Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-29 / 123. szám
Tulipán helyett paprika A jászladányi Gémesi Antalné néhány éve még egyike volt azoknak, akik a háztáji gazdaságban tulipánhagymát termesztettek. — Csepelről kaptuk a tulipánhagymát — mondja. — Ötvenezer forintra terheltek be minket. Nagy pénz volt ez a kezdeti időben, jószerével egy ház árát jelentette. Vagy három évig a törlesztésre ment a jövedelem, s csak utána zsebre. Sok baj volt a hagymák kiszedésével, pucolásával, válogatásával — de megérte. Harmincán foglalkoztunk tulipánhagyma termesztésével, s volt, akinek ötven-hatvan ezer forint jövedelmet is hozott. Sokat jelentett az akkor, amikor csak háromezer forint volt a nyugdíj. Annak volt a jó, aki családostul be tudott szállni. Gémesiné az utóbbi időkben fűszerpaprikát termel — de a szépen megművelt kertjében a szőlősorok között azért minden tavasszal ott díszük jó néhány tulipán. Major szélén—világ végén Kettecskén a kiskapuban Az alig néhány házból álló Al- sószászbereken, báró Kóhner régi majorjának szélén lakik élete párjával a nyolcvanadik évéhez közelítő Makai András. Autóbusz sem jár erre, biciklivel járnak bevásárolni Zagyvarékasra. Nem csoda, hogy az idősek —- ha tehették — elköltöztek innen. A fiatalok a könnyebb megélhetés reményében váltották őket. így aztán Makaiék a régi társak nélkül tengetik egyhangú életüket. Kulturális fórum A Magyarok Világszövetsége megyei szervezete az idősek nemzetközi éve alkalmából kulturális fórumot szervez. A javasolt témák szerint megvitatják az értelmiségi nyugdíjasok nemzetközi összefogásának lehetőségeit; a civil szervezetek együttműködésének eredményeit és akadályait, illetve azt, hogy a kulturális intézmények miként segíthetik az idősek művelődését. A kulturális fórumra a nyugdíjbiztosító igazgatóság szolnoki székházában június 1- jén 10 órakor kerül sor. A szervezők várják az érdeklődőket. Kiránduló nevelőit A szolnoki nyugdíjas pedagógusok klubja sokrétű programjában közkedvelt szerepe van az ország értékei megismerésének. A közelmúltban például vonattal Budapestre utaztak, ahol megtekintették a Zsidó Múzeumot, az Operaház épületét és a Bazilikát. A jövő hónap elején pedig autóbusszal a gazdag természeti szépségeket kínáló Vácrátóti Arborétumot keresik fel. Segítőkész kaposváriak Szolnokon. A Szolnok városi nyugdíjasklubbal jó kapcsolatot ápoló kaposvári városi nyugdíjasklub tagjai gyűjtést szerveztek egy árvízkárosult szolnoki nyugdíjas javára. Adományaikat május 25-én elhozva a klub vezetői útba ejtették Simon Ferenc szobrászművész műtermét (képünkön ez látható), majd a Sztrájk utcában lakó, 71 éves Péter Lászlónénak adták át gyűjtésük eredményét. I Apák napja A szolnoki papírgyár nyugdíjasainak „Szikra” klubjában nemcsak az anyák, hanem az apák napját is megünneplik. Ez történt a közelmúlt napokban is — méghozzá a nevezetes eseményhez illő,.komolysággal” és a férfiakhoz méltó ajándékozással. Az erősebbik nem képviselőit egy kis mellénykébe bújtatott sörösüveggel lepték meg az asszonyok. Ebből is következtetni lehet arra, hogy a klubdélután igen vidám hangulatú volt. Emléktáblaavatásra készülnek Kablay Lajos ezredesnek, a Kil- lián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola és a szolnoki helyőrség 1956-os parancsnokának tiszteletére emléktáblát avat júniusban a róla elnevezett téren az ezredes nevét viselő veterán repülők szolnoki egyesülete. Képünkön: az emléktáblát bemutató egyesületi gyűlésen megjelent Kablay Lajosné Staub István és Fodor Gyula egyesületi vezetők társaságában. Az árvíz közbeszólt A nyugdíjasok körében megye- szerte népszerű zagyvarékasi pikniket a Zagyva áradása miatt el kellett halasztani. Az új időpont július 15-e. A halasztás mégsem okoz csalódást a vendégeknek, hiszen a falubeliek szíves vendéglátása, hangulatos kulturális műsora feledteti majd a kényszerű időpont-módosítást. S akkor a szemet-lelket gyönyörködtető Zagyva-kanyar is régi szépségben tündökölve ad helyet a piknik résztvevőinek. Az oldalt írta: Simon Béla Fotó: Bartalos Nikoletta, Mészáros János Unokájukért mindent megtesznek A Zagyvarékason lakó Szekeres Ferencnek és feleségének szívfáj- dító gondja az, hogy négy unokájuk egyike izomsorvadásban szenved. Tőlük telhetőén eddig is sok mindent megtettek a gyógyulásáért. Mivel ezt a betegséget idehaza nem tudják orvosolni, gyűjtést is szerveztek annak érdekében, hogy Amerikában kezelhessék a beteg gyermeket. Január végén ki is utazhatott szüleivel a kisfiú Memphisbe, ahol megállapították róla, hogy izomsejt-beültetésére alkalmas. Most várják, hogy mikor kerül sor az operációra. Ha sor kerül rá. A műtét ugyanis 150 ezer dollárba kerül, s ennyi pénzt nem lehet ösz- szegyűjteni. Ebben csak az egészségügyi pénztár segíthet. Gondban a nagyszülők A csónakkészítés kiment a divatból A szolnoki Tisza-part téglaházi részén sok csónak hűsöl az árnyas nyárfák alatt — ám egyikük sem „újszülött”. A fából készült ladikok matuzsálemi korúak még akkor is, ha egyik-másik részükön új deszkát rejt a rákent festék. — Tudomásom szerint Szolnokon már senki nem készít fából csónakot — magyarázza André Sándor. A papírgyárra néző tágas udvar hátsó szögletében van a műhelye. Az előtt egy kishajó áll. Arra mutatva jegyzi meg: — Valamikor én is csináltam csónakokat. Ez a kishajó maradt meg munkáim közül. Az utóbbi két évben nem foglalkoztam ilyen munkával. — Miért? Nekem fémipari képzettségem van, ezért én csak alumíniumhajókat készítettem. Most már senki nem rendel ilyet — mégpedig egyrészt azért, mert egy négyméteres csónak anyagszükséglete meghaladja a nyolcvanezer forintot, másrészt nincs arra garancia, hogy a színesfémgyűjtők másnap nem lopják el. Legutóbb például a tiszabői halásznak csináltam egy nagyon erős munkacsónakot. Sokba került neki. Csupán az anyagköltség száznegyvenezer forintot emésztett fel. Két héten belül ellopták Az öreg ladik javításra vár tőle. Szerencsére meglett, mert az erős csónakot nehéz volt feldarabolni. A papírgyár lakótelepéről is loptak már csónakot. Kicsit kesernyésen folytatja: — Ilyen okok miatt a kisipari csónakkészítés kiment a divatból. A műanyag hajók kiszorítják az alumíniumgyártmányokat. Azokat nem lopják a színesfémgyűjtők. Most inkább kismotorok javításával foglalkozom, pedig szerettem a csónakkészítést. Ha egy ladik készítéséhez reggel nekifogtam, délutánra minden lemezét leszabtam. A szomszédban Szabados Sándor azon kevesek egyike, akik még foglalkoznak a faladikok javításával. Nem iparűzésként, hanem csak rokoni-baráti- szomszédbeli kölcsönös szívességnyújtásként. A száz évet bizonyára jócskán meghaladó, földszintnél mélyebbre húzódó szülőházának udvarán ócska ladik hever a diófa alatt. — Ezt a szomszédomtól vettem — mutatja. — Legalább harmincéves. Régebben is vettem olcsó ladikokat. Két- háromezer forintot adtam értük. Némelyiknek kivettem a fél oldalát, a fél elejét. Új ladikokat már senki sem csinál a környéken azóta, mióta Csordás Feri jó barátom meghalt. Valamikor sok ladik készült itt, mert mindenki „úszás” volt. Sokan dolgoztak a fatelepen, olcsón jutottak fához, nem került sokba a ladik. Szabados Sándor úgy beszél, mintha a ladikkészítés volna a tanult mestersége, pedig nem az. Negyven évet becsülettel húzott le a papírgyárban. Még most, hatvanöt évesen sem nyinrnyám legény. Inaséveit Törökszentmiklóson töltötte. Derűsen emlékszik arra az időre. — Sokszor ingben, gatyában, gyalog jöttem haza Szolnokra a vasúti talpfákon. A Tiszához érve meg a fejem tetejére tettem inget-gatyát, s átúsztam a folyón. A Széchenyi-lakótelepen van lakása, de mindennap felkeresi a lakatlan szülői házat. — Nem tudok megmaradni a bérházban. Itt mindig van munkám. Most csináltam öt garnitúra evezőt meg szúnyoghálót. A haverom csónakját is javítottam. Raklapokat kaptam cserébe, így mind a ketten jól jártunk. Hát így tengetem az életemet... Ez a kishajó maradt a készletből 1 Egy kis minta a hajdani sokaságból
