Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-14 / 136. szám
1999. június 14., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Kevés az álláshely (Folytatás az 1. oldalról) Harmaduk több mint egy éve kapta meg az ezt tartalmazó határozatot, nekik van a legkisebb esélyük az újbóli ellátásra. A munkáltatók a dolgozók alkalmazásakor élnek az aktív támogatási eszközökkel, a bejelentett álláshelyek közel harmadára kértek támogatást. A munkaügyi hivatal megállapítása szerint Túrkeve foglalkoztatási helyzetének javításához a helyi szándékok mellett átgondolt központi programokra van szükség. G. G. Pótolni tudták a zárolt összeget (Folytatás az 1. oldalról) Jászberény önkormányzata a németországi testvérváros, Vechta ilyen irányú tapasztalatait felhasználva az értelmi fogyatékos fiatalok foglalkoztatását megoldó napközi otthont hoz létre. A városban a szűkebb régió igényeit ellátó intézet működik majd, mely hároméves korig a megelőző, szűrő vizsgálatokat végezné. Három- és hatéves kor között speciális óvodai ellátásban részesülnek a gyermekek, majd integrált iskolai képzést kaphatnak. Mindezek után kerülhetnének a fiatalok a napközi foglalkoztató otthonba. Vechta városa felajánlotta, hogy tapasztalatait megosztja a jászberényiekkel, illetve ha szükség van rá, anyagi eszközökkel is támogatja a foglalkoztató intézet létrehozását. bcs Kárpátalja erdei nekünk is fontosak (Folytatás az 1. oldalról) Ennek érdekében viszont a Tisza forrásvidékének rehabilitációját nem lehet tovább halogatni. Ez a rehabilitáció többek között a forrásvidék, Kárpátalja erdeinek visszatelepítését és a természetes vízrendszer visszaállítását jelenti. Ennek szükségességét a magyar és ukrán tudományos és szakminisztériumi körök is elismerik. Magyarország számára azért is különösen fontos és sürgős a rehabilitáció, mert közismert, hogy a Felső-Tiszán vízlépcsőket kíván építeni az ukrán kormány. Ez az Alföld számára tragikus következményekkel járna. A Tisza Klub, a Duna Kör és a Reflex Egyesület tehát azt javasolta a magyar kormánynak, hogy az ukrán kormánnyal együtt egy nemzetközi projekttel forduljon az Európai Unióhoz a forrásvidék rehabilitációjához szükséges támogatás (6- 20 millió USA-dollár) elnyeréséért. -paulinaCarrarai márványszobrot avattak Egy carrarai márványból készült műalkotást, a szent családot ábrázoló szobrot avattak és szenteltek fel tegnap Jászalsószent- györgy római katolikus templomában. A szobrot az Alsószentgyörgyről elszármazott Kormos Mihály és családja ajándékozta az egyházközségnek. — A szent család pártfogója és példaképe minden családnak a Földön — mondta avatóbeszédében Timkó István plébános. Sárosdy Judit művészettörténész Enes Nagy Sándor és Küsdi András alkotását egy élettel teli, a megszokottól eltérő szent család ábrázolásként jellemezte. Mária és József kaiján nem a kisded Jézus látható. Az Isten fia már kisgyermekként — mintha növekedne — jelenik meg. Hozzátette: a Kormos család megmutatta, hogy napjainkban is élnek még donáto- rok, akik szívükön viselik a közösség sorsát. Az adományozó Kormos Mihály gyermekként élt Alsószent- györgyön, de gyökereit nem veszítette el. — Miért tartotta fontosnak, hogy az alsószentgyörgyi egyház- községnek szobrot ajándékozzon ? — kérdeztük. — Eszményképem mindig gróf Széchenyi István volt. Ha lehetőségeim nem is olyan nagyok, mégis szerettem volna valami maradandót hagyni magam után. S hogy miért Alsószentgyörgyön? Gyermekkoromat itt töltöttem, a templom mellett laktunk, számtalanszor ministráltam ott, tartozom ennyivel a szülőfalumnak — mondta az adományozó. bcs Timkó István plébános à Kormos családdal felavatja a szobrot Eg^ esztendeje működik az Alcsi Rt. embriológiai laboratóriuma Állattenyésztés mikroszkóp alatt Lassan egy esztendeje avatták fel az Alcsi Mezőgazdasági Rt. embriológiai laborját Szolnokon. Az üzemi méretekben országosan is egyedülálló bázis ma már kézzelfogható eredményekkel rendelkezik, hiszen az új technológia révén idén tavasszal jöttek világra az első „lombikborjak”. A laboratórium felavatását egy szakembergárda ötesztendős felkészülése és Zubor Tibor nemzetközi hírű embriológus előkészítő, oktatómunkája előzte meg — tudtuk meg Juhász Zoltán fő- ágazatvezetőtől. Külföldön is korszerűnek számító szaporítási mód bevezetése történt meg ezzel az Alcsi Rt. szolnoki szarvasmarhatelepén, melynek elsődleges célja, hogy a cég tehenészeteiben tovább javítsa az állatállomány tejtermelő képességét. A szarvasmarha egyet ellő állat, vemhességi ideje kilenc hónap. Egy tehén üzemi körülmények közt, élete során átlagosan 2-3 utódot képes világra hozni. Nem mindegy tehát, hogy e viszonylag lassú folyamat eredményeként milyen teljesítőképességű boíjúval gyarapodik a tenyészet. Az embriológiai laboratórium lehetővé tette, hogy felgyorsuljon és kiszámíthatóbbá váljon ez a mechanizmus. A munka lényege a kiválasztott — kiváló tulajdonságokkal bíró — nőivarú állat petesejttermelé- sének serkentésével kezdődik, majd a mesterséges termékenyítés következik. Később a megtermékenyített petesejteket úgynevezett szedercsíra állapotban kiveszik az állat testéből. Mikroszkópos vizsgálat után a „boíjú- kezdemény” azonnal beültethető egy — jóval gyengébb termelőképességű — állatba, vagy fagyasztva korlátlan ideig tárolható — magyarázta a labor működési ejvét Retter Zoltán embriológus. Mivel átlagosan öt, de kivételes esetben 15-40 embrió is kinyerhető egy tehénből, különböző „béranyákban” a vér szerinti anyaállatnak — egy időben — nagyszámú utóda is növekedhet. Ennek előnyeit a vállalat egyelőre saját háza táján kívánja kamatoztatni, ám távlati terveik közt szerepel az embriók piaci értékesítése is. Ebben az évben legkiválóbb teheneiktől várhatóan ezer embriót állítanak elő és ültetnek be „befogadó anyákba”. Ez a mennyiség az állomány éves szaporulatának 20-25 százalékát teszi ki — árulta el a két szakember, akik bíznak abban, hogy a munkájuk eredményeként tovább javuló tejtermelés növekvő fogyasztást elégíthet ki a jövőben. Bugány János Támogatásból, minimálbérért A munkahelyteremtő beruházások támogatására tavaly kiosztott pénz felhasználásának ellenőrzésekor a megyei munkaügyi tanács mindent rendben talált. A testület soros elnöke mégsem boldog. Csepregi Károly — a megyei Munkástanácsok elnöke — érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt hónapokban kilenc olyan vállalkozásnál jártak, mely tavaly beruházásaihoz támogatást kapott. A jogszabályoknak és szerződésben foglaltaknak mindenütt eleget tettek. Sőt akadt olyan vállalat is, ahol munkaruhát, és útiköltség-hozzájárulást is biztosítottak a dolgozóknak, a legtöbb helyen azonban csak minimálbérért foglalkoztatták a munkásokat. Csepregi szerint ezen változtatni csak akkor lehetne, ha hatékonyabban működnének a szakszervezetek. Egykoron ugyanis megszabták az érdekvédelmi szervezetek, hogy egy- egy szakembert mennyiért alkalmazhatnak a vállalatok. Ettől azonban ma igen messze vannak a érdekképviseletek. Nemcsak a vállalkozók, de a dolgozók is idegenkednek a szakszervezetektől, mert úgy vélik, a tagdíjért cserébe nem kapnak semmit. így csak akkor fordulnak a szakszervezetekhez, ha valamilyen sérelem éri őket — állította Csepregi Károly. T.J. Megkezdődött a cseresznye felvásárlása Nagykörűben. Az ilyenkor több hétre kitelepülő kereskedők 140- 200 forintot adnak a gyümölcs kilójáért. fotó: bartalos Tűzoltólaktanya CD-n A számítógépes építészeti tervezés lehetőségét a 386 matematikai coopresszorral támogatott processzorok nyitották meg. Ezek sebessége biztosította, hogy háromdimenziós lehetőséget nyújtó tervek elfogadható gyorsasággal készülhetnek el. Egy épület háromdimenziós perspektivikus, fotorealisztikus fényképét a számítógép 1993- ban kereken 45 perc alatt állította elő, ehhez most csupán 45 másodperc szükséges. A számítógépes épülettervezés virtuális előnyeit a nem szakemberek is élvezhetik, hiszen a programok tetszőleges nézőpontból megte- kinthetővé teszik a tervezett objektumot. Ebből következik, hogy a létesítmény mindenre kiterjedő írásos és tervi anyagának feldolgozásakor lehetőség adódik az elektronikus adattárolásra, sőt adatátvitelre is. Az utóbbi módszert már alkalmazzák a szolnoki Premiterv Kft.-nél, és mint Dombi Ferenc ügyvezető igazgató elmondta: például egy leendő tűzoltóság teljes tervdokumentációja ily módon a 15-20 kiló papírköteg helyett egy darab CD-n 270 MB-on rögzíthető. A CD segítségével korszerű formában hozzá lehet jutni a szöveges részeken, táblázatokon és rajzokon túl a teljes háromdimenziós tervdokumentációhoz. így a hozzáértők az épületről interaktív módon bármely nézőpontból színes fényképeket készíthetnek, bárhol új metszeteket, nézeteket vehetnek fel, a részleteket tetszés szerint nagyíthatják. A Baross úti óvodások tegnap családi hétvégét tartottak a szolnoki Holt-Tisza-parton. A gyerekek, a szülők és az óvó nénik bográcsban főztek, együtt játszottak, sportoltak, így búcsúztak intézményüktől, amelyet bezárásra ítélt a megyeszékhely önkormányzata. fotó: bartalos A két éve megalakult szolnoki Lurkó Színpad szombaton tartotta évadzáró társulati ülését. Értékelték egész éves munkájukat, és a legkitűnőbbek még külön elismerést is kaptak. ■ fotó: bartalos a Uj pavilonok a MÁV utascsamokában Az elmúlt hetekben érdeklődve figyelték a szolnoki vasútállomáson megforduló utasok, vajon milyen átalakításokat végeznek a várócsarnokban. Az üvegfal mentén pavilonok sorakoznak, az egykori vendéglátó-ipari egység helyén hamarosan üzlet nyílik, az aluljáróba vezető lépcső alján pedig üvegajtókat szereltek fel. A MÁV-vezérigazgatóság szerződést kötött a Rollinvest Kft.-vel, amely korábban már több hasonló felújítást végzett, például a Déli pályaudvar egy részén, illetve a békéscsabai állomáson. Mint a kft. ügyvezetőjétől, Hemády Tamástól megtudtuk, öt pavilont állítottak fel a szolnoki csarnokban, kulturáltabbá téve az utasok várakozását és az ott árusítók munkáját. Ezek Néhány pavilonra már a név is felkerült FOTÓ: CSABAI jó részét az eddig is ott ámsítók (újságosok, büfé, virágárus) kapják meg, illetve Porst üzlet nyílik majd. A műszaki átadás már megtörtént, remélhetőleg a napokban a polgármesteri hivataltól is megérkezik az engedély, így a bérlők hamarosan elfoglalhatják a megújult, megszépült területet. szilvási