Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-08 / 81. szám
Javában folyik a munka a földeken. Sokfelé szántanak, vetnek, és az ősszel elvetett kalászosokat fejtrágyázzák. Felvételünk Mezőhék határában örökítette meg az Aero Mester Kft. műtrágyaszóró repülőgépét. fotó: mészáros A falu azonban nem mondott le arról a szándékáról, hogy - ha a testület kiírja a pályázatot - ismét benyújtsa igényét. Ha sikertel járnak, az 50 milliós beruházásból az önkormányzatokra csak néhány milliós teher hárulna, a többit a pályázati forrás és a lakossági hozzájárulás fedezné. B. J. átástalan helyzetben a karcagi szövetkezetek A karcagi mezőgazdasági szövetkezeteket az őszi és a tavaszi belvíz igen nehéz helyzetbe hozta, ezért több száz ember megélhetése is veszélybe kerülhet. Miután még manapság is jelentős terület van víz alatt, a szövetkezetek számára csak a gyors állami segítség jelentene kiutat. Van, piciért duplán fizettek, másért meg egyszer sem Papíron még élnek a holtak Van, aki nem kapott pénzt a bejelentkezett pácienséért, más betegért két praxisnak is fizettek. A legfurcsább azonban az volt, hogy papíron még a „holt lelkek” is léteztek. A háziorvosok és asszisztenseik nem fogadták kitörő örömmel az egészségbiztosítás küldeményét, amelyben a praxisuk betegeinek listája szerepelt, TAJ-számmal együtt. A listát ugyanis át kellett nézni, és a hibákat kijavítva március 29-ig visszaküldeni. A háziorvosok nem értették, hogyan születhetett meg ez a lista. Ugyanis olyan páciensek is szerepeltek rajta, akik több hónapja meghaltak vagy átmentek másik orvoshoz, sőt az is előfordult, hogy egy beteg kétszer is szerepelt, mindkétszer ugyanazzal a TAJ- számmal. A praxisokban dolgozók azért háborodtak fel, mert mint mondták, a változásokat - haláleseteket, ki- és bejelentkezéseket - időben jelentették az egészségbiztosításnak. Ez - a lista bizonysága szerint - mintha meg sem történt volna. Miután eddig a biztosító a listák szerint fizetett. volt beteg, aki után kaptak a praxisok pénzt akkor is, ha nem hozzájuk tartozott, míg mások után akkor sem, ha ők látták el. A megyében 300 háziorvosnak küldték ki a helyesbítésre szoruló listát, és praxisonként 30-40 beteg „léte” nem stimmelt. A lista kiküldésének célja az volt, hogy januárig visszamenőleg helyesbítsék, és így csak a valós betegek után fizessenek. Az egészségbiztosítótól megtudtuk, hogy a tévedéseket a számítógépes program hibája okozta. / P. E. TAZASTWVIP A siker alapja pre- és postemergens gyomirtó szer 4-5 I/ha dózisban Felvilágosítás, szaktanácsadás: Fodor László 30/919-0559 WÊÊÊÊÊÊIÊÊaÊÊËÊÊÊmÊÊÊÊBBKÊ^ CtYMMAMfD Cyanamtd Hungary Kft. 1133 Budapest, Váci ut 110. M: 35M263 iaccsamok épül Kutíszenten? Eléggé rendezetlen a kunszentmártoni piac, különösen a csütörtöki heti piac forgataga tűnik áttekinthetetlennek. A templom melletti térre szorult napi piacnak ugyan van állandó helye, de ez nem mutat éppen esztétikus képet. Szinte állandó téma évek óta, hogy a város legforgalmasabb területén lévő piacoknak végleges helyet találjanak. Számtalan elképzelés, megannyi ötlet kudarcot vallott már az utóbbi időben. A város önkormányzata most új megoldást dolgozott ki, aminek középpontjában egy vállalkozói finanszírozással felépülő piaccsamok áll. Helyszínként az egykori áfész-udvar kínálkozik, bár a tervet az önkormányzat önerőből aligha tudja megvalósítani. Éppen ezért keresnek olyan vállalkozókat, akik úgy gondolják, erre a célra érdemes befektetni pénzt Kunszentmár- tonban. A város mellett szól, hogy központi fekvése miatt elég sokan ide járnak a környékbéli településekről hivatali ügyeiket elintézni, így a vásárlóközönség adott egy jól jövedelmező piaccsamok üzemeltetéséhez. PE Az egészség világnapján Az egészség világnapjáról emlékeztek meg tegnap az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézeténél. Mint dr. Debreczeni Sára me- 'gyei tisztifőorvos-helyettes ismertette, az egészségügyi világszervezet 1999-et az idősebbek nemzetközi évének nyilvánította. Mint a WHO főtitkára világnapi levelében közölte, a Föld népességének öregedése nagy kihívás, amellyel mindannyiunknak szembe kell néznünk. A WHO vállalkozik arra, hogy segítse az aktív öregedést. A világnapi rendezvényen dr. Fügi Sarolta megyei pszichiáter szakfőorvos az időskorúak mentálhigiénéjéről tartott előadást, dr. Kocsis Károly, a háziorvosok megyei szakfőorvosa pedig az időskori változásokról. Dr. Dajka Miklós, az Országos Szívegyesület elnöke arról beszélt, hogy milyen életmód javasolt idős korban. Az őszi csapadékos időjárás miatt mindössze 600 hektár búzát tudtak elvetni a Cserhát Szövetkezetben. Az 1500 hektárnyi szántatlan területnek is csupán felébe kerülhet mag, mert a többi jelenleg is víz alatt áll. Tervezik többek között a kukprica és a napraforgó, valamint a fehér és az indián rizs vetését. A gyengébb minőségű földeken pedig a szövetkezet állatállománya számára termelik meg a takar- mánvt. A Kunmező Szövetkezet az előző évet sem jól zárta, hiszen a megtermelt búzát igen alacsony áron tudta értékesíteni. A pénzhiány mellett azonban az idei tavasz szinte megoldhatatlan helyzet elé állította a vezetést, hiszen mintegy háromezer hektárnyi területet borított víz. Számukra az egyetlen továbblépési lehetőséget az őszi és tavaszi belvízkárok megtérítése jelentené. (Folytatás a 3. oldalon) Kiszámítható viszonyokat kíván az Alföldi Gabona legendő búza terem az idén Elegendő mennyiségű lesz a kenyérnekvaló az idén az országban, attól függetlenül, hogy a vetésterület jelentősen csökkent - vélekedett a törökszentmiklósi Alföldi Gabonaipari Rt. elnökvezérigazgatója, Fekete László. A társaság egyik fő tevékenysége az őrlés, s ez várhatóan nem változik az idén sem - fejtette ki a cég vezetője. A lisztpiacon kialakult kínálati helyzet miatt a költségeket csökkenteni kell, aminek együtt kellene járnia a forgalomnövekedéssel. Mindez persze igen nehéz feladat. Az rt. már szerződési ajánlatokat tett az őszi búza felvásárlására, melyből a megszokott százezer tonna körüli mennyiséget célozták meg. A szerződésekkel kiszámítható helyzetet kívántak teremteni, s új üzletpolitikájuknak megfelelően nyitottak a kistermelők felé is. Fekete László érdeklődésünkre úgy vélekedett, hogy bár jelentősen csökkent a búza vetés- területe mind országosan, mind pedig megyénkben, elegendő lesz a kenyérnekvaló az idén is. Jelenleg hazánkban még vannak készletek, s elképzelhető, hogy az aratás idejére is még egymillió tonnányi óbúza marad a raktárakban. A jelenlegi ismeretek szerint - jó közepes terméssel számolva - megyénkben is megteremhet több mint 300 ezer tonna búza. ein Elsősegélynyújtó és csecsemőgondozási vetélkedőt rendeztek általános iskolásoknaktegnap délután Szolnokon, az egészségügyi szakiskolában. A megyeszékhelyről és a környező 18 településről 14 csapat versenyzett a megyei döntőbe jutást jelentő első helye- Felvételünk az egyik gyakorlati helyszínen örökítette meg a Kassai úti iskola csapatát, regyei döntőbe a Fiumei és a Herman Ottó iskola csapatai jutottak. fotó: mészáros X. évfolyam, 81. szám 1999. április 8., csütörtök Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap Ara 39 ■ \í/ Április 8. 19 óra ■v » Megyeháza t' i\** Díszterme A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye ábeltévére pályáznának Bár Vezseny Tiszavárkonnyal és Tiszajenővel közösen tavaly már pályázott az ORTT-hez kábeltévé-hálózat kiépítésére, a beadvány akkor az elbírálás utolsó fordulójában kiesett. A szerkesztőség postájából 4. oldal Kunsági körkép 7. oldal 977086591304399081