Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-26 / 120. szám
1999. május 26., szerda Hazai Tükör 5. oldal Taszáron minden készen áll Peter Tufo és Martonyi János az értékek védelméről Az elmúlt hét végén megérkeztek a taszári légibázisra azok az F/A-18-as vadászrepülőgépek, amelyek a Jugoszlávia elleni NATO-támadásokban vesznek majd részt. A támadások intenzívebbé tételéről még az április végi washingtoni csúcson egyeztek meg a tagállamok. Az, hogy eddig mintegy 700 tengerészgyalogos és az F-18- asok megérkeztek Taszárra, egy újabb lépés a balkáni béke felé, hangsúlyozta tegnap a taszári légibázison tartott beszédében Peter Tufo, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete. Magyarország amikor belépett a NATO-ba, nemcsak egy katonai szövetséghez csatlakozott, hanem egy értékrendszerhez is. Azzal, hogy felajánlotta a légterét és katonai repülőtereit az Északatlanti Szövetség számára, részt vesz az értékrend fenntartásában is - mondta a nagykövet, aki maga is tengerészgyalogos volt egykoron.- Be kell vallanom, én eddig nem voltam tengerészgyalogos, de ez még változhat - folytatta a tájékoztatást Martonyi János külügyminiszter. Egyetértett Peter Tufonak az értékrendre tett kijelentésével és hozzátette: a világtörténelemben ez az első olyan fegyveres konfliktus, ahol a harc az értékek védelmében folyik. Tartozunk a boszniai és a koszovói tömegsírok áldozatainak is azzal, hogy olyan megoldást találunk, amely után többet nem alakulhat ki hasonló konfliktus - mondta Martonyi János. Tengerészgyalogosok elmondása szerint bármelyik napon megérkezhet a többi repülőgép is, és ezzel készen is állnak a bevetésre. Ezt lapunk kérdésére megerősítette J. Christianson tengerészgyalogos ezredes is. Elmondta: tisztában vannak azzal, hogy háborúba jöttek, az az érdekük, hogy részt vehessenek egy olyan misszióban, amely békét és stabilitást teremt a térségben. A bevetések kezdetének pontos dátumát még ő sem ismeri, azonban véleménye szerint is erre a napokban sor kerülhet. Christianson elmondta, nagyon sokat utaztak az egyesült államokbeli Dél-Karolina államból, így csalódott lenne, ha a bevetésre nem kerülne sor. (stefanits) Fodor Lajos HM-államtitkár, Peter Tufo és Martonyi János a bázison fotó: lang Róbert Szülinap. A Magyar Nemzeti Bank az idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból tegnap a Bankjegy- és Éremgyűjtemény kiállítást nyitott, amely a pénzkibocsátás 1924 és 1999 közötti történetét, emlékeit dolgozza fel. fotó: feb/körmendi imre Amerikai mintákat követne a szakemberképzés Korszerű mentési technikák A sürgősségi betegellátás, a katasztrófaelhárítás terén együttműködési megállapodást írt alá kedden dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter és az egyesült államokbeli, massachusettsi egyetem vezető képviselői, köztük dr. Aaron Lazare rektor és dr. Michael Foley, az egyetem igazgatótanácsának alelnöke. Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy magyarországi felkérésre a sürgősségi beteg- ellátás fejlesztésében segédkeznek a külföldi szakértők. A gyakorlati tapasztalatokon túl a hazai egyetemi képzésben is átadják ismereteiket. A küldöttség tagja volt dr. Richard V. Aghabahian, az amerikai kormány katasztrófaügyi főtanácsosa, a hírhedt oklahomai merénylet utáni mentés irányítója, aki a Ferenczy Europressnek elmondta:-Minden országnak fel kell készülnie egy esetleges katasztrófahelyzetre. A magyar szakemberek képesek arra, hogy elsajátítsák a legkorszerűbb mentési technikákat. Az Egyesült Államokban kidolgozott modell lényege az, hogy pillanatok alatt meg lehet állapítani egy sérült diagnózisát, amit laborleletekkel alá is támasztanak. A mentő személyzet azonnali, akár kórházi szintű beavatkozásokra is képes, amihez természetesen rendelkezésükre áll a kellő technikai felszerelés is. Dr. Gógl Árpád elmondta: az amerikai mentőtisztképzés anyagát az amerikai egyetem már átadta Magyarországnak. N. Zs. Ismét Győrben lesz a nyári színházi találkozó A legj óbbakból válogattak A nyár kezdetével az ország valamennyi kőszínháza bezárja kapuit. Nem kell azonban sokat várniuk azoknak, akik nehezen tudják nélkülözni az efféle szórakozást. Június 13-20-ig ismét megrendezik az Országos Színházi Találkozót Győrben. Tizennyolcadik alkalommal gyűlnek majd össze hazánk számos településének színészei, színi rendezői, díszlettervezői, dramaturgjai, kritikusai és természetesen a nagyérdemű közönség, hogy a Győri Nemzeti Színházban, a város művelődési központjában és a romos Zsinagógában megtekintsék az évad legjobb előadásait. Vajda Mártától, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkárától megtudtuk: egyrészt azért esett a választás megint Győrre, mert itt a tavalyi tapasztalatok alapján sokkal nagyobb eseménynek számít egy ilyen rendezvény, mint például a fővárosban. Másrészt a technikai adottságok is legmegfelelőbbnek bizonyultak: Győrben nagyszínház és kamaraszínház egyaránt van. A mintegy húsz hazai társulat kitűnő produkcióit Böhm György, a Győri Nemzeti Színház dramaturgja válogatta ösz- sze az ország színházainak jelöléseiből. Böhm György elmondta, hogy a június 13-20. között látható darabokkal nem tudják a magyar színházi élet átfogó képét a közönség elé tárni, csak néhány előadást a legjobbak közül. (h. gy.) Elmarad az egész heti plenáris ülés Adok-kapok játék a Parlamentben „Ha ti kétszer meghiúsítottátok a rendkívüli parlamenti ülést azzal, hogy nem szavaztátok meg a napirendet, akkor most mi sem szavazzuk meg a rendes ülését” - gondolhatták a szocialista és szabaddemokrata képviselők, amikor tegnap az Országgyűlésben egyetlen gombot sem nyomtak meg. Amire eddig még nem volt példa, most az is megtörtént: elfogadott napirend híján az egész heti parlamenti ülés elmarad. A délelőtti két eredménytelen szavazás után az elnök 13 óráig szünetet rendelt el. Ekkor - legalábbis látszólag - zsúfolásig megteltek a padsorok, de a gép csak 189 szavazatot tudott kimutatni a határozatképességhez szükséges legkevesebb 193 szavazat helyett. Az ellenzék „tartsunk be nekik” hangulatát az is fokozta, hogy a koalíció előzőleg - ahogy parlamenti körökben mondják - zsigerből leszavazta két SZDSZ-es javaslat felvételét az e héten tárgyalandók listájára. Gyimóthy Géza elnök egy szempillantás alatt berekesztette az ülést és a következő plenáris ülést június 14-ére hívta össze. Arról persze lehet vitatkozni, hogy szép dolog-e (esetleg tragikus, gyerekes vagy politikus) az ellenzék részéről, hogy nem nyomják meg a szavazógombot, az azonban egyértelmű, hogy az Országgyűlésben többségben lévő kormánypárti képviselőknek még ilyen esetben is biztosítaniuk kellene az 50 százalék + 1 képviselő jelenlétét. A Fidesz-frakció 146 tagjából öten voltak igazoltan és 14-en igazolatlanul távol, a 48 fős kisgazdafrakcióból csak 38-an szavaztak, a 17 MDF- képviselőből 14 nyomta meg a gombot. A MIÉP 10 szavazattal segítette a kormányoldalt. A Fidesz frakcióigazgatója szerint egyértelműen az ellenzék a hibás a történtekért. Hozzátette: a Ház működési rendjét és működőképességét nem az igazoltan távollévő fi- deszes képviselők, hanem az obstrukcióval élő ellenzékiek zavarták meg. Nagy Sándor (MSZP) úgy látja: nem adok-kapokról, hanem arról van szó, hogy a kormánypárti többség sorozatosan akadályozza az ülések megtartását. Él sem jönnek, illetve leszavazzák az olyan fontos, ellenzék által javasolt napirendi pontok terítékre kerülését, mint a sportrendezvények biztonsága vagy a gyanús bankkonszolidációkat átvilágító vizsgálóbizottság létrehozása. A politikus szerint az MSZP nem hajlandó szavazógépként asszisztálni csonka napirendek elfogadásához. Az MDF képviselőcsoportjának tegnap délután kiadott közleményében a fórumosok úgy fogalmaznak: az Ország- gyűlés rendes ülésének meghiúsítása rombolja a T. Ház tekintélyét, akadályozza a frakciók munkáját és veszélyezteti a kabinet ténykedését is, ezáltal kedvezőtlen megítélést válthat ki itthon és külföldön egyaránt. Az MDF felhívja az ellenzék figyelmét: hagyjanak fel obstrukciós magatartásukkal. Ellenzéki körökből az ülést levezető Gyimóthy Gézát is kritika érte amiatt, hogy csak június 14-ére, nem pedig még e hétre hívta össze a következő plenáris ülést. A feddés hátteréhez tartozik, hogy az egész heti közös munka lefújása miatt - feltehetően - elmarad az MSZP által kezdeményezett, pénteki politikai vitanap is. Simonffy-Takács Mennyit ér az államnak egy gyerek? A családi pótléktól az ingyen horgászjegyig Átalakulóban a családi támogatási rendszer. Ismét bevezetik a gyedet, miközben az állam havonta jelenleg mintegy tízezer forintot ad a szülőknek minden gyerek eltartásáért. A pénzen túl kedvezményes utazás, étkezés, ingyen fogászat s persze horgászjegy is jár a nebulók után. Jóllehet a gyermekek után járó állami támogatás összegét mindenki kevesli, ha a különféle juttatásokat összesítjük, kiderül, az állam nem szűkmarkú. A gyerekek után ma három forrásból kerül a legtöbb pénz. A „nevelési támogatássá” előlépett családi pótlék címén az idén az egygyerekeseknek havi 3800, a kétgyerekeseknek gyerekenként 4700, míg a nagycsaládosoknak minden gyerek után 5900 forint jár. Ezt fejeli meg a gyermekek utáni adókedvezmény. Az egy- és kétgyerekesek gyerekenként havi 1700, a sokgyerekesek pedig 2300 forintot spórolhatnak meg adójukból. Á pénzügyi tárcánál azt tervezik, hogy jövőre egynegyedével megemelik az adókedvezmény összegét. A harmadik pénzforrás a gyermekvédelmi támogatás. Ez - ellentétben az előző kettővel - nem mindenkinek jár, hanem csak azok a családok igényelhetik az önkormányzatoknál, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegét, az idén a 15 350 forintot. Ebbe a kategóriába tartozik a magyar családok mintegy 40 százaléka. A gyermekvédelmi támogatás nem lehet kevesebb havi 3070 forintnál. A törvény lehetővé teszi, hogy a települések ne pénzben, hanem természetben nyújtsák ezt a támogatást. így sok helyütt nem a szülők kapják meg, hanem a gyerek az iskolában ingyen ebéd, tankönyv vagy akár tanszer formájában. Az önkormányzatoktól a váratlanul nehéz helyzetbe kerülő családok rendkívüli gyermekvédelmi támogatást kérhetnek. Ennek összegét a helyi testületek állapítják meg. Szinte észrevehetetlen segítség, hogy az óvodai és iskolai térítési díjakat az önkormányzatok a lehető legalacsonyabb szinten szabják meg. A jobb módú településeken csak az élelmiszerek önköltségi árát kérik a szülőktől. Szintén láthatatlan támogatás, hogy a gyermekek fogászati kezelése ingyenes, holott a felnőttek alkalmanként súlyos ezreket hagynak a fogorvosnál egy-egy fogtömésért. Ilyen támogatás a gyerekek utazási kedvezménye is. Iskolába járásuk során a teljes árú menetjegynek csak a tizedét fizetik a tanulóbérletükért. Ezzel a szülők újabb egy-két ezer forintot spórolnak meg havonta. A kedvezmények sorának végén az ingyenes állami horgászjegy áll. Minden 14 évnél fiatalabb gyerek igényelhet állami gyermek horgászjegyet. Ez egy bot használatára jogosít fel az engedélyben megjelölt területen - felnőtt felügyelete melletti halfogásra. Csík Rita Elhunyt Gyuricza Béla. Súlyos betegség után életének 61. évében, hétfőn este elhunyt Gyuricza Béla, a Miniszterelnöki Hivatal védelmi és nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó államtitkára, ország- gyűlési képviselő. Átadás-átvétel. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem igényel törvénymódosítást a társadalom- biztosítási alapok felügyeletének átvétele, jelentette be Varga Mihály pénzügyi államtitkár. Azt azonban alaposan át kell gondolni, hogy a minisztérium hány embert vesz át az új feladatokkal együtt. Az átadásátvétel a héten kezdődik meg, s június 20-ig kell befejezni. Egyházak Világtanácsa. Huszonegy ország képviselőinek részvételével a koszovói helyzetről zárt ajtók mögött kétnapos konzultáció kezdődik ma Budapesten az Egyházak Világtanácsa szervezésében. Bevonulás. Mintegy 7000 sorköteles fiatal vonul be ma és holnap, hogy letöltse kilenc hónapos sorkatonai szolgálatát. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a fiatalok a kiképzőbázisokra kerülnek: Szabadszállásra, Kalocsára, Tapolcára és Szombathelyre. Költözik a hivatal. A Történeti Hivatal június első napjától a VIII. kerületi Eötvös utca 7. szám alatti új székházában fogadja az állampolgárokat - közölte a hivatal sajtóreferense. Sok a vízi-közmű társaság. Megdrágítja a magyarországi víz- és csatornaszolgáltatást, hogy túl sok cég van jelen ezen a piacon - mondta el Hajós Béla, a KHVM helyettes államtitkára kedden a környezetvédelmi és vízügyi szakemberek nemzetközi tanácskozásán, Budapesten. Rámutatott, az a gazdaságos, ha legalább 100 ezer állampolgár tartozik egy- egy szolgáltatóhoz. Tiszta vizet. Legalább 2000- 2600 milliárd forintba kerül majd 2010-ig Magyarország felzárkózása az unió környezetvédelmi követelményeihez - állítja Kiss Károly, a témával foglalkozó kutatási program titkára. Az összeg felét az ivóvíznormák teljesítése, a vízbázisok védelme, a csatornázás és a szennyvíztisztítás teszi ki. Előzetesben. Túl van az életveszélyen és stabil az állapota annak a három katonának, akik a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola ellen vasárnap hajnalban végrehajtott támadás során szúrt sérüléseket szenvedtek. A két támadót, L. Lászlót és L. Balázst előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.