Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-16 / 190. szám

Autósport, Forma-1, Marlboro Magyar Nagy díj Két pontra csökkent Irvine előnye Bár a Ferrari-boxban rendben folyt a munka, Irvine-nek meg kellett elégednie a harmadik hellyel Nem hivatalos becslések sze­rint mintegy 100 ezren látogat­tak ki vasárnap a mogyoródi pályára, hogy a helyszínen kö­vessék figyelemmel a 14. Ma­gyar Nagydíj eseményeit. A rajt, de mondhatni az egész verseny kevés izgalmat tartogatott, hiszen az egyes rajtkockából induló Häkkinen kívülről, a kettesből raj­toló Irvine belső íven „lőtt ki”, s mindketten őrizték pozíciójukat az első kanyar után is. A harmadik körtől a finn világbajnok fokozato­san növelte előnyét az összetett pontverseny éllovasa, Irvine előtt, akit a hajrában még Coulthard is megelőzött. Az első hat között ért célba a Jordan Mugen-Honda két pilótája, Frentzen és Hill is, így az összetett csapatversenyben maga­biztosan őrzik harmadik helyüket az ezúttal gyengélkedő Willi- ams-Supertec előtt. A 14. Magyar Nagydíj vég­eredménye: 1. Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes), 2. Coult­hard (brit, McLaren-Merce­des), 3. Irvine (ír, Ferrari),’ 4. Frentzen (német, Jordan-Mu- gen-Honda), 5. Barrichello (brazil, Stewart-Ford), 6. Hill (brit, Jordan-Mugen-Honda). A pontverseny állása - pi­lóták: 1. Irvine (Ferrari) 56 pont, 2. Häkkinen (McLa­ren-Mercedes) 54, 3-4. Coult­hard (McLaren-Mercedes), Frentzen (Jordan-Mu­gen-Honda) 36-36, 5. M. Schumacher (Ferrari) 32, 6. R. Schumacher (Williams-Super- tec) 22. Konstruktőrök: 1. Ferrari 94 pont, 2. McLa­ren-Mercedes 90, 3. Jor­dan-Mugen-Honda 42, 4. Wil- liams-Supertec 22, 5. Benet- ton-Playlife 16, 6. Ste­wart-Ford 14. Mika Häkkinen: - Büszke vagyok a győzelmemre, az;t hi­szem, ma este Finnországnak és a McLarennek is van oka ünne­pelni. A futamon minden töké­letesen alakult, semmi hiba nem csúszott be. Ez ugyan nagyjából a többi csapatra is igaz volt, de mi voltunk a leg­gyorsabbak. Egy időben 30 má­sodperc is volt már az előnyöm, ami elég komolynak számít, és tényleg nagyon jó érzéssel töl­tött el. A végén - a csapatveze­téssel egyetértésben - már azt is megtehettem, hogy valame­lyest lassítok. A következő fu­tam a belgiumi Spaban lesz, amely teljesen más jellegű helyszín a Hungaroringhez ké­pest, ezért előtte még sokat kell tesztelnünk. David Coulthard: - A raj­tom nem sikerült valami jól. Később ott voltam szorosan Ir­vine nyomában és vártam, hogy hibázzon. Azután a boxban re­méltem, hogy megelőzhetem, de hajszállal ott is előttem tu­dott maradni. így tovább kellett üldöznöm, végül azt használ­tam ki, amikor az egyik ka­nyarban kicsúszott. Eddie Irvine: - Fisichella nagyon jól rajtolt a puhább gu­mijaival, és egy pillanatra kissé meg is lepett. Később Coult­hard haladt sokáig mögöttem, és ez folytatódott azt követően is, hogy éppen egyszerre áll­tunk ki a boxba. Azután ki­csúsztam, de a Ferrari ettől függetlenül is lassult, úgyhogy maradtam a harmadik helyen. Kicsit csalódott vagyok, de két ponttal még mindig én vezetek az összesítésben. (GJ) Häkkinen győzelmével két pontra felzárkózott az éllo­vas mögé Férfi kosárlabda, Gösser-kupa, Szolnok Fáradt Olaj a vasárnapi matinén A hét végén három meccset játszott tiszaligeti otthonában a Szolnoki Olaj KK, mérlege: egy győzelem és két vereség. Szégyenkeznivalójuk azon­ban még sincs, ugyanis ellen­feleik a jugoszláv baj­nokság élvonalából ér­keztek. Az időrendi sorrend sze­rint még pénteken 90 pontot dobtak 76 ellené­ben Walkéék a Borac Banja Lukának. Másnap az egykori BEK-győztes Partizán Belgrádddal szemben az első félidő­ben szenzációs játékkal, elsősorban Maljkovics irányító- és Ivkovics centermunkájának kö­szönhetően tízpontos ve­zetést szereztek. A foly­tatásra azonban felpör­gött a Partizán, játékosai szinte minden helyzetből betaláltak. A hajrá is egyértelműen az övéké volt, okosan játszva ki­csikarták a győzelmet. Vasárnap a Beopetrol Belgrád elleni meccsel zárta a mérkőzéssoroza­tot az Olaj KK. A mieink fáradt csapat benyomá­sát keltették, ellenfelük, amelyik szombaton pi­henőt kapott, frissen, öt­letesen játszva, végig vezetve tudott nyerni. Kár volt, hogy a végén a vendégek irányítója, Pe­rovics elvesztette a fejét és utána rúgott Szarvasnak. Nos, mindenki látta a nyilvánvaló súlyos szabálytalanságot, de Balogh játékvezető szemet hunyt felette. Filipovics elsősorban a lepattanók szerzésé­ben jeleskedett Jegyzőkönyv Szolnoki Olaj KK - Partizán 80-85 (50-40) 1500 n., v.: Dr. Valovics, Ké­kesi. Olaj KK: MALJKOVICS 19/12, Walke 4/3, Parker 17, Filipovics 3, IVKOVICS 18. Csere: Trepák 2, SZARVAS 11/6, Ba­logh, Boldizsár 6, Rusznák. Olaj KK - Beopetrol 68-75 (27-38) 600 n., v.: Kékesi, Ba­logh. Majkovics 7, Walke 18/6, Parker 10, Trepák 4, Ivkovics 10. Cs: Filipovics 4, Szarvas 9/3, Boldizsár 2, Balogh 4/3. Zorán Kmézics, az Olaj KK edzője: - Há­rom nagyon erős ellen­felünkkel szemben felmérhettük, hogy hol tartunk. Elmondhatom, akad még pótolniva­lónk bőven. Látszott az is, hogy Parker és Szar­vas később kapcsoló­dott be a közös felké­szülésbe, Takács és Cziczás pedig nagyon hiányzott. Kedden és szerdán egyaránt 18 órakor a horvát bajnok­ság 3. helyezettjét, a Zriwjevac csapatát fo­gadjuk a Tiszaliget- ben. (vécsé) Labdarúgás, NB I., 2. forduló Tíz perc alatt fordítottak a vasutasok TFC Cegléd - Szolnoki MÁV Neusiedler 1-2 (0-0) TFC Cegléd - Edző: loan Patrascu Kirí 6 Schultz 6 Serban 6 Gligorovics 5 Holló 6 Pertók 6 Balog 6 Szántó 6 Beserman 5 Miklós 5 Szabó 6 Fedor 7 Urban 5 Pelles 6 Horváth 6 Major 6 Lajkovics 5 Müller 7 Fehér 6 Antal 5 Ács 5 Bak 7 Szolnoki MÁV - Edző: Rózsavölgyi László Cegléd, 1000 néző, vezette: Ju­hos (8) (Ring, Radvánszky). Csere: Szabó helyett Kiss a 73., Horváth h. Bontovics a 77., Beserman h. Bagi a 80., Urbán h. Hegedűs a 83., Pelles h. Ber- náth a 90. percben. Sárga lap: Fehér (Szabó buktatásáért) a 33., Beserman (utána rúgott Ácsnak) a 39., Serban (reklamálásért) a 92. percben. 17. perc: Serban rövidre si­került fejeséből a labda Müller elé gurult, amely az előrelopa­kodó védő húszméteres lövése nyomán, a felső lécet érintve hagyta el a játékteret. 26. perc: Pelles ívelt szabad­rúgást jobbról a kapu elé, a fel­ugró Fedor közelről a jobb ka­pufa töve mellé fejelte a labdát. 40. perc: Szabó nagy lendü­lettel kicselezte Ácsot, majd Antalt, aztán a bal oldali ötös sarkáról az elé vetődő Bak ka­pusba vágta a labdát. 64. perc: Szántó balról, fut­tából kanyarította középre a labdát, az odaérkező Szabó át­lépte, így a mögötte futó Holló négy lépésről a jobb felső sa­rokba vághatta, 1-0. 69. perc: Fedor balról ara­szolt befelé az alapvonal köze­léből, az egymásra váró védők lábai között begurította a lab­dát, amit a túlsó saroknál he­lyezkedő Major két lépésről a hálóba továbbított, 1-1. 74. perc: Felívelést követően Urbán a tizenhatoson belül, a kapunak háttal, fejjel jobbra to­vábbította a labdát Fedomak, aki Gligorovicsot beforgatva, tíz méterről a bal sarokba bom­bázott, 1-2. Nem respektálta ellenfelét a MÁV, tíz perc alatt négy szöglettel nyomatékosította, hogy nem kér a ceglédi vere­ségből. A vendégcsapat első­sorban a bal oldalon okozott számos kellemetlenséget Pel­les és Fedor jóvoltából, és a gyakran előre lopakodó Mül­ler részéről, aki az egész mér­kőzés alatt levette a pályáról Besermant. A félidő derekán megpróbálta kezébe ragadni a kezdeményezést a TFC Ceg­léd, de miután a támadói - Szabó kivételével - képtele­nek voltak elszakadni őrzőik­től, általában kevés veszélyt jelentettek Bak kapujára, aki már szünet előtt két parádés védéssel járult hozzá csapata teljesítményéhez. Szünetben egyik edző sem szánta el magát döntő lépésre, így aztán továbbra is a küzdő jelleg dominált. A házigaz­dák, vezető góljuk után, ha­mar beletörődtek a megvál- toztathatatlanba, s még ha öt perc múlva némi szerencsével is született a szolnokiak egyenlítő gólja, újabb öt perc teltével, már szép akció végén fordított a vasutascsapat. Mindettől a korábban csak közepes színvonalúnak minő­síthető találkozó jócskán fel­értékelődött, amelynek a vég­játékában mindkét oldalon akadtak még gólszerzési lehe­tőségek. Juhos játékvezető' igazi „ tar­tozéka ” volt a meccsnek. (ni) Fedor egy emelettel feljebb, mint őrzője, Schultz (27), aki­nek Gligorovics (5) próbál segíteni Fotó: B.N. S. Papp Jenő triplázott Kőtelken Dzsóker is volt a pakliban Női kosárlabda Helytálltak a szolnokiak Kecskeméten Hírős Kupa néven felkészülési tornát rendeztek, melyen a házi­gazdák mellett a Szolnoki MÁV Coop SE, a Diósgyőr és a Szekszárd csapata vett részt. A körmérkőzések után egy győzelem a Szekszárd ellen (71-68), és két vereség a Kecskeméttel (64-80), il­letve a Diósgyőrrel szemben (59-73), ez volt tehát a Ti- sza-parti lányok mérlege. Ezzel a harmadikok lettek a csoportban, így ismét a Szekszárddal meccseitek a torna harmadik helyéért. Ezúttal is a kék-sárgák nyer­tek 70-69-re, főként jobb erőnlétüknek köszönhetően.- A torna jól szolgálta a felkészülést - hallottuk Mé­száros Zoltántól, a szolno­kiak másodedzőjétől. - Sza- vercsenko és Kormány nél­kül is helytállt csapatunk. Az új szerzemények közül jó benyomást keltett Farkas Anna és a 196 centiméter magas, román center Gutau, de Berkó Edit sem okozott csalódást. Felkészülésünk tovább folytatódik, a hétvé­gén Kolozsvárra utazunk egy nemzetközi tornára, me­lyen szintén jó csapatok el­len játszhatunk. (v.cs.) Az idei nyár sem múlhat el úgy, hogy Kőtelken ne ren­deznének lovasversenyt. A vasárnapi viadalon jobbára megyebeli lovak és lovasok ugrattak az akadályok felett. A kezdő lovak és lovasok ver­senyében a szolnoki S. Papp Jenő (Harcossal) nyert, a tisza­füredi Daragó Zoltán (Linda) és az ugyancsak szolnoki Ignácz Kristóf (Marcona) előtt. A 110 cm-es akadályra neve­zők között csak az egyszeri ösz- szevetés döntött, itt a sort ismét S. Papp Jenő vezette, de Holidy-val, második a kunhegyesi Beke Endre (Kadét), harmadik a szol­noki Fodor István Kitty nyergé­ben. A zárószámra maradt a foko­zott nehézségi verseny, az akadá­lyok közé ugyanis egy dzsóker­gátat is iktattak, amelynek teljesí­tése plusz pontokat eredménye­zett a sikeres lovasok számára. Ebben a „kártyajátékban” sem ta­lált legyőzőre S. Papp Jenő, aki Marconával immár triplázott. Fodor István szintén lovat váltott, ő Szultán nyergében szorult a do­bogó második fokára, harmadik­ként a hódmezővásárhelyi Varga Éva (Ragyogó) ért célba. A zagyvarékasi Lukács Edina a 110-es gátakat csak elsőre teljesítette hibátlanul, ám az összevetésben csak hatodik­ként fejezte be a versenyt

Next

/
Thumbnails
Contents