Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-12 / 135. szám

1999. június 12., szombat

Megyei Körkép

5. oldal

iVÉzóiHtyr

Akik kimaradtak

Ünnepséget tartottak Szolnokon az árvíz- védekezésben részt vevők számára. Ez helyénvaló is lenne, hiszen erről a nagy ijedelemről meg összefogásról csak meg kell emlékezni.

Az ünnepségen ott volt mindenki, akit annak idején a gátakon is láthattunk, az önkormányzatok, a fegyveres testületek stb. képviselői. A vöröskereszt azonban nem kapott meghívót.

Mindez azért furcsa, mert az árvíz idején fontos szerep jutott vöröskeresztnek és más civil szervezeteknek. Nagy szorgalommal helytálltak, gyűjtötték a pénzt az árvízkárosultak megsegítésére, ruhákat, takarókat, élelmiszert kerítettek. A lakosság egyéni segítségeit, felajánlásait a civil, többnyire karitatív szervezetek fogták össze úgy, hogy az jelentős erőt képviseljen. Csupán a vöröskereszt egymaga több mint 10 millió forint értékű adománnyal segítette a védekezési munkát és a bajbajutottak segélyezését, ebből 6 millió forint készpénz volt.

Ezek a civil szervezetek a lakosság erejét, a szolnokiak ösz- szefogását képviselték az árvíz idején, és azt tették volna most is, ha meghívják képviselőiket az ünnepségre.

Ám az invitálás ezúttal elmaradt. A szakemberek szerint az árvizes időszakok még nem múltak el a fejünk felől, továbbra is várhatók hasonló áradások. Remélhetően akkor majd nemcsak a baj idején találják meg a civil szervezeteket, hanem az ár levonultával sem feledkeznek meg róluk.

Paulina Éva

XuXc°u O.

*

TT*» / /I 1 // // I // 1 / •

Újjáéledő művelődési házak?

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma javaslatára tavaly kétszázmillió forintot ígértek a költségvetés előkészítésekor a kistelepülések tetszhalott művelődési házainak újjáélesztésére. Dr. Horváth Attilát, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat igazgatóját arról kérdeztük, hogy hol tart ennek a programnak a megvalósítása.

Egy szalmaviskóban vészelték át a telet a rákócziújfalui testvérek

Nomádok, de erre aligha büs

Árpádok. Csak egyszerűen így hívják a Farkas testvéreket Rákócziújfaluban. Házuk rájuk omlott, s egy kis szalmakunyhóban vészelték át a telet. Ott laknak ma is.

Amin a három testvér keresztülment az elmúlt hónapokban, az minimum feljogosítja őket a „tiszteletbeli eszkimó” címre. Persze a dolgok alakulásában legalább annyira hibásak ők is, mint az idő vasfoga, ami szétrágta a szülői vályogházat.

— Recsegett, ropogott minden, aztán ránk szakadt a tetőgerenda — meséli Farkas József. — Akkor felépítettük ezt a kis kalyibát, itt lakunk. Valahogy megvagyunk, de azért az én 13 ezer forintos rokkantnyugdíjamból három ember nehezen él meg.

Csak egyikük dolgozik, ő ottjártunkkor is valahol a határban kapált. Kis kiegészítés, jól

jön az most, de sokat nem segít — mondja József, miközben bekötözött lábát mutatja.

— Beleléptem egy üvegszilánkba, van baj éppen elég. Itt volt az a nagy tél. Tudják, milyen hideg volt? Három kabáttal takaróztam, mégis lefagyott az egyik lábujjam! Volt olyan reggel, hogy a hótól nem tudtunk kijönni a kunyhóból.

A körülményekhez képest elég „olcsón” megúszták a kalandot. A legbetegesebb Józsefnek kellett tüdőgyulladás miatt a kórházban töltenie egy kis időt. De lega’lább emberi körülmények között élt pár napot, nem úgy, mint testvérei.

— Itt ez a szép nagy telek — mutat a legkisebb testvér, Ántal a másfél méteres gaztengerre. — Szép lenne itt minden, csak hát a ház, az hiányzik.

Azt senki sem mondhatja, hogy ne kezdtek

A konyha, kint a szabadban fotó: m. j.

volna bele a házépítésbe. Igaz, a lelkesedés hamar elapadt, no meg az anyagi korlátok is véget vetettek a vályogvetésnek. Vagy kétszáz kicsiny vályogtömb jelzi a leendő házat, bár ahogy az ember elnézi, ebből sok minden lesz, de ház nem.

—Én rokkant vagyok, nem sokat tehetek— védekezik gyorsan József. — Jó lenne végre valami kis ház, de mi magunktól, ennyire kevés pénzből mit tegyünk? — kérdezi.

Jutott a panasz- és szitokáradatból az ön- kormányzatnak is. Kecskés János polgár- mestertől megtudjuk, már négy esztendeje hadakozik a testvérekkel, költözzenek ki a romhalmazból, mert az rájuk dől.

— Rájuk is omlott. Fölajánlottunk nekik egy telket az övékért cserébe, ahol segítenénk felépíteni a házat, de nem kellett. Az ajánlatunk természetesen él, segítünk, de helyettük mindent nem csinálhatunk meg.

Farkasék csak úgy élnek bele a világba. Más lehetőségük nem nagyon lévén, ülnek házuk előtt, s egy jobb sorsról álmodnak...

Pókász Endre

A szolnoki Tallinnka a vémarancs ünnepén

A szolnoki Tallinn Általános Iskola néptáncegyüttese húsz éve, kitartó munkával lépked egyre feljebb a szakmai ranglétrán. Az intézményben szinte már életformává vált a néptánc oktatása, amelynek eredményei rangos országos és nemzetközi fesztiválokon is megmutatkoznak.

Dr. Horváth Attila elmondta, hogy a művelődési intézmény- rendszer eróziója már a ‘80-as években elkezdődött, a gazdasági helyzet romlásával párhuzamosan. Azt mindenki elismerte már akkor, és a rendszerváltás után is, hogy a könyvtár, a múzeum, a színház nem tudja eltartani önmagát, ám a művelődési házakról makacsul tartotta magát a nézet, hogy önfenntartóknak kell lenniük. Ezért sok helyen vállalkozóknak adták ki a házakat működtetésre, de néhány év alatt bebizonyosodott, hogy ez nem járható út. Megyénkben korábban három művelődési ház működött vállalkozásban, jelenleg már csak egynél alkalmazzák ezt a rendszert.

Megyénk egyébként ezen a téren még jó helyzetben van, mivel a települések zöme viszonylag nagy, és fönn búja tartani a művelődési házat. Áz esetleg csak néhány száz lakosú kistelepüléseken azonban sorra bezárták a művelődési házat, mert nem volt sem pénz, sem szakember a működtetésére.

A minisztériumban fölismerték, hogy szükséges a tetszhalott

művelődési házak újjáélesztése, és erre a célra pénzt különítettek el a költségvetésben, igaz, az eredetileg tervezett kétszázmillió helyett csupán százmilliót.

A pénzre pályázatot lehetett benyújtani. A körülbelül ezer.ér- dekelt település közül azonban csupán 371-ből érkezett pályázat. Dr. Horváth Attila szerint ennek az is oka lehet, hogy sok helyen nem volt megfelelő szakember a pályázat elkészítésére.

A 371 pályázó mintegy hét- milliárd forintra nyújtott be igényt. A hatalmas összeg nagy része nyilvánvalóan a leromlott > épületek helyreállítására kellene. A rendelkezésre álló százmillió az igényelt összegnek körülbelül 1,4 százaléka.

Megyénkből Tiszajenőről és Óballáról adtak be pályázatot az e forrásból elnyerhető pénzre. A pályázatokat szakemberek vizsgálják, és több szűrőn kell keresztülmenniük, mire kaphatnak valamennyit a rendelkezésre álló összegből. Ennek egyébként föltétele az is, hogy az újraélesztés után az önkormányzat vállalja a művelődési ház működtetésének anyagi terheit. B. A.

Ma az ország tíz legjobb gyer- meknéptánccsoportja között jegyzik a Tallinnkát, amely színvonalas produkcióival az utóbbi években már bejárta a világot. Az indulás még könnyű és lehetőségekben bővelkedő volt. Helyi nagyvállalatok támogatásából varrathattak ruhát, fizethették meg az ország legjobb tánckoreográfusainak munkáját és vehettek részt számtalan megmérettetésen. Aztán ez az időszak elmúlt. Ám az iskola akkor már túl sokat tett a néptáncért ahhoz, hogy lemondjon róla.

így folytatták, és sikereikre lassanként a szakma nagyjai is felfigyeltek. Ennek köszönhették külföldi vendégszerepléseik egy részét is, amelyeken gyakran egyedül képviselték hazánkat.

Először a németek szívébe lopták be magukat tizenkét éve, majd Törökországba, Franciaországba, és az USA-ba is elvitték a magyar hagyományokat.

Ma az iskola majdminden tanulója táncol, és három különböző korú szereplőcsoportjuk rutinosan készül az országos és nemzetközi seregszemlékre. A pedagógusok és a szülők többsége vallja: mindez a gyermekek

személyiségét kiegyensúlyozottá, a hagyományos értékek iránt fogékonnyá teszi. Ezért vállalják a fellépések szervezésével járó rengeteg munkát, s igazi jutalmuk, hogy a diákok és felkészítő pedagógusaik a világ legcsodálatosabb tájait is megismerhetik. így volt ez idén tavasszal, amikor Szicíliában járt a Tal- linnka harminckét táncosa. Az úgynevezett vémarancs ünnepére kaptak meghívást. A napi két fellépés mellett, az ott töltött röpke idő alatt megcsodálhatták a tengert, az Etna vulkánt éppúgy, mint Taormina romvárosát vagy a döbbenetes emlékeket idéző Pompeit. Az itt szerzett élmények hatására aztán újult erőt látnak ismét munkához. Ezzel pedig az ország elismert gyer- meknéptánccsoportjaként mesz- sze földre elviszik magukkal e kis ország hírét, és megbecsülést szereznek megyénk, városunk számára is a világban.

Bugány

Az olaszok lelkesedtek a Tallinnkáért

Megkérdeztük: hol tölti szabadságát?

Régi bölcsesség, és lehet benne igazság, hogy a nyári szabadság meg a pénz abban hasonlít egymáshoz, hogy mindkettőből kevés van, és nagyon gyorsan elfogy. Vajon ki mit csinál a nyár tomboló heteiben, egyáltalán mire használja azt a várva várt időt, amely alatt se főnök, se kimutatás, helyette a szabad világ várja a boldog embert.

Tóth Béla kunmadarasi vállalkozó:

— Sehová nem megyünk nyaralni, mert erre most sem időnk, sem pénzünk. Nem zárhatok be, húzhatom le a rolót egy-két hétre, így itthon maradunk. Helyettünk a gimnazista nagyfiúnk nyaral, meg a kislányunk is megy az osztálytársaival kirándulásra. A mi nyaralásunk az ő nyaralásuk.

Nagyné Molnár Erzsébet tanárnő már most is boldog.

— Hogyne lennék az, amikor a főiskolai diplomám után az egyetemit is megszereztem. Ez már csak azért is fontos, mert középiskolában tanítok. A féljem is itt dolgozik az iskolában, és van egy négyéves kisfiúnk. Tavaly

meg előtte sehol sem voltunk, most a diplomám örömére úgy határoztunk, három-négy napot nyaralunk. Mégpedig úgy, hogy ne kelljen főznöm, mert nekem is ez lenne az igazi kikapcsolódás. Kiszámoltuk, belekerül vagy 30 ezerbe, de üsse kő! Ritkán diplomázik az ember, nem igaz?

Fekete Erika a megyei önkormányzat dolgozója:

— Sajnos elkopott a szabim, mert otthon volt munka, festeni kellett, és mostanra már csak tíz-egynéhány nap maradt. Ebből egy hétre Parádfürdőre utazunk családi alapon. Ez négyőnk- nek húszezer, plusz a koszt meg az ital, illetve az útiköltség. Lesz, amikor

étterembe is elmerészkedünk, máskor mi főzünk, mert az éttermi árak manapság nem az átlagfizetéshez szabottak.

Szalmási István nyugdíjas:

— Rossz a kérdés, uram, a magamfajta nem ismeri azt a szót, hogy nyaralás. A szüleim sem nyaraltak soha, én sem. Pedig ledolgoztam 33 évet és 176 napot, majd leszázalékoltak. És most kapaszkodjon meg: kapok érte 11 ezer 900 forintot havonta. Kérdezem öntől, hová mehet ennyiből az ember? Maradra.

Berki Attiláné 25 éves főnővérhe- lyettes a karcagi kórházban, ötéves a kislányuk.

— À párom is ugyanitt dolgozik, úgyhogy nem vet fel a pénz bennünket. Tavaly sem voltunk sehol, most sem tervezünk nyaralást. Még a szülőkkel élünk, lakásra gyűjtünk, arra kell a pénz. A kikapcsolódás az lesz,

hogy majd egy párszor kikerekezünk hármasban Berekfürdőre. Reggel megyünk, fürdünk, eszünk, amit viszünk, este hazafelé. Esetleg lesz egy pesti út is a rokonokhoz.

Dr. Póta Sándor, Szolnok:

— Két hétre utazunk el családostul Olaszországba, Verona mellé. Most megyünk oda először, és ami a kosz- tot illeti, ritkán a vendéglőbe is bemerészkedünk, de többnyire gyorsan elkészíthető, félkész ételeket viszünk magunkkal.

Mezei Tibor 23 éves, államvizsga előtt álló főiskolás:

— Dolgozom is, és az a baj, hogy jószerével minden szabimat kivettem a vizsgákra. Pedig még egy nagy erőpróba vár június 15-én, az államvizsga. Éppen ezért most maximum az lesz a szabadnap, hogy hétvégéken lemegyünk a haverokkal meg a húgommal a Balcsira, esetleg a Velencei- tóra.

Bernáth Mihályné újságárus a megyeháza mellett:

— Hazamegyek Szolnokra, a Kertvárosba. Ez a szabadság. Három lányt neveltünk fel, és utoljára 1972-ben voltunk a férjemmel Jugoszláviában nyaralni a Lenin téesz jóvoltából. Őszintén szólva, annyi -a bevételünk, hogy abból sem külföldi, sem belföldi nyaralásra nem futja.

Palla Szabina 17 éves gimnazista:

— A családdal négyen egy hetet töltünk Olaszországban. Utána még lesz egy hetes kirándulásunk az osztállyal: kedvezményesen a Balcsira utazunk. Meg tanulok, készülök a nyelvvizsgára, illetve jövőre jelentkezem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára és magyar szakra Pestre. Dolgozni is jó lenne, de ebben a munka nélküli világban nem tudom, mi valósul meg belőle. Lehet, hogy semmi. . .

D. Szabó Miklós

Kicsiny és nyomorúságos élettér három embernek