Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-19 / 193. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. augusztus 19., csütörtök A válasz: automatikus „nem”! Látogatóban a kürti arborétumban A szolnoki Bereczki Máté Gazdakör tagjai - a nyári kép­zési, ismeretszerzési program­ban foglaltaknak megfelelően - felkeresték a tiszakürti arboré­tumot. Hazánk, s így megyénk kiemelkedően szép természeti csodáját Tálas László igazgató, kertészmérnök mutatta be. A közel háromórás séta során is­mertette a létesítés történetét, a fenntartásáért, fejlesztéséért folytatott törekvések eredmé­nyeit, majd lépésről lépésre ha­ladva bemutatta a kert lenyűgö­zően szép általános és egyedi értékeit. A sok látnivaló magá­val hozta, hogy a gazdaköri ta­gok igen sok kérdést tettek fel, kifejezve ezzel azt is, hogy a látvány hatással volt rájuk. A kérdésekre adott válaszok a lá­tottak értékét még inkább nö­velték. A látogatás második prog­ramjának is tekinthetőén szo­katlan kötetlenségben, nagy vá­rakozás előzte meg a Dél-Al­föld, s ezen belül Tiszakürt sző­lészeti-borászati kultúrájáról elhangzottakat, az apró részle­teket is tartalmazó tájékoztatót. Ez a szakmai összefoglaló a hallgatóságot is szóra bírta, és számtalan kérdés, megjegyzés gazdagította a sok ismeretet nyújtó beszélgetést. Úgy véljük, az arborétumról, borászatról, szőlészetről hallott tájékoztató, a programot kísérő kitüntető figyelem és érdeklő­dés magával hozta azt, hogy a felvett kapcsolat nem egyszeri és egyedi eset lesz, hanem csu­pán előzmény ahhoz, hogy a lé­tesítmény igazgatója kívánsá­gunknak, igényünknek megfe­lelően a gazdakör szakmai munkájához segítséget később is nyújtson. E szakmai segítség csúcspontja a hagyományos borverseny keretében a minősí­tés és rangsorolás. A gazdag, szakmailag hasz­nos, látványosságokkal teli ta­lálkozót az igazgató úr tájjel­legű borainak 'megkóstolása után fejeztük be. Kocsis Gyula, Szolnok gazdaköri tag A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájá­rulása nélkül, mondani­valójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Rossz napok járnak manapság a szélhámos üzletkötőkre, ügy­nökökre, egyre bizalmatlanab- bul, gyakran ellenségesen fo­gadják a különböző ajánlatok­kal tolakodó „üzleti igazgató”- kat. Valljuk meg, sokszor nem is alaptalanul. A baj csupán az, hogy nem teszünk különbséget a tisztességes üzleti képviselő és a szélhámos között; nincs rá időnk, türelmünk, energiánk vagy egyszerűen kedvünk. Ez jutott eszembe a közelmúltban velem történt esetek okán. Történt pedig, hogy helyze­temből adódóan kezembe akadt egy országos felhívás, amely­nek révén nagy pénzeket le- het(ne) elnyerni. Megátalkodott lokálpatriótaként arra gondol­tam, az én intézményemen kí­vül más is kamatoztathatná az információt. Nyakamba vettem a várost, jöttem-mentem, intéz­kedtem, több helyen sikerrel, mígnem eljutottam egy pénz­ügyi gondokkal közismerten és folyamatosan viaskodó nagy in­Meglepő tartalmú levelet kül­dött a települések önkormány­zatainak az idei évre meghirde­tett szárazelemgyűjtés lezárá­saként a versenyt kiíró intéz­mény: sajnálattal közli, de a gyűjtési akció az 1999/2000-es tanévben elmarad, mert me­gyénk hetvenöt településéből mindössze tizenhat jelentette be szándékát. Úgy kell nekik! Bűnhődjön az a tizenhat, mit különcködik! Míg a többi ön- kormányzat (vélhetően érdekte­lenségből) nem akarja a gyere­keket rászoktatni a veszélyes tézmény vezetőinek egyikéhez, aki láthatóan fáradt, zaklatott volt, épp akkor lépett ki a „ve­zér” szobájából. Igyekeztem röviden vázolni jövetelem cél­ját, de nem sikerült befejeznem, mert a túlterhelt vezető udvari­asan, de határozottan közölte: neki erre nincs ideje. Hogy még jobban érthető legyen: nem tudta, hogy én pénzt akarok-e vinni vagy hozni, de azonnal működésbe lépett a hárítási ref­lex. Serpenyőt áruló, jól öltö­zött szélhámosnak nézett, vagy valami másnak, nem tudom. Alig egy hét elteltével többek között egy megyei hatáskörű cég helyettes vezetőjét keres­tem meg telefonon, lennének-e részesei egy pályázattal finan­szírozott kiadványnak, amely az ezredfordulón szűkebb pát­riánkat kívánja bemutatni Eu­rópának. Még számomra is hi­hetetlen volt az első reakció, azaz a határozott „nem”. Hogy ez az eset is még érthetőbb le­gyen: nem pénzt kellett volna Rükvercben? hulladék gyűjtésére (ami kör­nyezetvédelmi szempontból nem mellékes), addig a néhány renitenskedő nem átall arra gondolni, hogy az Európai Unió országaiban már évtize­dek óta szelektív gyűjtés van - nemcsak a szárazelemre nézve, hanem másra is. Jövő év végére megépül kör­nyékünkben a regionális szi- lárdhulladék-lerakó, ahová sze- lektíve lehet majd hordani a szemetet. Vajon a megyéből je­adni azért, hogy ennek a gaz­dálkodószervezetnek híre el­menjen Európában, csupán ar­ról lett volna szó, hogy írja le, mit tart fontosnak tudatni ma­gáról a világ számára. A reflex azonban azonnal működött: pe­dig hát egyszerűen csak arról lett volna szó, hogy ez a cég szűkebb környezetünkhöz úgy hozzátartozik, mint kabáthoz a gomb, nélküle a rólunk írt mo­nográfia nem lenne teljes. Valakit akarata ellenére boldoggá tenni a Büntető tör­vénykönyv szerint erőszak. De hát emberek, ebben a nagy ro­hanásban legalább addig áll­junk meg, amíg valamiről el­döntjük, jó-e az nekünk! Mert hát ezért is kapjuk a fizetésün­ket (amely ilyen szinten nem is kevés). Persze tudom én, hogy egy gyorsan kimondott „nem”-nek nincs kockázata. Csakhogy ez sokba kerülhet mindannyiunk­nak. N. K., Szolnok lentkező tizenhatban benne van-e mindaz a település, ame­lyeknek ezzel a gonddal nemso­kára szembe kell nézniük - ha akarnak, ha nem? És vajon nem inkább azokat az önkormányzatokat kellene támogatni, amelyek látják a jö­vőt is (s nem is csak ingyen, hi­szen határozat van arról, hogy kifizetik a hulladékgyűjtő árát). Nehéz lesz úgy az unióba jutni, ha fordítva ülünk fel a lóra! Fodor István Ferenc Jászjákóhalma Teramó utcáin és terein mérkőztünk A jászberényi kézilabda­csapat Megyei Diáksport Tanács-Bercsényi néven meghívást kapott az olasz- országi Teramóba. Csapa­tunk a maga erejéből nem juthatott volna ki az olasz városba, de voltak segítő szervezetek, cégek és ma­gánszemélyek, amelyek minden áldozatot meghoz­tak értünk. Európa egyik legna­gyobb utánpótlástomáján a magyar színeket képvi­seltük, és csoportunkban a harmadik helyen végez­tünk. Az egyhetes ott-tartóz- kodás alatt fantasztikusan éreztük magunkat, különleges élményekkel gazdagodtunk. A mér­kőzéseket az olasz kisváros utcáin, terein ját­szottuk, de volt egy játéktér a helyi parkolóház tetején is. Az utazásaink során ellátogattunk a csodála­tos San Marinóba is és a tontoretói Aqua- parkba, amelynek különleges vízi világa telje­sen elkápráztatott bennünket. Az MDST-Bercsényi tagjai Nélkülünk is megtörtént volna a legújabb kori honfoglalás? Néhány éve egykori munkahelyem első számú vezetője pár százezer forinttal beindította egy kft. szervezését, mondván, „megkezdődött a legújabb kori honfoglalás; ebből nem szabad kimaradni, mert akik ma nem lépnek, azok maguk is, leszárma­zottaik is végérvényesen és örökre kimaradnak a nagy vagyon- osztozkodásból”. A munkahelyüket féltő középvezetők és nem kevés (becsapött) dolgozó utolsó megtakarított forintjait invesz­tálta a privatizálásra szánt gyárba. A négymillióra „duzzadt” indulótőke alapján a további történések már egy kidolgozott menetrend, sőt mondjuk úgy, néhány „kiválasztott” áltál ismert forgatókönyv szerint hajlottak. A módszer igazán egyszerű volt: az igazgató - a dolgozók háta mögé bújva - százmilliós nagyságrendben vett fel újteleket munkahelyteremtés, műszaki fejlesztés, egzisztenciahitel cí­mén. Az eredmény: fizetésképtelenség, csőd, felszámolás, tö­meges elbocsátás, hiszen a pénzek nem a gazdálkodás szintjé­nek emelésére kellettek, hanem a „honfoglalásra”. Egyszerű könyveléstechnikai manőverrel - árképzéssel, az eredmény és ráfordítás átcsoportosításával - az új anyagi erő­forrásokat, a bankhiteleket átszivattyúzták a kft. tevékenysé­gére épülő „magán kft.” (magán)számláira. Az igazgató a befektetett pénzét még a csőd előtt kivette mindkét vállalkozásból. A többi kisbefektető pénze mind oda­veszett, több száz dolgozó pedig rövid idő alatt utcára került. Sokan próbálkoztak a csődbe ment gyárban, a szakszerve­zetnél, a hitelező bankoknál a felszámolóbiztossal együtt vá­laszt keresni az etikailag nyilvánvalóan kifogásolható történé­sekre, de a vizsgáltok eredménye az lett, hogy mindez jogszerű volt, hiszen törvények voltak az ilyesfajta átalakulásokra. Az esetet azért érzem ismét felvetésre érdemesnek, mert az újabbnál újabb botrányos események végső konklúziója mindig ugyanaz: .jogszerű, csak nem etikus”. Az áron alul megvásárolt ingatlanok, a kedvezményes hite­lek, a jogtalanul megszerzett támogatások, a csődbe vitt vállal­kozások egész sora mind megannyi adózatlan jövedelemforrás. Nem kellene végre őszintén bevallani, hogy nincs és nem is lesz törvény arra, hogy akik kimaradtak a legújabb kori honfog­lalásból, hol és hogyan találjanak helyet e hazában? Egyáltalán: érdemes keresni? L. I.-né, Szolnok Egy nyilatkozat margójára A játékosok önállóan döntöttek Augusztus 17-én a megyei II. osztályú labdarúgócsapatok hét végi játékáról készült összeállí­tásban a Kun FC-Öcsöd mér­kőzésről küldött tudósításban Szabó András edző azt nyilat­kozta a lapnak: „A mérkőzés előtt tudtuk meg, hogy két kez­dőjátékosunkat Papp János "álmenedzser" Vácra vitt pró­bajátékra. Öröm az ürömben, hogy az őket helyettesítő 14 éves Fekete és 15 éves Csörögi jó teljesítményt nyújtottak.” Csupán azért reagálok e nyi­latkozatra, mert név szerint megszólíttattam. Az, hogy a két fiatal a Vác- FC Zöllner csapatában szeretne futballozni, a játékosok saját döntése, hogy le is igazolták őket, az a váci labdarúgóedzők döntése volt. A tisztánlátás érdekében em­lítem, hogy a meglévő kapcso­lataim révén örülök, hogy se­gíthettem. A nyilatkozó helyé­ben én büszke lennék, hogy két játékosomat is elvitték a profi ligába (lásd: Kisújszállás). Ezeknek a fiataloknak van há­rom-négy évük arra, hogy iga­zán jó labdarúgók legyenek. A lehetőség adott, a többi csak rajtuk múlik. Álláspontom szerint a Kun FC-t a megyei másodosztály­ban szerepeltetni tévedés. 15- 16 éves gyerekeket felnőttekkel összeengedni szakmailag is hi­bás döntés. Szabó András edző sokat tett és még nagyon sokat tehet a megye labdarúgásáért, különö­sen Kunhegyesért, ezért nem értem, miért ragaszkodik bizo­nyos dolgokhoz ennyire. Higgadtan, átgondolva, a többi kunhegyesi szakemberrel összefogva, a városban lehet egy ragyogó, első osztályú fut­ballcsapat. Az utánpótlás adott, és az utánpótlás-nevelésből bejött összegekből akár még egy szál­lodát is lehetne építeni. Papp János futballedző Vác Kérelmeink, beadványaink hatósági inté­zéséért ille­tékbélyeggel fizetünk. így volt ez régen és ma is, amit rendeletek szabályoz­nak. A régi illetékbélyegek vá­rosunkat is megörökítették. Az első bélyeg 1920. szep­tember 18-án került forga­lomba, amit az inflációhoz fe­lülnyomással „igazítottak”. 1930-ban szükségessé vált az új pengős bélyegek bevezetése. Ezek között szép számmal akadtak Szolnok nevezetessé­geit ábrázolók is, amelyek Pó­lya Tibor szolnoki festőművész és grafikus tervei alapján az Athéneum Nyomdában készül­tek. A tízfilléresen a Tisza-híd látható - amelyet 1911. június 24-én adtak át a forgalomnak; az egypengős az első világhá­borúban elesett katonák em­lékművét, Szentgyör- gyi István szobrászmű­vész alkotását ábrá­zolja (1920-ban állítot­tak fel); a kétpengős a Tisza-parton épült Ti­sza Szállóról és Gyógyfürdőről készült (1926-ban épült meg a 960 méter mélyről fel­törő gyógyvízre); a négypen­gős az egykoron neobarokk stí­lusban épült színházat mutatja be (Spigel Ferenc tervei alap­ján és Engelt Károly építész munkája nyomán); a nyolc­pengős az 1878-ban épített megyeházát ábrázolja. E ma­gas értékből megrendelt két­ezer példányból igen kevés fo­gyott el, hiszen ekkora illeték lerovására csak ritkán volt szükség. A bélyeg megsemmi­sítésekor derült ki, hogy össze­sen csak 264 darabot használ­tak fel belőle. A hivatalos adatok szerint az Athéneum Nyomdából a tízfilléres illetékbélyegekből öt­ezret, az egy-két-négy pengősből tíz-tízezret, a nyolcpengősből két­ezret rendeltek, majd 1930. december 30-án pótrendeléssel módosí­tották az illetékesek az igényt, s az egypengősből további nyolcezret, a kétpengősből öt­ezret kértek még. A sorozatból álló ívek ellen- ' őrzés nélkül kerültek ki a nyomdából, ezért igen sok a nyomási, fogazási hiba, a színbeli eltérés az egyes darabok kö­zött. Ezek keletkezésé­hez hozzájárulhatott a kétszeri rendelés is, hi­szen ugyanazt a színt nehéz volt elérni, s mé­retben sem tudták (vagy nem akarták) az eredetit követni. Az első kibocsátás alkal­mával a bélyegek 30x46 milliméteresek voltak, míg az után­nyomással forgalomba kerülté 43x46 millimé­teresek. A bélyegképek azonban azonosak, így feltehetően a fogazási eljárást módosították. A kettéfogazott - többségükben egy- és négy­pengős - bélyegeket fele érté­kűként használták fel. 1935-ben a szolnoki város­házán szigorú vizsgálatot tar­tottak, és megállapítot­ták, hogy a bélyegek kiadására nincs bel­ügyminiszteri enge­dély. Ezért 1936. ja­nuár 1-jén a városké­peket ábrázoló bélye­gek használatát a ta­nács megszüntette. A meglévő készletet le­pecsételt csomagban helyezték el, majd a ta­nács határozatot hozott megsemmisítésükről. Az utasítást azonban csak részben hajtották végre (összesen 918 darab esett áldozatul), a többi szerencsés gyűjtők birtokába jutott. Ami­kor 1945. május 4-én újra be­vezették a városi illetéket, a „Munka-bélyegek” elkészül­téig e régi készletből megma­radt tízfilléreseket használták, amelyeket lila vagy fekete bé­lyegzővel „1000”-rel nyomtak felül. Ismeretesek az „Sz. V.” (Szolnok város) lyukasztással ellátott bélyegek is. Ezek ren­deltetéséről a szakirodalom vé­leménye nem egységes. A Kaptay-Kiss Katalógus a 115. oldalon azt úja: „A betűkkel perforált bé­lyegek min­tadarabok”. A Surányi- Visnyovszki Kézikönyv valószínűleg az intézmény kezdőbetűit tartalmazza. A Zeley-féle kézi jegyzetekben a bélyegek eltulajdonítását vagy más célra való felhaszná­lását akadályozták meg a betű­jeles lyukasztások. A közel­múltban lehetőség nyílt a Ze­ley-féle gyűjteményből sok részletről meggyőződni. Töb­bek között arról, hogy Zeley Ferenc a városházán mint tisztviselő dolgozott, így mód­jában állt a bélyegek közvetlen gyűjtése is. Az időközben is­mertté vált városi bélyegek elemzése további széles körű kutatás lehetőségét biztosítja a bélyeggyűjtőknek, amely egy­ben városunk egy időszakának történetét is tükrözi. Nagy József, Szolnok Szolnoki képek régi illetékbélyegeken

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents