Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-25 / 224. szám

1999. szeptember 25., szombat Megyei Körkép 3. oldal A talapzat már elkészült Összefogás az emlékműért Az Abádszalók Kultúrájáért és Sportjáért Alapítvány a héten ülést tar­tott. A kuratórium jelentése alapján elmondható, hogy példaértékű az a közösségi összefogás, amely a települési II. világháborús emlékmű megépítéséhez kíván segítséget nyújtani. A szolnoki Helyőrségi Klub a zenei világnapra készülve tegnap este a Honvéd Együttes Férfikarának „Operagála” című műsorát mutatta be a Táncsics úti klub színháztermében. A műsorban részletek hangzottak el az operairodalomból férfikarra. fotó: mészáros Megújuló lengyel együttműködés Búsí Lajos, a megyei közgyűlés elnökének vezetésével négytagú dele­gáció járt a napokban Lengyelországban. A látogatás célja az eddigi együttműködési megállapodások megújítása és a kapcsolatok kiszéle­sítése volt — tájékoztatta lapunkat Báli István, a megyei önkormány­zat külügyi referense. Magánszemélyektől, gazdasági társaságoktól és vállalkozásoktól ugyanis eddig már több mint száz­harminc felajánlás érkezett. Ez az összeg, kiegészülve a szja-ból fel­ajánlott egy százalékkal, az önkor­mányzati, valamint a képző- és iparművészeti lektorátus támoga­tásaival arra elég, hogy a település rendezze az időarányos részszám­lákat. A kuratórium mindezek Azóta jó néhány korszerűsíté­sen, kisebb-nagyobb tatarozá­son, csinosításon átesett a csupa tégla létesítmény. Legutóbb a hetvenes évek derekán kapott alaposabb cserét a teteje, míg a belsejét a nyolcvanas években újították fel. Időközben a beázá­sok, leválások miatt szükségessé vált a külső vakolat helyreállítása is. Éppen ezért az egyházközség pályázott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Nem feleslegesen, hiszen kaptak hétmillió forintot a külső felújí­Erdei Péter elismeréssel szólt a megyei költségvetés első félévi teljesítéséről, majd dr. Kis Zol­tán a mezőgazdaság napirenden lévő kérdéseiről fejtette ki a sza­baddemokraták véleményét. Fe­lelőtlennek nevezte a Kisgazda- párt politikáját. Mint mondta, Torgyán József 413 milliárdos ja­vaslatának valódi célja, hogy a közpénzek áttekinthetetlen poli­tikai osztogatására kapjon lehe­tőséget. Klientúra kiépítése fo­lyik — mondta —, a pénz pedig létfenntartásra megy el moderni­zálás helyett. Felelőtlenség volna ezt a szakszerűtlen politikát tá­mogatni — tette hozzá. — Egyet­len évre sem áldozhatjuk föl a mellett állást foglalt abban is, hogy az 1999. évi szja-jövedelmekből befolyt további egy százalékokat szintén felajánlja az emlékmű megépítéséhez. így semmi akadá­lya nincs annak — a talapzat már elkészült —, hogy a községháza előtti téren ünnepélyesen felavas­sák október 30-án Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. —percze— tásra, amelyhez a megyei önkor­mányzat félmilliós segítséggel csatlakozott. Elkezdődött a kül­ső helyreállítás, közben kiderült: két hatalmas ablakot is cserélni kell. További pályázatokon is részt vesznek, hiszen a külső tel­jes helyreállításhoz még ezenkí­vül újabb hétmillióra lenne szük­ségük. A felújítás 2000-ben feje­ződik be, és a külső vakolatot fe­dő víztaszító anyag felvitele után a kéttornyú óriás külseje kevés sárgával megtört, fehér szinű lesz. D. Sz. M. szakszerűség követelményét va­lamilyen ellenzéki politikai ma­nőver kedvéért. Lapunk kérdésé­re dr. Kis Zoltán elmondta, hogy az „agrárbékét” megkötő komo­lyabb érdek-képviseleti szerveze­tek Valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy a 413 milliárdos ösz- szeg megléte legalábbis bizony­talan, és kellő átcsoportosítások­kal meg tudnak majd állapodni. A rendelkezésre álló pénzből fontos reorganizációs feladato­kat lehet megoldani, a szociális támogatás pedig nem az FVM feladata. Az agrár-érdekképvise­leti szervezetek nem olyan fele­lőtlenek, hogy az utcára vigyék az embereket. —ba— Mint megtudtuk, a találkozó ap­ropóját az adta, hogy Lengyelor­szágban — az európai uniós csat­lakozás jegyében — ez év január elsejétől közigazgatási reform lé­pett életbe. Ennek keretében az eddigi vajdaságokból 17 régió szerveződött. Mivel azonban megyénk 1995—96-ban Tarnow és Bielsko vajdasággal kötött együttműködési megállapodást, ezt az együttműködést most mindegyik félnek módosítania kellett. Jász-Nagykun-Szolnok megye azonban ezúttal az új közigazga­tási egységek közül nem az átla­— Ha a rendkívül csapadékos nyár után egy kicsit megnyugszik az időjárás, akkor jövő év tava­szára befejeződhet az összesen mintegy 160 millió forintba kerü­lő szennyvizcsatorna-építés a vá­rosban — mondta Tóth Tihamér- né, a jászberényi polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztá­lyának munkatársa érdeklődé­sünkre. A szokatlanul csapadékos nyár miatt körülbelül egy hónapos csúszással láthatott a mintegy gosan hárommillió lakosú régi­ókkal, hanem — a magyar me­gyék nagyságrendjéhez hasonló méretű — három járással erősítet­te meg kapcsolatát. így a megyei delegáció a krakkói központú Malapolska régió két járásával: Tarnowval és Brzeszkkel, továb­bá a katovicei központú Szilézia Bielsko járásával írt alá doku­mentumot. Az új megállapodások persze nem csupán az eddigi alapelve­ket tartalmazzák - hangsúlyozta Báli István —, hanem a napjain­kig dinamikusan fejlődő kulturá­lis és sportkapcsolatok bővítését. 160 millió forintos beruházás­nak a kivitelező, a herényi Geo- gép Kft. A jászberényi szenny­vízcsatorna-rendszer a kivitele­zés befejezésekor 6,4 kilométer főgyűjtőcsatornával lesz hosz- szabb. A munkálatokat igencsak hátráltatja, hogy az esőzések mi­att még mindig szokatlanul ma­gasan áll a talajvíz Jászberény­ben. A most épített szennyvízcsa­tornát úgy tervezték, hogy azok alkalmasak legyenek a ké­is szorgalmazzák. Ennek létjogo­sultságát mi sem bizonyítja szemléletesebben, mint hogy a fenti szálak szorosabbra fűzése során számos testvértelepülési kapcsolat született, és az utóbbi időben fejlődésnek indult gazda­sági együttműködésnek is érté­kes eredményei vannak. A szerződések megkötésekor többek között felmerült a lengyel járások és megyénk idegenfor­galmi nevezetességeit bemutató, kétnyelvű prospektus készítésé­nek lehetősége. Búsi Lajos pedig egyebek mellett az uniós csatla­kozás felkészülési szakaszában történő kölcsönös tapasztalat- csere jelentőségét emelte ki. A négynapos látogatás során a ma­gyar küldöttség üzemlátogatáso­kon és egy üzleti találkozón is részt vett. —bugány— sőbb rácsatlakozó vezetékek szennyvizének elvezetésére is. Tóth Tihamérné hozzátette, hogy a lakossági rácsatlakozások csak az új rendszer műszaki át­adás-átvételi eljárását követően kezdődhetnek meg az adott ut­cákban, tehát jó esetben jövő év tavaszán. Jelenlegi árszinten az utcák szélességétől függően mintegy 40—60 ezer forintba kerül majd egy-egy háztartásnak a rá­kötés. bcs Gázra vágyók Tiszaföldváron Több tíz tiszaföldvári háztartás­ban sokáig hiába vártak arra, hogy gázzal fűthessenek, igényü­ket nem tudta a gázszolgáltató teljesíteni, mert a hálózat kapaci­tása már nem bírt el újabb bekö­téseket. Az egyik földvári igénylő kereste meg lapunkat problémájával, mondván, szeretne végre áttérni a gázfűtésre, ám sajnos ez a jelen helyzetben lehetetlen. A panasz szerencsére nem lesz immáron hosszú életű, mivel hamarosan, várhatóan még a fűtési szezon előtt, befejezi a Tigáz a hálózat megfelelő korszerűsítését, így ki tudják elégíteni a bent lévő igé­nyeket. — Túlterhelt volt már a földvá­ri rendszerünk, ezért nem tu­dunk újabb igényeket teljesíteni — tájékoztatta lapunkat Kakuk József, a Tigáz Szolnoki Területi Igazgatóságának főmérnöke. — A korszerűsítés elkezdődött a nyá­ron, ám mivel hosszabb, több szakaszra osztható munkáról van szó, még nem végeztünk. Ami lényeges, hogy az első sza­kasz kiépítése befejeződött, így a hozzánk benyújtott igényeket tel­jesíteni tudjuk még a fűtési idény megkezdése előtt, már a jövő hé­ten nekifogunk a bekötéseknek. A főmérnök még elmondta, öt­hat kisebb, valamint egy hosz- szabb utcában fektetnek le újabb, nagyobb kapacitású csöveket azért, hogy a későbbiekben eh­hez hasonló probléma ne legyen a városban. PE Országos népzenei találkozóra készülnek Országos népzenei találkozót szerveznek a zene világnapja tiszteletére Mezőtúron. A tervek szerint Várhegyi Attila, a Neihze- ti Kulturális Örökség Minisztéri­umának államtitkára nyitja meg a programot és mondja az ünne­pi köszöntőt. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége és a Szivárvány Népzenei Egyesület által életre hívott program min­den bizonnyal színvonalas kikap­csolódási lehetőséget jelent majd október 2-án a Móricz Zsigmond Közösségi Ház nagytermében. Kilenc együttes és népdalkor lép majd fel, közöttük két fővárosi csoport, de nem maradnak ki a vendéglátók sem: a nyitószám a Szivárvány citerazenekar műso­ra lesz. Műsorvezetőnek Fehér Anikót, a Duna Televízió népze­nei szerkesztőjét kérték fel. gg Megszépül a templom A kunhegyesi kéttornyú református templom a Nagykunság és a város egyik nevezetessége. Védett műemlék, a múlt század első felében ké­szült, és Hild József tervei alapján fejezték be építését. A legelső isten­tiszteletet 1848. november 26-án tartották benne. Az SZDSZ az agráraim 413 milliárdjáról Dr. Kis Zoltán országgyűlési képviselő és Erdei Péter, mindketten a megyei közgyűlés tagjai tegnap sajtótájékoztatón ismertették a párt vé­leményét az agrárium fontosabb kérdéseiről. Az eső hátráltatta a csatornázást Szolnokon járt az indiai nagykövet — Fotókiállítás a távoli országról Hercegnő a roma gyerekek között „Életvidám, mosolygós, tudásvágyó arcokat viszek haza” — mondta az indái nagykövet asszony tegnap a szolnoki Roma Esély Szakisko­la és Gimnáziumban tett látogatása után. Srimati Lakshmi Puri her­cegnőt lenyűgözte az iskola, ahol — megfogalmazása szerint — cigá­nyok és nem cigányok testvérként tanulnak. A nagykövet asszony már az ok­tatási intézmény kapuján belép­ve elcsodálkozott. A folyosón ugyanis az egyik tanuló szalma­képeiből rendezett tárlat fogad­ta. Az alkotások, amelyeken ősi, cigány motívumok is felfedez­hetőek, megnyerték tetszését. De érdeklődve hallgatta Csilléi Béla igazgató szavait is arról, miként tudnak esélyt teremteni egy jobb életre a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyermekeinek, hogyan sikerült az iskolát megszerettetni, a ta­nulási vágyat felkelteni azokban diákokban, akiket az állami ok­tatásban csak kudarcok értek. Mindezeket a tanulók is alátá­masztották. A nagykövet asz- szonynak többen elmondták, hogy számukra az érettségivel nem ér véget a tanulás, hiszen tanári, óvónői vagy éppen szá­mítástechnikusi pályára készül­nek. A hercegnő a diákok figyel­mét arra hívta fel, hogy India se­gíteni igyekszik az Európában élő cigányok oktatását. Nemso­kára egy ösztöndíjat is létrehoz­nak, hogy az anyaország egyete­mein mind több cigány fiatal mélyülhessen el a tudományok­ban. Bár a nagykövet asszony csak rövid időt töltött az iskolá­ban, ám ez is elég volt, hogy megnyerje a tanulók rokon- szenvét. A hercegnő ezt követő­en Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat vezető­jének kíséretében látogatást tett a megyei önkormányzatnál. TJ * * * A Phare-program oktatási szak­értői is tegnap ismerkedtek a szolnoki Roma Esély Szakisko­lában és Gimnáziumban folyó munkával. A többnemzetiségű delegáció néhány tagja már ko­rábban járt az oktatási intéz­ményben, így mérleget vonhat­tak az elmúlt évek eredményiről. A delegációt vezető holland szakértőt, Hans Heringát első­sorban az ragadta meg, hogy bár a tanulók között fele-fele arányban vannak cigányok és nem cigányok, még sincs etni­kai konfliktus az iskolában. A küldöttség ír tagjának figyelmét pedig a cigány népismeretet is magában foglaló interkulturális oktatás keltette fel. A látogatás elsődleges célja ugyan a tapasztalatcsere volt, ám nem elhanyagolható szem­pont, hogy a közeljövőben in­dul egy újabb, a cigányok okta­tást támogató program. Tízmil­lió euró állna rendelkezésre a szakképzés, az oktatást segítő tevékenységek (például pedagó­gus-továbbképzésre) és roma kollégiumok létrehozásának előmozdítására. —tj— * * * India, a lélek birodalma címmel láthatók Szolnokon a Városi Művelődési és Zenei Központ­ban Csabai Istvánnak, lapunk fotóriporterének Indiában ké­szült fotói. A tegnapi megnyitón Eifert Já­nos, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke hagyo­mányos beszéd helyett tárlatve­zetésen mutatta be a nagy szám­ban jelen lévő közönségnek a képeket, sokszor dicsérő, ritkán bíráló szókkal értékelve Csabai István művészetét. India magyarországi nagykö­vete, Lakshmi Puri asszony megnyitójában azt mondta, ha igaz, hogy a művészet egyebek mellett segít megértenünk az idő és a távolság fogalmát is, ak­kor Csabai István képei igazi művészi alkotások, hiszen közel hozzák a látogatókhoz a távoli Indiát, és időben is visszavezet­nek egy ősi, ugyanakkor nagyon is ma létező világba. A tárlat megnyitása előtt és után India hangjai címmel indi­ai és tibeti hangszereken meg­szólaló zenei bemutatót hallha­tott a közönség. B. A. Megyei MSZP-elnökségi ülés Jászberényben Növekedhetnek a helyi adók Ha a jelenlegi előterjesztés szerint fogadja el a parlament a költség- vetést, akkor az önkormányzatok működésének szinten tartásához sa­ját bevételeiket legalább 22,4 százalékkal kell megemelni, ami jórészt csak a helyi adók emelésével valósulhat meg — hangzott el tegnap Jász­berényben, az MSZP kihelyezett megyei elnökségi ülését megelőző saj­tótájékoztatón. Jauernik István, a parlamentbe került megyei képviselők cso­portjának vezetője az önkor­mányzatok jövő évi kilátásairól szólva elmondta, hogy a kor­mány-előterjesztésben mindösz- sze 6,3 százalékkal emelték meg az önkormányzatokhoz juttatott támogatások összegét. Ezt egye­dül az infláció is felemészti. Rá­adásul számos kötelező pluszfel­adatot raktak a települések nya­kába. Jelentős többletköltségek jelentkeznek majd az oktatás­ban, szociális téren, a külterületi utak karbantartásában, illetve a lakástámogatások megváltozó rendszerében rájuk háruló plusz­feladatok miatt. Mindezek teljesítéséhez, a működés szinten tartásához 22,4 százalékkal kellene növe­kednie a saját bevételeiknek. Ha mindez így marad, nem lesz más lehetőség, mint a helyi adók emelése és a települési vagyon felélése. Dr. Füle István megyei elnök a párt aktuális helyzetéről szólva elmondta, bizakodva néz a jövő­be, hiszen az SZDSZ-nél, a Fi- desznél (és a hozzá kapcsolódó pártoknál) megfigyelhető erózi­ós folyamat nem érte el a szocia­lista pártot. A megyei és helyi szervezeteknél pedig jól sikerült a vezetőségváltás. Herbály Imre az agrárium helyzetéről szólva rámutatott, hogy a kormány szakmai döntések helyett csak „bombákat” hatástalanít, műkö­dését a kapkodás, a törvényes­ségtől való elszakadás jellemzi. Fölháborítónak tartja, hogy a megyei FVM-hivatalok vezetői mellé pártkomisszárokat állíta­nak. Az ország 19 megyéjéből tízben, köztük megyénkben is ez már megvalósult — mondta a képviselő. bcs

Next

/
Thumbnails
Contents