Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-31 / 177. szám

Kevesebből kevesebb jut- Az urak a kormányban meg akarják nekünk, nyugdíjasoknak magyarázni, hogy sokkal jobb lett a sorsunk a nyugdíjemelés után. Pedig hogy is lehetne jobb, ha kivettek 54 milliárdot a zse­bünkből - sorolta panaszait a jászdózsai Kovács Aladár, mikor szóba elegyedtünk vele. Zsuzsi csacsi békésen tűri, míg gazdája beszélget A dózsai főutcán szamaras ko­csijával lassan bandukolt a nyugdíjas férfi, és nem kellett sok hozzá, hogy gondjairól kezdjen beszélni.- Nincs nagy földem, a család­nak zöldséget, gyümölcsöt ter­mesztek, piacra nem járunk.- Vannak állatai?- Néhány csirke, kacsa, no meg ez itt, a kocsi előtt, ez a sza­már. Zsuzsinak hívják, tizenkét éves, és jó néhány fuvar van már a háta mögött. Otthon van egy másfél éves csikója, de augusz­tusban megint elleni fog.- Disznót nem tart?- A héten adjuk le az anyako­cát. Nem kínlódunk vele tovább, igaz, veszteségünk nincs rajta, de pénzt se hoz. A semmiért meg minek etessük? Leadjuk 193 forintért, és egyben kapjuk meg a pénzt. FOTÓ: SJ- Hogy jön ki a nyugdíjából?- Hát csak lassacskán. Kivettek a nyugdíjasok zsebéből ötven- négymilliárdot, és még meg akarják magyarázni, hogy így a jobb nekünk. Ahhoz elég a nyolc osztály, hogy tudjuk, ha kevesebbet ad­nak, akkor kevesebb jut. Ahhoz viszont már egyetem kell, hogy kiszámolják, a kevesebből ho­gyan lesz több ...- Hol dolgozott azeló'tt?- Csepelen voltam ipari tanuló, aztán Gyöngyösön az Egyesült Izzóban dolgoztam, onnan az árokszállási hűtőgépgyárba ke­rültem, végül onnan érkeztem ha­za, a tsz-ben dolgoztam a nyugdí­jig. Igaz, pénz nem sok volt, de legalább lehetőségünk adódott a háztáji tartására, abból mindig jött valami a konyhára. bcs Nyaranta a nyugdíjasok is útrakelnek, hogy felkeressék azokat a helyeket, ahová kelle­mes emlékek fűzik őket, vagy olyan térségben barangolhassa­nak, ahová mindig vágytak. Számukra a legkézenfekvőbb­nek, legideálisabbnak az tűnik, ha az ő pénztárcájukat is figye­lembe vevő, ismerősi, baráti kö­rüket is vonzó utakat szervez­nek. Erre pedig az eddigi tapaszta­latok alapján a saját egyesülete­ik a legalkalmasabbak. Azok tudnak pályázatokon nyert vagy szponzorok által adomá­nyozott pénzből, esetleg isme­retségek révén olcsóbb utakat szervezni. Úgy tűnik, ötletben, lele­ményben, űtrakelési szándék­ban nincs hiány a nyugdíja­sok körében. A szolnoki pe- dagógus-nyugdíjasklub tag­jai a hét derekán szedelődz- ködtek fel, hogy megismer­jék Erdély déli részének ne­vezetességeit. A Kablay La­jos Veterán Repülő Egyesü­let hollókői kirándulással nyitotta túrázásai időszakát, majd Kalocsára, Mohácsra látogatott. A hajósi pincesor sem véletlenül esett útba. A közeljövőben pedig Erdő- bényére és Tárcáira utaznak. A másik szolnoki veterán- repülő-egyesület a más klubok­kal való kapcsolattartást tarja el­sőrendűnek. E cél jegyében fo­gadták a közelmúltban és Tisza- püspökiben vendégül látták kecskeméti és szegedi társaikat. A szegediek a náluk rendezett repülőnapon viszonozták a meghívást, és megrepültették a szolnokiakat, akik a lehetőségek közül főleg a sárkányrepülést választották. A szolnoki városi nyugdíjas­klub kollektívája - miskolci, tö­rökszentmiklósi nyugdíjasokkal kiegészülve - svájci körúton vett részt. Őszi programjukban prá­gai autóbusztúra szerepel. Vendégek Nagybányáról A megyei nyugdíjas-egyesület vendégeiként a közelmúltban Szolnokra érkezett a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjasklub tagjainak egy csoportja. Szolnoki családoknál szállásolták el őket. Többnyire ismerősök fogadták be a vendégeket, hiszen ez a kapcsolat már régi keletű. A szolnoki nyugdíjasok is többször voltak már Nagybányán, ahonnan feledhetetlen emlékeket őriz­nek. A nagybányaiak Szolnokról Martonvásárra utaztak, onnan pe­dig felkeresték a környék, illetve Esztergom nevezetességeit. / Magdika a (O)virághegyről Szép utcanevek vannak Tiszaföldvár homoki részén. Derűre hangolok, bajokat elfelejtetők - de még azoknál is melegebb hangú, szívhez közelibb az, amit az Óvirághegyi úti nyugdíjas­klub vezetőjétől, Szűcs Peteméről, Magdikáról lehet hallani. Az oldalt szerkesztette: Simon Béla Nekünk van hol lakni... A kenderesi Fodor Józsefné minden alkalmat megragad, hogy kis nyugdíját kiegészítse. Kertjében minden megterem, amire neki és fiának szüksége van. Fodor Józsefné leszázalékolása előtt a Kinder-üzemben dolgo­zott, s most, hogy elérte a korha­tárt, intézi a rendes nyugdíját. Mint elmondta, nem unatkozik, hiszen itt a befőzési szezon, ké­szíteni kell a lekvárt, dzsemet, de a szőlőtermés is jónak ígér­kezik. Napjai korán kezdődnek, öt órakor már ©szöszmög“ a kertben, ahol a krumpli kivéte­lével mindent megtermel magá­nak és vele lakó 36 éves fiának. És persze nem hiányoznak a portáról a jószágok sem, van itt hízó, kacsa, csirke, gyöngyi és anyakoca is. Ha végzett a ház körüli mun­kákkal, akkor pedig pulóvert köt vagy éppen térítőt hímez, s köz­ben hallgatja a rádióban a ‘60- as, '70-es évek slágereit. Most legnagyobb vágya azon­ban mégis az, hogy rendbe tegye a házát, amelynek nem tett jót a téli nagy hó és a tavaszi esőzés.- Mi még összetehetjük a két kezünket, hogy nekünk csak ennyi a kárunk - mondja, miköz­ben mutatja a szoba félnédvese- dett falát. - Egész nap nyitva az ablak, ez majd kiszárad. Nekünk van hol lakni, de mi lesz azokkal, akiknek összedőlt a háza? - sum­mázza gondolatait. de Fodor Józsefné „apróságaival” FOTO: B. L. Rudi „bevetései” Ha a szolnoki Mentetlenen azt kérdezed, hogy hol találod Föld­házi Rezsőt, sok embernek fo­galma sincs arról, hogy kit kere­sel, de ha Rudit említesz, min­denki tudja, kiről van szó. Rudi ugyanis fogalom azon a részen. Közhasznú tevékenysége az ed­dig soha nem tapasztalt méretű árvíz idején bontakozott ki. Azt mondja: „Nyolcvanöt beveté­sem volt”. Hordta-vitte ugyanis a családi és a hétvégi házakból „kiöntött” embereket. Csónakja torony­iránt közlekedett, a víztükör alatt meg alattomosan ott lapul­tak a dróthálók, a vasoszlopok. Alapos helyismeret kellett az út­vonal kiválasztásához. Főleg akkor volt erre szükség, amikor egy hirtelen támadt vihar miatt iszkolni kellett a távol lé­vő hídfőig. Ha ilyenkor léket kapott vol­na, senki, semmi nem lehetett volna segítségére. Tudta ezt Rudi, mégis növelte bevetései számát. A segítés örö­me többet jelentett számára, mint az a pohár bor, amivel ese­tenként díjazták. Törékeny termete ellenére lebilin­cselő erő, sugárzó, az embereket megnyerő kedvesség árad belőle. Bizonyára ennek tudható be, hogy a tizenöt éve fennálló klubnak kez­dettől fogva ő a vezetője. Méghoz­zá nem is akármilyen vezetője. Bi­zonyság erre az is, hogy azon ke­vesek közé tartozik, akik az or­szágban megkapták az „Életet az éveknek” kitüntetést. És ahogy az általában lenni szokott, nemcsak szorgalmát, aktivitását, szervező- készségét vették figyelembe a ki­tüntetés odaítélésénél, hanem azt is, hogy mindaz miként hasznosul az általa vezetett közösségben. Az óvirághegyi klub fő vonzereje az együvé tartozás érzése, ami önma­guk és mások szórakoztatásában is megnyilvánul. Kultúrcsoportjuk 1991-ben szerepelt először népe­sebb közönség előtt. Tánccsoport­juk háromszor nyert nívódíjat. Si­kerrel szerepelnek a Ki mit tud? vetélkedőn. Sikereket érnek el más közönségekkel kialakított kapcsolataik révén az emberek kö­zötti barátság elmélyítésében is. Ennek legnagyszerűbb példája a kárpátaljai Técső nyugdíjasaival való rendszeres cserelátogatásuk. Az említetteknél természetesen sokrétűbb az óvirághegyi klub éle­te. A felsoroltak csak kiemelkedő példaként szerepelnek, bizonysá­gul arra, hogy idősebb korban is lehet teljes életet élni - főleg akkor, ha olyan klubvezetők vannak, mint Magdika az (Ó)virághegyről. A „bőrös bácsi” Egy-egy ember életútja néha meg­lehetősen kanyargós. Jól példázza ezt Ungvári Gézának, a tiszavár- konyi alkotóház „fizetés nélküli gondnokának” pályafutása. Egyik nagyapja suszter volt, attól szer­zett ismeretei alapján lett az alko­tóházban a „bőrös bácsi”. Vasgyá­ri tanulóévei alatt elsajátította a né­pi kovácsolás fortélyait is. Mivel vonzotta a börtön zárt világa, húsz évig a büntetés-végrehajtási inté­zet alkalmazottja is volt. Börtön- beli tapasztalatait már ötödik éve népi ülnökként hasznosítja, és ön- kormányzati képviselőként is te­vékenykedik. A közélet ismerete alapján mondja: - Sajnos, az em­berek jórészét „elviszi” a pénz. Ungvári Géza csak a nyugdíjból él, nem valami fényesen. De nem kesereg miatta. Egykedvűen jegyzi meg: - A szegénység nem szégyen, csak iszonyatosan ronda állapot. Gon­dolatvilágát mégsem ez köti le, ha­nem az alkotóház. Azt szeretné, ha az január elsejétől december végé­ig nyitva lenne, s minél többen részt vennének annak foglalkozá­sain. Meg is indokolja, hogy miért: - Azt mondják, a technika világá­ban nincs szükség kézügyességre, pedig jobban megbecsüli azt és több örömet lel abban az ember, amit saját maga csinál. Véletlenül kezdődött a frigy. Szalóki István egyik barátjával látogatott el Tiszaföldvárra, ahol megismerkedett az iskolaigazga­tó lányával. Az ismeretségből házasság lett, melyből hat fiú­gyermek született. A kezdeti évek gondtalanul tel­tek, mivel apai ágon meglehető­sen komoly anyagi hátteret birto­kolt a család. Egyik elődjüknek amerikai bányában kemény munkával töltött éveinek gyü­mölcseként Kenderesen százöt­Szalóki néni Egy családból hat vezető ven hold föld volt a tulajdonában - méghozzá a Horthy-birtok mel­lett, ami személyes ismeretséget eredményezett a kormányzó csa­ládjával. Ennek révén jutott a közigazgatási végzettséggel ren­delkező Szalóki István útbiztosi álláshoz. Nagyot fordult később a világ kereke. A viszonylagos gazdagság az ötvenes években negatívan hatott. Embert próbáló időszak köszöntött a családra. Anyagi ágon sem voltak esélye­sek, hiszen a család erdélyi ága nemesi ivadék volt. így aztán Szalóki Istvánnak hol volt, hol nem akadt munkája. így felesége állt munkába, Pórtelken vállalt tanítónői állást. Egy fizetésből néha még buszjegyre sem futot­ta, jászberényi lakásukról gyalog ment a pórtelki iskoláig. Van egy rokonuk Grazban, aki a fiúk ausztriai taníttatásában szeretett volna részt venni - de a családfőnek az volt az álláspont­ja, hogy nagyobb tisztesség a családnak, ha a fiúk a szülőhazá­ban bizonyítják tehetségüket. A jó módot tehát követte egy kemény időszak. Ráadásul a hat fiú mellé édesanyjuk még oda­vette egyik unokatestvérüket, Gyökér Jóskát, mert azoknál még rosszabbak voltak a körülmé­nyek. „Ahol sokan elférünk, oda jöhetnek még” - vallotta. Jóaka­rata jegyében az ötvenes évek vé­gén odavett két apácát is, akik ha­lálukig velük laktak. Az idő múlásával a családfő újabb lehetőséget kapott. Téesz- ben lett könyvelő, majd útépítés­vezető. A hetvenes évektől kon­szolidált, normális körülmény övezte a családot. Ennek ered­ményeként mind a hat fiúnak si­került jó egzisztenciát kialakíta­ni. Mindegyikük vezető állásba került. Az általuk átélt időszakról azt mondja közülük a legfiata­labb, Miklós:- Minden korban voltak becsü­letes emberek és tisztességtele­nek is, akár a politikai dimenziót, akár a magánembereket tekint­jük. Mi ennek jegyében éltünk és ítéltük meg a különféle változá­sokat. A hat testvér mindegyikének életéről regényt lehetne írni. Jó­zsef az elsőszülött a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett. A Keviterv igazgatója, később mi­nisztériumi osztályvezető lett. Hatvanéves kora előtt halt meg. István summa cum laude ki­tüntetéssel végzett a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat vezérigazga­tója, később a tröszt elnök-vezér­igazgató-helyettese. Nyugdíjas­ként alakította a Geopetrol céget, s szaktanácsadóként is dolgozik. László pedagógusként végzett. Volt iskolaigazgató, városi ta­nácselnök-helyettes, később A hat fiútestvér áfész-elnök. Ferenc mérnök-ta­nári diplomát szerzett. Első veze­tője volt a jászboldogházi radiá- torgyámak. Jól prosperáló üzem­mé alakította a jászárokszállásit, majd a markazi termelőszövet­kezet ipari ágazatát szervezte meg. András közgazdász, a dok­tori címet is megszerezte. A ke­let-magyarországi tüzép vezér- igazgatói tiszte után most főisko­lai tanár Szolnokon. Miklós, a legfiatalabb ma is özvegy édes­anyjánál él. Hat szociális intéz­mény létrehozásában vett részt. 1990 óta ő az újszászi Kastély- otthon igazgatója. Szimpatikus az, ahogyan munkájáról vall:- Megbízatásom biztosan nem növeli éveim számát. Embert próbáló tevékenység ez akkor, ha nemcsak technikai és provizóri­kus vezetést lát el az ember, ha­nem bele is éli magát. A mai gaz­dasági lehetőségek mellett for­maújító, modellként szolgáló in­tézménynek kell ennek lenni. Szalóki néni kiegyensúlyozott lelkülettel most töltötte be a 88. évét. Tíz unoka, tizenkét déd­unoka köszöntötte. (S még nincs vége a sornak.) A népes família minden év au­gusztus 20-án találkozik. Szaló­ki néni azt mondja róluk: - Szá­momra az a legnagyobb öröm. ha látom, hogy boldogok. Simon Béla Országjárás - világjárás Pillanatkép a Jungfrau csúcsa alól

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents