Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-27 / 199. szám

1999. augusztus 27., péntek 3. oldal Megyei Körkép Kirámolták a farmerboltot Vita a református iskola körül « i* * A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitány­ság nyomozó osztálya nagy­szabású betöréses lopás bűntettében folytat nyomo­zást ismeretlen tettesek el­len. Lengyel György a megyei rendőr-főkapitányság sajtófő­nöke arról tájékoztatta lapun­kat, hogy augusztus 20-án hajnali fél három és öt óra kö­zött az ismeretlen elkövetők rácsfeszítés és ablakbetörés módszerével hatoltak be a Szolnok, Ságvári krt. 1. szám alatt lévő Szolnok Kereske­delmi Kft. tulajdonát képező Levi’s szaküzletbe. A rendőrségi vizsgálat sze­rint az üzlethelyiség raktárá­ból, illetve az eladótérből el­tulajdonítottak mintegy 560 darab különböző típusú far­mernadrágot fekete és indi­gókék színben, ezenkívül kb. 125 darab Levi’s pólót és nyolc darab kőmosott kék színű Levi’s dzsekit zsákmá­nyoltak a rablók. Az okozott anyagi kár mintegy 7 millió forint. A rendőrség szakértők be­vonásával folytatja a vizsgála­tot az ügyben. Bébi-bank, ház az idősekért (Folytatás az 1. oldalról) Támogattak többek között szociális célú gépkocsi vásár­lást (Öcsödön, Nagyivánban, Tiszaigaron), és a családsegítő szolgálat fejlesztését. Az abádszalóki és a tiszafü­redi családsegítő szolgálat pe­dig egy-egy új ötlettel nyert. Abádszalók „Ház az időse­kért” elnevezésű programmal pályázott. Olyan közösségi házat alakítanak ki, amely a rendszeres ellátásban nem ré­szesülő idős embereknek ad programot és társaságot. Ti­szafüreden pedig bébi-bank szolgáltatás indul: a cse­csemő- és gyermekgondozás­hoz szükséges alapvető esz­közök jelképes bérleti díjért való igénybevételét teszi lehe­tővé. A települések összesen több mint 55 millió forint támoga­tást nyertek (a támogatási igény 55,8 százalékát elégí­tette ki a minisztérium). A leg­jelentősebb összeget három te­lepülés kapta: Tiszabura két programra 4,1 millió forintot, Tiszabő két programra 4,9 milliót, Törökszentmiklós két programja pedig 7,5 millió fo­rintot kapott. Törökszentmik­lós és Tiszatenyő szociális programjaihoz más pályázaton is nyert támogatást. P. É. A nyári szünet után a mező­túri képviselő testület tegnap ipari park, illetve belvíz té­mában is döntéseket hozott. Az ülés elején került szóba a kö­zelmúltban napvilágot látott dön­tés, mellyel a református általá­nos iskola megszünteti harmadi­kos, felzárkóztató osztályát. A jegyző képviselői kérdésre el­mondta, az egyháznak ellátási kötelezettsége nincs. Annak az intézménynek az igazgatója, melynek fogadni kellene a ./éh­ből” kikerülő gyerekeket el­mondta, nem egyezik az elveik­kel az eljárás. A gyerekeket normál tantervű osztályba nem tudja elhelyezni, ezért a képvise­lők segítségét kérte a helyzet megoldására. Az ülésen többeknek kétsé­geik merültek el az eljárás jogos­ságával kapcsolatban. Dr. Bag- dán Piroska polgármester azt is furcsának tartotta, hogy gazda­sági okokra hivatkozott az egy­ház, holott több mint másfélsze­res normatívát kapnak, mint az önkormányzati iskolák. Elhag- zott: a város sokáig toleráns volt, de az elmúlt időszak megmu­tatta, hogy ez nem vezet ered­ményre. A kedvezőtlen időjárásra hi­vatkozva a helyi komp bérlője kérvényezte, hogy az idei áren­dát mérsékeljék, mivel a forga­lom az említett okok miatt elma­radt a várttól. Az ötven százalé­kos engedményt megkapta. Az a mezőgazdasági kft. viszont nem, amely Mezőtúrtól bérelt földjei haszonbérleti díját kérte csök­kenteni a bel- és árvíz miatt. Ki­derült, hogy a cég sem a tavalyi, sem a tavalyelőtti bérletet nem fizette még ki, amely csaknem egymillió forint. Jelentős adótar­tozást is felhalmozott. A város­atyák ezért arra adták voksukat, hogy fizesse meg a teljes díjat, a szerződést pedig szeptember 30- al mondják fel, s pályáztassák meg az 1088 aranykorona értékű területet. gg A kormányfő avatta fel a Béres Rt. gyárát Termékkóstoló (Folytatás az 1. oldalról) Most olyan modem gépeket vá­sároltak, amelyek jelentős fej­lődést hoznak. Az új tablettá- zógép teljesítménye például évente 105-420 millió tabletta, a filmbevonó berendezés napi 1050 kg tablettát képes be­vonni, a tabletta számláló-cso- magoló gépsor pedig évi 5,25 millió doboz tablettázott ter­méket képes gyógyszertári el­adásra előkészíteni. Az új gyár valamennyi Bé­res-készítmény európai színvo­nalú, egyidejű, teljes körű elő­állítására képes. Jelenleg az üzemben tizennégyféle termé­ket gyártanak, de tervezik a pa­letta további bővítést. Ifjú dr. Béres József elmondta, 30-40 termékük engedélyeztetése van folyamatban és hamarosan megjelenik újdonságuk: az Ac­tivai Junior. Ezután Béres Klára, a Béres Alapítvány nevében szólt az alapítvány karitatív, elsősorban egészségmegőrzést szolgáló te­vékenységéről. Mint a tájékoztatón kiderült, az rt. tervei között szerepel töb­bek között, hogy önálló raktár­bázist alakítanak ki a főváros­ban. Hamarosan megjelenik dr. Béres József életútjáról egy in- teíjúkötet, valamint a feltaláló rákbetegséggel kapcsolatos ku­tatásait tartalmazó könyv. P. E. * * * A Béres Rt. avatóünnepsége előtt Orbán Viktor miniszterel­nök Szalay Ferenc polgármes­ter vezetésével megtekintette Szolnokon a tiszaligeti körgá­tat, melyet a téli árvíz jócskán próbára tett. A rövid szemlére Várhegyi Attila a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériumá­nak politikai államtitkára és Bállá György országgyűlési képviselő is elkísérte a kor­mányfőt, aki felidézve az árvízi napokat, méltatta a szolnokiak helytállását. A miniszterelnök örömmel értesült arról, hogy a gátmunkákat közmunkások vé­gezték, jelentős segélyösszeget megtakarítva ezzel. Mint mondta Orbán Viktor, a kor­mány segélyek helyett munkát szeretne adni az embereknek. A szemlét követő sajtótájékoztatón szóba került a gát­rendszer felújításá­nak kérdése. A me­gyeszékhely költ­ségvetését jelentősen kímélné, ha a szol­noki gátszakasz az országos fővédvonal részévé válna, s így a város tulajdonából állami tulajdonba ke­rülne. Erre anyagi okokból egyelőre nem kerülhet sor, a tiszaligeti gátat vi­szont meg kell erősí­teni. A miniszterel­nök és a polgármes­ter egyetértett abban, hogy még az ősszel hozzá kell kezdeni a munkálatokhoz, melynek terheit kö­zösen viseli Szolnok és a kor­mány. Orbán Viktor emlékez­tette ugyanakkor a média képvi­selőit, hogy az árvíz a Tisza felső szakaszán okozta a legsú­lyosabb károkat, ezért ez a vidék elsőbbséget élvez. V. H. A kormányfőt Szalay Ferenc polgármester, Várhegyi Attila államtitkár és Bállá György alpolgármester kísérte a ti­szaligeti töltésen fotó: csabai Presztízsharc Mégis zakatoltak tegnap reggel 5 órakor a vonatok. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) lefújta az ország- bénítónak ígért vasutassztrájkot. A MÁV Rt. vezetése az utolsó pillanatban megegyezett az érdekképviselettel. Méghozzá nem is akárhogyan, hiszen a társaság vezérigazgatója győztesnek is érezheti magát. Kukely Istvánnak olyan megállapodást sikerült kialkudnia, hogy a MÁV-nak egy fillérjébe sem kerül a vasutas­béke. Igaz, a munkabeszüntetéshez közeledve a VDSZSZ vezetői is kényelmetlenül érezhették magukat, hiszen világossá vált, a MÁV, ha akarna sem tudna fizetés emelést adni az 56 ezer vasu­tasnak. Ráadásul úgy tűnt, a másik két nagy érdekképviselet - a vasutas és a mozdonyvezetők szakszervezete - is a MÁV-vezér- kar mellé áll. A VDSZSZ elnökének így engednie kellett. Gaskó István pedig pénz helyett megelégedett a presztízzsel. Más szemszögből a szakszervezeti elnök is győzelemként fog­hatja fel a megállapodást. Elérte ugyanis, hogy a vasúti érdek­egyeztető tanácsba szavának ugyanolyan súlya legyen, mint a másik két szakszervezet elnökének, hiszen még egyszer nem for­dulhat elő, ami tavaly, hogy a kollektív szerződést nélküle írják alá. Sőt arra is ígéretet kapott, hogy a MÁV 2000-ben megpró­bálja korrigálni a bérekben kialakult egyenetlenségeket. Kérdéses azonban, hogy győztesnek érzik-e magukat azok a vasutasok, akiket idén már kétszer szólítottak sztrájkba, ők már januárban abban reménykedtek, hogy keresetük 13,4 százalék he­lyett a masinisztákéhoz hasonlóan 17,9 százalékkal emelkedik. Az év elején pénz helyett azonban csak egy elmarasztaló bírói verdiktet sikerült kicsikarniuk. A másodfokon eljáró törvényszék ugyan átírta az ítéletet, és jogosnak mondta ki a januári sztrájkot, ám ettől még nem lett vastagabb a fizetési boríték. így tegnap reggelig ismét készen álltak a munkabeszüntetésre a VDSZSZ tagjai, és bár elérték a megállapodást, a pénz még mindig az ab­lakban. Csak egy ígérettel lettek gazdagabbak. Teleki József A hét végén nyit a Túri Vásár Mezőtúr talán legnagyobb je­lentőségű rendezvényére ké­szül a hétvégén. A Túri Vá­sárra az idén minden helybeli külön meghívót kapott. A városban a háromnapos prog­ram kísérő rendezvényei már pénteken megkezdődnek, me­lyek között gépkiállítás és -be­mutató, valamint két fegyvertár­lat is szerepel. Tavaly nagy si­kere volt a tűzijátéknak és a vá­rosházi toronylátogatásnak, így ezeket is megrendezik. A Takácstanyai alkotótelep művészeinek kiállítása előrelát­hatóan szintén sok érdeklődőt vonz majd, csakúgy mint a kö­zösségi házban rendezett kéz­műves szakkörök bemutatko­zása. A németországi testvérvá­ros, Weida 21 tagú delegációval képviselteti magát a vásáron. Persze nem szabad megfeled­kezni a vasárnapi vásári forga­tagról, ahol valószínűleg az idén is minden kapható lesz, ami szem-szájnak ingere. Várhatóan több mester kínálja majd nép- művészeti portékáját, s az apró­ságok is jól érezhetik magukat a mini vidámparkban és a népi já­tékok helyszínén. GG Folyik a helyreállítás Kisújon A kisújszállási képviselő-testület egészségügyi és szociális bi­zottsága az elmúlt héten döntött a személyi tulajdonban kelet­kezett belvízkárok enyhítését szolgáló támogatásokról, és meg­kezdődött az önkormányzati ingatlanok felújítása is. A bizottságnál 131 lakás tulaj­donosa jelezte kárigényét. A helyreállításra a 15,5 milliós központi támogatásból eddig 8,7 millió érkezett meg Kisúj­szállásra. Néhány hete megkezdődött az önkormányzati tulajdonú épületekben keletkezett, belvíz okozta károk helyreállítása is. Az oktatási intézmények közül a gimnáziumban, a Petőfi és Bocskai úti óvodában szeptem­ber végéig befejeződik a hely­reállítás, november végére pe­dig a városháza, a központi or­vosi rendelő, a szolgálati és ön­kormányzati bérlakás felújítá­sát végzik el a szakemberek. A megyei területfejlesztési tanácstól elnyert támogatásból szeptember 30-ig az O-Arany iskola tetőszerkezetének, a Pe­tőfi óvoda homlokzatának fel­újítása és a zeneiskola hangszi­getelése történik meg, és hama­rosan megkezdődik a Gábor- kerti kerékpárút építése is. A belvíz jelentős - 12,4 millió forintos - kárt okozott a város úthálózatában is. A legfontosabb utak helyreállításra a központi keretből 6,2 millió forintot kap majd Kisújszállás. -de­Minőségbiztosítás az iskolában Az oktatást-nevelést intézmé­nyes keretek között színvona­lasan megvalósítani nem egy­szerű feladat. A reformok kö­zül csak egy a minőségbiztosí­tás. A szolnoki általános isko­lák közül a szandaszőlősi né­hány éve vágott bele a TQM- modell alkalmazásába. A minőségbiztosítás lényegében annyit jelent, hogy az iskola fel­vállalt pedagógiai céljai közelíte­nek a megvalósuláshoz. Az okta­tási törvény nem teszi kötelezővé a már kipróbált modellek alkal­mazását, viszont felelőssé teszi az intézményvezetőt, az iskola mi­nőségbiztosítási - ellenőrzési, mérési, értékelési - rendszerének működéséért. A folyamatosan csökkenő gyereklétszám mellett kiéleződő verseny így rászorítja majd az iskolákat a folyamatos reformokra. Európában Anglia, Németor­szág és Skócia mellett különösen Hollandiában van kultusza a mi­nőségbiztosításnak, mely lehető­ség arra, hogy a tantestületben tudatosan jobbítsák az oktató munkát, finomítsák a nevelés eszköztárát. Komoly elméleti alapokkal, szakmai hozzáértéssel érdemes belevágni a mintegy 5-7 külföldi program egyikébe, me­lyet a jövőben - vélhetően pályá­zati úton - az Oktatási Miniszté­rium is támogat. A Szandaszőlősi Általános Is­kola az Expanzió Humán Ta­nácsadó bázisiskolájaként három évvel ezelőtt arra vállalkozott, hogy meghonosítja a TQM-mo- dellt, melynek lényege az iskolai kulcsfolyamatok szabályozása.- 1997-ben a nevelőtestület, a gyerekek és a szülők bevonásával kérdőívek és más módszerek se­gítségével öndiagnózist készítet­tünk - emlékszik Vissza a kezde­tekre Kállai Mária igazgató.- Miután azonosítottuk a prob­lémás területeket, 1998-ban hoz­záláttunk két kulcsfolyamat, az értékelés és a tanulásszervezés szabályzásához. A félévi és év­végi hatásvizsgálatok biztatóak voltak. Tapasztalatainkat ingye­nes előadásokon több iskolával is megosztottuk. A 1999/2000-es tanévben az intézményen belüli kommunikációt vizsgáljuk majd. A program egyébként úgy épül fel, akár egy spirál. Sosem lehe­tünk elégedettek a már elért eredményekkel, mert mindig akad egy terület, amit fejleszteni kell - véli a vezető. vh Ablak a hazai képzőművészet világára A szolnoki képzőművészeti triennálé többféle szerepet játszik a város és a megye művészeti életében. Széles körképet ad a kortárs művé­szetről, értékes művekkel is­merteti meg a közönséget, és segít elhelyezni a szolnoki művészek munkásságát a nagy egészben, amelynek kor­társ magyar képzőművészet a neve. Pártatlan, túlnyomó többségében nem szolnokiak­ból álló zsűri minősíti a bea­dott alkotásokat. Itt nem előny a „hazai pálya”. Ennek az írásnak nem célja a tárlat részletes elemzése, csu­pán néhány megjegyzésre szo­rítkozik. Mindenekelőtt a kie­gyensúlyozottság szembetűnő, ami korántsem középszerűsé­get jelent. Sokkal inkább je­lenti azt, hogy különböző vi­lágszemléletek, stílusok, al­kotó módszerek, technikák vannak jelen, ezeket a rende­zők jó ritmusban tárják a láto­gatók elé. Ágota Margit var­rott képei, Banga Ferenc gro­teszkbe hajló grafikái, Bara- nyó Sándor, Bényi Árpád, Fa­zekas Magdolna, Meggyes László realizmusban gyöke­rező olajképei, vagy a szobrá­szok közül Tóth Bélának a múlt századi mestereket idéző Színészete mellett Szabó László tragikus Villon-illuszt- rációja, Simon Ferenc portréi, Jószay Zsolt izgalmas faszob­rai, és még hosszan lehetne folytatni a felsorolást Györfy Sándor, Pogány Gábor Benő és mások munkáival, külön­bözőségükkel egymás hatását erősítve adják meg a tárlat sa­játos hangulatát. A megyében élő művészek munkáinak többsége méltán meghatározó helyet foglal el a kiállítás egészében, egyértel­műen cáfolva azokat a véle­ményeket, amelyek szerint e nagy képzőművészeti hagyo­mányokkal rendelkező tájon, vagy éppen a szolnoki mű­vésztelepen ma élő alkotók munkásságát valamiféle fá­radtság, kifulladás jellemezné. A IX. szolnoki képzőmű­vészeti triennálé a maga érté­keivel méltán kelt további vá­rakozást a közönségben. A téli tárlattal és egyéb kiállítá­sokkal nem lesz könnyű meg­felelni ennek a várakozás­nak. B. A.

Next

/
Thumbnails
Contents