Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
12. oldal 1999. augusztus 19., csütörtök Hét Végi Ügyeketek Feketék közt fehér Amikor diákként a második világháborúról tanultam, azt gondoltam, ez többé nem fordulhat elő: ártatlan embereket százezrével kifosztani, megkínozni, életüket elvenni, csak azért, mert más a származásuk, más a bőrük színe. De megismétlődik újra és újra. A vallási villongások, a szűnni nem akaró háborúk legfőbb mozgatórugója világszerte ma is az, hogy az ellenfél másmilyen. A külföldi vendégmunkásnak sem feltétlenül azért kell meghalnia, mert elveszi a munkát a hazaiak elől. Csupán az a bűne, más a bőre színe és a hite. És ma is vannak koncentrációs táborok, tömegsírok, meg háborús bűnösök. Felnőttként változatlanul megborzongok ilyen hírek hallatán, s változatlanul nem fogadom el, hogy azért kell valakinek meghalnia, esetleg egész életében félnie, mert üldözői, gyilkosai másmilyennek bélyegzik. Az amerikai ámokfutó is azért adott le harminc lövést egy zsidó közösségi központ óvodásai közé, mert azok a gyerekek mások, mint ő, mert szerinte nem érdemlik meg az életet. Aki látta a rémült tekintetű gyerekeket egymás kezébe kapaszkodva elhagyni a biztonságosnak hitt épületet, soha nem felejti el őket. Persze a másságot nemcsak egyes tengerentúli ámokfu- tók, iszlám, ír, kurd szélsőségesek, háborúzó déli szomszédaink nem tolerálják. Előfordul az nálunk is, legfeljebb még nem lövünk. Pedagógus ismerősöm mesélte, hogy egyszer „eltűnt” az osztályából egy roma származású kislány. Ő ugyan elengedte az üzenőfüzetben is hitelesített szomszéddal, csak nem ért haza. A tanárnő elindult a kislány felkutatására, s egy óra múlva épségben meglelte. Ezalatt saját elsős gyermeke egy másik iskolában zokogva várta. Ot meg a munkahelyén kinevették, mondván, minek ekkora felhajtás egy cigánygyerekért. Ismerősöm már nem tanít, de a gyerekeit arra neveli, úgy viselkedjenek, hogy akkor sem kelljen félniük, ha netán egyszer ők lesznek feketék közt fehérek. S ugyanúgy nem érti, mint én, miért akkora bűn az, ha valaki másmilyen . . . Járvás Zsuzsa ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 1999. augusztus 20-án reggel 7.00 órától augusztus 23-án reggel 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon 7-19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakossága részére. Rákócziújfalu: szombat reggel 8.00 órától hétfő reggel 8.00 óráig. Körzeti orvosi ügyelet: Dr. Tóth Lajos, Rákócziújfalu (orvosi rendelő), Táncsics M. út 24. T: 56/444-061. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452- 138 és 452-139. (szombaton, ünnepnap 7.30-tól munkanap reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (szombatot, ill. ünnepnapot megelőző nap 18 órától munkanap reggel 08 óráig): dr. Simon István Zagyvarékas, Csángó út 2. T: 491-413 és 06-60-476-085. Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- várkony- szőlő, Tiszajenő, Ve- zseny: Körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap reggel 7 órától munkanap reggel 8 óráig): dr. Szabó D. Ottó Tiszavárkony, Endre kir. út 20. T: 436-240. Tiszaföldvár: központi ügyelet (szombat és munkaszüneti nap 7 órától munkanap reggel 7 óráig): Kossuth u. 139. Besenyszög körzeti ügyelet (szombatot, ill. ünnepnapot megelőző nap 16 órától munkanap regMi sem természetesebb... ...a hegyikristályt idéző felületű, egyéni megoldásokra csábító, Szeretnék többet tudni az Alpesi Cristal tetőcserópről, kérem küldjenek elmemre prospektust! építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Név:........................ egyszerűségében harmonikus új Alpesi Cristal tetőcserépnél, mely megalkuvás nélküli fedést biztosít a megszokott Bramac minőségben. Az új Alpesi Cristal tetőcserepet augusztus 9-től bevezető kedvezménnyel kínáljuk Önnek: minimum 115 négyzetméternyi tető megrendelése esetén 15 m2 a Bramac ajándéka. Keresse a Bramac kereskedőknél az ország minden pontján! Bramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Árpád u. 24. BRAMAC Ha már egyszer építkezik... = ÓQ5 gél 8 óráig: dr. Bacsó Miklós Besenyszög, Damjanich u. 4. T: 487- 074 és 60/386-985. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 8 órától munkanap reggel 8 óráig): dr Zsótér Gyöngyi Kőtelek, Szent I. tér T : 496-004. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 7 órától munkanap reggel 8 óráig): aug. 20- 21-én dr. Ördög Lajos, Damjanich út 14. aug. 22-én dr. Szóró Magdolna, Kossuth L. út 1. Jászberény: Fogászati szakrendelés szombaton 7-12 óráig az Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben (Szelei u. 2.). A hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig): Thököly u. 13., tel.: 412-226. Ellátási területe: Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 412-184. Szombat: 9-től 12-ig, valamint 15-től 18 óráig, vasárnap és ünnepnap: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr. Danicz László Jánoshida, Madách út 4. T: 458-036. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr. Kocsis Kálmán, Jászalsószentgyörgy, Fő u. 47. Jászboldogháza: dr. Kiss Imre, Arany J. u. 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: aug. 20-án Deák F. út 1., aug. 21- én és 22-én Tornai Eú. Kft. Deák tér 1. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szombat, vasárnap és ünnepnap 7 órától első munkanap reggel 8 óráig): Haladás u. 10. T.: 446- 096. Jászárokszállás: (szombat, vasárnap és ünnepnap 7 órától első munkanap reggel 7 óráig) körzeti orvosi ügyelet: dr. Kovács Pál Jászárokszállás, Rákóczi u. 1. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat, vasárnap és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 9 óráig): körzeti orvosi ügyelet: Petőfi u. 1. Jászkisér: (szombat, vasárnap és ünnepnap 7 órától első munkanap reggel 7 óráig) körzeti ügyelet: Fő u. 10. Jászapáti: (szombatot és ünnepnapot megelőző nap 19 órától első munkanap reggel 7 óráig) körzeti ügyelet: aug. 20-án István kir. út 9. és aug. 21-én, 22-én István kir. út 4. sz. alatt. T: 06-20-9358-793. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: körzeti orvosi ügyelet: Jásztelek, Szabadság út 86.. T.: 06- 60/487-648. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., telefon: 311-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 321-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunmadaras: (szombat, vasárnap, ünnepnap reggel 7 órától első munkanap reggel 7-ig központi ügyelet.) Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-től 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét végén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti orvosi ügyelet: „Pigall” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellátó BT., Mezőtűr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. I.e. 19. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tisza- tenyő. Fegyvernek: (szombatot, ill. vasárnapot megelőző nap 18 órától első munkanap 7 óráig) központi körzeti orvosi ügyelet: Fel- szabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Kengyel: körzeti orvosi ügyelet: dr. Kotró László, Kossuth L. út 141. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás király u. 21/a, telefon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Ti- szaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: körzeti orvosi ügyelet: dr. Maczkó Péter Cibakháza, Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 8 órától az első munkanap 8 óráig) : Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási területe: Tiszafüred, - Kócs, -Örvény, Tiszaszőlős, Tisza- igar. Abádszalók: dr. Matus Mária, Széchenyi út 6. T.: 59/355-275 és 06-30-554-647. Tiszaszentimre, Újszent- györgy, Tiszaderzs, Tomajmo- nostora: T.: 06-30-2060-418. dr. Czerniczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi út 3. Tiszabura-Pusztataskony, Tiszagyenda, Tiszaroff: szombatot, ill. ünnepnapot megelőző nap 17 órától az első munkanap reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet: dr. Prohászka József Tiszabura, Bán S. u. 12. Kunhegyes: központi körzeti orvosi ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási területe: Kunhegyes. Tiszaörs-Nagyiván körzeti orvosi ügyelet (szombatot, ill. ünnepnapot megelőző nap 12 órától munkanap reggel 8-ig): T.: 06- 60/301-286. dr. Bódy Péter, Ti- szaörs, Kossuth L. u. 1/a. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi szervezetének MAGAN- ÁLLATORVOSI BETEGELLÁTÓ ügyeleti szolgálata, péntek 17 órától hétfő reggel 7 óráig: Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor, Jászfényszaru: dr. Csabai Tibor Jászberény, Hunyadi u. 75. T.: 57/411-515. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa, Jászjákóhalma: dr. Urbán István Jászdózsa, Kinizsi u. 12. T : 06-60-306-308. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószentgyörgy: dr. Maczkó Sándor Jászalsószentgyörgy, Fő u. 54. T: 57/456-009. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Gyurcsik László Jászapáti, Széchenyi u. 23/a. T: 57/442-023. Jászkisér, Jászladány: dr. Szántó László Jászladány, Kossuth u. 98. T: 57/454-009. Zagyvarékas, Szászberek, Újszász: dr. Cseh Gábor, Újszász, Erkel F. u. 38. T: 56/366- 354. Hunyadfalva, Csataszög, Besenyszög, - Palotás, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Katona István Besenyszög-Palotás, Újhelyi u. 41. T: 56/487-817. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Körösi Gábor, Törökszentmiklós, Kazinczy u. 6. vagy 06/20-9424543. Fegyvernek, Tiszabő: dr. Monostori Attila, Törökszentmiklós, Örményes, Felszabadulás u. 14. T: 06/30/9153-180. I. ügyeleti ter.; Szolnok, Szajol: dr. Kiss Ferenc Szolnok- Szandaszőlős, Vörösmező u. 73. T: 56/421-997. II. ügyeleti terület; Szolnok, Tiszavárkony, Tiszajenő, Tószeg: dr. Szűcs Imre, Szolnok, Zagyvaparti sétány, 4. fsz 5. T: 56/344-145, 377-894 vagy 06/30/9746-324. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Kis Ferenc Szolnok-Szandasző- lős, Vörösmező u. 73. T.: 56/421- 997. Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Boross György Cibakháza, Kossuth u. 1. T: 56/477-166 és 06- 20-9121-193. Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Szabó József, Cserkeszőlő, Kossuth u. 1/2. t.: 56/320- 269. Kunszentmárton, Mester- szállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Csernóczki Tamás, Mesterszállás, Szabadság u. 1/a. T.: 06-20- 9444-089. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda, Bánhalma, Tiszaroff, Tiszabura: dr. Laky Zsolt Kunhegyes, József A. Itp. C. T.: 59/326-213. Karcag I. sz. ügyeleti körzet: dr. Temesváry Tamás, Karcag, Széchenyi sgt. 38. T: 59/312- 847 vagy 06/30/9835-428. Karcag, II. sz. ügyeleti körzet: dr. Dániel Mihály Karcag, Széchenyi sgt. 42. Kunmadaras: dr. Tóth István Kunmadaras, Kunhegyesi u. 33. T: 59/327-383. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyi- ván: dr. Balogh Sándor Tiszaigar, Petőfi u. 12. T: 06-60-481- 823. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmonos- tora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs: dr. Kriston Mihály Tiszafüred, Vásárhelyi P. u. 5. T.: 59/351-260. Mezőtúr, Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr, Petőfi u. 29. T.: 56/350-600 és 06-30-9635-209 Túrkeve: dr. Ravasz Ferenc, Túrkeve, Liget u. 2. T.: 56/361- 948. Kisújszállás: dr. Tóth István, Kisújszállás, Kert u. 4. T.: 59/322-978 vagy 06/30/9853- 723. ÁLLAMI, ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állatszállítás végzése és bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek gyanújának bejelentése péntek 13.30-tól hétfő 7.30-ig. Szombati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvosnál.) Szolnoki kerület (tel.: 56/413- 135): Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszabő, Tiszajenő, Tiszasüsly, Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Tiszavárkony, Tószeg, Törökszentmiklós, Újszász, Vezseny, Zayvarékas: dr. Nagy József Törökszentmiklós, Bethlen G. u. 12/a. t.: 56/393-940 és 06-20-9415-638. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, To- majmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Kriston Mihály Tiszafüred, Vásárhelyi P. u. 5. T: 59/351-260. Jászapáti és jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy,, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszent- györgy, jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor: dr. Kiss László Jászberény, Réz u. 5. T: 57/411-631 . Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó, Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás,: dr. Csernóczki Tamás Mesterszállás, Szabadaság u. 1/a. T: 56-313-133 és 06-20-9444- 089. _ Állatgyógyszertár: Pharm-Ani Állatgyógyszertár Szolnok, Malom u. 22. T.: 422-042. (H.-P.: 8.00- 12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00) GYÓGYSZERTÁRÁK Szolnokon a Fehérkereszt az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt, valamint az ügyeletes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. A szolnoki gyógyszertárak címei: Fehér Kereszt: Baross u. 5., Kígyó: Indóház u. 53. (temetőnél), Kossuth: Kossuth tér 7-8., _ Korona: Dózsa Gy. út 26-28., ízisz: Jubileum tér 5.,9 Magister: Széchenyi krt. 121., Széchenyi: Széchenyi krt. 129., Caritas: Tószegi út 21. (Hetényi G. Kórháznál), Szent Miklós: Tóth F. út 2/6., Városmajor: Városmajor u. 55. (tüdőkórháznál), Kolozsvári: Kolozsvári u. 23., Agora: Ságvári krt. 23., Szent Orbán: Munkácsy M. u. 22., Fekete Sas: Kacsa u. 12. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászárokszállás Szent Margit, Jászberény 20-án a Kossuth, 21- én és 22-én a Szentháromság, Karcag Bethánia, Kunszentmárton 20-án a Kéki, 21-én és 22-én a Kossuth, Martfű Aranyfőnix, Mezőtúr Városháza, Tiszaföldvár Kígyó, Tiszafüred Reménység, Túrkeve Megváltó - az ügyeletes gyógyszertár TEMETKEZÉS Kegyelet-Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421 -323. A méret szá m ít Szervókormány. Első elektromos ablakemelők. Központi zár. Vezetőoldali légzsák. Ködfényszórók. Renault Clio Sfyőée