Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-21 / 142. szám
1999. június 21., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Majdnem olyan takarékos, mint a szentjánosbogár Ahogy a megye több településén már megtörtént vagy előkészítés alatt áll, úgy Besenyszögön is tervbe vette az ön- kormányzat a közvilágítás korszerűsítését. Bár a beruházás költségei jelentősek, a község anyagi teherbíró képességét ebből mégsem terhelik majd túlzott kötelezettségek - tájékoztatott Balogh Zoltán polgármester. Vizsgabiztosok kulcsszerepben Úgy tűnik, a (rém)híre már megelőzte azt a rendeletmódosítást, amely június 29-től kezdődően vezet be változásokat a gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatosan. A szóbeszéd ugyanis több olyan módosítást is feltételez, ami igencsak megnehezíti a jövőben az ügyfelek dolgát. Bár abból a hírből, hogy a későbbiekben kizárólag a közlekedési felügyeletnél lehet vizsgáztatni, szerencsére semmi sem igaz, az viszont tény, hogy szigorodni fog a rendszer. Mint azt a vezetőtől megtudtuk, az önkormányzat még ebben az esztendőben feltétlenül szeretné megoldani a település közvilágításának modernizációját. A tárgyalások ez ügyben elkezdődtek, és annyi már bizonyos: a mintegy tizenhétmillió forintosra tervezett beruházás nem terheli majd túlságosan Besenyszög költség- vetését. A szociális igazgatásról szóló törvény alapján a települési ön- kormányzat képviselő-testülete a létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került, valamint létfenntartási gonddal küzdő személyek részére a rendeletében meghatározott átmeneti segélyt nyújt. A törvény szerint elsősorban azokat indokolt átmeneti segélyben részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások, különösen betegség, elemi kár miatt anyagi segítségre szorulnak. Szolnoknak még nincs olyan rendelete, amely az ilyen jellegű segélyezést szabályozná, a közgyűlés ezt a hiányt pótolja csütörtöki ülésén. A rendelet tervezete két változatban készült el, mindkettő alapvetően elemi kár esetén renMindez azért lehetséges, mert a ráfordítás több mint háromnegyed részét a körülbelül ötvenszázalékos energiamegtakarításból három-öt év alatt fizetheti vissza a község. ígérete szerint a kiadások tíz százalékával a Titász Rt. is hozzájárul a munkálatokhoz, így csupán a maradék tíz százalék terheli majd az önkormányzat „pénztárcáját”. -bugánydelkezik a segélyről, amelyet a személyi tulajdonban lévő lakások tulajdonosai vagy a lakásban életvitelszerűen lakó haszonélvezők kaphatnak, ha a segélyezésre állami támogatásból vagy adományokból a fedezet rendelkezésre áll. A második (B) alternatíva olyan megszorítást tartalmaz, hogy a segélyezés feltétele a húszezer forintnál nagyobb kárérték. A segélyt a tervezet szerint a kérelmező kezeihez vagy szám- híjára utalják. Amennyiben az ötvenezer forintot meghaladja, a felhasználását legföljebb hat hónapon belül számlákkal igazolni kell. Ennek elmulasztása esetén a pénzt részben vagy egészében, havi részletekben vissza kell fizetni. A segélyezési eljárás a kárt szenvedett kezdeményezésére indul, a jogosultságról a polgármester dönt. B. A. Az említett naptól kezdődően az országban egységesen életbe lép az a szabály, hogy gépjárművet csak a közlekedési felügyelet által vezényelt vizsgabiztos vizsgáztat - tudtuk illeg Kádár Györgytől, a megyei közlekedési felügyelet igazgatójától. Ezzel együtt megszűnik a zárt technológiás vizsgáztatási rendszer is, ám ez nem azt jelenti, hogy a korábbiakban ezt a szolgáltatást nyújtó cégeknél nem történhet gépjármű-vizsgáztatás. Ezek a helyek kijelölt vizsgahelyekként működnek tovább. Kádár György lapunk érdeklődésére megerősítette, a megyében a to(Folytatás az 1. oldalról) A már náluk dolgozó hatvan fő mellett további nyolcvan dolgozót vennének fel a közeljövőben. Nemrégiben írták alá a szerződést a német tulajdonban lévő Zeuna Stärker Magyarországi Kft.-vel. A cég - előreláthatólag júliusban induló - zöldmezős beruházása után minimum kétszáz főt foglalkoztató kipufogógyárat működtet majd a jászsági városban. Az Electrolux-Lehel Hűtőgépgyár Kft. fagyasztóládagyárának „Berénybe költöztetése” után ötezer négyzetméteres üzemvábbiakban is 19 vizsgahely áll az ügyfelek rendelkezésére, amelyek közül négy végez első forgalomba helyezést is. A legfontosabb változás mindenképpen a vizsgabiztosok kulcsszerepében rejlik. Ezen - a közlekedési felügyelet által országos nyilvántartásba vett - szakemberek kizárólagos jogköre lesz ugyanis - többek között - a forgalmi engedélyek érvényesítése, de minden esetben ők végzik a gépjárművek azonosítását, a műszaki vizsgálat során kiállított tanúsítványokban feltüntetett hibák ellenőrzését és a vizsgára bocsátott gépkocsik szúrópróbaegység áll üresen. A tervek szerint az év második felében a helyi, kereskedelmi hűtőket gyártó CR-üzemet bővítik, ami további 100-120 új munkahelyet jelent majd a városban. Gergely Zoltán szerint annak ellenére, hogy a közeljövőben több száz új munkahely jön létre a városban, a helyi munkanélküliségi mutatók alig változnak majd. Az ok egyszerű: a közel ötszáz munkanélküli nagy része képzetlen vagy alulképzett. Várhatóan a településről naponta ingázók száma csökken majd, ők felhagyva tászerű ellenőrzését is. Mint megtudtuk, megyénkben ennek a feladatnak a folyamatos ellátására 15 személyre lenne szükség, a közlekedési felügyelet nagy problémája azonban, hogy - vélhetően a meglehetősen szigorú felvételi követelmények miatt - még mindig vannak be nem töltött helyek. Az intézmény igazgatója azonban bizakodik, úgy véli, zökkenőmentesen folyhat majd a vizsgáztatás a jövőben is, minden vizsgahelyre tudnak majd vizsgabiztost küldeni. Ezt szolgálja az a rendelkezés is, amely megszünteti az érkezési sorrendben történő vizsgáztatást, és helyette a programozott ügy- félfogadási rendet vezeti be. Kádár György elmondta, a közeljövőben életbe lépő változásokkal a magyar vizsgáztatási rendszer teljes egészében megfelel az európai uniós előírásoknak. H. Gy. voli munkahelyükkel, Árokszálláson keresnek megélhetést. A polgármester várakozása ezenfelül, hogy a megnövekedett munkalehetőségek ösztönözni fogják azokat, akik a környező településekről szeretnének beköltözni a városba. Tervbe vették, hogy a szakképzett munkaerő városban tartására minőségi lakásépítési programot indítanak a munkáltató cégekkel együttműködve. Elképzelhető, hogy már 2000- ben új - holland típusú - sorházakat építenek Jászárokszállás szívében. Banka Cs. Tízéves a dialízisközpont Két beteggel indult 1989-ben a művesekezelés a karcagi Kátai Gábor Kórházban. Ma már világszínvonalú gépekkel dolgoznak a Gambro Dialízisközpont szakemberei. Dr. Fazekas Sándor polgármester az önkormányzat nevében gratulált a jeles évfordulóhoz.- Meg vagyok hatódva, hogy ennyien eljöttek, hiszen tíz év alatt 138 beteget kezeltünk - mondta köszöntőjében dr. Török Marietta, a központ orvosigazgatója, majd felidézte a kezdeteket, amikor dr. Zsem- beli József orvos-igazgató lehetőséget adott arra, hogy a kórház II. belgyógyászatán elkezdhessék a vesekezeléseket. Hogy mennyire nem volt könnyű a kórházaktól leválasztani a műveseállomásokat, mennyit fejlődött azóta a technika, s hogyan vált egyszerűbbé és biztonságosabbá a dialízis, arról a szegedi klinikáról Gál György professzor, az orvostu-. dományok doktora szólt.- Biztosíthatom önöket, hogy Karcagon ugyanolyan európai színvonalú kezelésben részesülnek, mint Amerikában, Japánban vagy Argentínában - mondta Zajos Ferenc, a svéd cég ügyvezető igazgatója. Vértesi Eva, a vesebetegek egyesülete országos szövetségének főtitkára és dr. Zsembeli József is az eddigi nehézségeket idézte fel. Mint elhangzott, akinek kellett, akkor a karcagi kórházban helyén volt a szíve, dr. Török Marietta pedig vállalta a nephrológiai szakvizsgát. Az évi ötezer kezelés, a 16 transzplantáció magukért beszélnek - összegezték a központ munkáját a szakemberek. de A vágóhidak többsége megfelelő (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgató véleménye szerint egyébként az akció-ellenőrzésnek a célja elsősorban az, hogy a forgalmazók és gyártók feszesebben ügyeljenek az előírásokra, az élelmiszer-biztonságra. Az ellenőrzés tapasztalatai viszonylag kedvezőbb képet mutatnak az országoshoz képest, s Kabács János azt is kijelentette, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben kutyaeledelként importált húsokat a megyében nem dolgoznak fel, és bizonytalan eredetű árut sem találtak ellenőrzéseik során. Egy nagyobb húsipari vállalatot pedig azért marasztaltak el, mert nem tartotta magát a sertésfelvásárlások során a minimumként meghatározott 193 forintos felvásárlási árhoz - a hízókért csak 130 forintot fizetett. Einvág Gyémántmiséjét tartotta Kőteleken vasárnap Nagy László katolikus pap, felszentelésének hatvanadik évfordulójára. Ez alkalomból köszöntötték paptársai, hívei, rokonai, barátai. fotó: b. n. Krízissegélyt folyósít a város A szolnoki közgyűlés június 24-i ülésén kerül napirendre „a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerültek átmeneti - krízis - segélyezéséről szóló rendelet” megalkotása. Lakásépítési program kezdődik? Abádszalókon „kinyitott” a nyár (Folytatás az 1. oldalról) Az abádszalóki szervezők azonban ügyeltek arra is, hogy a Tisza-tó is a figyelem középpontjába kerüljön. Erre az a hajókirándulás adott alkalmat, melyen országgyűlési képviselők, újságírók, szponzorok kaptak kiváló „tálalásban” olyan hasznosítható információkat az állami tulajdonú vízfelületről, amelyek után megfogalmazható: Abádszalók mint házigazda önkormányzat, a Kötiví- zig mint a vízfelület (szak)ke- zelője nem akar mást, mint azt, hogy az állami akarat értékeinek megfelelően kezelje, súlyának megfelelően segítse és védje a helyi törekvéseket. Többek között a kiskörei erőmű „hasznának” célirányos visszaforgatásával, a háttér-infrastruktúra, a közlekedés fejlesztésével, a befektetők érdekeltté tételével, a szezonhosszabbító törekvések - például a termál- és horgászturizmus - felkarolásával. A mondanivalójában tartalmas és valóban szemet gyönyörködtető panorámát kínáló hajóút után a sportpályán kötöttek ki az évadnyitó résztvevői. Itt immáron hagyományosan mérkőztek meg egymással a honatyák, az újságírók és a helyi öregfiúk labdarúgócsapatai. Á közönségcsalogatás sikeres része volt, hogy a zöld gyepen például a sokszoros válogatott ex-Fradi-edző Simon Tibor csatázott a tájházavató államtitkárral, aki kiváló fideszes háromszögeléseket mutatott be megyénk közgyűlésének elnökével, Búsi Lajossal és a Fi- desz-frakcióvezető-helyettes dr. Fazekas Sándorral. Ám végül - minden politikai hátsó szándék nélkül - a hazai arany- lábúak vitték el a pálmát. Sikerrel illeszkedett a programba B. Jánossi Gyöngyi művész tanár kiállítása, melyet nagy érdeklődés mellett nyitottak meg az általános iskola aulájában. A folytatás is ünnepire sikeredett, ami a rendezvény főszponzorain túl elsősorban a remeklő tiszafüredi néptáncosoknak, a Morotva népzenei együttesnek, valamint a sztárzenészek egész sorát felvonultató Cikcakk Companynak volt köszönhető. A nap kiváló hangulatának méltó koronája volt a káprázatos tűzijáték. P. M. A jó Hangulatot a zivataros időjárás sem tudta elrontani pénteken este a szolnoki Hozam Klub évadzáró kerti mulatságán. A klubtagoknak rendezett estélyen a Bergendy szalon- zenekar játszott. j FOTÓ: CSABAI ISTVÄN A Danubius road show vasárnap Szolnokra érkezett. A különböző együttesek fellépései között rádiós sztárriporterek tartottak vetélkedőket. fotó: b. n