Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-26 / 120. szám

1999. május 26., szerda Megyei Körkép 3. oldal A százéves szolnoki Belvárosi iskola mutatko­zott be a Verseghy kör évzáró rendezvényén tegnap este, a városháza dísztermében. Az ünnepélyen közreműködtek az iskola volt és jelenlegi növendékei. Felvételünk a legkiseb­bek műsorából örökített meg egy jelenetet, fotó: mészáros Életpálya Alapítvány-pályázat Mindenkiből lehet vállalkozó? Az idén hatodjára hirdette meg az Életpálya Alapítvány fiatal, 18- 30 év közötti kezdő vállalkozóknak szóló pályázatát. S bár a díjak nem óriásiak, a pályamű - mely a vállalkozás üzleti terve - elkészí­tése során az is kiderül: alkalmas-e valaki vállalkozónak. Az Életpálya Alapítványt hat éve hozta létre a Shell Hungary az Ezredvég Alapítvánnyal együtt, melynek célja a leendő fiatal vál­lalkozók segítése volt. Mint a tegnapi szolnoki kerekasztal-be- szélgetésen Miklós Tibor, az ala­pítvány igazgatója elmondta, az országos döntőbe került fiatalok többsége ma is működteti vállal­kozását. Az ugyan nem cél, hogy minél több pályamű szülessen egy-egy évben, azonban érez­hető, hogy a mai gazdasági hely­zet nagyban különbözik a hat év­vel ezelőttitől. Azt is tudni kell viszont - hangsúlyozta az igaz­gató lapunk kérdésére -, hogy a pályázat elkészítése során - mely maga a vállalkozás üzleti terve - kiderül, hogy az adott fiatal al­kalmas-e egyáltalán vállalkozó­nak, és maga a megvalósítandó ötlet életképes-e. így az is ered­ménynek számít, ha valaki nem egyből kudarccal kezdi vállalko­zói életét. Kontra Levente, az Inku-Via Kft. ügyvezetője pedig arról szólt, hogy míg más országokban a vállalkozási tudás, a kultúra apáról fiúra szállt, addig ez a szo­cializmus alatt nálunk kiveszett, s maga az alapítvány ennek a tu­dásnak a közvetítésére érzi hiva­tottnak magát. ein Lassan húzódik vissza a talajvíz Még csak urnában temetnek Hazánkban még mindig sokan visszariadnak attól, hogy az ur­nában temessék el szeretteiket, inkább a koporsós temetést ré­szesítik előnyben. Mostanság azonban megyénk jó néhány te­lepülésén nincs lehetőségük a választásra a gyászolóknak. Olyan magas a talajvíz szintje, hogy az ÁNTSZ nem engedé­lyezheti a hagyományos búcsúztatást. Amint dr. Kicsi Jenő megyei tiszti főorvostól megtudtuk, az előírások szerint akkor engedé­lyezhetik a koporsós temetést, ha 160 centiméter alá húzódik vissza a talajvíz szintje. Az ára­dások, majd az esőzések miatt azonban igen lassú ütemben apad a víz, így a megye huszon­két településén - többek között Szolnokon, Karcagon, Kisúj­szálláson, Új szászon, Zagyvaré- kason, Örményesen, Kuncsor­bán, Tószegen - várhatóan még hetekig kénytelenek hamvasztás után búcsúztatni szeretteiket a gyászolók. A Jászságban vala­mivel jobb a helyzet, ott „csak” három városban - Jászberény­ben, Jászárokszálláson és Jász- apátin - kényszerültek meg­előző intézkedésekre. Eszerint ott csak szigorúan megszabott feltételekkel lehet temetni. Egyes esetekben azonban az említett huszonkét településen is engedélyezhetik a hagyományos temetést. A temetők fenntartói kérhetnek egyedi elbírálást, el­végre lehetnek olyan magasab­ban fekvő részek, ahol a talajvíz már visszahúzódott. Erre azon­ban mostanáig még nem akadt példa. SZS Utolérték a cserbenhagyót (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt a kapitányság közle­kedésrendészeti osztályának vezetőjétől, Szűcs Tibor őr­nagytól megtudtuk, ez utóbbi körülmény miatt „csak” cser- benhagyás alapos gyanúja miatt indult eljárás az ellen a férfi el­len, aki a balesetet követően lassított, majd megállás nélkül továbbhajtott járművével. A személyautó tulajdonosa azon­ban nem hagyta annyiban a dolgot, feljegyezte a balesetet okozó kisteherautó rendszámát, és értesítette a rendőrséget. Az információk alapján a keresett járművet nem sokkal később meg is találták Újszász belterü­letén. Vezetője - akitől az ittas­ság ellenőrzése céljából vért is vettek - azonban nem ismerte el vétkességét a rendőrségi meghallgatás során, két, a tör­téntek alkalmával a járműben tartózkodó társa azonban igen. A nyomozást tovább foly­tatja a rendőrség. -hgy­A lap szombati számának 3. oldalán fizetett politikai hirdetésként nyílt levél jelent meg, melynek személyemet illető része valótlanságot tartalmazott. A leírtakkal ellentétben részt vettem az Országgyűlés május 20-ai ülésén. Varga Mihály (Politikai hirdetés) országgyűlési képviselő Hatalmi ûr a régióalakítás előkészítésében Torgyán nélkül tanácskozás sincs A magyarországi régiók megalakításának egyik kormány- szintű felelőse, koordinátora volt a múlt héten - a levélügy kapcsán - lemondott államtitkár, Balsay István. így ezen a te­rületen egyfajta hatalmi űr keletkezett, amely következtében megnövekedhet a területfejlesztési törvényt előterjesztő Föld- művelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szerepe. Mindezt tegnap Dankó István, Jászladány polgármestere fej­tette ki a településen tartott, ré­gióalakítással foglalkozó ta­nácskozáson. Hozzátette: kulcs- fontosságú a kialakult politikai helyzetben, hogy az FVM tárca milyen álláspontot képvisel majd. A tanácskozás eredeti célja az lett volna, hogy a megjelent jás­zsági polgármesterek egyeztes­sék álláspontjukat a mai, Jászbe­rénybe tervezett konferencia előtt, melyen részt vett volna dr. Torgyán József, az FVM mi­nisztere is. Mint kiderült, a mi­niszter egyéb elfoglaltsága miatt nem vesz részt a mára tervezett tanácskozáson, így az elmarad. A területfejlesztési törvényt a parlament nyári szünete előtt semmiképp nem tárgyalja sem a kormány, sem az Országgyű- lés. Információink szerint a ka­binet azért döntött a határozat­lan idejű halasztás mellett, mert egyrészt Balsay István lemon­dásával a témakör első számú koordinátora szállt ki a kor­mányból, másrészt rengeteg megye, kistérség fogalmazta meg kritikáját a régiók kialakí­tásának jelenlegi tervezetével szemben. Mint megtudtuk, a miniszter távolmaradása nem végleges, június végén - a konkrét időpont még nem is­mert - mindenképp ellátogat a Jászságba, hogy tárgyaljon a kistérség képviselőivel. A teg­napi tanácskozáson tudomá­nyos szakértők elemezték a ré­gióalapítás hazai problémáit. Az előadásokból kitűnt: Ma­gyarországon mindenki meg­elégedésére szolgáló régiók megalakítását nem lehet elérni, ezért törekedni kell az ésszerű kompromisszumokra. A nagy egységek megalakítása min­denképp érdekeket fog sérteni. A végső döntést pedig a poli­tika szereplői, nem pedig a tu­domány és a gazdaság képvise­lői fogják majd meghozni. Az elemzések rávilágítottak, hogy megyénknek Pest me­gyével alakult ki a legszoro­sabb gazdasági kapcsolata, il­letve az ország központját je­lentő Budapestre tud eljutni leggyorsabban a lakosság döntő többsége, nem pedig az északkelet-magyarországi ré­gió nagyvárosaiba, mint Deb­recen, Nyíregyháza. B. Cs. Ismét elhalasztották a döntést Újabb hitelek Tiszafüreden Már a közel kétórás interpel­lációk során - vízelvezetési gondok, gyermekétkeztetés, járdaépítés, egészségügyi sür­gősségi betegellátás, kifizetet­len számlák, bérleti szerződé­sek stb. - az derült ki a tisza­füredi önkormányzat tegnapi ülésén, hogy a városban szinte kezelhetetlen az a feszültség, amit a pénzhiány okoz. A kívülállók számára ebből az lehet a legszomorúbb, hogy a tes­tületen belüli vita már-már akadá­lyozza a működőképességet, egymásra torlódó vizsgálatokkal, fegyelmi ügyekkel, zárt ülésekkel elnapolva a legfontosabb ügyek megnyugtató rendezését is. A fentiek igazolásaként érzel­mektől sem mentes vitát váltott ki az a napirend, amely egy cso­magban 100 milliós folyószámla- és 50 millió forintos rövid lejá­ratú hitel felvételét javasolta. El­sősorban az akut tartozások ren­dezése és halaszthatatlansága mi­att, de még így is nyitott maradt a kérdés: lesz-e később hitele a vá­rosnak, ha a pénzügyi hitelek nem tudják stabilizálni a város anyagi helyzetét, s egyesek sze­rint még a jövőt is felélhetik. Ti­pikus zsákutca ez Füreden, mert akkor is kritika éri a város vezeté­sét, ha kiárusítja vagyontárgyait, de akkor is, ha vagyonát megvé­dendő hitelekkel akaija pótolni költségvetési hiányát. Végezetül abban állapodott meg a többség, hogy szigorítva a gazdálkodási feltételeket, felgyorsítva a pénzt is spóroló intézményszervezése­ket, pontosan feltárva a város pénzügyi helyzetét, felveszik a javasolt hiteleket. -pm­(Folytatás az L oldalról) A frakciók tanácskozása majd­nem háromnegyed óra hosszat tartott. A szünet után Szalay Ferenc polgármester javasolta, hogy a kérdést vegyék le a na­pirendről, és megtárgyalására újabb rendkívüli ülést hívjanak össze. Ezt a javaslatot a képvi­selők elfogadták, s úgy döntöt­tek, hogy a rendkívüli ülésre május 31-én, hétfőn 18 órától kerüljön sor. A halasztás okairól megkér­deztük Szalay Ferencet, aki el­mondta, a szavazások azt bizo­nyították, hogy az intézményi átszervezés ügyében a közgyű­lés rendkívül megosztott, volt 13-12 arányban hozott döntés is, márpedig egy ilyen súlyú kérdésben nagyobb egyetér­tésre van szükség. Hétfőig újabb érvek és indokok alapján egyeztetések folynak, hogy a jelenlegi megosztottság csök­kenjen. Barta István a kérdé­sünkre annak a reményének adott hangot, hogy lesz komp­romisszumos megoldás. Ne­hezményezte, hogy a kérdés bi­zonyos politikai felhangot is kapott, a városban olyan híresz­telés terjedt el, hogy az intéz­mények átszervezését, meg­szüntetését a szocialista párt kezdeményezte és erőltette volna. Ezt határozottan vissza­utasította. B. A. Próbára teszik az embert és a gépkocsit a kátyúk Az út szinte j'árhatatlan Rázós, „nyelvharapó” kátyúkkal kell megküzdeniük az au­tósoknak Kuncsorbára menet fotó: csabai Alaposan föl kell készülnie annak, aki Kuncsorbára akar menni autóval. A községbe vezető útszakasz ugyanis szinte járhatatlan. Törökszentmiklós felől ha­ladva, Túrke ve irányába leka­nyarodva egy körülbelül há­rom kilométeres útszakasz ve­zet Kuncsorbára. Bár a sebes­ségkorlátozó táblát kitették, ám az nem az óránkénti húsz kilométeres sebességre hívja fel a figyelmet, holott valósan ennyivel lehet csak közle­kedni, ha az ember nem akarja leharapni a nyelvét, és el sze­retné kerülni, hogy az autójá­ban kár keletkezzék. Ráadásul a kátyúk olyan sűrűn helyez­kednek el, hogy sok helyen a legnagyobb jóindulattal sem lehet őket kikerülni. Murányi Zsigmondné pol­gármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az úgynevezett 4204-es számú út mindig is elég rossz állapotban volt, évek óta kátyúzgatták ugyan, de a munkálatokat vagy eső­ben, vagy fagyos időben vé­gezték, így azoknak semmi eredménye nem lett. A megyei állami közútkezelő kht. kisúj­szállási üzemmérnökségével márciusban a polgármester fölvette a kapcsolatot az út megjavítása érdekében, ám semmi konkrét időponttal nem tudták biztatni. A főútvonalak ugyanis elsőbbséget élveznek. Nemcsak a KRESZ-ben, a ká­tyúzásban is ... P. É. Az alumínium alkatrészek is „elfolytak” a lángoló Fradi-vonaton Rettegés az utolsó személyvagonban (Folytatás az 1. oldalról) Addig azonban, amíg ez meg­történt, még ha átmeneti jelleg­gel is, de a különös tűzeset kö­vetkezményeként fennakadá­sok nehezítették a közlekedést. Az üzemzavaron kívül viszont, minthogy semmilyen műtárgy­ban, épületben, biztosítóberen­dezésben nem esett kár, úgy tű­nik, közvetlen veszélyhelyzet nem alakult ki. Az állomásfőnöktől megtud­tuk, ideiglenes „lassú” jelet kel­lett az érintett pályaszakaszon bevezetni, mivel az égő kocsi­ról nagy mennyiségben hullot­tak le a sínek közé az üszkös alkatrészdarabok. Arra, hogy milyen óriási hő­hatással járt az égés, a vagon jégcsapszerűen megszilárdult, ám korábban megfolyósodott alumínium alkotórészei is bi­zonyítékul szolgáltak. A lángok megfékezésében a tűzoltóságon kívül a vasút saját tűzoltó vo­nata is részt vett. A vasúti kocsi belsejét többnyire műanyag elemek bontották, ezekből azonban semmi sem maradt meg. A félrevontatott kocsi mindenesetre ma már nem több egy halom, az égéstől eldefor­málódott vashalomnál. A személykocsit, illetve azt, ami abból megmaradt, bizott­ság vizsgálja majd meg, ez alapján születik döntés annak további sorsáról. Ami az eset bűnügyi vonatkozásait, illetve a történtek tisztázását illeti, az biztos, hogy a rendőrségnek volt már ennél könnyebb dolga is. Egyelőre ugyanis még az esetleges gyanúsítottak is isme­retlenek. H. Gy. * Péter ott volt a vagonban. Éle­tében először kísérte el kedvenc csapatát idegenbeli meccsre, de ezután aligha fogja. Végigret­tegte a hazafelé vezető utat. Azt, hogy baj lesz, már az indu­lás előtt tudni lehetett.- Majdnem lekéstük a vona­tot, nyíregyházi barátaimmal beszélgettünk pár szót az állo­más előtt - mesélte. - így alig­hogy fölszálltunk az utolsó va­gonba, már indultunk is. Ott­maradtunk, bár ne tettük volna. Péterék rosszul választottak kocsit, a legrészegebb, legke­ményebb „szurkolókkal” utaz­tak együtt.- Nem voltak ők sokan, pár ember „csinálta a balhét”, de a közvetlenül mellettük ülőket sem kellett sokáig győzködni. Az egyikük, talán a legrésze­gebb, meghúzta a vészféket, páran leugráltak, és dobálták a szembejövő vonatot. Fel is hoz­tak vagy fél mázsa követ, aztán az ablakon dobáltak mindenféle célpontra. Szinte végig az ablakban lóg­tak Péterék, úgy kisebb volt az esély, hogy bevonják őket a Já­tékba”.- Nekünk is nyomtak a ke­zünkbe követ, hogy dobáljuk meg a „mocskokat”, de ezt nem tettük meg. Emlékszem, az egyik vasúti átkelőnél egy idő­sebb férfi kocsija mellett várta, hogy elmenjen a vonat. Az egyik kő alig pár centivel mel­lette ment el. A fiú mesélt még olyan autó­ról is, amelyiknek a szélvédőjét találták el, az a hirtelen fékezés­től megpördült, még szerencse, hogy nem jött szembe egyetlen jármű sem.- A tűz szörnyű volt. Sokat nem tudok ..., azaz tudok, de nem mondhatok semmit! Pon­tosan tudnák, ki volt az áruló, ők pedig nem viccelnek. Hagy­juk a rendőrségre a dolgot, biz­tosan kiderítik az igazságot. Mázlim volt, mert éppen el­aludtam, előtte ébredtem fel két perccel. A haveromat úgy kel­lett ébresztenem! Mi van, ha nem figyelünk oda a nagy ro­hanásban!? Péter legszívesebben elfelej­tené az egészet, de nem lesz könnyű. Valószínűleg kideríti a rendőrség, mi történt, megtalálja a felelősöket, azok pedig nem magukban, hanem az ő kifejezé­sükkel élve az abban a vagonban utazó „gyengékben” keresik a hibát. Talán vadásznak is néhá- nyukra, mert ilyenek az ő törvé­nyeik. Péter egy időre elfelejti a Fradi meccseit, inkább a tévéből nézi. Jövőre bérletet vesz, ott ta­lán nem találkozik össze a gyúj- togatókkal. Pókász E.

Next

/
Thumbnails
Contents