Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-23 / 144. szám
1999. június 23., szerda Körkép 9. oldal Fizessen-e az utazásért a 65 éven felüli? Még csak tervezik - de már a lapunk is foglalkozott vele -, miszerint a közlekedési tárca egyféle regisztrációs díj bevezetésén töri a fejét. Eddig ugyanis a személyi igazolvány felmutatása után a 65 éven felüliek ingyen utazhattak a MÁV vonalain. Ugyanakkor valamilyen módon látni szeretné a központi költségvetés is, hogy a 3 millió nyugdíjas közül menynyien is utaznak valóban, és mekkora jogos számla illeti a MÁV-ot. Éppen ezért a 65 éven túliaknak is fizetni kellene valamit: mégpedig a pénztáraknál az utazási díj, jegyár 5-10 százalékát. Vajon mit szólnak ehhez a tervezethez, elképzeléshez azok, akiket érint? Nyugdíjas katona, évtizedekig szolgált a honvédségnél.- Nem értem, hogy rajtunk, a legcsóróbbakon akar spórolni az állam, ha már korábban megszületett ez a törvény? Most meg részben visszalépnek? Szerintem rö- hej az egész. Milliárdok, tízmilliárdok úsztak, és bizonyos vagyok abban, úsznak el a bankok esetében, olyan területeken, amelyek az átlagemberek számára ellenőrizhetetlenek. Már magam sem tudom például, ki figyel meg kit, mikor és milyen célból. És most húznak egyet a kisemberen. Mert az tény, hogy a vonatokon 65 alatt meg felett is a legszegényebbek utaznak. A tehetőseket aligha érinti, náluk a kocsi a közlekedési eszköz. Ugyanakkor nehogy azt higgye, ennyire fafejű vagyok, én azt is megértem, ha a tárca tudni szeretné, tényleg mennyi a 65 éven felüli utazó. Szerintem ehhez másféle számlálást is ki lehetne találni. Boross János 68 éves abo- nyi nyugdíjas.- Hallottam, de nagyon engem aligha érint, mivel a vasúttól kerültem nyugdíjba. Ennek ellenére aktív koromban sokat utaztam, úgyhogy most már hanyagolom. Legfeljebb akkor szállók vonatra, amikor az asszony korhol, nézd már meg Szolnokon a gyerekeket, unokákat. Most is ez történt, éppen a visszainduló vonatra várakozom. Egy ősz hajú, fürge, szemüveges asszony.- Akár hiszi, akár nem, én már 86 vagyok. Csépára iparkodom a lányommal, most még ingyen. Az a véleményem, fizettem én eleget az államnak eddig. Túlontúl sokat, azért annyira alacsony a nyugdíjam.- Nem sok az az 5-10 százalék ...- Attól függ, honnan nézzük. Akik ezt tervezik, aligha 86 évesek, aligha 27 ezer a nyugdíjuk. Ha ez az utóbbi két szám fordítva lenne, üsse kő, fizettessék ki velem a jegy árának 5-10 százalékát. Végh Imre 69 éves éjjeliőr.- Látja, még most is dolgozom Szolnokon az egyik kft. telepén, mert a nyugdíj nincs 30 ezer. A párom beteg, az unokát mi neveljük, úgyhogy kell a pénz. Cegléden lakom, onnan járok be. Megértem, tudni szeretnék, hogy a 3 millió nyugdíjasból ki utazik igazán. Én sem jószántamból, hanem mert a szükség kényszerít. Nekem sok, ha minden út a jegy árának 5-10 százalékába kerülne. Esetleg nem lehetne ezt a spórolást fent kezdeni? A minisztériumokban, a képviselőknél, azután jobban elviselné a kisember, ha rákerül a sor. Retkes Károly, Szolnok állomásfőnöke.- Hivatalosan eddig még semmit sem hallottam ebből a tervezetből, elképzelésből, hiszen én is az önök újságjából értesültem róla. Ha az a cél, hogy a közlekedésben fehéren-feketén tisztázódjon, valóban hány hatvanöt éven felüli magyar állampolgár utazik a MÁV vonalain, a vasúton, akkor nem biztos, hogy ezekért az adatokért 5- 10 százalékot kellene fizetni. Inkább a pénztárnál a jogosultság igazolása, azaz a személyi felmutatása után kaphatna az érintett díjmentes jegyet. A jegy kiadását, jogosságát így a vonaton is könnyen lehetne ellenőrizni. Néhány hónap után így kiderülne, hányán is utaznak valóban a hatvanöt évnél idősebbek közül. A pontosság talán ennyit megérne az államnak, hogy ne terhelje a költségekkel sem a kisnyugdíjasokat, se mást. D. Szabó Miklós <S> NESZTOR FORD TRANSIT Nesztor Kft. Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201. | Hogyan hirdethet a lapokban? Ha segítségre van szüksége, munkatársaink rendelkezésére állnak. Hívja a következő telefonszámot: 06-1-488-5700 !■■■■■■•• ■■■■■■! ■ ■ J Hirdetés- J felvétel: ■ ■ I ( »< ) 421766 ■ Csak egyszer mentek el nyaralni A Törökszentmiklóshoz tartozó Szenttamás ma már csak néhány házból álló major. Legidősebb lakója Kulcsár Sándor, aki március 14-én töltötte be a 87. évét. Felesége, Petren Margit is átlépte már a nyolcvanat, ő 82 éves. Mindketten szegény családból valók, szüleik ugyanis nem grófok, hanem cselédek voltak Almásy grófnál. Sándor bácsi és Margit néni abban is hasonlóak, hogy Törökszentmiklóson születtek, és bár nem mindig, de javarészt itt laktak Szenttamáson. Sőt, hogy tromfoljuk még a felsorolást, abban is hasonlatosak, hogy - nem úgy, mint manapság - sokan voltak testvérek; Margit néniék kilencen, Sándor bácsiék nyolcán. Mi sem természetesebb, hogy ők sem adták sokkal alább, nekik hat gyermekük született, igaz, sajnos közülük kettő idejekorán meghalt. Hosszú házasságuk alatt hatvanhárom éve házasok, 1935. november 9-én volt az esküvőjük - egyszer sem emelt kezet és soha nem beszélt durván feleségével Sándor bácsi, aki már pontosan fel sem tudja sorolni, mi minden volt, annyi mindent csinált. Volt kocsis, mezőőr, brigádvezető, és - bár a szó már nehezen jutott az eszébe - munkásőr is, mert bizony azt se tagadja le, hogy kommunista volt egykoron. Szerencséjére vagy éppen szerencsétlenségére ' azonban soha nem volt katona, mert 1940-ben útkarbantartóként kő pattant a jobb szemébe, ezzel erre a szemére el is vesztette a látását, de nem úgy jó kedélyét. Feleségének figyelmét is ez keltette fel többek között. Sándor bácsi ugyanis gyakorta az ablakuk alatt haladt el, és mindig dalolt. Hogyne lett volna virágos jókedve, amikor a kocsmából ment haza, no persze nem ittasan, csak úgy módjával. Tetszett a lánynak a legény, így nem volt véletlen, hogy a fiatalember elszerette mástól a menyecskét. Világra szóló lakodalom nem volt. Kis földön gazdálkodtak, soha nem gazdagodtak meg belőle. Világéletükben dolgoztak, de ennek hasznából ha volt egyáltalán - soha nem tettek világ körüli utazásokat. Egyszer mozdultak csak ki otthonról, amikor egy napot voltak a gyulai Várfürdőben ... Négy gyermeküktől már megszámlálhatatlan sok leszármazottjuk született, ha azért jól osztottak-szo- roztak, akkor nyolc unokájuk van, és már dédunokával is büszkélkedhetnek. Egy lányuk velük lakik, és ahogyan dolgos életüket, úgy öreg napjaikat is szerényen élik. Miből is fumá, hisz igen kevéske kettejük nyugdíja. A kicsiny kertben is csak hét tyúk kapirgál, azokat is alig tudják eltartani. Sok megy el gyógyszerre, főleg Margit néninek, mert bár Sándor bácsi erős dohányos volt, szinte makk- egészséges - leszámítva, hogy a múltkor elesett, és eltörte jó pár bordáját. Csak az a baj, hogy sö- röcskére már nem futja, pedig azt nagyon szereti. Talán ha mindennap megihatna egy pohárkával, ez a valós mese is tovább tartott volna. Tóth András A nyugdíjra nemigen, csak a botra támaszkodhatnak fotó: mj 15000h 24 000Ft ez annyi csak leírjuk az árakat. ALCATEL CLUB/SL*, ALCATEL MAX/SL készülék+kártya SIEMENS C2S/SL* DUAL készüték+kártya hr t átírt ERICSSON 6F768/SL kéazülék+kártya T~ A fiatalos Alcatel Club/SL* és Alcatel Max/SL* új előfizetéssel bruttó 9 000 Ft**, a Û5M 900 és 1800 Mhz-en Is tökéletes megoldást nyújtó Siemens C25/SL* Dual új előfizetéssel bruttó 15 000 Ft**, é. a kicsi, de mindent tudó Ericsson OF 768/SL* új előfizetéssel bruttó 24 000 Ft**. WÍJmWOmtnUtwtt, Szolnok, Boron« u. t. UH., 0MWJ71-S11, M-30/WW017 Htvetaloe aztstkélélnk 0é-MW-532é, W-JO/MO-K» Mólért, JMMrtny, UhtH Vezér tér 17. * THomobíl »4 (Ól,: «Htok. TnuvtMk Áruhíz (Ady E. út A.) » 0obr»l H Bohrai Kft, K*re»g. Sít, lelvén sugárút 17. • Jáger János, Jéattnymni. József A u. 23. • Apox Elektronik» Kft, JáttlSsnánt. Lehrt Vozér tér 27, • Chip-EI»ktrenik Omk Tértksztntmlklés. Kossuth L út 120. • H«rk«r-2000 Bt, Szolnok. Baross út II, » Szolnok Tószegi út 9. • Alszsg Szolgált»!« Szív, Albertir»». Köztársaság u. 10. ’ A készülék esah Wertet wo eléhzrtüi kártyával hesználhztéi " OH* új Wertet W etáfaetáesei, kétéves ezerzéééseet, amíg e késztet tárt. Továábt fettételek és kedvezménye* sjánlslok ez liztsteklzen Informárté és házhoz szállttá», l»S-»M0, Oé-JO/nO-lO-ít) vsgy ISA lesek» Westei W0 hálézrtáhéi hfvtMté • éljmenleunl httpJtwww, westetW0.hu rorrfc Mécravill qfqtért «/«m lllllüWS A KAPCSOLAT