Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-01 / 203. szám
1999. szeptember 1., szerda Megyei Körkép 3. oldal Adomány Amerikából Kellemes meglepetés érte tegnap a fegyverneki katolikus egyházközséget és a település vezetőit, miután kiderült: egy Amerikába elszármazott egykori helybéli ezer dollárral kívánja támogatni a katolikus templom felújítását. Ár- és belvíz utáni helyzet a Jászságban Ismét benépesülnek a sportpályák Jászjákóhalmán önkéntesek dolgoznak azon, hogy ismét használható legyen a pálya fotö: sárközi János A nyári ár- és belvíz több jászsági településen elárasztotta a sportpályákat, mikor is az ANTSZ felfüggesztette azok működését a fertőzésveszély miatt A víz levonult, de mi a helyzet a sportpályákon? Jászárokszálláson viszonylag gyorsan sikerült helyreállítani a sportpályát, miután július közepén közel egyméteres víz hullámzott rajta. Az ÁNTSZ jászberényi tiszti főorvosától, dr. Sárközi Máriától kapott információ szerint jó egy hónapja már vissza is vonták a felfüggesztő határozatot, mert mindent rendben találtak az árokszállásiak által kért ellenőrzésen. A helyreállítási munkák Jászalsószentgyörgyön is befejeződtek. Jelenleg már a felfüggesztő határozat visszavonása előtti eljárás zajlik, remélhetőleg eredménnyel. Jászjákóhalmán egyelőre még nem kérték meg a bezárást eredményező határozat visszavonását. A pálya még nincs olyan állapotban, hogy ott labdarúgó-mérkőzéseket tartsanak. A helyiek azonban mindent megtesznek azért, hogy a helyzet rövid időn belül megváltozzon. A jákóhalmi csapat jelenleg még Jászberényben fogadja - hazai pálya híján - ellenfeleit. A jákóhalmiak szeretnék, ha jászapáti focicsapatát már otthonukban fogadhatnák. A szomszédos város elleni „ösz- szecsapás” szűk két hét múlva lesz. bcs Kompromisszum a Tisza-parti nyár és a lakók között Jövőre veletek, ugyanitt A hét végén fejeződött be Szolnokon a Tisza-parti nyár heteken át tartó rendezvénysorozata. A kulturális programok sokaknak tetszettek, de vannak olyanok is, akiket zavartak. Huber Ferenc polgármestertől megtudtuk, ez az adomány már nem az első megnyilvánulása az idegenbe szakadt fegyvemekiek kötődésének. A plébánia már hónapok óta folyó és mára látványos szakaszba ért felújítási munkálataihoz is egy hasonló gesztus, az azóta elhunyt amerikai magyar, Müller Béla ezerötszáz dolláros felajánlása teremtette meg az alaptőkét. Persze ebből még nem lehetett volna finanszírozni egy átfogó rekonstMint a bizottság elnöke, dr. Sárkány Tibomé elmondta, a MEB augusztus 9. óta négy alkalommal tartott fogadónapot, amelyen negyvenhárom, munkanélkülivé vált közalkalmazott vett részt. Közöttük többségben voltak a felsőfokú végzettségűek (óvónők, tanítók és humán szakos tanárok), kevesebben a gazdasági és technikai dolgozók. Az érdeklődők elsősorban munkahelyajánlatra számítottak, többen érdeklődtek az átképzési lehetőségekről, mások jogi tanácsot kértek, s volt, aki csak megértésre számítva panaszolta el helyzetét. A bizottság azonban igen korA szervezet tagjai elsősorban a városból elszármazottak, akik távol egykori lakhelyüktől szeretnék figyelemmel kísérni annak életét, fejlődését. Kacskó László elnök beszámolója elején elismeréssel nyugtázta, hogy egyre több, az önkormányzattól független program zajlott az elmúlt időszakban. Az ár- és belvíz idején bebizonyosodott, jó volt a város korábbi fejlesztési elképzelése a csapadékvíz-elvezetőkre vonatkozóan. Ezen létesítményeknek köszönhetően egyetlen ház sem dőlt össze, igaz, sérült több is akadt. A tervekről szólva elmondta, szeretnék elindítani a kör nyugdíjastagozatát, s mind több fiatalt is be rukciót, így egy helyi alapítvány és többek között a polgármesteri hivatal dolgozói is hozzájárultak támogatásukkal a szükséges összeg előteremtéséhez. A tegnap felajánlott - váratlanul érkezett, ám annál nagyobb örömmel fogadott - dollárok már azt is lehetővé teszik, hogy a plébánia után rövidesen elkezdődhessen a fegyverneki katolikus templom felújítása is - közölte lapunkkal a polgármester. -bugánylátozott számban tud munkahelyeket ajánlani, csak a főosztályra bejelentett és a munkaügyi kirendeltségnél megjelenő állások között lehet „válogatni”. Ezen kívül legföljebb néhány vidéki iskola igényeit közvetíti. Van azonban olyan tapasztalat is, hogy a környékbeli települések iskolái nem mindig fordulnak a bizottsághoz, munkaerőigényeiket maguk próbálják megoldani, például álláshirdetések feladásával. A bizottság munkájának eredményéről még nem lehet véleményt alkotni, mivel a tanév kezdete előtt nincs visszajelzés arról, hogy hány esetben volt sikeres a közreműködése. B. A. akarnak vonni a munkába. Tovább kell folytatni a valamikor elindított Mezőtúri füzetek kiadását. Szükség lenne arra is, hogy a valamikor a városban élt vagy tanult tudós elméket a polgárok megismerhessék. Szűcs Lajos alpolgármester az elmúlt egy év történéseiről szólt. A megvalósult beruházások mellett a fürdő egyik kútjának gyógyvízzé minősítésének jelentőségét említette. A temetők állapotán próbáltak javítani, de ez nem vezetett eredményre. Az elvégzett munkák ellenére időnként áldatlan állapotok uralkodnak a kegyeleti helyeken. A gazdaságfejlesztés fontos lépéseként jellemezte az ipari park programot. GG A Kossuth tér 5. szám alatti ház néhány lakója több fórumot is megkeresett panaszával, így lapunkat is.- A lakások ablakai, a falak beremegnek, az üvegpoharak összekoccannak, lehetetlen beszélgetni, tévét nézni, rádiót hallgatni - jellemezték azt a zajt, amely a térről a lakásokba beszűrődött. Állításuk szerint a lakásokban a zaj nagyobb volt, mint lent, a beépített téren ugyanis felerősödött az úgynevezett katlanhatás miatt. Hiába vetettek véget a zenés programoknak este tíz órakor, a vendégek még éjfélig vagy tovább ott maradtak, iszogattak, za„A Szivárvány citerazenekar a szűkebb pátria, az Alföld ízes citerazenéje mellett - nevéhez illően - Erdélytől Dunántúlig, Dél-Alföldtől Sza- bolcs-Szatmárig a magyar népzenei paletta szinte minden színét felmutatja” - írja bevezető ajánlásában a lemez borítóján Birinyi József, a jongtak - állítják a panaszosok, és hozzáteszik, hogy aki csak tudott, hétvégeken elmenekült otthonról. A rendezvénysorozatot a város megbízásából a Szféra-Ti- sza Kft. szervezte. Pap Gyula, a kft. ügyvezetője másképp látja a helyzetet.- Mintegy ötvenezer ember volt kíváncsi a programokra. Nemcsak szolnokiak jöttek, hanem az itt tartózkodó turisták is. Sok a pozitív visszajelzés, idős lakosoktól ugyanúgy, mint a fiatalabbaktól. A téren lakók közül is többen örültek neki, hogy ott bonyolódnak a rendezvények. Én úgy érzem, KÓTA alelnöke. Nincs miért megcáfoljuk, hiszen aki a kis csapat akár egyetlen műsorát is meghallgatta, az eleddig elismerően szólt arról. A zenekar művészi színvonalát jelzi a számtalan elismerés is. Háromszoros Arany Páva díjasok, és igen sok megméretésről érkeztek viszhogy a Tisza-parti nyárnak sokkal több a támogatója, mint az ellenzője. Nyilván egy ilyen, hagyományteremtő szándékkal indult rendezvényt nem tehetünk a Tiszaligetbe, központi fekvésű helyen kell lennie. A programok kulturáltan zajlottak, városőr, rendőr vigyázott a rendre.- A lakók felvetették, hogy jövó're nem lehetne-e más helyszínt, mondjuk a művelődési központ előtti teret választani.- Szerintem a Kossuth tér megfelelő hely a Tisza-parti nyárnak. Inkább kompromisz- szumra kell törekedni, hogy az ott lakók nyugalma is megmaradjon, és a szórakozni vágyók igényeit is kielégítsük. Az a fontos, hogy a Tisza-parti nyárral a város legyen gazdagabb. P. É. sza Mezőtúrra valamilyen díjjal. Tíz országban jártak eddig, tizenegy évvel ezelőtt már megjelent egy nagylemezük, igaz, akkor még fekete bakeliten. A most megjelent hanghordozóból minden valószínűség szerint kapnak majd a városba látogató prominens személyiségek, akik így hazavihetik a túri citerások által teremtett hangulatot, egy csepp kis Mezőtúrt. -ggVégre kerékpárút Régóta tervezték már Cserke- szőlő és Kunszentmárton vezetői, hogy közösen építenek a két település között kerékpárutat. Egy közelmúltbeli pályázati siker erre megteremtette a lehetőséget. Lapunkban már foglalkoztunk a kerékpárút terveivel. A két „szomszédvár” között eléggé nagy a kerékpáros-forgalom, a kerékpárúira ezért közösen pályázott a két település, és összesen 37,6 millió forintot nyertek. Az, hogy a hét kilométernyi aszfaltcsíkot mikor kezdik el építeni, nagyban függ az időjárástól, illetve az engedélyek megadásától. PE Iskolakezdés az utakon is (Folytatás az 1. oldalról) Az iskolák környékén „felügyelő” rendőrökről egyébként nem árt, ha a szülőkön kívül maguk a gyerekek is tudnak, ugyanis probléma esetén bármikor bizalommal fordulhatnak hozzájuk. Hogy a rendőrség még inkább nyomatékot adjon az iskolakezdés - illetőleg az ezzel járó közúti veszélyek - jelentőségének, szeptember 2-án és 3-án kiemelt közlekedési ellenőrzést végeznek az iskolák környékén. Ezúttal azonban nemcsak a közlekedőket kísérik figyelemmel, hanem azt is megszemlélik, hogy minden jelzőtábla, közúti jelzés a helyén van-e. Ami a balesetek alakulását illeti, az elmúlt nyár három hónapja viszonylag kedvezőnek mondható. A tavalyi hasonló időszakhoz képest ugyanis ezúttal kevesebb gyermekbaleset történt, csökkent az esetek súlyossági foka, gyermeket érintő halálos közúti tragédia pedig egyáltalán nem történt. H. Gy. Egy bűnmentes éjszaka (Folytatás az 1. oldalról) Ennek minden bizonnyal oka lehetett az is, hogy megerősített járőrszolgálat működött, valamint a város összes kivezető útját „hermetikusan” lezárták. A rendőrök - az efféle ellenőrzések során már megszokott kíséretükkel - az APEH, a fogyasztóvédelem, az ÁNTSZ, a vám- és pénzügyőrség munkatársaival Szolnok italmérő, szórakozóhelyeit járták végig szombaton éjjel. Ezeken a helyeken a rendőröknek nem túl sok munkájuk akadt, a tapasztalt hiányosságok jellemzően a „társszervek” hatáskörébe tartoztak. Többek között ezúttal is sor került üzletbezárásra. -hPedagógusok, munka nélkül A városi iskolarendszer átszervezése nyomán kétszáznál több pedagógus és gazdasági, illetve technikai dolgozó maradt munka nélkül Szolnokon. Gondjaik megoldására hozták létre a munkába helyezést elősegítő bizottságot (MEB), amely hétfőnként tart fogadónapot a városházán, az ügyfélszolgálati irodában. A baráti kör segítene A napokban tartották a Mezőtúriak Baráti Köre közgyűlését, melyen a tagok támogatásukat ajánlották a város gazdaságfejlesztési elképzeléseihez. Befektetőket éppúgy ígértek, mint a város népszerűsítését a turizmus fellendítése érdekében. Szivárványos kompaktlemez Lassan harminc éve, hogy útnak indult a túri Szivárvány cite- raegyüttes pályája. Ez most fontos állomásához érkezett, mivel napvilágot látott több mint ötvenperces zenei anyagot tartalmazó kompaktlemezük, közismert rövidítéssel CD-jük. A tudás a legjelentősebb erőforrás (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester megnyitója után Kulinné Kupái Márta igazgatóhelyettes üdvözölte a tanulókat, a tanárokat, és az új tanévben elvégzendő gyakorlati tennivalókról beszélt. A zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskolában jeles évfordulóhoz kötődik a tanévnyitó, idén ünnepük ugyanis a népoktatás megkezdésének 275. évfordulóját a községben. Ez alkalomból az iskola öregdiákjai emléktáblát avattak, illetve elkészült az intézmény jelvénye. A tanévnyitó díszvendégei között foglalt helyet Szabó József a megyei közgyűlés alelnöke, valamint a legjelesebb öregdiák, dr. Móricz Imre, akik maguk is köszöntötték a mostani kisdiákokat. ba-szs jjuuay i. euex az njuactg Az éneklés öröme hiányzik az életünkből Államiságunk ünnepe alkalmából Jász-Nagykun- Szolnok Megyéért Díjat kapott Buday Péter nyugalmazott karnagy. Megyeszerte ismerik a zenekedvelők. Tevékenységével országos hímevet is szerzett. A jelenleg is sikeres MÁV-Jármű- javító férfikarának több évtizeddel ezelőtt lett a vezetője, 1960-tól pedig a külföldi fesztiválokon is előkelő helyezést elért szolnoki Kodály Kórus karnagya, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének alelnöke, a népzenei terület országos szakmai felelőse és gondozója. Nagy hangsúlyt helyez az ifjúság zenei nevelésére is.- Honnan ered a zene iránti szeretet és elkötelezettség ?- A szüleim oltották belém, édesapám és édesanyám nagyon zeneszerető emberek voltak. A szegedi tanítóképző, ahová jártam, szintén nagy zenei központnak számított. Áztán Szolnokon voltam orgonista a nagytemplomban, onnan kerültem a Járműjavító férfikarához. A zene végigkísérte az életemet. Központi kérdésnek tartom ma az ifjúság zenei nevelését, mert rengeteg zenei hatás éri a fiatalokat. Az iskolának kell szilárdnak lennie és megkedveltetni az éneket a gyerekekkel, hogy ne gyötrelem legyen, hanem gyönyörűség. Az Éneklő Ifjúság mozgalomban az elmúlt évben kilencvenhét megyénkbeli iskolai kórus vett fotó: cs. I. részt, országosan a legjobban állunk. Közülük tizenöt együttes a legmagasabb fokozatot kapta meg, ami szintén kiemelkedő eredmény. Ugyanez a helyzet a pávaköröknél is. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy sikerült megőrizni a népdalainkat. Ez óriási kincs és óriási erő. A pávakörök számát tekintve is országos első helyen áll megyénk, nálunk a legmagasabb az Arany Páva-körök száma is. Ezeknek a mozgalmaknak van egy másik nagyon fontos értéke is. Az, hogy a résztvevők egyet akarnak, azonosulni tudnak. A népdal a magyar nép lelkének tükre - mondotta Kodály Zoltán annak idején. A népdal óriási hatalma az, hogy mindenre van hangja, a szelíd tréfától a tragédiáig, a kisgyermekkortól a szerelemig, a fájdalomig, a halálig. Óriási kincset őrzünk meg, ha ezeket az együtteseket támogatjuk. Most elindítottunk egy mozgalmat az ifjúsági együttesek számára, és tavaly tizennégy együttes szerzett pávaköri minősítést.- Nehéz zeneileg hatni a fiatalokra ?- Kell, hogy más hatás is érje őket, mint a modem zene, de később ők maguk döntenek, hogy mit szeretnének.- Az volna jó, ha az éneklés ugyanúgy a hétköznapi kultúra része lenne, mint az olvasás?- Nekem az édesanyám még altatódalt énekelt. Reggel megint énekelt, munka közben is dalolt. Bármi történt a családban, az mindig dalolással végződött, ha öröm volt, ha bánat. Ez most hiányzik a mai világból. P. E. Buday Péter