Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-07 / 156. szám
1999. július 7., szerda Sport 11. oldal Rögbi Az új-zélandi rögbiválogatott három játékosát előállították a Canberrái rendőrségen, miután az ausztrál főváros egyik éjszakai mulatóhelyén részt vettek egy verekedésben. A kihallgatás után mindhárom sportoló, Carlos Spencer, Walter Little és Craig Innés is elhagyhatta a rendőrséget, eljárás nem indult ellenük - közölte Tony Bedford. Az új-zélandiak menedzsere azt is elmondta, hogy az említett játékosokat nem zárják ki az Ausztráliában tartózkodó válogatott keretéből. Bedford az esetet magyarázva hozzátette: nem sokkal a verekedés előtt egy másik szórakozóhelyen megütötték Innest. Tenisz Minden bizonnyal soha többé nem fogok játszani Wimbledonban - ezt John McEnroe amerikai teniszező írta szakkommentárjában a Daily Telegraph című angol lapban. - Úgy éreztem, Steffi Gráffal nyerni tudunk a vegyes párosban. Amikor társam bejelentette, hogy visszalép, valóságos gyomorfájást okozott - írta McEnroe. A német Graf kisebb combizom- húzódás miatt nem vállalta a játékot a vegyes páros elődöntőjében, ugyanis nem akart kockáztatni az egyes döntője előtt. - A legnagyszerűbb dolog, hogy az Angliába elkísérő gyermekeim azt mondták, nagyon büszkék rám - így McEnroe, aki egyéniben pályafutása során háromszor győzött a nem hivatalos füves pályás világbajnokságon. Az idei angol nemzetközi bajnokság egyébként Graf számára az utolsó volt. A 30 éves játékos elmondta: ő biztosan nem kíván többet Wimbledonban játszani. Labdarúgás Hatvanéves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy István, egykori huszonkétszeres válogatott labdarúgó. Nagy István pályafutása során a Kistext, az MTK és a Bp. Spartacus csapatában játszott. Legnagyobb sikerét 1963/64-ben érte el, amikor az MTK-val KEK-döntőbe jutott, majd 1966-ban tagja volt az angliai világbajnokságon hatodik helyen végzett válogatottnak. Súlyemelő AB-Aegon-kupa Vatai Viktor Lignanóban készül Vatai Viktor gondolatai már az olaszországi serdülő Eu- rópa-bajnokságon járnak fotó: szívós A Bács-Kiskun Megyei Súlyemelő Szövetség Fülöpszállá- son rendezte meg az AB-Ae- gon-kupa korosztályos viadalt, melyre Kisújszállásról és Tószegről is érkeztek erős legények. A két klub tagjai nem hiába alkottak népes csoportot, tizenöt aranyérmük mellett még hét ezüstöt és négy bronzot is bezsebeltek. A sok győzelem mellett nem csak az jelenthet örömet a kisúji szakvezetők számára, hogy valamennyi korcsoportban az abszolút kategóriát is megnyerték gyerekeik, hanem az is, Vatai Viktor személyében olyan emelőjük is akad, akinek reális esélye van az augusztusi (Lignano, Olaszország) serdülő Európa-baj- nokságon való szereplésre. A fiatalember a jelek szerint méltó követője lehet az elmúlt esztendőkben sok nagy versenyt megnyert Tyukodi Andrásnak és Simái Lászlónak. Külön kell szólni a tószegi klubról, mely alig egy esztendeje alakult, ám egyre markánsabban jelzi munkálkodását a különböző korosztályos viadalokon. Megyei győztesek (a külön nem jelölt versenyzőik valaIsmét megrendezik Salgótarjánban a mindig nagy sikerű nemzetközi dzsúdótábort, amelyre ebben az esztendőben augusztus 2-a és 12-e között kerül sor. Az eseményre a nógrádi fővárosba várják Japánból Jagamata tartomány dzsudokáit, akik mintegy tucatnyian kormányzójukkal egyetemben jelezték részvételüket. Az öreg kontinensről: németek, szlovénok, olaszok, ukránok, a magyar női felnőtt válogatott, valamint a Szajol Sector JK fiataljai tesztelik majd a tarjáni tatamit tíz napon keresztül. Mint azt Kovács Gábor, támennyien Kisújszállásról érkeztek) - kölyök II. korcsoport, 36 kg: Rigó Róbert (Tószeg), 45 kg: Ungi Tamás, 62 kg: Turcsányi Zsolt (Tószeg), +69 kg: Tóth Károly. Kölyök I. kcs., 40 kg: Gyurkó Tamás (Tószeg), 45 kg: Szabó Dávid (Tószeg), 56 kg: Pásztor Mihály (Tószeg), 62 kg: Ungi Mihály (137,5 kg-mal ő nyerte az borvezető, a szajoliak méstere, elmondta, immáron hetedik esztendeje randevúzik Magyar- országon a sportág színe-java, most is mintegy 250 felnőtt-, junior- és ifjúsági korú csel- gáncsozóra számítanak. Óriási megtiszteltetésnek és egyben rendezvényük elismerésének tartja, hogy dzsúdó őshazájából, Japánból is érkeznek vendégek. - Tőlük lehet igazán tanulni - vallja a tréner. Kovács Gábor elmondta, még, hogy a napokban két tanítványa, az olimpiai kerettag Fekete Zsuzsa és a junior válogatottságért harcoló Kállai Zoltán egyaránt sikeres dan-vizs- gát tett aTővárosban. (vacs) abszolút kategóriát is), 69 kg: Mumyák Sándor. Serdülők, 62 kg: Varga Imre, 69 kg: Monoki Péter, 77 kg: Vatai Viktor (247,5 kg-mal ő nyerte az abszolút versenyt is), 85 kg: Dávid Sándor. Ifjúságiak, 69 kg: Törös János, 94 kg: Farkas Zsolt (ő nyerte a korcsoport abszolút versenyét). (Géléi) Vészhelyzet Füreden Egyelőre teljes a létbizonytalanság a tiszafüredi labdarúgócsapat körül - tudtuk meg Szeleczki Mihály ügyvezetőtől. A joggal elkeseredett sportvezető elmondta, hogy nem éltek a joggal, hogy kiesett csapatként nevezzenek az NB III. Mátra-csoport- jába. Miután hétfőn délben lejárt a határidő, és a jelentkezés nem került postára, következhet a megyei I. osztály, amelybe július 15-ig lehet besorolni. Nos, még az sem bizonyos, hiszen a Füred korábbi NB III-as és NB Il-es játékosai eltávoztak, tehát új csapatot kellene építeni. De kikből? (ni) Illusztris vendégek a tarjáni dzsúdótáborban Japánokkal edzenek a szajoliak Teniszezők vidékbajnoksága Közel egy héten keresztül Bala- tonbogláron viaskodtak az ország legjobb vidéki teniszezői. Az egyéni korosztályos viadalon a 16 éves fiúk mezőnyében Csútár Kornél (SZUSE) a harmadik helyen végzett, míg a 18 esztendősök párosában a szolnoki Szatmári Tibor (már hódmezővásárhelyi színekben) Tóth Gáborral (Csongrád) az oldalán egészen a fináléig jutott, ám ott vereséget szenvedett, így ezüstérmes lett. Nem maradtak azonban arany nélkül a Tisza-partiak, hiszen Sülyös Emese (Szolnoki HSE) mind egyéniben, mind párosban (a siófoki Borsányi Andreával) a dobogó legmagasabb fokára állhatott a 16 éves lányok vetélkedőjét követően. Lendülete másnap sem tört meg, Kaposvárott, a 100 ezer forint összdíjazású Renault-Törekvés felnőtt női I. osztályú versenyen is a legjobbnak bizonyult. (GJ) Nem esett messze az alma a fájától Emeletes ágy, aranyból Mi másról eshet a legtöbb szó az Ecseki családban úgy általában, mint méterekről, másodpercekről, az atlétika sokrétű világáról. Az anyuka, Juhász Erzsébet az elmúlt évtizedek válogatott vágtázója, a 4x100-as váltóval jelenleg is országos csúcsot tartó, manapság már az aktív sportpályafutását befejező népszerű futónő. A családfő, Ecseki Tibor tízpróbában és magasugrásban korosztályos országos bajnok, egykori ifjúsági válogatott, a Szolnoki MÁV-Ideál atlétaedzője. A két fiútestvér közül az idősebb, apja után Tibi már tizennégy éves, de szobája tele van aggatva különféle érmekkel, oklevelekkel. Manapság a serdülőkor gondjaival birkózik - szülei szerint azt is eredményesen. A sportiskolás Dani viszont még csak tízesztendős, ám medálgyűjteménye már neki is tetemes, abból is a legtöbbet a legfényesebből gyűjtögette. Ráadásul a nyári vakáció előtti utolsó napokban diákolimpiái bajnoki címet nyert háromtusában, majd nemrég a két évvel idősebbek között egy fedett pályás előversenyen 8,31 mp-es 60 m-t futott. Az utóbbi időben tehát Dani volt a família legaktívabb sportos tagja.- Az igazság az, hogy kosarazni is szeretek, de apuék elsősorban az atlétikával nógatnak - vallja be őszintén az arcán az anyuka vonásait hordozó mosolygós srác.- Nem hiszem, hogy nógatni kell téged, viszont az sem árt, ha már most megszerzed az alapokat a késéíbbi, NBA-s pályafutásodhoz.- Óh, én nagyon szeretem az atlétikát, ezt az emeletes ágyam is bizonyíthatja. Körbe van ugyanis szögelve a kerete érmekkel. Hetvenből legalább hatvan aranyból van. Csakhogy az osztályban én vagyok a legmagasabb, és a kosarazás is jól megy. A testnevelőtanárom, Márki Gábor is régóta a diákcsapatban szeretne látni.- De gondolom, Mórocz Katalin, az edzó'd is elégedett ve- led?- Keményen edz a fiam, mindent becsülettel elvégez, amit előírnak neki - válaszol a szerénységtől elakadt szavú fiú helyett az apukája. - És nincs eltiltva a kosárlabdától, hiszen streetballozik a téren a barátai között. Dani egyébként büszke lehet, hiszen a sport mellett 4-es, 5-ös tanulmányi átlagot produkált a Széchenyi Krt.-i Általános Iskola 4. osztályában. A vakáció első napjait pedig Debrecenben töltötte, ahol egy nemzetközi gyermekversenyen a 10 éves korúak 60 m-es futócsúcsát 8,24-re javította. Higgyék el, még hallunk Ecseki Dánielről! Mészáros Jelenleg Dani az Ecseki család favoritja fotó: m. .i Kerékpár, Gemenci Nagy díj Cukorgyári vegyes Szekszárdim Szekszárdon és környékén rendezik szerdától a 25., jubileumi FIAT-Gemenci Nagydíj országúti kerékpáros versenyt, amelyen részt vesznek a Szolnoki Cukorgyár brin- gásai is. A nyitónapon az egyéni pro- lógra kerül sor este hat órától, majd csütörtökön a délutáni ünnepélyes megnyitót követően a gemenci kiskör (Czikk-Lon Kupa) jelenti a 125 km-es 1. szakaszt. Pénteken a 2. szakasz (Alisca Bau Kupa) során vár a leghosszabb, 174 kilométeres táv a versenyzőkre, amikor érintik a szomszédos Baranya megye területét is. Szombaton, délelőtt a záró 3. szakaszra, a Szekszárd Kupa kritérium versenyre Tolna megye székhelyén kerül sor, ahol 30 kilométeres körpályát teljesítenek háromszor a résztvevők. Az egyik legnagyobb magyarországi viadalra 13 külföldi csapat mellett több magyar együttes is leadta nevezését. így várhatóan rajthoz áll a teljes hazai élmezőny, 100-110 kerekessel. A szolnokiak Haris Károly edző vezetésével, Vil- mányi Tamás, Kiss László, Ör- dögh Krisztián valamint két jugoszláv idegenlégiós bringás - az utóbbiak majd ott csatlakoznak hozzájuk - összeállításban utaznak Szekszárdra. (v. cs.) Nagy sikerrel tartotta meg első aerobiktréningjét Szolnokon, a Fitness City újjávarázsolt termében az ország egyik legelismertebb oktatója, Schobert Norbert. Hölgyek tucatjai várták, hogy a televízióból megismert fiatalembert élőben is megismerhessék, tanácsait kikérhessék. fotö: mészáros János Lábtoll-labda Kanizsán az ifjak Nagykanizsán rendezték az országos ifjúsági csapat- és egyéni bajnokságot. Megyénket jászapáti és újszászi sportolók képviselték. Utóbbiaknak a házigazdák törtek borsot az orruk alá azzal, hogy nem engedték nekik elhozni mind a négy aranyérmet. Fiú csapat: 1. Újszász I. (Hartyáni, Juhász, Pintácsi), 2. Üjszász II. (Alapi, Nagy, Sipos), 3. Nagykanizsa, ...6. Jászapáti. Egyéni: 1. Tóth, 2. Hartyáni, 3. Nagy, Juhász (mind Újszász). Leány csapat: 1. Újszász I. (Földi, Fülöp, Kapás), 2. Nagykanizsa, 3. Ujszász II. (Bakó, Káté, Mező). Egyéni: 1. Gozdán (Nagykanizsa) 2. Földi, 3. Fülöp, Kapás (Új- szász). Folytatás a hét végén Új szászon az Inter City-kupán, ahol finn, német, lengyel és honkongi ellenfelek is parkettra lépnek a városi csarnokban. Atlétika, nemzetközi verseny, Zágráb Szekeres a vébécsapatban Szekeres Judit (Szolnoki MÁV-Ideál) a 3. helyen végzett 400 m-es gátfutásban a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (LAAF) zágrábi permitversenyén. Bár Juditot nem engedték futni az OB-n, ennek ellenére nem veszítette el a kedvét, sőt egyre jobb formába lendül. Az elmúlt szombaton a Népstadionban reménykeltő versenyzéssel 55,32-öt ért el, ezzel alig maradt el a vébé kiküldetési szinttől, ami 55,14. A horvát fővárosban már ez sem volt gond, a szolnoki atléta hölgy - mint az Eurosport élő közvetítéséből is kiderült - végig az élbolyban futott, csupán hajszállal maradt le a második helyről. Maga mögött tudhatott a mezőnyben olyan kiválóságokat, mint az amerikai Hayes, az orosz Bah való va valamint a kazah Torsinát. Az időeredménye is ragyogó volt 55,10, ezzel teljesítette a sevillai világbajnokság kiküldetési szintjét. Érdekesebb eredmények. Nők: 400 m gát: 1. Parris (jamaicai) 54.55 mp, 2. Diouf (szenegáli) 55.08, 3. Szekeres Judit 55.10. 200 m: 1. Nku (nigériai) 22.53. 100 m gát: 1. Sisigina (kazah) 12.60 . Férfiak: 400 m: 1. Wade (szenegáli) 45.22, ...7. Dombi Zé- tény 47.13. 1500 m: 1. Kipko- rir (kenyai) 3:35.34 p,...5. Tölgyesi Balázs 3:39.00. 110 m gát: 1. Crear (amerikai) 12.98 - a világ idei legjobbja. 200 m: 1. Surin 20.29. diszkosz: 1. Washington (amerikai) 64.99 m. (vécsé)