Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-29 / 175. szám
1999. július.29., csütörtök Sport 9. oldal Minigolf A magyar bajnokság hét végi, egyéni címeket eldöntő kettős fordulója előtt Lakitelken mérték le felkészültségüket a sportág legjobbjai. A Tős-kupát végül a kápolnásnyéki csapat nyerte meg a házigazdák előtt, míg a szolnokiak a harmadik helyen végeztek. A férfi egyéni verseny hajrájában már Pálinkás István tűnt győztesnek, azonban a végjátékban az egyik pálya lyukát alaposan „körbeütö- gette”. így, egyetlen ponttal a második helyre szorult. Fia, Csaba azonban nem adott esélyt ellenfeleinek a felzárkózásra, s fölényesen diadalmaskodott felettük. Eredmények: Férfiak: 1. Sörös M. (Kápolnásnyék) 79, 2. Pálinkás I. (Szolnok) 85, 3. Horváth L. (K.nyék) 81. Ifjúságiak: 1. Pálinkás Cs. (Szolnok) 85, 2. Horváth G. (K.nyék) 90, Szabó M. (L.telek) 92. Abszolút: 1. Muniu P. (Kassa) 72, 2. Sörös M. 79, 3. Pálinkás I. 80. A bajnokság utolsó előtti fordulóját a szolnoki Szana A. úti pályán bonyolítják, július 31-én reggel kilenc órától. Ezzel egy időben zajlik az a nemzetközi egyéni nyűt verseny, melyre bárki benevezhet, s melyen a temesvári minigolfozók már korábban jelezték indulási szándékukat. M. G. Dániába kellett menni... .., s ha nem is pulykakakast, de érmet kell(ene) nyerni. Félretéve ä tréfát, a Vasas-szurkolók mellett ezúttal a karcagiak is érdeklődéssel figyelik a szerdán megkezdődött dániai ifjúsági birkózó-világbajnokságról szóló híreket, hiszen Ferenczi István személyében kunsági indulója is van a világversenynek. A karcagi Györffy István Általános Iskola diákjaként ugyan már negyedikben szeretett volna birkózóedzésekre járni, ám édesanyja ezt csak három évvel később engedélyezte számára. Addig csupán a szőnyeg széléről figyelhette társait. Amikor aztán végre megszületett a szülői engedély, óriási lendülettel vetette magát a munkába. Edzői - idős és ifjú Kurucz István, valamint Ferenczi Elek - igyekeztek kihozni belőle a maximumot, aminek eredményeképpen egymás után nyerte a különböző területi versenyeket. így nem lehetett kérdéses, hogy az általános iskola befejeztével folytatnia kell pályafutását. Nyolcadik után Budapestre, az angyalföldi piros-kékekhez került, ahol a nagy karcagi elődök - Bállá András és társai - sikereit tartotta követendő példának. Az a tény, hogy jelenleg hét(!) karcagi származású fiatal van a Vasasban, megkétszerezte erejét. Elsősorban azonban önmagának akar bizonyítani.- Ma már bevallhatom, az első két évben annak is örültem, ha az országos versenyeken a legjobb hat között végeztem. Idén azonban már minden alkalommal dobogós reményekkel léptem szőnyegre - állítja Ferenczi István. Mesterei - Bódi Jenő és Fodor György - nem véletlenül elégedettek vele, hiszen kötöttfogásban ifjúsági magyar bajnokságot nyert, s jogot szerzett a vb-n való szereplésre. Hogy milyen célt tűzött maga elé élete első világbajnokságán? Természetesen a dobogó legfelső fokán állva szeretné meghallgatni a magyar Himnuszt. Véleménye szerint erre van is esélye, hiszen élete legjobb formájában utazott el Dániába. Élete legjobb formájában utazott Dániába a karcagi fiú Rekordmezőny Azzal még a küzdősportokban járatlanabbak is tisztában vannak, általában a középső súlycsoportok a legsűrűbbek, ennek ellenére a meglepetés erejével hatott az a mezőny, ami Ferenczi István csoportjában összejött: 32 ország 37(!) birkózója pályázik a 69 kilogrammosok vb-címére.- Bár én is vallom, aki nem akar nyerni, el se induljon a versenyen, azért a realitás talaján maradva, már akkor is boldog lennék, ha tíz között végezne Pista, pláne úgy, hogy grúz és francia fiúval kezd - állítja a nevelőedző, ifj. Kurucz István. (GJ) Labdarúgás Előkészületi mérkőzések Szolnoki MÁV-Neusiedler-Hatvan 3-0 (0-0) Szolnok: Bak (Szabó A.) - Antal - Fehér, Balogh (Hegedűs) - Lajkovics, Horváth, Acs, Major S., Bemáth (Kui) - Fedor, Ur- bán (Csikós). Edző: Rózsavölgyi László. Gólszerzők: Urbán, Lajkovics, Major S. A MÁV egyre meggyőzőbben produkál, ám Rózsavölgyi mester szerint még korai a lehetséges kezdőcsapatról beszélni. Kunszentmártoni TE-Hódmezővásárhely 2-1 (0-1) Kunszentmárton: Berta (Rézsó P.) - Boros, Szálai, Kohári, Bi- rinyi (Imrei), Brakszatórisz (Vígh), Bende (Gazdag), Tóth, Konka, Farkas, Mérész. Edző: Vígh Tibor. Gólszerzők: Tóth 2, ill. Kovács. Kisújszállás-Fehérgyarmat 8-2 (3-1) Kisújszállás: Gál (Kui) - S. Nagy - Kocsis, Majláth - Horváth Gy. (Kincs), Kállai (Németh), Mircea (Molnár), Kádár, Dor- csák - Csillag, Balogh (Bognár). Edző: Kádár József. Gólszerzők: Csillag 2, Mircea 2, Horváth 2, Balogh, Dor- csák. Szajoi-Tiszakécske 0-1 (0-1) Szajol: Gröber - Sípos - Kiss V. (Draskóczi), Palla - Tákos, Pe- szeki (Kácser), Vasas (Szatmári), Gergely - Babella (Kovács A.), Viola, Hegedűs. Edző: Szatmári János. Üszó-Eb, Isztambul Kovács Ágnes fantasztikus Az isztambuli úszó-Európa- bajnokság hetedik versenynapján a sportág jelenlegi legnagyobb magyar versenyzője, Kovács Ágnes révén végre megszületett az első magyar aranyérem. Kovács Ágnes címvédőként a 100 m-es mellúszás döntőjében magabiztosan verte riválisait, és 1:08.75 perccel nyert. Végig vezetett, címvédőhöz és favorithoz hasonlóan imponálóan versenyzett. Már 50 m-nél tetemes előnnyel fordult, utána ugyan a sorozatban ötödször ezüstérmes ukrán Bondarenko nagyon igyekezett felzárkózni hozzá, de Kovács Ágnesnek több mint félmásodperces vezetése egy Vigadalmi napok Berényben A ’95-ös jászok világtalálkozója sikerén felbuzdulva döntött úgy Jászberény képviselőtestülete, hogy Jászberényi nyár A horgászok is kedvükre pecázhatnak néven hagyományt teremt, azaz évente megrendezi a Vigadalmi napokat. A döntést tettek követték, s idén már negyedik alkalommal lehetnek részesei a városlakók s az ide látogató vendégek a tíznapos vigasságnak, melynek programsorozatában a sportbarátok is kedvükre válogathatnak. A Jászberényi nyár ’99 hivatalos megnyitóját pénteken tartják, s szombaton már két sporteseményen is izgulhatnak az érdeklődők. A Zagyva belvárosi szakaszán, a Margit-szigettől a Szövetkezet úti hídig immár harmadik alkalommal rendezik meg reggel fél hétkor azt a horgászversenyt, melybe bárki - horgászengedély nélkül is - benevezhet. Tíztől kezdődik a városi stadionban a Rétsági Gyula nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna. Ezúttal hét magyar és két külföldi együttes vetélkedik egymással. Jászberény olasz testvérvárosának, Conselvének ifjú labdarúgói hagyományos vendégei a tornának, a marosvásárhelyi sportiskolások viszont először látogatnak majd a Jászság fővárosába. A torna színvonalát jelentősen emeli, hogy négy fővárosi gárda - MTK, Kispest, BVSC, Vasas - is ott lesz az indulók között. A Jászságot a házigazda JSE-Vasas fiataljai mellett Jászapáti és Jászárokszállás utánpótláscsapatai képviselik. Szombaton délelőtt 10 órától este hétig a csoportmérkőzéseket rendezik, majd vasárnap a helyosztókra kerül sor. A Vigadalmi napok sport- programjai a következő hét végén folytatódnak. percig sem tette kétségessé elsőségét. A szintén finalista Kovács Krisztina viszont hatodik helyezést szerzett (1:11.31 p) ugyanebben a számban. Győztes névrokonához hasonlóan Kovács Krisztina is elmaradt keddi idejétől, de a kétszeres ifjúsági Európa- bajnok, mindössze tizenhat éves versenyző így is pontszerző helyen végzett. Czene Attila 2:02.88 perccel a hatodik lett a 200 m vegyes döntőjében. Az atlantai olimpia bajnoka sokáig a harmadik helyen tempózott, de a végén nem volt esélye érmes helyezésre. A győzelmet az esélyes Marcel Wouda érdemelte ki, a „veterán” Jani Sie- vinen pedig harmadik lett. Egyenlített a Jászság Mármint a labdarúgó megyei másodosztályban. A kedd délutáni, szolnoki aktívaülésen ugyanis a megjelent klubvezetők úgy döntöttek, hogy a Kunsági csoportba nevezett tizenöt együttes közül - a korábban már átirányított Tiszajenő mellett - Rákócziújfalut átsorolják a jászsági régióba, így mindkét bajnokságban 14-14 csapat vetélkedik az augusztus 14-15-én rajtoló őszi szezonban. íme a megyei másodosztály csoportbeosztása - Jászság: Alattyán. Beseny- szög, Jászágó, Jászalsó- szentgyörgy, Jászárokszállás, Jászboldogháza, Jász- szentandrás. Pusztamonostor, Rákócziújfalu, Szászberek, Zagyvarékas, Nagykörű, Kőtelek, Tiszajenő. Kunság: Abádszalók, Cibakháza, Cserkeszőlő, Kenderes, Kengyel, Kun FC, Kunmadaras, Nagy- iván, Öcsöd, Örményes, Ti- szaderzs, Tiszaföldvári VSE, Tiszagyenda, Tiszate- nyő. Labdarúgó NB II. Keleti csoport Megyei rangadó októberben A kunszenti Tóth Tibor lövéseitől ősszel már az NB II-es kapusok retteghetnek 1. forduló - 08. 07., 17.00 Jászberényi SE Vasas - Kiskőrös, KUTE - Rákospalotai EAC, Nyírbátor - Gyula. 08. 08., 17.00: Borsod Volán SE - Kalocsai FC, Monor-Ilzer SE - FC. Hatvam FC Eger - Gyomaendrőd, PLC Fót - Kiskunfélegyházi TK, Kazincbarcikai SC - Miskolci VSC-Elán. 2. forduló - 08.14., 17.00 Kiskunfélegyháza - Nyírbátor, Gyomaendrőd - Monor. 08. 15., 17.00: Miskolc - Fót, Gyula - Eger, Hatvan - KUTE, Rákospalota - Jászberény, Kiskőrös - Borsod, Kalocsa - Kazincbarcika. 3. forduló - 08. 21., 17.00 Borsod - Rákospalota, Jászberény - Hatvan, KUTE - Gyomaendrőd, Nyírbátor - Miskolc. 08. 22., 17.00: Monor - Gyula, Eger - Kiskunfélegyháza. Fót - Kazincbarcika, Kalocsa - Kiskőrös. 4. forduló - 08. 28., 17.00 Kiskunfélegyháza - Monor, Gyomaendrőd - Jászberény. 08. 29., 17.00: Fót - Kalocsa, Kazincbarcika - Nyírbátor, Miskolc - Eger, Gyula - KUTE, Hatvan - Borsod, Rákospalota - Kiskőrös. 5. forduló - 09. 04., 16.30 Borsod - Gyomaendrőd, Jászberény -Gyula, KUTE - Kiskunfélegyháza, Nyírbátor - Fót. 09. 05., 16.30: Monor - Miskolc, Eger - Kazincbarcika, Kiskőrös - Hatvan, Kalocsa - Rákospalota. 6. forduló - 09.11., 16.30 Nyírbátor - Kalocsa, Kiskunfélegyháza - Jászberény, Gyomaendrőd - Kiskőrös. 09. 12., 16.30: Fót - Eger, Kazincbarcika - Monor, Miskolc - KUTE, Gyula - Borsod, Hatvan - Rákospalota. 7. forduló - 09.18., 16.00 Jászberény - Miskolc, KUTE - Kazincbarcika. 09.19., 16.00: Borsod - Kiskunfélegyháza, Monor - Fót, Eger - Nyírbátor, Rákospalota - Gyomaendrőd, Kiskőrös - Gyula, Kalocsa - Hatvan. 8. forduló - 09. 25., 16.00 Kiskunfélegyháza - Kiskőrös, Nyírbátor - Monor, Gyomaendrőd - Hatvan. 09.26., 16.00: Eger - Kalocsa, Fót - KUTE, Kazincbarcika - Jászberény, Miskolc - Borsod, Gyula - Rákospalota. 9. forduló - 10. 02., 14.30 Jászberény - Fót, KUTE - Nyírbátor. 10. 02., 14.30: Borsod - Kazincbarcika, Monor - Eger, Hatvam - Gyula, Rákospalota - Kiskunfélegyháza, Kiskőrös - Miskolc, Kalocsa - Gyomaendrőd. 10. forduló - 10. 09., 14.30 Nyírbátor - Jászberény, Kiskunfélegyháza - Hatvan. 10.10., 14.30: Monor - Kalocsa, Eger - KUTE, Fót, Borsod, Kazincbarcika - Kiskőrös, Miskolc - Rákospalota, Gyula - Gyomaendrőd. 11. forduló - 10.16., 14.00 Borsod - Nyírbátor, Jászberény - Eger, KUTE - Monor, Gyomaendrőd - Kiskunfélegyháza. 10. 17., 14.00: Hatvan - Miskolc, Rákospalota - Kazincbarcika, Kiskőrös - Fót, Kalocsa - Gyula. 12. forduló - 10. 23., 14.00 KUTE - Kalocsa, Nyírbátor - Kiskőrös, Kiskunfélegyháza - Gyula. 10. 24., 14.00: Monor - Jászberény, Eger - Borsod, Fót - Rákospalota, Kazincbarcika - Hatvan, Miskolc - Gyomaendrőd. 13. forduló - 10. 23., 14.00 Borsod - Monor, Jászberény - KUTE, Gyomaendrőd - Kazincbarcika. 10. 31., 14.00: Gyula - Miskolc, Hatvan - Fót, Rákospalota - Nyírbátor, Kiskőrös - Eger, Kalocsa - Kiskunfélegyháza. 14. forduló - 11. 06., 13.00 Jászberény - Kalocsa, KUTE - Borsod, Nyírbátor - Hatvan. 11. 07., 13.00: Monor - Kiskőrös, Eger - Rákospalota, Fót - Gyomaendrőd, Kazincbarcika - Gyula, Miskolc - Kiskunfélegyháza. 15. forduló - 11.13., 13.00 Borsod - Jászberény, Kiskunfélegyháza - Kazincbarcika, Gyomaendrőd - Nyírbátor. 11.14., 13.00: Gyula - Fót, Hatvan - Eger, Rákospalota - Monor, Kiskőrös - KUTE, Kalocsa - Miskolc.