Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-18 / 140. szám

1999. június 18., péntek Sport 15. oldal IX. szkander-Európa-bajnokság, Szolnok Karcagi erős fiú a dobogón A kontinensviadal második napján a felnőttek részéről a balkezesek, valamint a mozgássérültek álltak csa­tasorba. A versenyre 17 or­szág 250 férfi, illetve hölgy szknaderosa mérlegelt. A magyarok részéről a nők 60 kg-os súlycsoportjában a Hu­ber SC versenyzője, Tuboly Erika, aki mindössze egy esz­tendeje foglalkozik a sportág­gal, sikerként könyvelheti el a harmadik helyet. Már csak azért is, mert ő tiszta jobbke­zes. Az erősebbik nem csatá­rozásában a délelőtti selejte­zők után kiderült, hogy a 60 kg-os Trekonavich Tamás az ötödik helyet szerezte meg. A 80 kg-osok között pedig Laka­tos Jánosnak a negyedik hely jutott. Az esti döntőbe mind­össze egy magyar fiatalember jutott, a 25 éves Szabó Csaba (+110kg). Róla tudni kell, hogy a fővárosban a készenléti rendőrségnél szolgál, szabad­ságot vett ki az Eb-re. A balke­zesek között az eddigi világ- versenyeken már két bronzér­met is elkönyvelhetett magá­nak. - A tiszafüredi Flotta kemping segített abban, hogy ne legyenek gondjaim az elő­készületek során - újságolta. Meghálálta a bizalmat, reme­kül versenyzett, és egészen a döntőig masírozott, ott azon­ban erősebbnek bizonyult nála az orosz Karajev. - Nem vagyok elkeseredve, a másik kézzel is legalább a fináléba szeretnék jutni - közölte a karcagi szkanderos. A moz­gássérültek versenyében sem maradtak érem nélkül honfi­társaink, hiszen Fenyvesi Jó­zsef (60 kg) és Szabó János (+75 kg) egyaránt a harmadik helyen végzett. A felnőtteknél és a mozgássérülteknél is a szovjet utódállamok képvise­lői szerezték a legtöbb érmet. Az Eb ma a jobbkezesek viadalával folytatódik, selej­tezőket 9, a döntőket 17 órától rendezik a Tiszaligeti Sport­csarnokban. (v. cs.) Labdarúgás - MLSZ-elnökségi ülés 20 millió dukál a bajnoknak Az 1999-2000-es labdarúgó PNB győztese 20 millió forin­tos pénzdíjat vehet át a pontva­dászat 2000. május 31-i befeje­zése után, a második 16, a har­madik 12 milliót kap - derült ki az MLSZ csütörtöki elnökségi ülése után. Ami a 2000- 2001- es bajnokságot illeti: a PNB- ben maradt a korábban bejelen­tett 16-os létszám. Az elnökség döntött a PNB versenykiírásáról. Nevezni jú­nius 25-ig lehet, 700 ezer forint (+áfa) befizetése mellett. Alap­vető feltétel: a sporttörvény elő­írása értelmében igazolás szük­séges arról, hogy a nevező köz­tartozásai 3 hónapnál nem ré­gebbiek. Nyilatkozni kell arról is, hogy a hivatásos labdarúgó tevékenység folytatására létre­hozott gazdasági társaság nem áll felszámolás alatt. Az 1999- 2000-es bajnokságban a szer­dán befejeződött PNB 1-15., valamint az NB I. 1-3. helye­zettje vesz részt. Ha a feltétele­ket 18-nál kevesebb sportszer­vezet teljesíti, akkor „fel kell tölteni” a létszámot, ebben a magasabb osztályúak élveznek előnyt. Az 1999-2000-es évad vé­gén az utolsó 4 kiesik, az NB I.- ből 2 együttes kerül fel. Ha a következő bajnokságtól valaki visszalép, akkor jövő ősztől csak három osztállyal lejjebb indulhat. 24. heti totótippek 1. Union Luxembourg-Vasas DH 2 2. Herfölge-Zilina 12 3. Zaragoza-Barcelona xl 4. Real Madrid-Deportivo la Coruna 1 5. Real Betis-Athletico Bilbao lx 6. Real Santander-Valladolid 1 7. Celta Vigo-Atletico Madrid 1 8. Extramadura-Villarreal 1 9. Salamanca-Tenerife 1 10. Espanyol-Oviedo 1 11. Alaves-Real Sociedad 2 12. Orgryte-Helsingborg lx 13. Kalmar-Norrköping 1 + 1 mérkőzés 14. Valencia-Real Mallorca 1 Kajak-kenu vébéválogató a Holt-Tiszán Vegyes csapatok adják a négyeseket A hét végén Szolnokra költözik az egyik legeredményesebb ha­zai sportág elitmezőnye. A milánói világbajnokságra kiírt kva­lifikációs versenyeket újból megyeszékhelyünkön rendezik, hi­szen a szakma körében nagy népszerűségnek örvend a holt-ti­szai versenypálya az ideális víz- és szélviszonyok miatt. korlást követően nem az ebéd­lőasztalhoz ült, hanem a kondi- padra feküdt szériázni. Fábi­ánná szerint Rita a legjobb kor­ban van a sportpályafutását te­kintve. A „kajakkirálynő” vi­nak randevút egyesben. Be- licza, Ipacs, Zala és Pulai mel­lett Kolonics is rajthoz áll. Hogy milyen távon? - azt a közvetlenül a nevezés előtt döntik el egymás között. A két A sportcentrum munkatársai már javában csinosítgatják a céltorony környékét - irtják a gazt, fektetik az ülőhelyek fa­padozatát. Néhány klub már korábban áttette a székhelyét a Holt-Tisza-partra, az újpestiek már hetek óta itt lapátolnak, de a Kaposvár és az MTK ver­senyzői is hamar ismeretséget kötöttek a környezettel. A cse­peliek és a honvédosok viszont máshol készültek, sportolóik tu­lajdonképpen csak a regatta idejére telepednek le megye- székhelyünkön. Az idei válogató újdonság lesz a négyes hajók szempont­jából, Angyal Zoltán szövetségi kapitány váratlan szisztémát dolgozott ki a legerősebb egy­ségek megtalálására: négyesek nem indulnak az első kvalifiká­ciós versenyen. Viszont akik a hét végi válogatón teljesítik az alapfeltételeket (egyesben vagy párosban elérik az 1-3. helyek valamelyikét), azokból összeál­lítja a szerinte legjobb kvartet­tet. A kijelölt gárda azonban még nem érezheti magát Milá­nóban, mert a második szolnoki válogatón (július 16-18.) meg kell küzdeniük a többiekkel. A Holt-Tiszán tréningező újpesti­eknek sehogy sem tetszik az Angyal-féle verzió. Fábiánné Rozsnyói Katalin így értékelte A tavalyi szegedi vb K2-es 1000 m-es számában a Ádántr-Veréb kettős bronzérmet szerzett a válogatási koncepciót: - Egy csapat csak akkor lehet erős, ha együtt is gyakorol. Ezt pedig leginkább klubszinten lehet el­érni. Négy ember hiába erős, ha mind másfelé húz— Kőbán egyébként - szokásá­hoz híven - kőkeményen tré­ningezik. A délelőtti vizes gya­szont eképp fogalmazott: - Van bennem szufla, még felkapaszkodom néhányszor a dobogóra. A kajakosoknál érdekesség, hogy visszatér a kétszeres olimpiai bajnok, Gyulay Zsolt, a kenusoknál pedig eleve vi­lágbajnoki mezőny ad egymás­válogató között tartják Zágráb­ban az Eb-t, melyre - nagy va­lószínűséggel - a vb-re esélye­sek nem pályáznak, ott inkább a fiatalabbak bizonyíthatnak. Ma délelőtt tehát az 1000 m-es elő­futamokkal megkezdődik a versengés a milánói repülője­gyekért... Mészáros 31. férfi kosárlabda-Európa-bajnoki döntő Szombaton utazás Clermont-Ferrand-ba „Mindent, amit terveztünk, megvalósítottunk, így összességé­ben jól sikerült a felkészülésünk az Európa-bajnokságra” - mondta Mészáros Lajos, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar együttes - amely 30 év után harcolta ki újra az Eb­részvételt - nyolc mérkőzésből álló sorozaton szerepelt az utóbbi két hétben. Mészáros elmondta: a játékosokkal abban állapodtak meg a felkészülés kezdetén, hogy a franciaországi Eb előtt erős ellenfelekkel mér­kőzzön a csapat. Erre azért volt szükség, hogy az együttes meg- szokhassa az európai élcsapa­tok játékstílusát, még akkor is, ha az vereségekkel jár.- Az biztos, hogy győzelmek­kel lehet a legjobban felké­szülni egy Európa-bajnok­ságra, de a csapat döntött így - fogalmazott a kapitány. - Min­den általam tervezett elképze­lést megvalósítottunk, tehát po­zitívan értékelem a felkészülé­sünket. Dávid Kornél mérkő­zésről mérkőzésre javult, újra megszokta társai játékát, beil­leszkedett a csapatba, ami rendkívül fontos lehet az Eb-n. Mészáros az esélyekkel kap­csolatban úgy vélekedett, hogy a csoportellenfelek játékstílusa közül a spanyoloké fekszik leg­jobban a magyar csapatnak. A szlovének agresszív védeke­zése, valamint az oroszok pre­cíz és fegyelmezett játéka nem kedvez a válogatottnak, de kellő összpontosítással bármi előfordulhat. A magyar együttes szomba­ton reggel utazik Clermont-Fer- rand-ba, a csoportmérkőzések színhelyére. A végleges csapa­tot - sérülés esetén lehet válto­zás a korábban kijelölthöz ké­pest - csütörtökön hirdeti ki a kapitány. Dávidék az utazás előtti két nap során a tatai edző­táborban készülnek. A magyar válogatott 12 já­tékossal utazik: Gulyás Ró­bert, Boros Zoltán (Atomerőmű SE), Orosz László, Bencze Tamás (Kaposvár), Czigler László, Mészáros Zalán (Ma- táv-Pécs), Halm Rolland, Gé­mes Levente (Albacomp), Kálmán László (Falco írókéz KC), Sitku Ernő (Danone Honr véd), Németh István (Marc Körmend), Dávid Kornél (Chi­cago Bulls). Hétfőn Spanyolor­szággal kezd csapatunk. Triatlon Június 19-én, Kecskeméten kerül sor az amatőr országos triatlonbajnokságra, melyet az OTP Bank hírős triatlon keretében rendez a Buda­pest Sportiroda. A sportág jövőre először szerepel hivatalosan a nyári olimpia műsorán. A sprint­távú versenyen az- indulókra 750 méter úszás, 20 kilomé­ter kerékpározás és 5 kilo­méter futás vár. A bajnoki érmeket 12 kategóriában osztják ki. A verseny egy­ben a Ford Olimpiai öt- próba állomása is, a szerve­zők jó idő esetén 7-800 in­dulóra számítanak. Nevezni a Budapest Sportirodában lehet június 18-ig 800, a helyszínen a rajt előtt pedig 1000 forin­tért. Bővebb információ kérhető a 1-267-6560-as te­lefonszámon. Atlétika országos diákolimpiái döntőben, háromtusában első helyen végzett a Szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskola csapata: Balázs Annamária, Kalló Anna, Balogh Diána, Tóvízi Katalin, Jancsó Andrea, Kovács Lilla (a képről hiányzik) összeállításban, felké­szítőjük: Szilágyi Pálné. fotó: szívós László Motoros gyorsulási GP Felhőtlen száguldás Míg a kiadós nyári zápor el­mosta a múlt heti pénzdíjas mo­toros gyorsulási versenyt Ka­posvárott, addig a kunmadarasi Motul-kupát nem érheti ha­sonló veszély. Mindenesetre az eddigi két futamon inkább a hőségre panaszkodtak a jelen­lévők, s a szombati viadalra is verőfényt jósolnak a meteoro­lógusok. Bár már javában készül az ÁPV Rt. reptérhasznosító ta­nulmánya, az idei GP-k még rendben lezajlanak. A hátralévő három futam egyike épp holnap reggel kilenctől kezdődik, me­lyen egyre profibbá válnak a sportágat körülvevő „mellék­szolgáltatások”. Hogy milyen technikai újdonságokkal állnak elő a versenyzők, még nem tudni, mindenesetre megyénk motorosai - Varga Z„ Dénes, Orgoványi, és társaik - már na­pok óta gyertyák és hengerek közt kelnek, fekszenek... M. G. NBA-döntő, első mérkőzés Előny a fogadónál A San Antonio Spurs hazai pályán 89-77-re legyőzte a New York Knicks csapatát az észak-amerikai profi ko­sárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének első mérkőzésén magyar idő szerint csütör­tökön hajnalban, így l:0-ra vezet a négy győzelemig tartó párharcban. San Antonio Spurs- New York Knicks 89-77 (21-27,45-37, 71-63) Legjobb dobók: Duncan 33, J. Jackson 17, Robinson 13, il­letve Sprewell, Houston 19- 19, Thomas 13, Camby 10. Az első két játékrészben kiegyenlített volt a küzdelem, néhány ponttal a vendégek vezettek egészen a félidőig, ám ekkor az egyre jobban já­tékba lendülő Tim Duncan pontjainak köszönhetően át­vette a vezetést a Spurs. A harmadik negyedben to­vábbra is tartotta 8-10 pontos előnyét a pályaválasztó együt­tes, amely sokkal egysége­sebbnek tűnt. A vendégek kö­zött között Sprewellen és Houstonon kívül alig szerzett pontot valaki. A záró játékrészben csap­nivalóan dobott a vendégcsa­pat, és elsősorban emiatt egy­általán nem sikerült felzár­kóznia a szenzációs Duncan vezette San Antonio mögé, amely így magabiztosan győ­zött. A találkozó legjobbjának bizonyult Duncan 33 dobott pontja mellé szerzett 16 lepat­tanót, adott két gólpasszt, és volt két dobásblokkolása is. A következő mérkőzést magyar idő szerint szombaton hajnalban játsszák, ugyancsak San Antonióban.

Next

/
Thumbnails
Contents