesség iránt. Az FBI vezetői rámutattak, milyen fontos, hogy minden korrupciógyanús esetet igazságos, objektiv módon - az előadók szóhasználatával élve - „agresszív nyomozás útján” kivizsgáljanak. (koós) I