Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-08 / 81. szám

1999. április 8., csütörtök 9. oldal Félszáz, egyedi technikával ké­szült domborműve díszíti Szol­nok középületeit és házait. Több mint száz festménye szin­tén a megyeszékhely lakóinak otthonában teremt sajátságos hangulatot Amatőr alkotók el­ismert pártfogója és a közel­múltban megnyílt szolnoki To­ronyház Galéria egyik „szülő­atyja”. A fentiekből Girnt Vil­mos neve csak keveseknek jut azonnal az eszébe. Pedig szak­mai berkekben munkássága alapján a város egyik leg­elismertebb alkotójaként tart­ják számon. Pesterzsébeten született, onnan katonatisztként került Szolnokra. Hivatása viszonylag későn, a ’80- as évek elején tette lehetővé elő­ször, hogy képzőművészként is bemutatkozhasson. Azonban mi­után 1981-ben pályázaton sike­rült elnyernie egy megyei kiállí­táson való részvétel jogát, tudato­san is tanulni kezdte a színek és formák világát. így alakult ki egyéni alkotói eszköztára, melyre mind a mai napig élénk színvilág és expresz- szív stílrmellemző. Girnt Vilmos — aki esősorban avantgárd festő­-J-----------­Kö rkép Vilmossal, a városszépítő művésszel beszélgettünk Aki „arcot” készít Szolnoknak nek vallja magát - azonban nem maradt meg kizárólag az ecset­nél. Figyelmét a linómetszetek­ben rejlő lehetőségek ragadták meg. Később ezt tanulmányozva jött rá arra, hogy e metszetek „sablonként” is felhasználhatók. A linóleumba egy megálmodott forma „negatívját” metszve és ezt gipsszel kiöntve egyedülálló - dombormű-hatást keltő - alkotá­sok születtek a keze alatt. Az utóbbi időben munkáira többen is felfigyeltek, mivel Girnt Vilmos számtalan. művét ajándékozta el az évek során ba­rátainak, ismerőseinek. Mint mondja, alkotásait nem magának és nem jövedelemkiegészítő cél­lal készíti. Az a szándéka, hogy gondolatokat ébresszen és gyö­nyörködtessen velük, így olyan helyen szereti tudni műveit, ahol sokan megcsodálhatják azokat. Ehhez tavaly Szolnok önkor­mányzatában is támogatóra talált, így ma már lassan félszáz dom­borműve díszíti a város különféle épületeit. Tavaly készült el a Aprólékos, nagy figyelmet igénylő feladat az egyedi módon készülő dom­borművek alakítása, javítgatása. Csak türelemmel, alázattal formálva vá­lik valódi alkotássá az anyag - mutatja a művész. fotó: csabai istván Szabadságharc vértanúi című domborműsorozata is, amely idén tavasszal végleg otthonra lelt a H. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskolában. Nemrégen pedig hasonlóan nagy vállalkozásba, 18 „népszerű” bibliai szent megfor­málásába kezdett, amelyeket a 2000. esztendő millenniumi ün­nepségeire szán. S hogy több szolnoki művész alko­tásai is méltó körülmények közt legyenek közszemlére téve, négy tár­sával megala­pította a Pent Art Képző- művészeti Egyesületet. Ez a Kaposvá- riné Mihályi Mária, Po­gány Gábor Benő', Rácz Zsuzsa, Po­gány József és Girnt Vilmos nevével fém­jelzett kör ki­rakatgalériát rendezett be a toronyház alatt, amely a megyeszékhely ér­dekes színfoltja lett. BJ Üjra a legjobbak? Martfűi táncsikerek Amatőr táncművészeti kö­rökben joggal büszkélked­het Martfű a Modem Táncműhely sikereivel. Kuthy Mercedes koreográfus ifjú lányai tavaly májusban modem tánc kategóriában szinte minden elsőséget elhó­dítottak az Országos Tánc- művészeti Fesztivál döntőjé­ben, ráadásként elnyerték még a Kiváló Együttesek Aranyfokozata minősítést is. A nagyszerű kezdetet ha­sonló folytatás követte az amatőr táncegyüttesek legna­gyobb hazai seregszemléjén, a nyíregyházi elődöntőből mind a négy martfűi (kettő az ifjúsági, kettő a felnőtt kate­góriában) produkció újra ott lehet az április 25-i döntőben. A csapat sikerét csak fo­kozza, hogy igen magas pont­számokat kaptak az ismert művészekből álló zsűritől, s újfent a martfűiek sikereiről beszélhet a szakma. PE Pártolják a közművelődést Tavaly a kunságban több tele­pülés is eredményesen pályá­zott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához a könyvtárpártoló önkormány­zat címre. A minisztérium idén is kiírta a „Könyvtárpártoló önkormány­zat 1999” és a „ Közművelő­dést pártoló önkormányzat 1999” pályázatokat. A címek elnyeréséhez pénzbeli támoga­tás járul, a legmagasabb el­nyerhető összeg egymillió fo­rint. A pályázatok benyújtásához a tavalyi évben a közművelő­désre és könyvtári ellátásra for­dított összeget kell a szaktárcá­val közölni, s majd ez alapján dönt a bírálóbizottság. A napokban a kisújszállási városatyák is úgy határoztak, hogy a település részt vesz a két cím elnyerésére kiírt pályázaton. Múzeumként működik a helytörténeti gyűjtemény y Egy kiállításban összegezve 30 év munkája Csete Balázs néprajzkutató munkásságának nyomdokain in­dult el csaknem harminc évvel ezelőtt (1970-ben) Jászkiséren a helytörténeti szakkör tevékenysége. A jászsági településen vég­zett helytörténeti kutatás azóta összeforrt Gyón János és Győri Jánosáé pedagógus-népművelő házaspár nevével. Jászkisér történetének tárgyi emlékeit a - nemrégiben múzeumi műkö­dési engedélyt kapott - Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény rendszerezi egésszé. Hosszú utat tettek meg 1970-től - a helytörténeti szakkör meg­alakulásától - addig a pillana­tig, míg a Nemzeti Kulturális is helyet adó épületet. Lassan­ként felújították,* egy múzeum követelményei szerint csinosí­tották az egykori paraszt-pol­Több mint kétezer tárgyi emléket vettek leltárba Örökség Minisztériumától mű­ködési engedélyt kaptak. Az in­tézmény egyébként önkor­mányzati fenntartásban műkö­dik. A múzeumot vezető Győri Jánosné és a szakkör munkáját irányító Győri János magánéle­tét is sokszor meghatározta a múlt kutatása, a hagyományok méltó folytatása. A tárgyi emlékek bemutatá­sának először nem volt állandó helye. Tantermekben, alkalmi kiállítótermekben rendeztek egy-egy időszakos tárlatot. Ké­sőbb, 1981-ben, mikor a helyi óvodának elkészült az új épü­lete, a községi tanácstól meg­kapták a gyűjteménynek most gári épületet. A tárgyi és írásos emlékek egyre, gyűltek. Hol a szakkör tagjai leltek érdekes eszközökre, hol egy idős hely­béli hagyatékából adományo­zott a család használati tárgya­kat a gyűjteménynek. Mára több mint kétezer tárgyat vettek leltárba és mutatnak be az ér­deklődőknek. Érkeznek ide ha­tárainkon innen és túlról egy­aránt. Jelenleg a szakkör tagjai legfontosabb feladatuk egyiké­nek tartják, hogy méltó módon felkészüljenek államalapítá­sunk millenniumára, mely év­forduló egyben a szakkör létre­jöttének harmincéves jubile­uma is lesz. Banka Cs. Mi mindkettőt biztosítjuk ... mert az AB új “ termékcsaládja egyesíti a hosszú távú megtakarítás és az életbiztosítás minden előnyös tulajdonságát. Önnek nem kell feltétlenül értenie a befekte­tésekhez, nem kell figyelemmel kísérnie a gazdasági híreket. Szakembereink a befekte­tési kombinációk széles választékát alakították ki, amelyből szabadon választhat. Ha így — amellett, hogy nagy biztonságot nyújtó életbiztosításunkra is számíthat — külön idő- és energiabefektetés nélkül már kisebb megtaka­rításokkal is élvezheti a szakértői befektetések előnyeit. biztonság - akkor Kérdéseit várjuk az ingyenesen hívható ÁB információs vonalon: 06/80-204-204

Next

/
Thumbnails
Contents