Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-13 / 188. szám

1999. augusztus 13., péntek Megyei Körkép 3. oldal A révészház felújítására 3,5 millió forintot nyert Tiszaroff önkormányzata. A korábbi lapostetőt zsindelytetőre cserélték ki, amely sokkal jobban illik a környezethez. A munkála­tok befejezését augusztus 20-ára tervezik, az ünnepélyes átadás pedig 21-én lesz. Erre az al­kalomra többek között idevárják a Száztagú Cigányzenekart is. fotó: bartalos A jászapáti polgárőrök tetten érő akciója Zoknit húzott a kezére a betörő Egyáltalán nem ritka, hogy Jászapátiban éjjeli járőrszolgálatot látnak el a városi polgárőrség tagjai. Tevékenységüket össze­egyeztetik a helyi rendőrőrs munkájával, ezért amikor a rend­őrt feladata elszólítja egy távolabbi településre, még akkor sem marad apáti „felügyelet” nélkül. És újra felkelt a nap... Ezen is túl vagyunk. Az évszázad utolsó napfogyatkozásán. Azt hittük, ezzel vége aprócska szorongásainknak is. Mert lám, újra felkelt a nap, és mégsem jött el a világvége, mint ahogy azt megjövendölték. Ügy látszik azonban, nem tudunk meglenni a mindennapi borzongásink nélkül. S mivel augusztus tizenegyedikén még­sem lett vége a világnak, kitűzünk hát újabb időpontot. Lehető­leg közelit, akkor talán nagyobb az izgalom. így a következő rettegett, „fekete” dátum 2000 májusa. Való igaz, van félnivalónk. Háború, betegség, éhínség és természeti katasztrófák. Sajnos az özönvízszerű esőzéseknek, a fékezhetetlen folyóknak tavaly óta már nemcsak (tévé)nézői vagyunk, hanem áldozatai is. Ilyen, felfoghatatlan szörnyűsé­gek esetén jól jön magyarázatként egy kis misztikum, világvége hangulat, kedvezőtlen bolygóállás és a többi... A magyarázat persze sokkal egyszerűbb. Mi, emberek fele­lőtlenül kizsákmányoljuk a természetet. Pedig nem bírunk vele, többmilliárdnyian sem. Ha eddig nem hittük volna, a napfo­gyatkozás alkalmával megtapasztalhattuk, milyen parányi, ki­szolgáltatott részecskéi vagyunk a világmindenségnek. Talán ha taktikát változtatnánk, próbálnánk együtt élni a természettel és nem belőle, de legfőképp nem cselekedni törvényei ellen... Mert talán nem csúszna a hegyoldal, ha engedély nélkül nem emel az ember házakat oldalára. Nem változtatna az esővíz ten­gerré egy-egy települést, ha az ember nem tömné be az árkokat, csatornákat, ha a mezőgazdasági területek vízelvezető rendsze­reinek lenne „gazdája”, nem omlanának össze oly könnyen az emberi kéz emelte építmények, ha lenne felelősük, s meglehet,a folyók is szelídebbek lennének, ha az ember nemcsak akkor költené rájuk, amikor nagy baj van. így az is rajtunk, embereken múlik leginkább, hogy mikor nem kel fel többé a nap... Járvás Zsuzsa Száz munkanélkülire tucatnyi álláshely jut Karikatórium Tiszafüreden A tiszafüredi Aurum panzió eredeti ötlettel csalogatja ven­dégeit: pár napja ugyanis ka­rikatúrák díszítik itt a falakat, bemutatva a műfaj hazai elit­jének alkotásait. Magyaror­szág első és egyetlen karikatú­ragalériája, a „Karikatórium” olyan értékes kollekciót hozott Tiszafüredre, amely rekesz­izmainkat úgy teszi próbára, hogy közben bizonyítja: ebben a műfajban a világ élvonalá­ban vagyunk! Ennek igazolására sorolhatnánk a kiállítókat Fenekovács Lász­lótól Kaján Tiboron, Sajdik Fe­rencen át Weisz Béláig. Kereszty András, a „Karika­tórium” szülőatyja - feleségé­vel tulajdonosai is a galériának - a megnyitón hangsúlyozta: kultuszt kívánnak teremteni a műfajnak. Bizonyítani szeret­nék, hogy a karikatúra nem csak politikai torzképek rajzo­lását jelenti, hanem időtálló, esztétikai szempontból is ma­gas mércével mérhető grafikák és rajzok gyűjtőfogalma. Erről augusztus 23-ig győ­ződhetnek meg azok, akik be­lenéznek a „Karikatórium” Au­rum panzióban felállított művé­szi görbe tükrébe. Érdemes!-percze­Eredményes félévet zárt a Brau Union A Brau Union Hungária Sör­gyárak Rt. 1999 első felében 1,085 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, ami 227,7 százalékkal magasabb a tavalyi esztendő azonos idő­szakának adatánál - közölte az rt. A gyorsjelentés szerint a tár­saság sörértékesítése az idei év első hat hónapjában 836 ezer hektoliter volt, ami 5 százalék­kal haladta meg az előző év ha­sonló időszakában mért meny- nyiséget. Az értékesítés nettó árbevé­tele idén az első félévben 15 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, s meghaladta a 8 milliárd forin­tot. Ez szinte teljes egészében a belföldi értékesítés növekedé­séből származott, mivel az ex­port a múlt év hasonló idősza­kához viszonyítva 99,9 száza­lékkal esett vissza. A 74,8 szá­zalékban az osztrák Brau Union AG tulajdonában lévő magyar- országi társaság a hazai sörpia­con 25,6 százalékosra növelte részesedését, szemben a múlt év első félévének 24,2 százalé­kával. A részvénytársaság má­jus eleji közgyűlése 2,2 milli- árdról 6,6 milliárd forintra emelte a cég alaptőkéjét. Az éppen szolgálatban lévő két civilnek feltűnt a minap, hogy a rendőrőrstől nem messzire lévő cukrászda bejáratánál nem úgy áll a rács, mint szokott. Kiderült, a rácsos ajtót valaki felnyitotta, majd azt a helyére visszahúzta. A polgárőrök korábban két embert láttak a cukrászda felé haladni. A kései járókelők egyébként azért voltak különö­sek, mert úgy tűnt, egyikük kesztyűt viselt a meleg augusz­(Folytatás az 1. oldalról) A napfogyatkozás nem szaporí­totta jelentősen a szülések szá­mát sem. Dr. Gyorgyevics Já­nos főorvos vezette a megyei kórház szülészeti-nőgyógyá­szati osztályán az Ugyeletet. Mint elmondta, a napfogyatko­zás napjának reggelétől szá­mítva tegnap reggelig 9 szülés volt az osztályon (átlagosan 6-7 szokott lenni 24 órában), egyet­len baba jött korábban, mint várták, ám rendkívüli szülészeti esemény nem történt. A megyei mentőszervezet vezető mentőtisztje, Boros László érdekes adatokról adott tájékoztatást lapunknak. Az elmúlt év augusztus 11-ét és a mostani szerdai napot össze­hasonlították a szolnoki men­tusi éjszakán. A tapasztaltakról értesítették a rendőrség jászbe­rényi ügyeletét, és kisvártatva már egy rendőrjárőr társaságá­ban igyekeztek az ügy végére járni. A polgárőrök nem tévedtek: a két betörő ott lapult a feltört cuk­rászdában, a tetten érés vitatha­tatlanul elárult mindent. A rajta­kapott, büntetett előéletű helyi emberek egyike valóban kesz­tyűt, azaz pontosabban zoknit tőállomás esetjellegű feladata­inak tükrében. Eszerint míg ’98-ban 12-szer, most 21 eset­ben kellett a mentőknek vo­nulniuk. Tavaly egyetlen közlekedési baleset sem történt, idén azon­ban kettő is, amelyekkel össze­függésben összesen nyolc sé­rült ellátásáról kellett gondos­kodni. Az előző évi augusztus 11 -éhez képest tegnapelőtt duplájára emelkedett a háztar­tási balesetek száma is, ugyan­csak több volt a közterületen bekövetkezett rosszullét. A teljes napfogyatkozás ideje alatt egy hirtelen halál­eset is történt. A helyszínre ér­kező mentők újraélesztési kí­sérlete sem vezetett ered­ményre. Az, hogy a sajnálatos viselt a kezén. A „védőeszközt” korábban húzta le a lábáról, ez is arra utal, hogy készültek a betö­résre. Jancsó Béla alezredes, a Jászapáti Rendőrőrs parancs­noka elismerően nyilatkozott lapunknak a helyi polgárőrök mindennapi tevékenységéről. Úgy véli, a civil szervezet munkája is jócskán közrejátszik abban, hogy a városban nem harapózik el a bűnözés. A polgárőrök szerepe általá­ban a bűn megelőzésében a legnagyobb, ám a mostam eset bebizonyította, a bűncselekmé­nyek felderítésében is jelesked­hetnek. -ügy­eset mennyire lehetett össze­függésben a kivételes csillagá­szati jelenséggel, még a szak­emberek számára is kérdés. Lapunk úgy tudja, hogy az ötvenesztendős férfi a Szolnok ispán körúton egy ház előtti fü­ves területről szemlélte a ritka égi tüneményt, amikor a napfo­gyatkozás csúcspontján - 13 óra körüli időpontban - elfogta a rosszullét. Mint az ismeretes, volt, aki­ket komolyan foglalkoztatott a napfogyatkozással összepárosí­tott, világvégéről szóló tévhit. Természetesen ez az esemény nem következett be, egy embert azonban, ha szívinfarktus kö­vetkeztében is, mégiscsak elért a vég ezen a különleges na­pon. P. É„ H. Gy. (Folytatás az 1. oldalról) A megyei átlag már kedvező, az egyes kistérségek azonban eltérő képet mutatnak. Legked­vezőbb a helyzet a jászberényi és a szolnoki körzetben - 8-9 százalék -, legrosszabb pedig Tiszafüred és Kunhegyes kör­nyékén, ahol a ráta továbbra is jóval meghaladja a 20 százalé­kot, bár fél év alatt 4-5 száza­lékkal csökkent. A munkanélküliek összetéte­lét tekintve az állástalanok több mint fele a legaktívabb, 25-45 éves korosztály tagja, a 25 év alattiak aránya pedig 21,5 szá­zalék. Az iskolai végzettséget tekintve komoly a baj, hiszen a munkanélküliek 42 százaléka 8 általánossal vagy még azzal sem rendelkezik, szakmunkás­bizonyítványa pedig 37,6 szá­zalékuknak van. Az igazgatónő kiemelte, A Farmer-expo nemzetközi me­zőgazdasági és élelmiszer-ipari szakkiállítást augusztus 18. és 21. között rendezik meg a helyi agrártudományi egyetem terüle­tén. Az idei expón 324 kiállító 15 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit és szolgáltatásait. A kiállításon az élelmiszeripar és a mezőgazdaságigép-gyártás, il­hogy a tartós munkanélküliek aránya sajnos továbbra is je­lentős, mert közel felük fél éven túl szerepel a nyilvántar­tásban, egynegyedük pedig egy évnél is régebben van állás nélkül. Szerencsére a megyei foglalkoztatás azért bővül, me­lyet jelez az is, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest több - a fél év során összesen 12 336 - állásajánlat érkezett a munkaügyi szervezethez. Ez mintegy 6,5 százalékos növe­kedést jelent, s így a száz munkanélkülire jutó álláshe­lyek száma a januári 7,1-ről a fél év végére 12,1-re emelke­dett. A munkaügyi központ az első hat hónap során 567,8 millió forint felhasználásával 10,6 ezer állásnélküli munkába állítását és átképzését segítette elő. E. Z. letve -forgalmazás területén dolgozó cégek lesznek jelen a legnagyobb számban. A Far- mer-expo keretében lesz az ag­rárgazdaság időszerű kérdései­vel foglalkozó fórum, a hazai tejtermelés gondjait ismertető tanácskozás és nemzetközi kecsketenyésztési tanácskozást és kiállítást is rendeznek. Volt, akinek valóban eljött a világvége Farmer-expo Debrecenben NEMERE ISTVÁN: A legnagyobb kockázat- Van jogi alapja a dolognak? - kér­dezte egy ázsiai vonásokat viselő asz- szony.- Természetesen. Az egyik moszk­vai kerületi bíróság Pavszkijt távollé­tében halálra ítélte. Néhány évvel ez­előtt bestiális módon saját kezűleg és tanúk előtt gyilkolt meg néhány olyan kereskedőt, akik vonakodtak „adót” fizetni neki... Pavszkij már beépült a bankokba és a hatalomba is. Az új orosz kormány néhány minisztere tőle kapja a fizetését; ami igazán aggasztó, hogy állítólag ezek között ott van a belügyminiszter is...- Tehát meg kell őt ölni - bóloga­tott egy fekete bőrű férfi. - De gondo­lom, nem könnyű őt megtalálni?- Az ügynökünk a következő na­pokban a közelébe férkőzik. Pavszkij nyilván elkonspirálja majd a találkozó helyét és idejét, de mi erre is felké­szültünk. Ha tudjuk, hol marad ket­tesben az emberünkkel, akkor bizto­san lecsaphatunk rá - felelte amaz rej­télyesen. Látszott, az igazi nagy titkot még itt, a legszűkebb vezetőségnek sem hajlandó kiadni. Bert alaposan megszemlélte a csi­nos légikísérőt: Gépe eközben tizenegyezer méter magasan száguldott. Alant olykor fel­hők bukkantak fel, majd fehér tenger­ként hullámzottak, elmaradtak. A táj kopár volt. A férfi nem is nézett le. A kisasszony nagyon tetszett neki, de ismét eszébe jutott: amíg küldetése tart, nem állhat szóba senkivel. Néha telefonon ékelődött azzal a második generációs magyar lánnyal, aki révén a Szervezettel tartotta a kapcsolatot. Mintha már valamilyen szimpátia is kibontakozott volna köztük, halvá­nyan... De Bert semmiben sem volt biztos. Csak abban, hogy a Szervezet éjjel-nappal figyeli őt. A saját bizton­sága érdekében, de... Hát igen, egyet­len lépést sem tehet ellenőrzés nélkül. Ez lebénította, ha arra gondolt, hogy kapcsolatba kerüljön egy nővel. Fura érzés, hogy netán közben látják is őt...? Hiszen ők mindent látnak. Ne­kik köszönheti az életét - igaz, az azt veszélyeztető kalandokat is. A légikísérő előrement a pilóta­fülke felé. „Mr. Reggis” most egy Boeing fedélzetén ült, százhatvan má­sik utas között. Inkognitóban utazott, kísérők nélkül. Egy titkos találkozóra igyekezett. Lansky követelte, egyedül jöjjön. Csak a Szervezet figyeli min­den lépését. A repülőgép már órák óta úton volt. Ammanból indult, és ke­letre tartott. Az úti cél egyelőre Delhi, de az még változhat. Bert sejtette, át kell majd szállnia, hogy esetleges kö­vetői nyomát veszítsék. Lansky és Pavszkij megkövetelik ezt az óvatos­sági rendszabályt, és Bert a nagy cél érdekében mindezt meg is ígérte. Zsebében megcsörrent a hordoz­ható minitelefon. Örült a szíve, hogy az ismeretlen lány hangját hallja:- Bert, figyelmeztetést kaptunk.- Örülök, hogy hallom a hangodat, arcnélküli őrangyalom. J0, - Kösz a bókot, de ez most ko­moly. Megsúgták nekünk, hogy a delhi repülőtérre hamarosan egy ter­roristacsapat érkezik. Le akarják lőni a gépet, mielőtt földet ér!- Ilyen sokat érek valakinek?- Igen, még nem sejtjük, kik állnak mögöttük. Semmiképpen sem az az il­lető, akihez igyekszel, ő beszélni sze­retne veled. Nem érnek oda az embe­reink Delhibe időre, ezért meg kell akadályoznod, hogy a gép ott szálljon le! Az összes utas odaveszik veled együtt, Bert...! Bert örült, hogy a lány aggódik érte.- Nyugalom, máris kitalálok vala­mit! - befejezte a beszélgetést, és kö­rülnézett. A Boeing zúgva úszott a magasban. Alattuk most megcsillant a Perzsa-öböl szürke vize. Mit tegyen? Nincs fegyvere, és különben sem akar légikalózt játszani. Bár alighanem rá lesz szorulva... Megállította az egyik közeledő lé­gikisasszonyt:- Itt a névjegyem. Megkérem, vi­gye be a pilótafülkébe... Szeretném felkeresni a pilótákat, ígérem, csak pár percig fogok zavarni.- Igen, uram - a lányok hozzászok­tak már, hogy a legfurább kívánságo­kat is teljesítsék. Teltek a percek, az­tán jött a kisasszony:- Parancsoljon, uram! A kapitány szívesen látja önt. Egy perccel később beléphetett a keskeny ajtón. Hárman ültek a fülké­ben, az egyik kissé hátul, oldalt. Ő volt a fedélzeti mérnök, navigátor és sok egyéb, egy személyben. A jobb oldalon ülő másodpilóta né­zett hátra először, Bert hát neki szó­lott:- Üdvözlöm Önöket. Reggis va­gyok. Talán hallottak már rólam, ne­kem is van egy-két gépem. Azok per­sze kisebbek ennél... Hány százalékon vagyunk? A szakkérdés meggyőzte a pilótá­kat, hogy vendégük valóban ért vala­micskét a gépekhez. Beit közben ke­zet szorított a kapitánnyal is. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents