Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-31 / 177. szám
1999. július 31., szombat 5. oldal Körkép Csorbán gondot jelent az út állapota, a nyilvános telefon hiánya, és hogy távol az orvos Mit jelent ma tanyaközpontban élni? Csorba egy állami gazdasági kerület, tanyaközpont a végtelen Alföldön, Kisújszállás és Örményes között, mintegy 15 kilométerre Kisújtól, ahová tartozik. Ahogy a vidékről sokat tudók mesélik, egykoron rabok laktak itt, majd állami gazdasági központ lett. Ma is megvan a tágas iroda, üres a hatalmas ebédlő, és az orvos már nem jár ki rendelni, mint egykoron. Egyetlen utcája földút, és ha hinni lehet az elhangzottaknak, 27 család, 80 személy lakik ma itt. Hétköznap háromszor jön- megy a busz, vasárnap kétszer. Vajon hogyan élnek errefelé, néhány hónapra a kétezredik esztendőtől? A település központja, amely előtt ilyenkor szünidőben mindig játszik, kerékpározik néhány iskolás, a bolt. Szombatné Kádár Katalin áll a pult mögött.-Még szombaton is kinyitunk, sőt olykor vasárnap is. Tej, tejféleségek, csabai, vegyi áruk, üdítők éppúgy vannak, mint kóla, csoki, sör, rágó. Csak a forgalom kicsi, hiszen nem lakik itt 30 család sem. Közülük az egyik Kovács Ist- vánéké, aki születése óta, 1958-tól él itt.- Én helyben dolgozom, a fele- családból valaki ségem háztartásbeli, két gyereket nevelünk.- Milyen errefelé az élet?- Csendes meg szegény. Mi például négyen élünk hatvanezerből. Víz, villany van, az út jobb is lehetne, mert hol saras, hol poros.- Tévé?- Egyetlen szórakozás: MTVl-est, a Tv2-est, RTL-t nézhetjük.- Gondok?- Azok örökek, akár a nyomorúság. Nekem is van két hízóm, 170 kiló körüli. szilárd burkolatú. Egy nyilvános telefon is jó lenne, hiszen bonyolult a telefonálás. Igaz, az irodából tárcsázhatunk, ha sürgős, de műszak után a takarítónőt kell keresni, aki kinyitja az ajtót, csak így lehet bárhová szólni. Bizony mire ide kiér az orvos Kisújról, vagy túléli a beteg, vagy any- nyi neki. így bemegyünk a A csorbái tanyaközpont boltjában jószerével naponta megfordul minden itt lakó FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS az az Adnám, ígérték, talán viszik, mert a pénz is nagyon kellene. Nánási Ferenc negyvenkét éves múlt. Szintén helyben dolgozik ennél a gazdaságnál, a felesége háztartásbeli. Szavait idézve négy és fél gyereket nevelnek, mert az ötödik most van útban. Mindennel együtt havi hetvenezer a bevételük.- Oda kell figyelni, hogy jusson is, maradjon is. Szerintem az út a legnagyobb gond, már az, hogy csak az irodáig reggeli busszal, és délutánba vagy estébe hajlik az idő, mire visszaérünk. Pedig néha csak pár receptet váltunk ki. A gyerekek Kisújszállásra járnak iskolába. Fél hat után esedékes az ébresztő, ha tanítás van. Lehet nyár, lehet tél, a busz fél hétkor indul. K. Gy.-né Erzsikét úgy ismerik, mint olyan embert, akinek ami a szívén, a száján is. Sorolja is a jó szövegű asz- szony:-Valahogy mostohagyerekek lettünk, pedig nekünk már ez az otthonunk, hiszen megvettük a házat. Mi is a párommal huszonhét éve lakunk Csorbán, a három gyerekünk már felnőtt, kettő Kisújon él, egy itt.- Mit hiányolnak?-Azt, hogy az elmúlt időszakban inkább visszafejlesztés történt, mint előrelépés. Sár van mindenfelé. Bizony akadt rá példa, hogy a halottat, beteget kézben kellett kivinni, nem bírt bejönni az autó. Nekünk van mobiltelefonunk, de jó lenne egy készülék, ha baj van, gyorsan szólhatnának Kisújra, ha már közigazgatásilag oda tartozunk. Azt is írja bele, itt a szép orvosi rendelő. Valamikor hetente kétszer is jött a doktor, most egyszer is jó lenne. Helyette mi utazunk a városba. Amikor beteg az ember, bizony mire visszajut, még betegebb lesz.- Ezek a legégetőbb gondok?- Meg fog lepődni, de nem.- Hanem?- Az a nagy pénztelenség, ami ma az ittenieket jellemzi. Hogy az árak a csillagos égig szöknek, a bérek, juttatások, nyugdíjak meg csendesen emelkednek. Ezt ne felejtse el megemlíteni, ha már cikk készül rólunk ... Beleírom, mert biztosan így igaz. Hozzátéve, ez a tapasztalat, a bosszantó drágaság, alacsony keresetek aligha csak csorbái gondok... D. Szabó Miklós Nézőpont „Folyékony” esztendő Mostanság, amikor természeti katasztrófák sorozata fenyegeti házainkat, értékeinket, élő és mesterséges környezetünket, sőt esetenként emberi életeket, gyakran megfogalmazódik a kérdés: hogyan lehet kivédeni a szél, a víz, a hó pusztítását, vagy legalábbis minimálisra csökkenteni romboló erejüket? Mi az az összeg, amit ésszerű a nagyobb károk elkerülésére fordítani, s mennyi kockázatot kell vállalnunk? Ugyancsak elhangzik, hogy a költségvetésben mennyi pénzt kell tartalékolni az esetlegesen bekövetkező természeti csapások kárainak elhárítására. Bizony nagyon nehéz e kérdésekre kielégítő válaszokat adni, mert az ökológiai egyensúly globális kibillenése okán igazán az sem körülhatárolható, hogy mire kell pontosan felkészülni. Pedig a katasztrófák valószínűségének szempontjából kedvező területet választottak honfoglaló őseink, hiszen nem háborog észrevehetően alattunk a föld, nem húzódik törésvonal otthonaink alatt, így nem kell számolnunk vulkánkitörésekkel, erős földrengésekkel, de a trópusi hurrikánokat, szökőárakat is csak a híradókból ismeijük. Azt is megtanulta mindenki már az általános iskolában, hogy hazánk éghajlata száraz kontinentális, azaz a nyár általában forró, a tél zord, az éves csapadék pedig kevés. A tapasztalatok azonban egyre inkább eltérnek a tanultaktól, hiszen egyszer sivatagot idéző aszály tombol, máskor meg rövid idő leforgása alatt lezúdul az éves átlagcsapadék, mindkét esetben ijesztő pusztítást hagyva maga mögött. A szolnokiakban, tószegiekben, várkonyiakban, vezsenyiek- ben - és sorolhatnám - még elevenen él a tíz métert közelítő vízállással tetőző Tisza látványa, de a jászságiak is régóta nem látott mennyiségű vízzel hadakoztak és hadakoznak jelenleg is. Karcag környékén pedig egyre gyakrabban hallani, hogy a mezőgazdaság szerkezetét hovatovább gyökeresen át kell alakítani, mert az állandósult belvízveszély miatt a termelés biztonsága és gazdaságossága már-már nagyon alacsony szintre süllyedt. Pontos összesítést még nem láttam, de annyi bizonyos, hogy a kormány az idén eddig már sok tízmilliárd forintot volt kénytelen költeni az ár- és belvíz elleni küzdelemre, a károk felszámolására, enyhítésére. A pénz jelentős része persze hiányozni fog valahonnan, fontos tervek megvalósítása kerülhet emiatt veszélybe, és sajnos a folyamatnak, úgy tűnik, még nincs vége. A megelőzés sokkal olcsóbb, mint a gyógyítás, s ez nemcsak az egészségügyben érvényes. Ám azt is látni kell, hogy a folyók védműveinek megerősítése, a külterületi és települési vízgazdálkodási rendszerek megfelelő szintű kiépítése, üzemeltetése és karbantartása összességében szintén horribilis összegeket emésztene fel évtizedeken keresztül. Arról nem is beszélve, hogy az igazán extrém esetek, így például az ezredvalószínűséggel bekövetkező katasztrófák elkerülésére még a leggazdagabb országokban sem képesek. Ha mindez így van, akkor bele kell törődnünk, hogy a természet legyőzhetetlen, országunk esetében pedig a víz az igazi úr. /cl c—' Még nem tudják, mikor lesz saját fedél a fejük fölött Hónapokig szorongatta őket a víz Július 13-án pánikszerűen kellett elhagyni az otthonukat. Azóta is az örményesi kastélyban lakik a Karakas család. Hogy meddig, azt ők maguk sem tudják.- Már február óta körülázott a házunk - emlékszik vissza Karakas Zsigmondné. - Tizenkét éve lakunk a községben, akkor vásároltam ezt a kis házat, amelyiknek az a baja, hogy mélyen fekszik. Egyébként tégla alapú vályogház, de az alap nincs szigetelve. Július 13-án éjjel ránk tört a víz, és zúdult be a lakásba. A párja Pesten dolgozik, de akkor már napok óta otthon volt, hogy. ha jön a víz, tudjon segíteni. Pedig azokban a napokban már nem az esőzéstől kellett volna rettegniük, hanem a februári belvíz okozta rongálódásokat helyrehozni a házon. Ugyanis megkapták a pénzt a helyreállításhoz, de a munkákat nem lehetett elkezdeni, mert újra fenyegette a házat a víz.-Még azon az éjszakán el kellett költözni - folytatja az asszony. - A polgármester úr segített meg a rokonok, ismerősök, hogy a bútorainkat, a könyveinket, a ruháinkat el tudjuk hozni onnan. A kastélyban kaptak helyet a két gyerekkel és a háztartás teljes felszerelésével. Azóta ott Virág nyílt a kertben, gyümölcsfák borít mindent. húzzák meg magukat, és várják a segítséget. A házat életveszélyesnek minősítették. Kézenfekvő tehát a megoldás: vásárolni kellene egy másikat. Biztosítás híján nem reménykedhetnek, csak az állami segítségben.- Éppen most kínáltak 1 millió 200 ezerért egy házat a faluban - magyarázza Karakasné. - De mit mondjak az eladónak, ha nincs meg rá a pénzünk? Ha tudni fogják, hogy menynyi kárenyhítést kapnak, menynyi hitelt tudnak felvenni, csak akkor alkudozhatnak egy másik otthonra. A házat, amelyet el kellett hagyniuk, most szinte fojtogatja a víz. Az udvaron vízben érlelték termésüket. Most víz FOTÓ: B. N. állnak a gyümölcsfák, és az egykori, virággal tarkított kert helyén is mocsárszagú víz pos- had. Olyan az udvar meg a kert, mint egy sivatag: nem terem itt semmi; ember, állat, növény meg nem maradhat. De itt homok helyett víz bont mindent.- Teljesen kikészített bennünket ez a helyzet - keseredik el az asszony. - Éjszakánként az ember feje folyton azon jár, hogy mi lesz majd, innen most hová?-Álomszép volt az a ház nyáron, amikor kinyíltak a kertben a virágok. Jól éltünk ott, nem vágytunk mi többre, mint ami volt - teszi hozzá csendesen Péter, a párja. Paulina Éva Segíts magadon, az Isten is megsegít Alkoholellenes klub az újszászi kastélyotthonban Úgynevezett „AE”, azaz alkoholellenes klubból megyénkben is több tucat létezik. Spontán szerveződő, civil kezdeményezésre létrejövő szervezetek ezek, ahová azért járnak a szenvedélybetegségükből gyógyulni vágyó emberek, hogy a közösség összetartó erejének segítségével próbáljanak kilábalni problémájukból. Ritkaságszámba megy azonban, ha egy ilyen csoport egy intézmény „védőszárnyai” alatt kezdi meg tevékenységét. Márpedig az újszászi kastélyotthonban éppen ez történt. Az intézmény immár hosszú évek óta - egyebek mellett - a szenvedélybetegek rehabilitációjával is foglalkozik. Az itt folyó munka összetett: a szakemberek többféle módon igyekeznek elősegíteni a lakók sorsának rendeződését, és megteremteni számukra a társadalomba való visszatérés lehetőségét - vázolta az otthon rendeltetését Szalóki Miklós igazgató. A rehabilitáció sikerességéhez persze elengedhetetlenül szükség van a lakók akaraterejére is. Aki maga is gyógyulni akar, azon könnyebb segíteni - vallják az orvosok. Ez a tétel itt talán hatványozottan érvényes, éppen ezért a gondozók egyik legfontosabb célja a betegek akaraterejének felélesztése, erősítése. Minden, e folyamatot segítő tevékenység közelebb visz a sikerhez, nem véletlen hát, hogy az intézmény támogatta a betegek egy csoportjának önálló, alkoholelle- nesklub-szervező szándékát. Néhányan a lakók közül már korábban is kapcsolatban álltak az újszászi Megújulás és a szolnoki Reneszánsz Alkoholellenes Csoporttal. Tőlük kapták az ötletet, hogy hozzanak létre - a kastélyotthonon belül - hasonló szervezetet, és segítsék egymást is a gyógyulásban. A terv valóra váltásához az intézmény is partner volt, így Bobákné Kóczián Zsuzsa addiktológiai konzultáns közreműködésével a napokban hivatalosan is megalakulhatott a Kastély AE Klub. A csoport csütörtökönként tart összejövetelt, ahol minden tag elmondhatja gondolatait, problémáit, és ezekre közösen keresnek választ, megoldást. Nyitottak és önállóak, az otthon alkalmazottai megfigyelőként vesznek részt rendezvényeiken. A jövőben társklubok bevonásával előadások, sportesemények szervezését is tervezik - tájékoztatott a társaság életéről a konzultáns. Kovács Gyula, az egyesület titkára még csupán két hónapja lakik az otthonban, ám tevékeny részesévé vált a kezdeményezésnek. Mottójukat - amely önmagáért beszél - is ő fogalmazta meg: „Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra”. Lukovics Sándor elnök már egy esztendeje bentlakó. Elmondta, az intézményben érvényes szesztilalom még nem garantálja a gondozottak józanságát. Aki hozzá akar jutni az italhoz, az megtalálja a módját, hogyan tegye, ő hét hónapja tette le a poharat, és tagtársaival azon munkálkodik, hogy a többieknek is segítsenek meghozni ezt a nehéz döntést. Pataki István öt esztendeje él itt. Kezdetben még rendszeresen ivott, saját bevallása szerint öt hónap alatt négy- százezer forintot költött alkoholra. A többiek szavai szerint is: „Pista úgy ivott, hogy azt tanítani lehetett volna”. Aztán egyik napról a másikra abbahagyta, és három éve feleségül vett egy gondozott hölgyet. Azóta páijával együtt benti munkájának és hobbijának, a zenehallgatásnak, kazetta- és magnógyűjtésnek él. Simonváros Pál az intézmény egyik legrégibb lakója, nyolc éve van itt. Ennyi ideje nem fogyasztott alkoholt sem. Véleménye szerint, amikor egy szenvedélybeteg absztinenssé válik, baráti körének jó részét is elveszíti. Ezért bír nagy jelentőséggel, hogy immár hasonló helyzetben lévő sorstársaiknak is van hová tartozniuk - mondta az újdonsült klub tagja. Bugány János
