Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-25 / 197. szám
Formálódó költségvetés 5. oldal Szolnoki lányok diadalmenete 11. oldal Megkezdődik a pályafelújítás Az Újszász—Szolnok vasútvonal felújítása várhatóan szeptember 1-jén kezdődik meg - tájékoztatta lapunkat a MÁV sajtóirodája. A nemzetközi pályázat nyertesével, a Leonard Weiss GmbH-val a napokban írják alá a kivitelezői szerződést. A pályaszakasz felújításával lehetővé válik, hogy a vonatok elérjék a korábbiaknak megfelelő 100- 120 kilométeres óránkénti sebességet. Növekvő vendégszám Népszerű a cserkei termálfürdő Az elmúlt év nyarához képest mintegy tizenötezerrel többen keresték fel a cserkeszőlői termálfürdőt. A konkrét számadatok júliusra és augusztusra vonatkoznak, a jelentős javulás e két hónapnak köszönhető elsősorban. Néhá- nyan óvatosságra intenek, hiszen itt volt a napfogyatkozás, amikor nagyon sokan keresték fel a települést, ám Bogdán Béla igazgató szerint sokkal inkább köszönhető ez a kedvező folyamat a Cserkeszőlőn végbemenő változásoknak. — Nagyon jó nyarat zártunk, most már minden arra utal, hogy az építkezés nem volt hiábavaló, nem fölöslegesen ölt az önkormányzat több tízmillió forintot a fürdő, a piactér és a főutca felújításába. A vendég- szám-növekedés elsősorban a régi vendégeink visszatéréséből adódik, ők a fejlesztésnek köszönhetően érkeztek újból hozzánk — magyarázta a vezető. PE Tárgyaló gazdák A szolnoki mezőgazdasági nagygyűlésen felvetett több kérdésben folyamatos a szakmai egyeztetés a megválasztott tárgyalóbizottság, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium között; hivatalos találkozóra valószínűleg augusztus 31-én kerülhet sor — mondta Nagy Tamás, a gazdák tárgyalóbizottságának elnöke. KIMONDHATATLANUL HIÁNYZIK? Adjon hangot érzéseinek PANNON PARTNERKÁRTYA! A Pannon Partnerkártya havi előfizetési díja nettó 900,-Ft/hó (bruttó 1125,-Ft/hó) Pannon Partnerkártya akciónkhoz számos kedvezményes készülék vásárlási lehetőség is társul. Panasonic G450 Pannon GSM előfizetéssel Nokia 5110 Pannon GSM előfizetéssel Bruttó 12.000,- Ft Bruttó 21.500,- Ft J Készülékajánlatunk az akciós készlet erejéig tart, és 2 éves előfizetői szerződés esetén érvényes. ImmBmm MátyusKft.Szolnok,BimbóII.25. hivatalos viszonteladó Tel: 56/421 *303,06-20/9348-838 Tizedik születésnapját ünnepli a Béres Rt. A cégnél a napokban fejeződött be egy félmilliárdos beruházás, amelynek során a legmodernebb tablettakészítő gépet, valamint filmtabletták előállítására alkalmas gépsort' állítottak üzembe Szolnokon. Á holnapi avatóünnepségen a Orbán Viktor kormányfő is részt vesz. fotó: cs. i. A jászberényi akciócsoport első sikere „A rendőr otthon is rendőr” A rendőri hivatás — szokás mondani — nem ér véget a napi szolgálat leteltével. Aki éber a munkaidőben, annak pihenőidejében sem kerülik el a figyelmét a gyanús körülmények. így történt ez a jászberényi kapitányság egyik beosztottjával is a minap éjjel, aki lakásának ablakából figyelt fel a lakótelepi parkolóban ténykedő tolvajokra. Az tűnt fel, hogy a Pesti úti lakótelep parkolójában egyszerre két Trabant motorházának is nyitva volt a teteje. Mint később kiderült, a Jászapátiról érkezett fiatalemberek egy, a parkolóban kiszemelt hasonló típusú kocsiból éppen „benzinátömlesztést” végeztek a saját járgányukba. A rendőr értesítette a kapitányság ügyeletét, majd rövidesen megkezdődött az utcai üldözés. A menekülő trabantosok nyomában ott voltak a járőrök és a herényi rendőrségen alig néhány napja megalakított akciócsoport munkatársai is, akiknek végül sikerült feltartóztatni az Apátira igyekvő három fiatalembert. (Folytatás a 3. oldalon) Túlterhelt orvosok, elégedetlen betegek Vannak szakrendelések, ahol órák hosszat kell várni, máshová művészet bejutni is. A betegek türelmetlenek, az orvosok túlterheltek. A hónap végén megalakul az Észak-Alföld Régió Kiemelt támogatásra számíthat Augusztus 25-re elkészül a hárommegyés — Hajdú-Bihar, Jász- Nagykun-,Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg — Észak-Alföld Régió fejlesztési terve, augusztus 31-ig pedig megalakul az Észak-Alföld Regionális Fejlesztési Tanács. Mindennapos látvány, hogy a szakrendelések ajtaja előtt tömeg várakozik. A jól értesültek már a rendelés előtt jóval lejelentkeznek a kartonozóban, hogy „beféljenek” a rendelési időbe. Ám sokszor ez sem vezet célra. Dr. Ürmössy Ildikó elmondta, hogy a kamara februárban adta be a pályázatot a központ létesítésére. Azért a kamara, mert alapelv, hogy a központok möEgy szolnoki vállalkozó dühösen telefonált szerkesztőségünkbe, hogy péntek délután nem látták el a megyei kórház szakrendelőjének fül-orr-gégészetén. A rendelési idő letelte előtt két órával már azt a felvilágosítást kapgött olyan anyaintézmények, például kamarák, kereskedelmi bankok álljanak, amelyek egyébként is kapcsolatban vannak a kis- és középvállalkozáta a kartonozóban, hogy mára nem tudnak több beteget fogadni. — Menjek el magánorvoshoz vagy a kórház ügyeletére? Milyen ellátást kapok én? Ha nem fizetem be időben a tébét, már kamatot tesznek? — méltatlankodott a pórul járt beteg, akivel hasonló eset már máskor is előfordult. (Folytatás a 3. oldalon) sokkal. A pályázatot támogatásáról biztosította az agrár- és a kézműveskamara, valamint a megyei és a városi önkormányzat is. A szeptemberben megnyíló, hivatalos nevén Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Euro Info Központ a kereskedelmi és iparkamara épületének földszintjén kap helyet, ott vátja az ügyfeleket, akiket információkkal, többek között az Európai Unió dokumentumaival, kiadványaival várnak. (Folytatás a 3. oldalon) Ezt Láyer József tegnapi debreceni saj tótájékoztatój án j elen tette be, miután megbeszélést tartott a három megye területfejlesztési tanácsának elnöke és a három megyei jogú város polgármestere. A hajdú-bihari elnök elmondta: több fontos, korábban vitatott kérdésben is konszenzus született a megbeszélésen, de miután sok az egyeztetnivaló, a találkozót pénteken folytatják. Láyer József elmondta: teljes konszenzus született a leendő régióközpont helyét illetően, már csak egy-két nyitott kérdés maradt a régió munkaszervezetének a helyéről. Erről részleteket nem mondott, de annyit lehet tudni, hogy Debrecen régióközponti szerepét korábban sem vitatták. Pénteken áttekintik a leendő régiófejlesztési tanács munkabizottságainak szerepét, feladatait, az FVM-hez benyújtandó pályázatokat, megalkotják a szervezeti és működési szabályzatát, valamint a munkaszervezet — az Észak-alföldi Regionális Ügynökség Kht. — alapító okiratát. A tegnapi megbeszélés résztvevői megállapodtak abban is, hogy a regionális együttműködésben kiemelt szerepet kapnak a vállalkozásfejlesztéssel, a humán erőforrások feltárásával, az infrastruktúrával, az európai uniós csatlakozással, valamint a vidékfejlesztéssel és az agrár- stratégia kialakításával kapcsolatos kérdések. Láyer József végezetül bejelentette: amennyiben hivatalosan is megalakul az Észak-Alföld Régió, bekerül azon három magyarországi régió közé, amely kiemelt támogatást kap a PHARE 2000 program keretében. Szeptemberben EU-információs központ létesül Szolnokon Segítség a vállalkozóknak Az Európai Unió Bizottsága 23. főigazgatóságának tevékenységi köre a kis- és középvállalkozások és a turizmus fejlesztésére terjed ki. E cél érdekében Európában és a kereskedelem szempontjából fontosabb Európán kívüli országokban mintegy nyolcszáz intézményt, információs központot működtet. Magyarországon egyelőre hét központ létesül, ezek közül az egyiknek Szolnok ad helyet. Erről beszélgettünk dr. Ürmössy Ildikóval, a kereskedelmi és iparkamara oktatási felelősével, akinek fontos szerepe van a központ létrehozásában. A szolnoki Roma Esély Alternatív Alapítványi Szakiskola, Középiskola és Kollégium a vízügyi szakközépiskola helyére költözött. Hétfőn és kedden már az új helyen tartották meg a felvételi vizsgákat. fotö: cs. i. Évadnyitó a Szigligeti Színházban Meglehetősen rövidre sikeredett idén a nyári szünet a szolnoki Szigligeti Színházban. Június végéig játszották a Macskák című musicalt — igaz, a Madách színház vendégjátékaként —, tegnap délelőtt pedig már az évadnyitó társulati ülésre várta a színészeket Schwajda György igazgató. Az előző évad zsúfoltsága miatt néhány bérletes előadás elmaradt a Hattyú című darabból. Szeptember elején ezeket pótolják be, a hónap végén pedig — 24-étől — a Hegedűs a háztetőn című musicalt láthatják a nézők. Az évad első bemutatóját október 15-re tervezik, a Lüszisztra- té című darabot Schwajda György rendezi. Az előzetesen tervezett Polgárok és pukkasz- tók című kabaré — melyet VereÚjra munkába áll a társulat bes István írt volna — végül nem készült el, így október 29- én a Hyppolit a lakájt mutatják be, majd a Mágnás Miska és a Micimackó következik. A 2000- es év első felének pontos progFOTÓ: CSABAI ramja még nem készült el. Elképzelhető, hogy a Kabaré című musical helyett a Nyomorultakat tűzik műsorra — amennyiben sikerül megszerezni a jogdíjat. SZS 977086591503099197