Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-28 / 174. szám

utolsó forduló már túl alacsonyan történt Halálos ejtőernyős-baleset Szolnokon X. évfolyam, 174. szám 1999. július 28., szerda Halálos baleset ért egy ejtőer­nyőst hétfőn késő délután a szolnoki szandai sportrepülő­téren, amikor 4000 méterről késleltetett ugrást hajtott vég­re. Sajnos három napon belül ez immár a második baleset itt, mivel szombaton — mint megírtuk — szabálytalan föl­det érés miatt csigolyatöréssel szállítottak kórházba egy fővárosi ugrót. A szandai sportrepüló'tér mindig is az ejtőernyősök paradicsomának számított (Képünk illusztráció) FOTÓ: CSABAI ISTVÁN A rendőrségi vizsgálat szerint — melyről Lengyel György al­ezredes, a Jász-Nagykun- Szol­nok Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtófőnöke tájékoztatta lapunkat — O. F. Ákos 32 éves, budapesti lakos, a Matáv Ejtőer­nyősklub tagja egy L—410-es repülőgépből csoportos forma­ugrást végzett, és 65 másodperc zuhanás után nyitotta a.főemyő- jét, ami jól működött. A szeren­csétlenség akkor következett be, amikor az ugró közvetlenül a földet érés előtt körülbelül húsz méteres magasságban egy 180 fokos fordulót hajtott végre, és nagy sebességgel a földhöz csa­pódott. A baleset során O. F. Ákos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztet­te. Az elsődleges szakértői vizs­gálat szerint a katasztrófa az ej­tőernyős hibája miatt történt, mivel alacsonyan hajtotta végre az utolsó fordulót. A baleset kö­rülményeit a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főka­pitányság Közlekedési Osztálya szakértők bevonásával állam- igazgatási eljárás keretében vizsgálja. (Részletek a 3. oldalon) * Nyertek az „Izek csodáján” Három csapat képviselte Szolnokot a diósgyőri „ízek csodája” elnevezésű gasztronómiai versenyen, ahonnan szakácsaink elő­kelő helyezésekkel tértek haza. A harmadik alkalommal megren­dezett gasztronómiai versenyen és fesztiválon hideg- és meleg- konyhai versenyszámban indul­hattak a nevezők, valamint meg­hirdették a művészeti kategóriát is, ahol a jég-, zsír-, vajszobrá­szatban, zöldségfaragásban jár­tasak adhattak számot tudásuk­ról. Szolnokról Törjék Attila és Zoboki Zoltán (Nestlé Hungá­ria), Hanti Péter (Hozam Klub) és édesapja, Garzsik Péter (Tisza Szálló), valamint Sárvári Soma (Vendéglátó-ipari Szakközépis­kola) szerepelt a versenyzők kö­zött. A zsűriben is köszönthettek szolnoki szakembert, Pálszabó Mihály személyében.Mint Pál­szabó Mihály lapunknak el­mondta, az ország második leg­nagyobb versenyének tartott megmérettetésen nagyon színvo- halas, látványos munkákkal ne­veztek be a versenyzők. Törjék Attila halvariációjával második helyezést ért el, Zoboki Zoltán pedig vegyes ízelítőjével harmadik helyezett lett. A két fi­atal szakembernek ez a verseny egyben felkészülést is jelentett a novemberben rendezendő baseli világkupán való részvételre. P.É. HOLNAP nyílik a Jászság legnagyobb üzleti rendezvénye 2t. WáÚítáSjéfcVMtr (Jászberény, Bercsényi út 11.) de. 11.00 órakor megnyitja: DR. TORGYÁN JÓZSEF Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter MINDEN LÁTOGATÓT VÁR A:- több mint félsz&z kiállító- színvonalas szakmai-,- közönség programok- vendéglátás- gyermekeknek játéklehetőség- utazási kedvezmény: MÁV Rt. 33%, Jászkun VOLÁN Rt. 50% INFORMÁCIÓ: 57/406-960 COMPEXPO Kft. NYITVA TARTÁS: 07.29. 10-18h (a belépés ingyenes) 07.30. 10-18h 07.31. 9-19" 08.01. 9-17h Belépőjegy felnőtteknek 200,-Ft Állásajánlatok 5. oldal Büntetik a csonka gárdát 9. oldal Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Tisztázták a félreértéseket a támogatás ügyben Elfogadott fejlesztési program Úgy tűnik, sikerült tisztázni a félreértéseket a Jászsági Önkor­mányzatok Szövetségében (JÖSZ). A szövetség tegnap Jászfel- sőszentgyörgyön tartott ülésén a polgármesterek megbeszélték, hogy milyen okok miatt kerülhetett téves információ másfél he­te a sajtó nyilvánossága elé a jász településeknek nyújtott vis maior támogatásokról. Felvásárolnak túlsúlyos sertéseket A Solami Húsipari Rt. tegnap Szolnokon, Szajolban és Be- senyszögön megkezdte a túlsúlyos sertések felvásárlását. A következő négy hét alatt a cég összesen mintegy ezerötszáz, 160 kilót meghaladó tömegű hízót vesz át a gazdáktól a me­gyében. A JÖSZ elnöke, Győriné dr. Czeg- lédi Márta és a soros elnök, Eszes Béla kiemelte, hogy a szövetség korábbi ülését és a tájékoztatót vészhelyzetben tartották. Az egyes települések vezetői a legégetőbb védekezési feladatokkal voltak el­foglalva, és elfeledkeztek azokról összegekről, melyet a korábbi károk mérséklésére utaltak át számlájukra. A tegnapi ülésén jelen volt Mar­si Péter a megyei területfejlesztési tanács titkárságáról, aki a megyei vis maior keretből eddig nyújtott támogatásokról, illetve a további lehetőségekről ejtett szót. A Jász­ságból a téli havazásra benyújtott támogatási igényeket egyelőre még nem tudták teljesíteni, arra ké­sőbb kerül sor. A február-márciusi belvízkárokra a jászsági települé­sek több mint nyolcmillió forintot kaptak. A júniusi esőzéseket köve­tően a károk enyhítésére tegnap ér­kezett Jászárokszállás számlájára húszmillió forint. Az egyéb igé­nyeket a július 31 -ig benyújtott pá­lyázatok alapján a vis maior keret­ből próbálják folyósítani. A júliusi esőzések enyhítésére közel tízmil­lió forintot utaltak át a múlt héten a Jászságba. A polgármesterek el­fogadták a Jászsági Fejlesztési Programot. Miután az általános fejlesztési program elkészült, most lehetőség nyílik az operatív, konk­rét fejlesztési lehetőségek kidolgo­zására. Az ehhez szükséges anya­giakat a JÖSZ az FVM erre elkü­lönített pályázati alapjából szeret­né elnyerni. bcs Mint ismeretes, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium rendelete a családi gazdaságokban és a regisztrált A Magyar Nemzeti Bank hétfő­től azonnali hatállyal bevonta a régi, úgynevezett barna ötezer forintos bankjegyeket, mond­ván, sok közöttük a hamis. Minthogy szinte mindenkinek a posta jut az eszébe, ha pénzt kell becserélni, de általában is őstermelőknél tartott túlsúlyos, 160 kilogramm feletti élősúlyú disznókra vonatkozik, és az in­tervenció pénzügyi forrására a sok ember megfordul ezeken a helyeken, így a megyében a legnagyobb forgalmú postán, a szolnoki 1-es körzetin tapasz­taltak felől érdeklődtünk. Amint azt Szőllősi Béla pos­tavezetőtől megtudtuk, a pénte­ki hírek hatására már szomba­feldolgozóüzemek nyújthattak be pályázatot, kilónként maxi­málisan negyvenforintos támo­gatásra. Faragó János, a Sola­mi vezérigazgató-helyettese ér­deklődésünkre elmondta, a me­gyében mintegy 1500 túlsúlyos hízót vásárolnak fel a követke­ző négy hét alatt. (Folytatás a 3. oldalon) ton is érzékelték, hogy megnö­vekedett a becserélt régi ötezre­sek száma. Aztán hétfőn már akkora volt a forgalom, hogy látták, ezt csak külön munka­hely beállításával tudják meg­oldani. (Folytatás a 3. oldalon) / Életveszélyes rendelő Valószínűleg a hét végi csőtö­rés áztatta úgy alá a tiszafüre­di Örvényi úti rendelő falait, hogy be kellett zárni az életve­szélyessé vált, állagában egyébként is elhasználódott épületet. Dr. Szabó Ottó, a vá­rosi egészségügyi intézmé­nyek igazgató főorvosa el­mondta, hogy egyeztetve az önkormányzattal és .az ÁNTSZ-szel, azonnal megtet­ték a szükséges intézkedése­ket. Ennek értelmében a ren­delő egészségügyi szolgáltatá­sai a szakszemélyzettel együtt már átköltöztek a Nefelejcs úti központi orvosi rendelőbe. Az illetékes hatóságok szakvéle­ményei alapján az Örvényi úti épület további sorsáról pedig a városi képviselő-testület fog dönteni. -p­Mindennap találtak két-három hamisgyanús bankjegyet Búcsú a barna ötezresektől Nem kedveztek a görögdinnyét termesztőknek sem az elmúlt hetek esőzé­sei. A gyümölcsöknek magas lett a víztartalmuk, ezért nem igazán édesek, bár ezen a né- I hány napos jó idő javított egy kicsit. A megye különböző pontjain más-más áron lehet hoz­zájutni, a szolnoki piacon már 48 forinttól lehet kapni kilóját. fotó: bartalos Nikoletta 1 Mmmmamna^^nmmmm^^mmmmsmnm Ajándék téglát kapott Tószeg Mintegy nyolcszázezer forint értékben kapott tegnap téglát a több természeti katasztró­fán is átesett Tószeg önkor­mányzata a budapesti keres­kedelmi és iparkamarától. Mint azt Tóth Imre, a fővárosi szervezet tiszteletbeli elnöke elmondta, a 15 ezer darab, Me­zőtúron vásárolt építőanyag nem az első adománya a kama­rának. Eddig 5 millió forint ér­tékben segítettek az ország leg­súlyosabb természeti csapásain átesett településeinek, és Tóth Imre szerint megyénkben is to­vább keresik a károsultak támo­gatásának lehetőségét. Papp István, Tószeg polgár- mestere hangsúlyozta: bár a károk nagyságához mérten a kapott segítség „csepp a tenger­ben”, mégis e gesztusnak fon­Tóth Imre (balról) átadja az adományozó oklevelet Papp István tósze­gi polgármesternek fotó: b. n. tos üzenete van a lakosok szá- gyeinek rájuk, nem maradtak mára. Az egyéni tragédiákat át- egyedül a bajban ... élt emberek érezhetik, hogy fi- B. J.

Next

/
Thumbnails
Contents