Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-24 / 171. szám
1999. július 24., szombat Sport 11. oldal Labdarúgó Magyar Kupa Albert-Bene csatárkettős s/ Jászfényszarun Két megyei labdarúgócsapatunk számára pénteken véget ért a nyári felkészülési időszak, hiszen a hét végén már tétmérkőzésen kell bizonyítani, az eddigi edzések nem tétlenül eltöltött órák voltak. A Magyar Kupa országos táblájára jutott jászsági együttesek szombaton hazai környezetben veszik fel a harcot NB I-es vetélytársaikkal. 10. csoport Négy együttes - Jászfény- szaru, Tápiószentmárton, Salgótarján, BKV Előre - közül az első kettő jut tovább a körmérkőzéseket követően. Mivel a megyei I. osztályba idén nyáron feljutott Jász- fényszaru a legalacsonyabb besorolású közülük, valamennyi mérkőzését hazai pályán vívhatjá. Első ellenfelét jó idő esetén nyilván rekord nézőszám előtt fogadhatja, hiszen bár a BKV Előre „csupán” NB I-es, olyan játékosok neve fémjelzi a gárdát, mint Zoran Kuntics, illetve edzői kispadján a válogatottban is többször megfordult Dajka László. Külön pikantériája lehet még a mérkőzésnek, hogy a magyar futball hajdani két extraklasszisának, a válogatottban egymás mellett játszó Albert Flóriánnak és Bene Ferencnek a csemetéi ezúttal klubcsapatban kerültek párba. Ha valaki azt hinné, hogy öröm és boldogság szigete volt a bajnoki címet követően Jászfényszaru, téved. A játékosok, sőt szurkolók is vegyes érzelmekkel vették tudomásul az edzőcserét. Az évek óta közmegelégedésre dolgozó Horváth Tibor helyén Lukácsi Antal ül a felkészülés kezdete óta, ám nincs könnyű helyzetben, hiszen néhány, tavasszal meghatározónak számító játékosra - akik az előző mester mellé tették le voksukat - nem számíthat. Ilyen előzmények után nehezen képzelhető el, hogy a selejtezőben bravúros győzelmeket arató - a Száj olt és a Szolnoki MÁV-ot - gárda megszorítja az elmúlt napokban Újpestet és Vácot verő közlekedésieket. 12. csoport A Jászberény, Békéscsaba, Szentpéterszeg trióból csak a legjobb juthat a 32 közé. Erre a papírforma szerint Pásztor József legénységének van a legnagyobb esélye, bár egy jó JSE akár meglepetést is okozhatna szombati találkozójukon. A felkészülés azonban a játékosok hozzáállása miatt nem egészen úgy sikerült Berényben, ahogyan azt Szabó Imre edző elképzelte. Az új igazolásokra - Bánó Sándor és Márics Béla (mindkettő Kiskunfélegyháza), Szabó Zoltán (UTE) - péntekig nem került pecsét, a Tápiószentmártonba távozott Bathó István pedig biztosan nem lesz ott hajdani társai között.- Bízom a tisztes helytállásban, remélem, játékosaim saját önbecsülésük miatt kettőzött akarattal küzdenek az új csapatát szintén saját utánpótlásra építő csabaiak ellen - öntötte szavakba álmait Szabó Imre. Mindkét MK-találkozó szombaton 17 órakor kezdődik. (géléi) Sydneyi olimpia Beperelték a szervezőket Az amerikai World Projects Corporation (WPC) beperelte a jövő évi sydneyi olimpia szervezőbizottságát (SO- COG), mivel az ausztrálok egyoldalúan felbontották közös szerződésüket. A WPC azt vállalta, hogy amerikai, illetve japán gyermekzenekarokat toboroz az ötkarikás játékok megnyitó- ünnepségére. A cég teljesítette a megállapodást, de a SOCOG az ausztrál közvélemény nyomására elállt a külföldi együttesek szereplésétől. Bill Lutt, a WPC egyik vezetője elmondta, azt kívánják elérni, hogy a bíróság mondja ki: a SOCOG-gal kötött szerződésük érvényes.- Szeretnénk, ha az amerikai és a japán gyerekek ott lehetnének a megnyitóünnepségen. Ha ez mégsem lehetséges, akkor hárommillió ausztrál dollár kártérítésre tartunk igényt - fogalmazott Lutt. A bírósági meghallgatások akár már augusztusban elkezdődhetnek. Mi újság a palánkok alatt? Honi kosárlabdakörkép H. A felsőházas kosárlabdacsapatok megkezdték felkészülésüket az elkövetkező évadra. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy az Olaj KK ellenfelei, hogyan erősítették meg végváraikat. Mint azt Balogh László, a Soproni Aszok KC elnökhelyettese elmondta, Ivkovics Szolnokra, Papac pedig Debrecenbe igazolt tőlük. Az edző továbbra is Goran Miljkovics lesz. Új embereik, Rascko Cvetkovics (Crvena Zvezda), Antonio Alexe (Olaj KK), Tursics Olivér ( Százhalombatta), valamint a rutinos Djurica Stan szerződését újabb egy évvel meghosszabbították. A soproniak első komolyabb fellépése otthoni környezetben lesz a Krasznai-kupa keretében augusztus 16-18. között. Majd egy tíznapos edzőtáborozás erejéig Belgrádba utaznak, ott több jugoszláv élcsapattal is összemérik erejüket a kék-fehérek. Talán érdekesség, hogy soproniak első hazai bajnoki mécsesükön, szeptember 18-án az Olaj KK-t fogadják. A Zalaegerszegi TE kispadján csupán annyi változás történt, hogy Heinrich Róbertnak ezentúl a Stevan Tot érából ismert Nicola Lazics lesz a segítője. A játékosállományba bőven érkeztek új kosarasok: Mu- janovics a Falcóból, Gémes és Képű az Albacompból, valamint Kocsis a Honvédből érkezett a Zetéhez. Mivel a kulcsembereik közül Bukva - az évad legjobb lepattanozója volt - és a rutinos Bodrogi maradtak, további két jó légióssal megerősödve igazán ütőképes csapatuk lehet az elkövetkező évadban a zalai kékeknek. Az elmúlt bajnokságban csak Klubcsere és mezcsere történt: ugyanis Ivkovics (balra) Szolnokra, Alexe pedig Sopronba került a nyár folyamán a 10. helyet szerezte meg a nagy múltú Danone Honvéd gárdája. Gyurasits István szakosztály-igazgató arról tájékoztatta lapunkat, hogy immáron egy hete az új tréner, Farkas Attila - egykori válogatott kosaras - irányításával készülnek a piros-fekete-fehérek a bajnoki rajtra, ami épp Szolnokon lesz szeptember második vasárnapján. Hogy kikből fog állni akkor állományuk, azt még egyelőre nem tudni pontosan. Ami biztos, tehetséges fiataljaik: Báder, Fülöp és Szokolik mellé leigazolták az Olaj KK-t is megjárt Jusztint. A „bunyós” Davidset szeretnék megtartani, mellé centert és irányítót is akarnak szerezni határainkon túlról. Megtudtuk, hogy Ecseri Norbert és Sitku Ernő is marad náluk. Az utóbbit azonban 20 ezer dollárért egy évre kölcsönbe adnák külföldre, belföldre viszont nem eladó a válogatott center - állítja a szakosztály-igazgató. Folytatjuk... (vécsé) Balaton-átúszás Két tömegsportrendezvényt ajánl a hét végére a Magyar Marathon Klub. Ma Balatonalmádiban, a Budatava strand parkolójában rajtol az esti félmaratoni futóverseny, melyre délután a helyszínen 17.30 órától lehet nevezni. Vasárnap pedig Fűzfő és Balatonalmádi között zajlik a Schöller fűzfői átúszás elnevezésű verseny. A 3 km- es táv rajtja a balatonfűzfői Föveny strandon lesz, nevezni a helyszínen, 8 és 11 óra között lehet, a rajt 10 órától 11.30 óráig folyamatosan tart. Vízi sport Nemzetközi Tisza-túra Kedd déltől Tiszabecsen gyülekeznek a 32. nemzetközi Tisza-túra résztvevői, akik a szombati megnyitóünnepség után vasárnap indulnak útra a Szegedig tartó távon. A mezőny 160 magyar és szlovák résztvevője előtúrával készül a rajtra, szerda és péntek között az ukrajnai Bustyaháza-Nagyszőlős-Tiszaújlak útvonalon a magyar határig, Tiszabecsig eveznek, amolyan bemelegítő versenyként. A tiszabecsi gyülekezőhelyről szerdán indulnak Bustyahá- zára, ahol csütörtökön szállnak vízre, és két nap alatt teszik meg vissza az utat. A túra szombat este 19 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitójáig a rendezők még elfogadnak jelentkezéseket a versenyre. A korábbi évek indulóinak számát alapul véve, több mint 300 résztvevőre számítanak. A hét végére várják a nyugat-európai országok, főként Németország, Ausztria, Hollandia és Olaszország túraevezőseit. A nemzetközi Tisza-túra mezőnye augusztus 13-án köt majd ki Szegeden, ahová Szatmárcseke, Vásárosnamény, Ti- szamogyorós, Tuzsér, Cigánd, Gávavencsellő, Tokaj, Tiszadada, Tiszaújváros, Tiszacsege, Tiszafüred, Kisköre, Nagykörű, Szolnok, Tiszakécske, Csongrád és Mindszent érintésével jut el. Ökölvívás A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) alelnökei ülésükön a technikai és szabálybizottság tagjává választották Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szak- szövetség elnökét. Csötönyi Sándor - Jákó Péter AIBA végrehajtó bizottsági tag mellett - a második magyar sportvezető a nemzetközi szövetségben. A magyar elnök augusztus 20-án, a houstoni világbajnokság alatt sorra kerülő AIBA- kongresszuson már új tisztségében vesz részt. Kosárlabda Magic Johnson, az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers egykori sztárja ősszel néhány mérkőzésen pályára lép a svéd tartományi ligában szereplő Boras M7 Magic csapatában. A 40 éves kosaras visz- szavonulása után San Die- góban saját kosáriskolát nyitott, és itt találkozott a svéd együttessel. Az egyesület a névhasználatért jelképes összeget fizet az egykori sztárnak, aki vállalta, hogy az idény első két-három mérkőzésén játszani fog. Labdarúgás Az 1997-ben visszavonult Eric Cantona hosszú hónapok után október 11-én ismét élvezheti az angol Manchester United szurkolóinak szeretetét, mivel pályára lép a vezetőedző, Sir Alex Ferguson tiszteletére rendezendő barátságos mérkőzésen. Cantona nem csak játékosként jut szerephez, hanem valószínűleg ő lesz a világválogatott edzője is. A World XI ellenfele az idén Bajnokok Ligáját, angol bajnokságot és FA-kupát nyert Manchester United lesz. Sportlövészet Elsősorban minél több olimpiai kvóta megszerzése a cél a bordeaux-i Európa- bajnokságon, de emellett természetesen érmeket is vár a szakvezetés a felnőttektől és a junioroktól. A remények szerint két-három kvótát szereznek a puskások és a pisztolyosok, míg érmet elsősorban a lehetséges két olimpiai indulási jogot már magukénak tudó futócéllövőtől, Sike Józseftől és Ángyán Józseftől várhatunk. Tegnap megkezdődött a XI. nemzetközi ejtőernyős-találkozó a szolnoki sportreptéren. Az eséményen a nézők kipróbálhatják a szabadesést mintegy 4000 méteras magasságból. Az ugrással kapcsolatban Kis Györgynél lehet érdeklődni a 06-20-9/640-460-as mobiltelefonszámon. Tour de France Vérvizsgálat A franciaországi Tour de France profi kerékpáros-körverseny 18. szakasza előtt vért vettek az összetettben az első tíz helyen álló kerekesektől, de a haematokritszint- vizsgálaton egyik sportoló sem akadt fenn. A világ legjelentősebb kerékpáros-viadalának szervezői a tavaly kirobbant, sokakat magával sodró doppingbotrány miatt idén fokozottan ellenőrzik az indulókat. Már-már hagyomány lesz, hogy a körversenyek utolsó napjaiban az összetettben előkelő helyen állóknál ellenőrzik a haematokritszintet, vagyis a vörösvértestek arányát a vérben. Az olasz Marco Pantanit például az idei Giro d’Italia utolsó előtti napján, vezető helyről a magas haematokrit- szint miatt zárták ki. Hét végi sportműsor Szombat Labdarúgás. UEFA-lnter- totó-kupa, visszavágó: Vasas DH-Polonia Warszawa, 19.00. (MTV1) Magyar Kupa csoportmérkőzések: Jászberényi SE-Vasas - Békécsaba, Jászfényszaru - BKV Előre, Tiszakécske - BVSC, 17.00. Hármas torna: a Siófok, a Ferencváros és a Fortuna Sittard (holland) részvételével, Siófok 20.00. Előkészületi mérkőzések: UTE-Szolnoki MÁV, Martfű-Kunszentmár- ton, Gyomaendrőd-Török- szentmiklós, 10.00. Lábtenisz. Kadi-kupa: Szolnok, Tiszaligeti strand, 9.00. Lovassport. Magyar ugróderbi: Siófok 10.00.' Öttusa. VII. Magyar Nagy- díj, Sztártusa verseny: Bala- tonaliga, Club Aliga 15.00. Strandfoci. Borsodi Sörkupa: Abádszalók, 9.00. Tenisz. Gösser-kupa: Szolnok, Tiszaliget, 9.00. Triatlon. Kanizsa-kupa rövid távú ranglistaverseny: Nagykanizsa, 14.00. Vasárnap Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Megyei váloga- tott-Újszász, Szolnok, Mátyás király út, 10.00. Abony-Ki- sújszállás, 10.00. Lovassport. Lovasnap: Jászszentandrás, 9.30. Magyar ugróderbi: Siófok 10.00. Motorcsónak. Aral-Duna- ferr Magyar Nagydíj, Forma- 1-es és Nord Lock Forma-Sas világbajnoki jutám: Dunaújváros, rajt: 13.00. Strandfoci. Borsodi Sörkupa: Abádszalók, 9.00. Tenisz. Gösser-kupa: Szolnok, Tiszaliget, 9.00.