Új Néplap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-15 / 112. szám

1999. május 15., szombat Megyei Körkép 5. oldal __________________Nézőpont U travaló A vén diák mostanság kopik ki az is­kolából, hogy esztendő teltével már öregdiákként látogasson vissza a ki­sebbekhez, hiszen az életnek már csak az a sorsa, hogy minden korosztályt követnek az esztendővel fiatalabbak. De ma még őket, a most ballagókat ünnepeljük, akik korukkal ellentétben ezen a napon általában túlontúl ünne­pélyesek. Miközben énekelve még egyszer körüljárják a régi termeket, nem kevésnek könnycsepp lopakodik a szemébe. Pedig jó lenne kacagni, nevetni, hiszen vége a tanításnak, titkon azonban érzik, valami ezekben a pilla­natokban fejeződött, fejeződik be. Lezárultak középiskolai esz- tendeik, miközben nagykorúak lettek, érettségire készülnek. Az idén országosan kilencvenezren végeznek, és a mi me­gyénkben is háromezernél többen ballagnak ezen a hétvégén. Ezért ennek a háromezer fiatalembernek és ifjú hölgynek a mai ünnepsége több tízezer családot érint. Rokonokat, nagybácsikat, nagynéniket, keresztszülőket, nagyszülőket, testvéreket, bará­tokat, barátnőket, jó szomszédokat. így válik a ballagásból me­gyei, országos ügy. Hogy kiből mi lesz, hová jut, az előtt még egy akadályt, az érettségit kell legyűrni. Jó részük ezt követően sem pihenhet, különösen akkor, ha egyetemi, főiskolai felvételik tornyosulnak előttük. Elvégre mostanság akár több felsőfokú intézménybe is jelentkezhet az érettségiző. Lesznek, akik ötödévesnek tovább maradnak, mások - főleg a szakközépiskolások - igyekeznek elhelyezkedni. Pedig ez a tu­dás, az érettségi még valahol félúton van az általános iskola és a diploma között. Az egyiknél több, a másiknál kevesebb. Bi­zonyára sokan megmaradnak ezen a szinten, és lesznek, akik nem az idén, hanem évek múlva veselkednek valamilyen felső­fokú intézménynek. Felnőtt fejjel, mert most nem futja rá, vagy mert az élet később ezt követeli tőlük. Hogy mennyit ér az útravalóul kapott tarisznya tartalma? Er­re a jó válasz esztendők múlva esedékes, hiszen folyton-foly- vást változó mindennapjainkban nem biztos, hogy az iskolában eminensek az élet kihívásait is hasonló módon veszik. Az érett­ségi találkozók, későbbi összejövetelek ezeknek ékes bizonyí­tékai. Akárhogyan is alakul a kilencvenezer negyedikes sorsa, életük ezekben a hetekben alapvetően megváltozik. Másféle feladatok, lehetőségek várnak rájuk, és vagy előbb, vagy utóbb meg kell, hogy találják a helyüket. Nem egyszerű ez a folyamat, nem min­denkinek sikerül megvalósítani gyermekkori álmait. De a kitar­tás, a szorgalom mindig jó társ a sikerhez, boldoguláshoz, a jö­vőhöz. Ezt kívánjuk útravalóul mindahányótoknak kedves bállá- ' gó, búcsúzó negyedikesek - tartsatok bármerre ... bUlt Ballag már a vén diák *.. Minden diák életében meghatározó élményt jelent a ballagás. Az alsóbb évfolyamokba járókat még csak meg-meglegyinti a bú­csúzás hangulata; ahogy a végzős öregdiákok utoljára vonulnak végig a jó öreg alma materen, az ifjabbakon talán végigfut a gondolat: „nemsokára én is így köszönök majd el fiatalabb tár­saimtól, tanáraimtól, iskolámtól”. Az ünneplőbe öltözött, virá­gokkal elborított, tarisznyás ballagok pedig a tantermeket vé­gigjárva sorra idézik fel középiskolai élményeiket, miközben íz­lelgetik az annyiszor hallott, s hirtelen valósággá vált szólamot: „... most kilépsz a nagybetűs életbe...”. A feldíszített iskolaépületekből ma szerte az országban szár­nyukra bocsátják a középisko­lák végzős diákjaikat. Szülők, nagyszülők könnyes szemmel, de büszkén figyelik felnőtté cse­peredett nagyfiúkat, nagylányu­kat. Ők pedig hálás szívvel, és szintén büszkén tekintenek visz- sza rájuk. Ez a nap még az ün­neplésé. A búcsúzók még elhes­segetik az érettségi, felvételi vizsgák egyre közelibb, fenye­gető „rémét”. A mai az ő napjuk, rájuk figyelnek rokonok, bará­tok, tanárok, diáktársak. Persze akadnak olyan balla- gók is, akik könnyebb szívvel készülődhettek ma reg­gel, mint a többiek. A tiszatenyői Nagy Gábor vidámsága érthető: alig néhány hete országos szakmai versenyt nyert, így mentesült a szakmai érettségi, illetve a felvé­teli vizsga alól. — Tényleg nincs okom az aggodalomra. Míg az osztálytársaim szakmai tárgyakból írásbelire, szóbelire, sőt még gyakorlati vizsgára is kényszerülnek, rám „csupán” az általános tantárgyak — magyar, matematika, történelem — várnak a jövő héttől. Igaz, tőlem néhány hete ugyanezt az anyagot kérték számon, mégis örülök neki, hogy most kevesebb tárgyra kell koncentrálnom. Ráadásul amiatt sem kell izgulnom, hogy ősztől mi lesz a sorsom. Az már biztos, hogy valamelyik főiskolán, vagy egyetemen tanulhatok to­vább. Pogány Gyula tanár a megye egyik legpatinásabb középfokú iskolájában, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Most első osztályától búcsúzik egykori alma materében. A bal- lagtató tanár úr szívébe zárta ta­nítványait. — Igazi jó képességű, jó szel­lemű osztálytól búcsúzom, min­dig szívesen fogok emlékezni rájuk. Nem csodálkoznék rajta, ha mindegyikük tovább tanulná. Számtalan kellemes élmény fűz hozzájuk, úgy érzem, gyorsan sikerült megtalálnunk a közös hangot. Az biztos, hogy nagyon üres lesz számomra az iskola nélkülük. Adám Zsanett érthető módon még kevésbé felszabadult, mint a félig már „megérett” Gábor. A szolnoki Vásárhelyi Pál Köz- gazdasági Szakközépiskola ide­genforgalmi szakán tanult az el­múlt öt évben, s még vár rá az érettségi — számos hasznos, de meglehetősen nehéz szakmai tárggyal bővítve. — Valójában mi már elkezd­tük az érettségi vizsgákat, pén­teken ugyanis megírtuk az an­golt. Utána zajlott le az iskolai ballagás, ma pedig a hozzánk legközelebbi iskolákkal együtt a városi ballagást tartjuk. Úgy ér­zem, ez igazából a szülőknek, rokonoknak, barátoknak szól. Tanárainktól, diáktársainktól már könnyek között elbúcsúz­tunk az elmúlt napokban. Ko­Ünneplőben, virágcsokrokkal... KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ rábban nem gondoltam, hogy ez ilyen megható érzés. Édesanyja, Babusáné Tóth Erika érthetően büszke a lányá­ra: — Sok évvel ezelőtt, amikor ugyanezektől a falaktól búcsúz­tam, még nem gondoltam volna, hogy egyszer majd saját lányom ballagására hozom a virágot. Örülök neki, hogy ő is ebbe az iskolába járt, hiszen rendkívül sokirányú képzést kapott, ráadá­sul olyan élményekben lehetett része, olyan helyekre jutott el az idegenforgalmi szaknak kö­szönhetően, melyekre valószí­nűleg máshol nem nyílt volna lehetősége. Reménykedünk benne, hogy ez a tudás nem vész kárba, és ősztől a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola hasonló szakán folytathatja tanulmánya­it. — Az öröm mellett minden bi­zonnyal azért meglehetősen sok gondot is jelent a ballagásra va­ló készülődés — kérdezzük. — Valóban, már hónapokkal korábban meg kellett kezdenünk az előkészü­leteket. Az ünnepi ebéd megszervezése, a virá­gok, az ajándékok kivá­lasztása rengeteg utána­járást igényelt. Mindez azonban kellemes gon­dot jelent, hiszen a bal­lagás egyben a felnőtté válást is jelenti. Azt jel­képezi, hogy befejeződ­tek a gondtalan diák­évek, kezdődik az önál­ló, felnőtt élet. Bármikor támaszkodhat ugyan rám ezután is, de már nem foghatom minden pillanatban a gyerme­kem kezét. Mindeneset­re úgy érzem, büszke le­hetek rá, hogy felnevel­tem — és ilyenné nevel­tem — a lányomat. Szilvási Zsuzsa Túri fazekasok Németországban A hét elején érkezett haza az a küldöttség, mely a mezőtúri polgármester vezetésével test­vérvárosukban, Weidában járt. A ár. Bagdán Piroska által veze­tett csoport a kétnapos látogatás során számos tárgyaláson vett részt. Többek között megegyez­tek arról, hogy a Hortobágy-Be- rettyó-parti város német sporto­lókat lát majd vendégül. A láto­gatás pontos időpontját június­ban határozzák meg, amikor a német sportvezetők a túri MAFC vezetőségével egyeztetnek. A küldöttség több túri fazekas munkáját is magával vitte. Eze­ket a míves kerámiákat a közel­jövőben kiállításon mutatják be, bizonyítandó, hogy Mezőtúr ma is a fazekasság egyik legjelentő­sebb településének számít. A lá­togatók meghívásokat is átad­tak. A testvérvárosiak a túri vá­sárra éppúgy hivatalosak lesz­nek, mint a millenniumi rendez­vénysorozat túri megnyitójára, 2000. január 22-ére. gg A Titanic Nagykörűben A nagykörűi cseresznyefesztivál egyik kuriózuma egy ősbemuta­tó lesz. Első alkalommal mutat­ják be ugyanis a Titanic című rockoperát. A magyar származású Weisz Lipót történetét feldolgozó darab premierjét nem véletlenül tartják a településen. A főszerepet játszó Baráth Attila ugyanis Nagykörű­ből származik. A történet köz­ponti alakja Weisz, aki esküvője után sietve, egyedül kénytelen visszautazni az Újvilágba. A ha­jó neve, melyre 1912. április 10- én felszáll, Titanic ... A művésztelepet őrizni, fejleszteni kell! A Szolnoki Művésztelep teljes felújításáról, jövendőbeli szerepé­ről, lehetséges funkcióiról váltott szót tegnap Szalay Ferenc pol­gármester az ott dolgozó művészekkel. A Bárányó Sándor műtermében tartott beszélgetésen a házigaz­dán kívül jelen volt Fazekas Magdolna, Hangai Szabó Lász­ló, Meggyes László, Simon Fe­renc és Szabó László. Baranyó Sándor bevezetőjében vala­mennyiük nevében elmondta, nem értenek egyet azzal, hogy a művésztelep régi, még föl nem újított épületébe érvényes kiuta­lás nélkül bárki is beköltözzön, s azzal sem, hogy ott amatőr stú­diószínház működjön. Ez ellent­mond a művésztelep rendelteté­sének. Beszélt továbbá arról, hogy több program is készült a művésztelep hasznosítására, ám ezek inkább művelődési házi vagy iskolai, mintsem művész­telepi programok. A nyugodt művészi alkotómunka föltétele­it rontja a régi épületben most is folyó tevékenység, iskolai osz­tályok rendszeres kijárása pedig még jobban rontaná. Előzetes egyeztetés után szívesen fogad­nak csoportosan is látogatókat, de ellenzik idegenek állandó vagy ötletszerű jelenlétét. A szót kérő művészek többek között hangsúlyozták, hogy a vitás kérdésekből nem szabad nemzedéki ellentéteket gerjesz­teni. Jöjjenek tehetséges fiatal művészek a telepre a régi épület felújítása után meghatározott időre, vagy a generációváltás je­gyében állandó ott-tartózkodás- ra is. Fölmerült, hogy a művész­telep alakuljon önkormányzati intézménnyé. Többen is megis­mételték, hogy az önkormány­zatnak nem lett volna szabad el­tűrni, hogy érvényes kiutalás nélkül költözzön be valaki a te­lepre. Szalay Ferenc a fölvetésekre elmondta, hogy a városnak 40 millió forint áll rendelkezésére, ebből már nyáron szeretnék megkezdeni a szükséges felújí­tást, ehhez a régi épületben la­kóknak ki kell költözniük. Egyetértett azzal a gondolattal, hogy egyes műteremlakásokat majd meghatározott időre kell kiadni művészeknek. Arra kérte a jelenlévőket, hogy június 5-ig írják le, hogyan képzelik a mű­vésztelep működését, milyen funkciókat szánnak neki, hogy az önkormányzat elkészíthesse a maga tervezetét, amelyet majd megvitatnak az érdekeltekkel. Nem helyeselte a művésztelep intézménnyé alakításának gon­dolatát, mondván, hogy alapít­ványi működéssel több pénzt le­het szerezni a fenntartására. A művésztelep a város nagy kultu­rális értéke, amelyet minden­képpen őrizni és fejleszteni kell — mondta befejezésül. Az építkezés ideje alatt lesz idő arra, hogy alaposan előké­szítsék a legcélszerűbb és leg­hasznosabb működtetés terve­zetét. B. A. Hogyan tovább, Márialaka? Nagyon sok Márialaka, vagy hozzá hasonló major, egy-két sor háznyi külterület akad ebben az országban, de a megyénkben is. Ezek a központok néhány évtizeddel korábban még többé- kevésbé jól menő téesz-, illetve állami gazdasági tanyabokrok voltak. A nagyüzem pár házat, szolgálati lakást építtetett a műhelyek, istállók környékére, ahonnan nem hiányozhatott a kor divatja szerint túlméretezett iroda sem. Nem történt ez másképpen a Kisújszálláshoz tartozó Má- rialakán sem, hiszen ez a kül­terület nem is olyan régen a Nagykunsági Állami Gazda­ság része volt. Igen ám, de időközben nagyot változott a történelem meg a magyar me­zőgazdaság helyzete, és egy­más után oszlottak fel, alakul­tak át az egykori nagyüze­mek. Ez az állami gazdaság sem tartozott a kivételek kö­zé. Itt lép a képbe az, hogy eb­ben a nagy változásban vala­hogyan egy ideig elfeledkez­tek a 22 lakás és a bennük la­kó mintegy 60 ember sorsá­ról. így azután nincsen abban semmi meglepő, hogy mára a bajok hatványozottan jelent­keznek. Hogy miről is van szó, ah­hoz 1991-ig kell visszamen­nünk. A rendszerváltást köve­tően a szolgálati lakásokban élők zöme megvásárolta az otthonát. Hogyne vették vol­na meg, hiszen a legdrágább 180 ezerbe került, de akadt, aki 100 ezret sem fizetett ér­te. Ezek az emberek itt dol­goztak, ezekben a házakban éltek, nevelték a gyerekeiket az elmúlt években, évtizedek­ben. Annyi pénzük nem gyűlt össze, és ma sincs, hogy Kis­újszálláson milliókért házat vásároljanak, így maradtak külterületi otthonaikban. Tar­tozik minden házhoz udvar, ez szintén a tulajdonosoké. Más nem. A területet, mintegy 1 ezer 600 hektárt megvette egy rt. Pontosabban fogalmazva nem vette meg, hiszen mint koráb­bi állami gazdasági területet nem vásárolhatta meg, hanem a ÁPV Rt.-tői 1997-ben tíz éve bérbe vette. Amit viszont megvásárolt, az a 27 hektárnyi major, illetve a hozzá tartozó bevezetőút. Sőt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a házak előtti utca is az rt. tulajdona. Amikor az adásvétel, illetve mindez megtörtént, akkor ke­vés szó esett arról, hogy akik itt élnek, laknak, mi történik a kényelmüket szolgáló köz­művekkel, a vízzel, a villany­nyal, a szennyvízzel. Itt már komolyabb a gubanc. Például a régi kút nem volt megfelelő. Hogy jó minőségű vize legyen a központnak, bi­zony ez nem kis pénzébe ke­rült az rt.-nek. Ha minden igaz, hamarosan az ÁNTSZ is áldását adja a most már kifo­gástalan nedűre, kútra. A szennyvízelvezetés sem megoldott. Igaz, valamikor építettek egy csatornát, és az üledék egy része a Rakatba folyt. Ez azonban ma már kör­nyezetvédelmi szempontból lehetetlen, ezért felvetődött: szippantani kellene. Igen ám, de ehhez derítők szükségesek, ezek megépítése portánként esedékes, ami nem olcsó. A villany is sajátos, a veze­tékrendszer sem ideális. ATi- tász ódzkodik a felújítástól, mondván, a gazdaság építette, ámbár az áramszámlákat fize­tik az itt élők. Akár szabvá­nyos, akár nem a rendszer. A minap lakógyűlést hívtak össze az egykori iroda folyo­sójára. Ott volt Kisújszállás polgármestere, eljöttek a vá­ros műszaki osztályának ille­tékesei, az rt. nagyfőnöke, a lakók közül vagy harmincán. Számba vették azt az áldat­lan helyzetet, hogy a ház, a kert az övék, de az otthonokat összekötő utca már nem. Igaz, megvan a szolgalmi joguk a közlekedésre. Keresték a megoldások le­hetőségét, miközben az egyik felszólaló kerek perec kije­lentette: az itteniek a létükért, életükért küzdenek. A rész­vénytársaság is, mert manap­ság nem örömünnep mező- gazdasági termelést végezni, érkezett a válasz. Mindkét ál­lítás tartalmaz(hat) igazságot, és az is tény, a közművek üze­meltetésére megoldást kell keresni, találni. Ebben segít­het az önkormányzat is vala­milyen pályázat eredménye­képpen. Mert itt „csak” 60 személy sorsáról van szó, de Mát a me­gyében jó néhány Márialaka, külterület, olyan major akad, ahol emberek élnek. És még élnének sokáig, mivel nekik ott az otthonuk... D. Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents