Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-12 / 187. szám
4. oldal 1999. augusztus 12., csütörtök Ma már nem vitás, hogy Cserkeszőlő leglátványosabb, legtöbb vendéget vonzó rendezvénye a MI- NIPLAST KUPA, amely évek óta jóval több mintegy átlagos tömegsport rendezvény. Augusztus 14- én (szombaton) immár a kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő sportnap ismét számos látnivalót - ínyencséget kínál. Vegyük sorjába: szombaton kora reggel indul útjára a focilabda, amelyet az idén ismét 24 csapat játékosai kergetnek a helyi sporttelepen. A megnyitót követően üzemlátogatásra invitálják a házigazdák az érdeklődőket. (Magáról a cégről illik annyit tudni, hogy európai színvonalú technológiával, nemzetközi mércével is piacképes műanyag termékeket gyárt a MINIPLAST Kft.) A szabadtéri színpad műsorának összeállítói minden korosztályra gondoltak, hiszen az egész napos program mindenkinek csábító. A legkisebbek a MICI MACKÓ bábcsoport műsorán túl egész napos játékshow résztvevői lehetnek, lesz itt légvár, óriás mókuskerék, babaház, népi és társasjáték. A felnőttek délelőtt a szentesi BOLERÓ Táncklub, Maksa Zoltán humorista, délután a szolnoki szimfonikusok produkcióját élvezhetik. Az idén is lesznek sztárvendégek: Somló Tamással a kora esti órákban találkozhatnak rajongói, a nyugati zenéről pedig a ROCK AND ROLL német együttes gondoskodik. Zárásként a BONBON együttes lép fel, de nosztalgia disco és tűzijáték is lesz. Természetesen más látnivaló, kóstolnivaló is lesz Cserkeszőlőn. A bátrabbak helikopteren sétarepülhetnek, a földön maradtak falatozhatnak a több tucat bográcsban elkészített birkatestből, a fenséges marhapörköltből. Az ínyencek most is nassolhatnak, a parázson elkészített malacsültből, ökörsültből. A kirakodóvásár forgatagában elpilledtek pedig megmártózhatnak a híres-nevezetes cserkeszőlői strand gyógyvizében. (PR) Ismét lesz ökörsütés Cserkeszőlőn (archív fotó) A rózsakertészet Öcsöd jövője Komoly kitörési lehetőség előtt áll Öcsöd. A település nehézségein nagyot lendíthet egy többmilliárd forintos beruházás, melyet egy olasz, virágtermeléssel foglalkozó cég tervez a településen. A betérő első pillantása a buszmegálló virágos környékére vetődik- Azért az elképzelésnél, az álmoknál már előrébb tartunk - beszélt a páratlan lehetőségről Molnár Bálint polgármester. - Az olasz Polo Florico konzorcium egy rózsaültetvényt akar építeni Öcsödön. Az első lépéseket máris megtettük, megalakult a Ciccolella International Kft., melyben az önkormányzat és az olasz konzorcium a tulajdonos. Az önkormányzat földet ad a termesztéshez, amire telepítik az üvegházakat. Ha minden a tervek szerint halad, akkor jövő tavasszal elkezdődik az építkezés és négy esztendő alatt a huszonöt hektáros üvegházban akár százharminc-százötven ember kaphat munkát. Emellett a község fejlődését sikeres pályázatokból tudja finanszírozni az ön- kormányzat. Több fronton is sikerrel járt a település idén, hamarosan nekikezdenek egy nyolcszáz méteres gyűjtőút építésének. Érdekes beruházás lesz két tanyaközpont világítási rendszerének felújítása, melyet közösen végez az önkormányzat az áramszolgáltatóval. A két külterületi egykori téeszköz- pont környékén még ma is laknak, s a tanyák villamos ellátása komoly gondot okozott az elmúlt években. A felújítást a szolgáltató egyedül nem vállalta, ezért „szállt be” a község is a munkába, sőt, még nyertek is a költségekre 1,4 millió forintot. Talán a legnagyobb volumenű munka a közeljövőben a kertészet építése mellett néhány agyagvető gödör, valamint a szeméttelep rekultivációja lesz. Állami forrásokból a sikeres pályamunkának köszönhetően több tízmillió forintot költhetnek, a munkát közvetlenül a környezet- védelmi minisztérium irányítja. Egyszóval Öcsöd halad előre, a polgárok pedig bizakodnak, hiszen ilyen közel a gyarapodás kapujához talán még sohasem voltak, mint most. (PR) A főutcának sajátos képet kölcsönöz a templom Fotók: Csabai Cserkeszőlő - menekülés Aki pár hónapja járt utoljára Cserkeszőlőn, az rá sem ismerne a fürdőközség főutcájára. Villámgyors változások kezdődtek el. A mintegy 75-80 millió forintos beruházáshoz közel 33 millió forint támogatást nyert a település a fürdő, valamint a főutca és a buszöböl, buszpályaudvar építésére. Sokak szerint ideje volt már igazodni a rohanó világ igényeihez. A változásokról és megyénkhez viszonyítva hihetetlen tempóról Szokolai Lajos polgármesterrel beszélgettünk. A korszerű medencék óriási népszerűségnek örvendenek a vendégek körében.- Cserkeszőlő számára a fejlődés egyet jelent a fürdővel - magyarázta Szokolai Lajos polgármester.- Erre pedig áldozni kell, magyarán ahhoz, hogy pénzt hozzon, pénzt kellett befektetnünk.- Honnan sikerült előteremteni a pályázatokhoz szükséges önerőn- Az önkormányzatnak korábban volt egy olyan elképzelése, hogy nem adja el a tulajdonában lévő ingatlanokat, csupán bérbeadja. Mi ezen az évek óta megszokottá váló szokáson változtattunk, s az értékéből álltában csak vesztő ingatlanok eladásával hozzájutottunk a kellő pénzhez. Sőt, az eladott Halsz Csárda helyén hamarosan egy szálloda épül luxus apartmanokkal, ami azt hiszem, igen komoly előrelépés a magas színvonalú vendéglátás megteremtése felé.- Miként kezelik az emberek ezt a szokatlan tempót?- Úgy veszem észre, nagyon jól. A többség belátja, hogy mindannyiunk érdeke a fejlesztés, mert csak így tudjuk utolérni, sőt, lehagyni a többi fürdőhelyet. Arra törekszünk, A főutca új díszvilágítást, valamint szép virágos parkolókat kapott FOTÓK: CS. I. hogy a községünkbe érkező kül- és belföldi turista ne tapasztaljon visszaesést a vendéglátás színvonalában, ne lásson lepusztult épületeket, csúnya, jellegtelen főutcát. Elfogultság nélkül mondhatom, ha elkészülünk a főutca és a piactér átépítésével, akkor azt bárhol a világban megirigyelhetik.- Bár Cserkeszőlő kis település, mégis, ha minden így halad, akkor a Tiszazug fő gazdasági motorja lehet.- Érdekes ez a kettősség. Többször beszéltünk erről a megyei önkormányzat vezetőivel is, s azt gondolom, ők is jól látják, ha Cserkeszőlő erős, akkor a környezete is az. Hiszen akit mi látunk vendégül, az átjár Kunszentmártonba vásárolni, ellátogat a tiszakür- ti arborétumba, megnézi a ti- szaugi Tisza-partot. Egyszóval a gazdasági csápok mesz- szire nyúlnak.- Cserkeszőlő a munkanélküliség tekintetében is erősen elüt a környezetétől.- Lehet hogy furcsán hangzik, de aki ma Cserkeszőlőn dolgozni akar, annak van munkája. A minap egy környezetvédelmi programhoz kerestünk tíz embert, ám itt csak hármat találtunk. Tudom, a regisztrált munkanélküliek száma nem mindig fedi a valós munkanélküliséget, de nálunk tényleg nincs ilyen szempontból gond. Természetesen egy-két kvalifikált diplomás akad a községben, akinek nem tudunk munkát adni, de ennek egyszerűen az az oka, hogy az ő képesítésének megfelelő munkahely nincs nálunk.- A ■ már látható újdonságokon kívül mi várható még?- Új buszpályaudvart építünk, aminek termálvízzel fűtjük a várótermét. A fürdő előtt szökőkút lesz, új kutat is fúrunk, hogy a termálvízkapacitásunk még nagyobb legyen. Sőt, még idén elkészítjük a fürdő rekonstrukciós tervét, hogy minél hamarabb folytathassuk az építkezést.- Sokfelé megirigyelnék azt a ragaszkodást, amivel a külföldi vendégek megtisztelik Cser- keszőlőt.- Évtizedek óta visszajáró vendégeink vannak, de ezzel azt hiszem nem csak mi büszkélkedhetünk. Ám olyan bizonyítékát adták a külföldiek a ragaszkodásuknak, ami nagyon megható. Létrehoztunk egy alapítványt Cserkeszőlőért Alapítvány néven, s ebbe nagyon sok külföldi adott bele kisebb-nagyobb ösz- szeget. Például a díszkandeláberek egy fillérünkbe sem kerültek, mert mindet a helybéliek és a turisták által összeadott pénzből vettük. Mi ezt a gesztust úgy igyekszünk meghálálni, hogy folyamatosan fejlesztjük Cserkeszőlőt, hiszen mint mondtam, nekünk ez adja a kenyerünket, ebből fogunk megélni évtizedek múltán is. (PR) Az új piactér bárhol a világon megállná a helyét Néplap-hirdető cMnaniM' mbmm £' Jász-Nagykun-Szolnok megyei ingyenes hetilap, az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős szerkesztő: SZAUTNER JÁNOS. Szerkesztő: TÓTH IMRE. Tervezőszerkesztők: NAGY CSABA, POZSA JÓZSEF. Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Pf. 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/421-766, e-mail: ujneplap@axels.hu . Telefonos hirdetésfelvétel: 56/424-924. Készíti a Cofinec Hungary Rt., Petőfi Nyomda. Terjesztés: 61.000 pld.-ban az Új Néplap mellékleteként és önállóan a kiadó saját terjesztőhálózatával. ISN 1419-2012