Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-24 / 171. szám
Panellakás: az elérhető álom 4. oldal Azóta is a régi önmagát keresi 5. oldal X. évfolyam, 171. szám 1999. július 24., szombat A végéhez közeledik a búza betakarítása a megyében. Néhány gazdálkodó már befejezte az aratást, mások pedig a hét végén, illetve a jövő hét elején végeznek ezzel a munkával, ha az időjárás nem szól közbe. (Információnk a 3., riportunk az 5. oldalon) fotó: m. j. Nem talált új gazdára a Jász-tej Nem igaz az a közelmúltban napvilágot látott hír, amely szerint a Gala Italia olasz élelmiszer-ipari cégcsoport a gyöngyösi székhelyű Mátratej Kft.-vel együtt a Jász-tej Rt.-t is megvásárolta - jelentette ki lapunknak Jáger Sándor, a jászapáti tejipari cég ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, a félreértés valószínűleg abból származott, hogy vállalatát összetévesztették a jászberényi illetőségű Jászgyöngy-tej Kft.-vel, melynek egyébként 25 százalékban résztulajdonosa a részvénytársaság. Való igaz - hangsúlyozta Jáger Sándor -, hogy a Gala Italia előszerződést kötött a Mátratej Kft.-vel a cég százszázalékos tulajdonhányadának eladásáról. Ez a megállapodás azonban a gyöngyösi cégen kívül csupán a Jászgyöngy-tej Kft.-re vonatkozik, amelynek a Mátratej a többségi tulajdonosa. A jászapáti cég tehát változatlan tulajdonviszonyok mellett folytatja tovább tevékenységét. A zártkörű részvénytársaság tulajdonosainak ugyanis nem áll szándékukban megválni részvényeiktől -jelentette ki az ügyvezető igazgató.-bjOrszágos nagygyűlést rendeznek a szolnoki Tiszaligetben A mezőgazdaságból lehetetlen megélni \ Augusztus 12-én országos mezőgazdasági nagygyűlés lesz Szolnokon, ahol döntenek arról is, hogy ha a kormánynyal , illetve a szaktárcával nem vezetnek eredményre a tárgyalások, akkor lesz-e demonstráció. A tegnap létrehozott bizottság tagjai egybehangzóan leszögezték: az ágazatban lehetetlen megélni, s rövidesen megindul a csődhullám. Tegnap a Jászkun Teszöv adott otthont az ország 17 megyéjéből érkezetteknek arra, hogy megalakítsák az prszágos mezőgazdasági nagygyűlést előkészítő bizottságot. Mint a bizottság megválasztott elnöke, a battonyai Karsai József elmondta, a Gazdakörökön és a Metészen kívül valamennyi agrár-érdekképviselet megjelent vagy támogatásáról biztosította őket. Az egybegyűltek döntöttek arról is, hogy a nagygyűlés Szolnokon lesz, augusztus 12-én a Tiszaligetben - hangzott el a tegnap megtartott sajtótájékoztatón. (Folytatás a 3. oldalon) „Törvénytelen” szociális otthonok ' Csak két intézménynek van végleges működési engedélye Megyénk tizennégy tartós bentlakásos szociális intézménye közül tizenhárom felújításra szorul, és mindössze csak kettő rendelkezik végleges működési engedéllyel. Ennek ellenére - egy országos felmérés szerint - nem Jász-Nagykun-Szolnok a sereghajtó. A Szociális és a Családügyi Minisztérium a napokban tette le a kormány asztalára azt a jelentést, amely a június végén elfogadott szociális törvény gyakorlati végrehajtását részletezi. A dokumentumból kiderül, hogy a bentlakásos szociális intézmények állapota elfogadhatatlan. Az országos adatok szerint az otthonok hatvan százaléka megfelelő felszereltség és szakképzett ápolók hiányában ideiglenes engedéllyel működik. Az otthonok többsége még az előírások minimumát sem teljesíti, így például egy-egy bentlakóra átlagosan mindössze 4-5 négyzetméter jut. Megyénkben a vizsgált tizennégy intézmény közül csupán kettő rendelkezik végleges működési engedéllyel. Mindezek ellenére még dicsekedhetünk is, hiszen a megyénknél jóval gazdagabb Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében egyetlen intézmény sem kapott végleges működési engedélyt. Ugyanakkor csaknem mindegyik érintett intézmény - a tizennégyből tizenhárom - felújításra szorul. Erre azonban sem az önkormányzatoknál, sem a központi költség- vetésben nincs elegendő pénz - derül ki a minisztériumi jelentésből. TJ Tartalom:- Pertuban a isiványokkal- Horgósikaland Kazahsitánban- Néiüak, mint a moziban- Nyereményvonal HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ AZ A kormány megvalósítja eredeti terveit Interjú a miniszterelnökkel / 7. oldal Veszélyben a tanévkezdés Rákóczifalván Süllyed az iskolaépület Folyamatosan süllyed a rákóczifalvi úgynevezett Mészáros iskola. A közelmúlt nagy esőzései alámosták a közel évszázados épületet. A szakértői vizsgálatok szerint tizenötmillió forintba kerülne a süllyedés megállítása. A gondokat tetézi, hogy az épületet két évvel ezelőtt újíttatta fel az önkormányzat hatmillió forintért, mert az életveszélyessé vált.- Két lehetőségünk maradt - magyarázta Bodács István, Rá- kóczifalva polgármestere. - Az egyik szerint megállítjuk a süly- lyedést, ám ez alighanem csak pillanatnyi megoldás lenne. Az épület szerkezete olyan, hogy egy ehhez hasonló esőzés újfent tönkretenné a felújított részt. A másik végleg pontot tenne az ügyre, ez pedig a lebontás és építés. Harmincötmillió forintból tudnánk felhúzni az új épületet. Persze mindkét esetben kérdéses, hogy vajon miből? Vizsgálatot is kért az önkormányzat, s a szakértő megállapította, naponta az időjárástól függően 0,3-1 millimétert süly- lyed a fal. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szeptemberi iskola- kezdésre nem tudják kijavítani az épületet, ha pedig sikerül megteremteni az építkezés anyagi feltételeit, akkor szinte biztosan ideiglenes helyet kell találni a diákoknak. PE Öt percen múlt, hogy a tűz nem terjedt tovább Magára gyújtotta a házat Csütörtökön este a jászberényi Rezeda utca megrémült lakói hívták a helyi tűzoltókat, mivel a hetes szám alatti családi ház tetőszerkezete lángokban állt. Az épületből a szomszédok mentették ki az ott lakó N. Ferencet, aki könnyebb égési sérüléseket szenvedett. A családi ház teteje teljesen leégett, illetve a mennyezet több helyen beszakadt. A keletkezett kár három-négy millió forintra tehető. A mentett érték viszont ennél jóval nagyobb, hiszen a lángokban álló épülettől úgy két méterre már a szomszéd ház áll. Nagy Attila, jászberényi tűzoltóság századosa szerint nem több mint öt percen múlhatott, hogy a tűz nem terjed át a szomszéd házra. A sikeres oltást követően a tűzoltók átadták az ügyet a herényi rendőröknek. Megállapítható volt ugyanis, hogy a tűz nem véletlen baleset, hanem gyújtogatás miatt lobbant fel. Az első vizsgálatok szerint N. Ferenc hígítóval locsolta fel a padlást, majd magára gyújtotta a házat. (A családi ház tulajdonjoga értesüléseink szerint nem az öngyilkosságot megkísérlő férfié, hanem annak lányaié, ő csak használta az épületet.) A herényi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől, Gócza József őrnagytól megtudtuk, hogy közveszély- okozás alapos gyanúja miatt indult eljárás az illető ellen, ami kettőtől nyolc évig terjedő büntetést vonhat maga után. N. Ferencet azonban egyelőre a szolnoki kórház pszichiátriai osztályára szállították. Mint megtudtuk, a férfi már korábban is megkísérelt önkezével véget vetni életének. Akkor fel akarta kötni magát, de még idejében segítettek rajta. bcs Tanévzáró ünnepségét tartotta tegnap Szolnokon a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Repülőtiszti Intézete, ahol jutalmakat is átadott dr. Németh Miklós ezredes, az intézet igazgatója. Többek között megdicsérték jó munkájáért Nagy Andrea Évát is (képünkön), aki egy évig tanult az Egyesült Államokban, a virginiai katonai intézetben. (Tudósításunk a 3. oldalon) fotó: bn