Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-22 / 221. szám

1999. szeptember 22., szerda Megyei Tükör 9. oldal A jászberényi Déryné Művelődési Központ megrongálódott, beázó tetőszerkezetét javítják néhány nap­ja. Mint azt Sas István igazgatótól megtudtuk, az összesen négyszázezer forintba kerülő munkával néhány nap alatt vé­geznek majd előreláthatólag a kivitelezők. A tetőszerkezet megrongálódott részeinek javítását követően a felállványo­zott részen újra is festik a művelődési központ patinás épü­letét. FOTÓ: s. J. Lovasnapok Karcagon Kettes fogatok akadályhajtása, vadászugratás, díjugratás is szere­pel a karcagi önkormányzat, a vá­rosi sportlétesítmények igazgató­sága és a lovasegyesület által szer­vezett karcagi lovasnapok októ­ber 2—3-i programjában. Szabó Miklóstól, a városi sportlétesítmé­nyek igazgatójától megtudtuk, először a kettes fogatok akadály­hajtását rendezik meg, majd a Nagykun Kupára lehet nevezni. Mindkét számban a Magyar Lo­vasszövetség hajtólicenccel nem rendelkező hajtói vehetnek részt. Ezután a jövő évi kezdő lovak és lovasok stílusversenyére, majd díjugratására kerül sor. Bizonyá­ra sokakat vonz majd a vadászug­ratás, ahol a meghívott lovasok lókizárás nélkül indulnak az érté­kes díjakért. A kétnapos megmé­rettetés a Karcag Kupa díjugrató versennyel zárul. A lovasnapokra a városi sportlétesítmények igaz­gatóságán (József Attila út 1-3.) október 1-ig nevezhetnek a ver­senyzők. de A triennálé vendégkönyvéből A IX. szolnoki képzőművészeti triennálé látogatói közül sokan szük­ségét érzik, hogy véleményüket beírják a vendégkönyvbe. Ennek olda­lait lapozva a vélemények érdekes csokra gyűjthető össze. A beírások túlnyomó többsége elismerő, sőt a köszönet és a há­la szavai is megjelennek a lapo­kon. Sokan úgy érezték, hogy a tárlattal valami szépet, értékeset kaptak, és ezért köszönettel tar­toznak. „Köszönet, hogy megte­kinthettem ezen kiállítást” — írta valaki. „GYÖNYÖRŰ!” - áll mellette, csupa nagybetűvel. „Köszönjük a kiállítást, tet­szett.”, „Csodálatos, gazdag anyag.”, „Fantasztikus. Köszö­nöm!” „Érdekes és különös.” így sorakoznak a beírások, nem idézzük mindegyiket, hiszen sok közöttük a hasonlóság. Jóval kisebb számban akadtak persze elégedetlenek, fanyalgók is. „Voltak képek” — írta valaki, és ezt nemigen lehet dicséretnek venni, különösen az előző meg­jegyzések után. Mások keményebben fogal­maztak: „Nem tetszett semmi”, ezzel azonban többen is vitatkoz­tak: „Nem igaz, minden nagyon tetszett”, azalatt pedig: „Nagyon szép képeket láttam, és tetszett.” De a legérdekesebb bejegyzés va­lószínűleg egy öntudatos festő­zsenié, akinek a munkáit a zsűri eltanácsolta a tárlatról: „Boldog vagyok — írja —, hogy a kiállítás megnyitása előtt hazavihettem a képeimet.” Azért olyan nagyon boldog valószínűleg mégsem le­hetett. Néhány látogató név szerint is megírta, hogy mely művészek al­kotásai tetszettek neki legjob­ban. „Nagyon szép látnivaló, iga­zi művészet bontakozott ki előt­tem: Buholy József, Benedek Je­nő és az igazi nagy mester, Ko­kas Ignácz művei.” Egy tanít­vány itt is lerója tiszteletét egyko­ri tanára iránt: „Kedves Baranyó Úr! .Örülök, hogy ismét gyönyör­ködhettem színpompájában. Volt tanítványa.” Egy látogató a zsűri munkáját, azaz a válogatást is méltatja: „Nagyon tetszett a kiállítás és a különleges válogatás. Köszönöm a lehetőséget a megtekintésére.” Van igény arra is, hogy a tárlat lá­togatói megtudjanak valami mást, többet is a kiállító művé­szekről, a rendezésről, a trienná- lék történetéről. Ezt bizonyítja három olyan bejegyzés, amely az ilyenfajta információkért mond köszönetét: „Nagyon értékes volt a tájékoztató, köszönjük Ősz úr­nak.” „Köszönjük az értékes, lel­kes tárlatvezetést Fülöp úrnak.” „Nagyon jó volt a tájékoztató, köszönjük.” Külföldi látogatói is voltak a triennálénak. Nem sokkal a nyi­tás után egy székelyudvarhelyi érdeklődő írta be a nevét a ven­dégkönyvbe, de vannak német és orosz nyelvű beírások is. Az orosz látogató hosszan dicséri a kiállítást, külön is megemlítve Buholy József és Kokas Ignácz képeit. A több száz beírás túlnyomó többsége arról tanúskodik, hogy a triennálé nagy sikert aratott, s ha figyelembe vesszük, hogy so­kan nem is írtak be a vendég­könyvbe, vagy egy-egy nagyobb csoport, osztály véleményét egyetlen ember foglalta össze, akkor elmondhatjuk, hogy a triennálé Szolnok tömeget moz­gató, jelentős művészeti esemé­nye. Ot testvére közül egyedül nőtt fel A vendégvárás kertcsinositással kezdődik fotó: b. n. Geszti Julianna kunhegyesi lévén Szolnokon, a bábaképzőben látta meg a napvilágot, 1935. január 28- án. Nem véletlenül került a megye- székhely neves intézményébe, hi­szen Gesztiéknél már ő volt az ötö­dik jövevény. Sajnos az első négy testvér meghalt, ezért volt fokozott az óvatosság. Hála Istennek, ő ma is él, jó egészségnek örvend, de az apukáját születése évében temet­ték, így az édesanyja nevelte. Geszti Juliannát édesanyja a kun­hegyesi református iskolába írat­ta, amelyet 1948-ban államosítot­tak. Ott végzett pontosan ötven éve. Kisújszálláson tanult tovább, majd Kunhegyesen dolgozott. Még csak annyit: a szüleinek kocsmája volt a mostani kultúr- ház környékén Hegyesen, ame­lyet 1952-ben államosítottak. Megismerkedett egy jóvágású fi­úval, bizonyos Eszenyi Lászlóval. Az ismeretségből szerelem, majd házasság lett. Mit ad az ég, első gyerekük. Julika hónapra, napra akkor született, akár az édesanyja, csak éppen húsz évvel később: 1955. január 28-án. Másfél eszten­dő teltével érkezett a másik gye­rek, Laci. Közben lakhelyet, tele­pülést váltottak, mivel a férjét az abádszalóki téeszbe főkönyvelő­nek hívták. Később három évig el- nökösködött is. A lányuk pedagó­gus, Szolnokon tanít, két gyerekük van. A fiú egyete­mista, a lány főis­kolás. A fiuk Abád- szalókon maradt, náluk is két cseme­te született. Ő főva­dász. Julika, a ma­ma nemrégen vett részt az ötvenéves általános iskolai ta­lálkozóján Kunhe­gyesen. Örömmel látta a régi osztály­társakat, hiszen akadt, akivel évtize­dekig nem találko­zott. Visszanézve erre a fél évszázad­ra: küzdelmes és nagyon szép volt. Ha újrakezdhetné, megint vállalná a múltját. Igaz, politizálni sose poli­tizált, hiszen a gyerekekkel kellett törődni, őket nevelni. Most meg már hétvégére őket meg az unoká­kat várja, hiszen a mama főztje, sütije párját ritkítja. És amíg ő a kezét bírja emelni... D. Szabó Miklós Zebrákat kapott a Kertváros A szolnoki önkormányzat még a tavaszi intézményi át­szervezések kapcsán ígéretet tett a Kertváros mellett hú­zódó útvonalakon gyalogát­kelőhelyek létesítésére. Mint azt dr. Kiss Lajostól, az ön- kormányzat városüzemelte­tési főosztályának vezetőjé­től megtudtuk, eredetileg szeptember elsejére tervez­ték a négy új átkelőhely át­adását, ám ez az engedélyez­tetés procedúrája miatt csú­szott. Miután a szakhatósági vélemények is megérkeztek, a napokban elkészülhettek a zebrák. Ennek során a Debreceni út felett húzódó régi négyes főút két buszmegállója mel­lett, illetve a 442-es fő közle­kedési út Kertváros melletti szakaszának két pontján ala­kítottak ki biztonságos átke­lőhelyeket. A zebrák mint­egy 2,1 millió forintba kerül­tek . B. J. Opel évszázadok nyomában Száz év telt el azóta, hogy a néhai Adam Opel úr gyárából kikerült első Opel gépkocsi félelmetes, 30 kilométeres sebességével szétrebbentette a századelő álmos nyugalmát. Ma pedig már a rüsselsheimi Opel Live multimédiás szórakoztató centrum ad ízelítőt az Opel jövőjéből, a virtuális valóság eszközeivel. ♦ 100 szerencsés most az Opel 100. születésnapja alkalmából eljuthat az Opel jövőjébe! Ha Ön 1999. szeptember 20. és október 9. között rendeli meg új Opel gépkocsiját bármely Opel márkakereskedésben, sorsoláson vesz részt, melyen egy kétnapos utazást nyerhet a németországi Opel Live centrumba! ♦ Még nem döntött? Akkor nyerje meg az Opel Corsât! Ha még nem határozta el magát az Opel mellett, akkor is szívesen látjuk Ont bármelyik Opel márkakereskedésben. Az Ön által óhajtott modellre vonatkozó részletes tájékoztatás (esetleg modellbemutató) után egy kis játékban vehet részt. Töltsön ki egy “Opel évszázadok nyomában” tesztlapot, és dobja be a márkakereskedésben található gyűjtődobozba. Az Autószalonon kiderül, kié lesz a játékosok közül az Opel Corsa Centennial, a különleges felszereltségű, születésnapi ajándékautó! A játék szeptember 20-tól október 1-ig tart. Sorsolás: október 3-án, a budapesti Autószalonon. A tesztláp kitöltéséhez segítséget talál a márkakereskedésekben, a www.opel.hu Internet oldalon, valamint az Autószalonon. A részletes feltételeket tartalmazó Részvételi Szabályzatok megtalálhatók az Opel márkakereskedőknél. Opel - Egy évszázada utón B. A.

Next

/
Thumbnails
Contents