Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-30 / 176. szám

4. oldal 1999. július 30., péntek Gazdasági Tükör Nem várható fordulat a gazdaságpolitikában Lassul a növekedés A G KI Gazdaságkutató Rt prognózisa szerint, amely az ABN-Ambro Bank együtt­működésével készült egyre kevésbé valószínű, hogy még az idén sor kerülhet a gazda­sági egyensúly javítását szol­gáló kiigazgató intézkedé­sekre. Ezek meghozatala fel­tehetően 2000-re várható. A gazdaságkutatók szerint a gazdaság ez évi fejlődése a ko­rábbi előrejelzéseknek megfele­lően alakul: a növekedés lassul, a lakosság jövedelmének reál­értéke a tavalyit megközelítő ütemben emelkedik, az állam- háztartás, valamint a külkeres­kedelmi és a fizetési mérleg hi­ánya nő, az infláció viszont egyszámjegyű marad. A külpi­aci körülmények is kedvezőtle­nek, javulás talán az év végére, de inkább jövőre várható. Az előzetes adatok szerint a bruttó hazai termék az első ne­gyedévben a várakozásnak megfelelően alakul: az egy év­vel korábbihoz képest 3,3 szá­zalékkal emelkedett. A fizetési mérleg májusi, illetve az állam- háztartás júniusi hiánya alacso­nyabb volt az előző hónapok át­lagánál, a szakemberek szerint azonban bizonyosra vehető, hogy mindkét deficit éves ösz- szege meghaladja majd a terve­zettet. A fizetési mérleg hiánya várhatóan hárommilliárd dollár körül alakul, míg az államház­tartás deficitje - egyszeri bevé­telnövelő intézkedések és pénzügytechnikai lépések ré­vén - valószínű a GDP 5 száza­léka körül lesz tartható, -ug­A GKt Gazdaságkutató Rt. - A8N-ÔMR0 Bank prognózisa a magyar nemzetgazdaság 1999. évi folyamatairól 1998 tény 1999. jan.-ápr. 1999 előrejelzés 1. A GDP éves volumenindexe (%) 105,1 103,3’ 103,6 2. Nemzetgazdasági beruházások indexe (összehasonlító áron, %) 111,4 106.4* 107 3. A kivitel változásának indexe (folyó áron, dollárban, %) 120,4 104.5 108 4. A behozatal változásának indexe (folyó áron, dollárban, %) 121.t 107.4 110 5. A külkereskedelmi mérleg hiánya (milliárd dollár) 27 1,3 3,5 6. A folyó fizetési mérleg hiánya (milliárd dollár) 2.3 0,8 3,0 7, Külföldi működötöké beáramlása (milliárd dollár) 1,4 07 1,5 8 Az államháztartás hiánya (milliárd forint) 506,4s 391,2* 580 9. Fogyasztói árindex 114,3 ilf 109.5 10. A regisztrált munkanélküliek száma az időszak végén (ezer fő) 404 394* 390 A tégya&tok KSH, GiM, MNB A sz&ttKkas ádaföfc « év azwses idősafciho* viswnyâljàk a tábi&afcan sawplő folyamaik«?, a) Jaaaár-'íTi&ciys hí fcçyes év végi íeriákMífi kiadások nélkül C) JanyáGjáíHus: IwSyi önkORninyzsíok néNciil A tagok is felismerték érdekeiket Vízgazdálkodási határszemle A Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulat 75 ezer hektáron - Karcag, Kisújszállás teljes, Kunmadaras, Kenderes, Túrkeve részbeni közigazgatási területén - végzi a mezőgazdasági víz­szolgáltatást, -kárelhárítást. Jelenlegi beruházásaikat tegnap a felügyelőbizottság tagjai is megtekintették. A határszemle után a társulat igazgatójától, Szilágyi Sán­dortól megtudtuk, hogy az utóbbi években egyfajta szemléletváltást tapasztaltak a négyezer-négyezerötszáz tag részéről, akiknek kilenc- venkettő-kilencvenhárom százaléka - ezzel országosan is az egyik legjobb fizetési morált érték el - felismerte, hogy az érdekeltségi hozzájá­rulás jó helyre kerül, hiszen azt pályázatok segítségével a társulat meg is többszöröz­heti, és akkor javul az öntözés minősége és a belvíz elleni védekezés. Évente hatvan-hatvanöt millió forintot fordítanak ön­tözésfejlesztésre, öntöző- és belvízcsatorna-felújításra. Je­lenleg öntözésfejlesztési be­ruházást Kenderes-Kisújszál- lás térségében, míg öntöző­csatorna-felújítást Tiszabőnél végeznek. Emellett idén lesz még egy hároméves öntözés- fejlesztési és egy belvízcsa­torna-felújítási munkájuk, amely Kenderes-Kisújszállás- Karcag térségében 42,6 kilo­métert érint. A karcagi II. számú, kettős működésű csatorna (ezen mind belvizet, mind öntöző­vizet vezetnek) felújításán már dolgoznak szakembereik. Következő öntözésfejlesztési beruházásuk Kunhegyest, a belvízfelújítási pedig a Kar- cag-Tilalmas részt érinti, ahol a tavaszi belvízkor rendkívül katasztrofális volt a helyzet, hetekig több ezer hektárnyi terület állt víz alatt. Ez a munkájuk szorosan kapcsoló­dik majd a karcagi I-es főbe­fogadó csatorna felújításához is, melyet idén kezdett meg a vízügyi igazgatóság. A határbejáráson az ellen­őrző bizottság tagjaként részt vett dr. Fazekas Sándor pol­gármester, országgyűlési képviselő is, aki elmondta, a társulat korrektül végzi a fel­újítási feladatokat. A város első embere szerint az ősz óta hullott csapadékmennyiség miatt elszomorító a határ képe, számos táblát felvert a gyom, a gaz, egy részük ma is alig megközelíthető. Nagyon komoly gondot jelent, hogy ilyen nagy mértékben meg­nőtt a műveletlen területek száma. Úgy véli, hogy az ot­tani gazdáknak is el kell gon­dolkozniuk a további haszno­sítás mibenlétén, hiszen sok helyen valóságos visszamo- csarasodás figyelhető meg, s miután még a jobb minőségű, könnyebben művelhető föl­deken is gondot jelent a gaz­dálkodás, ezért itt állami se­gítségre lesz szükség. A kö­zelmúltban csődbe ment egyik karcagi szövetkezet té­nye alapjaiban is megváltoz­tatja majd a gazdálkodás szerkezetét, így a közeljövő gazdálkodásában több a bi­zonytalan, mint a biztos pont - vélte dr. Fazekas Sándor, aki éppen ezért mint ország- gyűlési képviselő az elkövet­kező időszakot arra szeretné felhasználni, hogy megke­resse azokat a döntéshozókat, akiknek lehetőségük van tá­mogatások, preferenciák ki­dolgozására. D. E. A megyében még jó néhány helyen lábon állnak a gabonafélék, de azok, akik még a csapadékos időjárás előtt betakarították termésüket, sok helyen már a következő vetésre készítik elő a földjüket. Felvételünk Kengyel határában készült. fotó: bartalos Az új típusú szövetkezetek támogatására szánt összegeket elvitte a víz A fejlődés motoijai a vállalkozók (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester szerint ez jel­zés értékű, mutatja, hogy a tárca figyel a Jászságra, a kis­térségi fejlesztésekre, a vál­lalkozókra. Dr. Tárgyán József mező- gazdasági és vidékfejlesztési miniszter megnyitójában rá­mutatott, hogy a jászsági kis­térségnek mindig is sajátos közjogi és történelmi hagyo­mányai voltak, napjainkban pedig régióközpontként jele­nik meg Jászberény. Töre­kedni kell arra, hogy a feldol­gozóiparral, megfelelő ag­rármarketinggel együtt jól működő mezőgazdaságot le­hessen folytatni a Jászságban. Rámutatott, hogy az ország kiemelkedésének, felzárkózá­sának motorja lehet a gyorsan fejlődő kis- és középvállalko­zói réteg. A mezőgazdasági fejlesztés, a vidékfejlesztés, a területfejlesztés elképzelhe­tetlen egymás nélkül, mind­ezek együtt pedig a nemzet fejlődésének alapját képezhe­tik. A megnyitóünnepség zárá­saként a kiállítás egyik fő tá­mogatója, a JászTel Rész­vénytársaság tulajdonosa, a CG Sat Hungary Részvény- társaság vezérigazgatója, Po- lányi Sándor jelentette be, hogy az expó megnyitójára időzítve a JászTel Rt. új szol­gáltatást vezetett be. A Jász­Tel internet-szolgáltatóvá vált. * Az expó egyik nagy érdeklő­déssel várt rendezvénye volt a tegnap délután megtartott gazdasági fórum, melyen dr. Torgyán József is részt vett. A szaktárca minisztere kér­désre válaszolva egyebek mellett kifejtette, hogy a me­zőgazdasági termelőket több új támogatással kívánták segí­teni ebben az évben, de ezek közül néhány bevezetését a monszunszerű esőzések meg­kérdőjelezték. Torgyán József elmondta, hogy a gazdák gép- vásárlási támogatását, illetve a fiatal mezőgazdasági vállal­kozók támogatását megindít­ják, de ennek konkrét idő­pontját nem jelölte meg. Az új típusú mezőgazdasági szövet­kezetek támogatására szánt összegeket, úgy tűnik, elvitte a víz, mely az egész ország­ban több mint harmincmilli- árd forintos kárt okozott. A kormány határozata szerint minden minisztériumnak át kell csoportosítania költség- vetését, hogy a kárelhárítás költségeit fedezni tudják, eb­ből az FVM sem maradhat ki. A miniszter hozzátette, hogy a világ egyik legnagyobb, mezőgazdasági hitelek folyó­sításával foglalkozó bankjá­val egy hat-hét milliárdos hi­tel felvételéről tárgyalnak, melyből a gépvásárlások tá­mogatására is jutna. A területfejlesztés aktuális feladatait firtató kérdésre vá­laszolva a miniszter el­mondta, hogy jelenleg vidék- fejlesztésről csak elviekben lehet beszélni, mert anyagi fedezet nincs ezen a területen. A vidékfejlesztésre szánt 11,2 milliárd forint hatvan száza­lékát a megyei területfejlesz­tési tanácsoknak utalják, ti­zenkilenc százaléka pedig már előre lekötött feladatok finanszírozását szolgálja. A régióalakításról szólva rámutatott, hogy széthúzással nem juthat előbbre Magyaror­szág. Az idő szorítása miatt nem az egyes régiókból való kiszakadásra, hanem a prog­ramok, a pályázatok készíté­sére kell a hangsúlyt helyezni, hogy az ország ne essen el az 1600-1800 milliárd forintnak megfelelő uniós fejlesztési támogatási összegektől. Hoz­zátette, a tervezett észak-al­földi régió három megyéjének vezetői ez irányban tettek lé­péseket júniusban. Tárgyaló- asztalhoz ültek, és megálla­podtak a feladatok felosztásá­ról. Banka Csaba Mélyponton a műtrágya­felhasználás Az egyik megyei mezőgaz­dasági szakember úgy jel­lemezte a szántóföldi ha­tóanyag-utánpótlást - a trágyázást -, hogy: örül­jünk, ha egy nagy csapat madár elszáll felette ... A MOSZ által készített fel­mérés ennél egy kicsit kedvezőbb képet mutat, bár megállapítja, hogy a földeken rablógazdálko­dás folyik. A hazai mezőgazdasági termeléshez szükséges mű­trágyafelhasználás során a kilencvenes évektől már nem a termékválaszték a döntő feltétel, hanem az ár, illetve a gazdálkodók pénz­ügyi gondjai - állapítja meg a MOSZ egyik felmérése. Az általuk készített kimuta­tás szerint, míg 1989-ben Magyarország 1,3 milliárd tonna műtrágyát használt fel, addig ez a szám 1992-re kétszázezer(l) tonnára zu­hant vissza. A ’92-es mély­ségekből ugyan emelkedett 1997- ig a felhasznált mű­trágyamennyiség, azonban 1998- ra újra csökkent, becs­lések szerint háromszázhú­szezer tonnára. A MOSZ tovább vizsgá­lódott, s meghatározták a hektáronkénti hatóanyag­felhasználást is. Ez 1989- ben 282 kilogramm volt hektáronként, ami megfelelt a franciaországi 1996-97-es átlagnak, viszont alig több mint fele a hollandiai 569 kilogrammnak. Ám ha eh­hez a magyar 1996-os 76 ki­logrammot hasonlítjuk, ak­kor sokkal rosszabb a hely­zet. A magyarországi fel- használás még a teljes világ majd száz kilogrammos át­lagához képest is kevés. A műtrágyafelhasználás csökkenése elsősorban an­nak köszönhető, hogy jelen­tősen nyílt az agrárolló. Csak 1994-hez képest átlag kétszáz százalékkal drágult a műtrágya, miközben a mezőgazdasági termékek árai hektikusan mozogva inkább csökkentek, mint szinten tartott sávban ma­radtak. A talaj kizsigerelése tovább folyik, és a jelenlegi időjárási, piaci viszonyok sem kedveztek eddig a ter­melőknek. ein Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata egyfordulós nyílt pályázat keretében elidegenítésre meghirdeti a kizárólagos tulajdonát képező Szolnok, Jókai u. 10. sz. alatti 1960/9 hrsz-ú, 1571 m2 területű ingatlant és a rajta lévő 176 m2 nagyságú épületet, mely korábban óvodaként funkcionált. Az Általános Rendezési Terv elsősorban magasabb fokú intézmény elhe­lyezésére szolgáló területfelhasználást irányoz elő. Az eladási ár minimum 30.000.000 Ft, melyből a földterület 24.100.000 Ft, a felépítmények 4.720.000 Ft + ÁFA értéket képviselnek. Pályázatot 1999. szeptember 2-án 10 óráig lehet benyújtani, 2 példány­ban, zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztály titkárságán (Szolnok, Kossuth tér 9.103. sz. iroda). Érvényesen pályázni csak a minimálár 5 %-ának megfelelő (1.500.000 Ft) bánatpénz megfizetése mellett lehet, melyet a kiíró OTP Szolnok, Szapáry úti fiókjánál vezetett 11745004-15408930 sz. költségvetési elszámolási szám- lájárakell teljesíteni „bánatpénz” megjelöléssel. A bánatpénz a vesztes pályázó részére az eredményhirdetéstől számított 3 na­pon belül visszafizetésre kerül. A nyertes pályázó ese'tében a bánatpénz a vé­telárba beszámít. A pályázati borítékok felbontására 1999. szeptember 2. 10 órakor kerül sor a pályázatok leadásának helyén. Az értékelés ezen időpontban azonnal megtörténik. Azonos vételárajánlat esetén a kiíró liciteljárást alkalmaz. Az adásvételi szerződés megkötése az elbírálástól számított 15 napon belül esedékes. A teljes vételárat a szerződés aláírását követő 8 napon belül kell egyösszegben megfizetni. A tulajdonjog ingatlannyilvántartásba történő be­jegyzése és a birtokba adás csak a vételár megfizetését követően lehetséges. A fentieken túl bővebb felvilágosítás a pályázat leadásának helyén kérhető. Akiíró fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. PASSAT 1999. Automata klímaberendezés most alapáron. Az akció korlátozott számú gépkocsira érvényes. A képen látható modell extra felszereltséget tartalmaz. A Volkswagen: biztos minőség. A Passat: stílus és kényelem. Tér, luxusszínvonalú alapfelszereltség és komfort. Most nemcsak a távolságot, de az időjárást is legyőzi vele. Minden Volkswagen Passat automata klímaberendezéssel, alapáron. 4.871.000 Ft-ért 1.6 i esetén. Az Ön kedvezménye így 460.000 Ft. Juvenal Kft. Szolnok, Széchenyi krt. 26. Tel./fax: 56/427-800, 425-100 Jászberény, Dózsa Gy. út 4. Tel./fax: 57/412-622, 405-405

Next

/
Thumbnails
Contents