Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-29 / 99. szám

1999. április 29., csütörtök Sport / 11. oldal Talpon marad-e a TSE? Az évtized közepén még a legfelsőbb osztályban küz­döttek az Alföldi Gabona- TSE kézilabdázói, manap­ság a második vonal kö­zépmezőnye adatik meg ne­kik, de lehet, hogy az ősztől ott sem tudnak majd elin­dulni - támogatók híján. Eddigi főszponzoruk, az Al­földi Gabona Rt., megszün­tette ugyanis a klub támogatá­sát. így csupán csak a leg­szükségesebb dologi kiadá­sokra futja a szűkös költség- vetésből. Most ott tartanak, hogy egyszerűen nem tudnak mit mondani a játékosoknak, több mint bizonytalanná vált a szakosztály jövője. Bakk Zoltán, Törökszent- miklós polgármestere el­mondta lapunknak, hogy az egyesület költségvetése a két jelentős szponzor, az Alföldi Gabona és a ConAvis kilépé­—/-------------------------------­s ével mintegy 14,5 millió fo­rinttal csökkent. Ezt a kiesést képtelen saját büdzséjéből fi­nanszírozni az önkormányzat. A képviselő-testület az év ele­jén 1 millió 400 ezer forintot szavazott meg a kézilabdások- nak, ezt részletekben utalják át a szakosztálynak, az utolsót a nyár elején, azért, hogy el tud­ják kezdeni az új szezont. Na­gyobb önkormányzati támoga­tásra - egyelőre - a polgármes­ter sem lát lehetőséget. Vi­szont ők is keresik a sport szponzorait. A város első em­berétől megtudtuk, hogy a sportcsarnok ügyében nincs előrehaladás, mert a várt ál­lami támogatást nem kapták meg az építkezéshez. Ebben az ügyben is kutatják a lehetséges megoldást. Félő, hogy mire meglelik, nem lesz kézilabdacsapat Tö- rökszentmiklóson. (vécsé) Női' férfi kézilabda NB IL, 17. forduló Spartacusként küzdöttek Bótáék Szolnoki Spartacus-Kiskunmajsa 21-20 (10-9) Szolnok, 120 n., v.: Gyuris, Szűcs. Szolnok: Kiss - Győr 2, Gálné 1, Annus 2, Fülöp 2, Papp 4, BÓTA 6. Csere. Bozsó (kapus), Horváth, Vígh, KÁLMÁN 4. Edző: Nádas Mihály. A sérülések miatt adódó gondok ellenére egységesnek tűnt a szolnokiak játéka, végig a hazaiak irányították a mérkőzést. Igaz, szoros csatában, de megérdemelten nyertek Annusék, s így meg­előzték vetélytársukat a tabellán. Nádas Mihály: - Idegölő meccs volt, tetemes előnyünket majd­nem elszórtuk a végén. Abony KC-Kispest KC 27-26 (14-13) Abony, 150 n, v.: Dzsipoff, Szűcs. Abony: ZANA - KÖVÉR 6, Bali 1, KONCSIK 8, Hegedűs 2, ZE- LEI 5, Földi. Csere: Menyhárt, CSŐKE 5, Mészáros, Szabó E., Vida, Szabó L. Edző: Mészáros Zsolt. Színvonalas mérkőzésen, kemény, fej fej melletti csatában hozta a győzelmet az abonyi együttes. Mészáros Zsolt: - Remélem, a csapat küzdeni akarása a bajnok­ság végéig kitart, s meghozza a gyümölcsét. További eredmények, délkeleti csoport: Karcag-Túrkeve 35-28, Szarvas-Mezőtúr 30-23, Medgyesegyháza-Martfű 17-24. Tiszaföldvári VSE-Mezőberény 31-15 (12-8) Tiszaföldvár, 400., v.: Horváth, Sápi. Tiszaföldvár: Baksa - Tóth 5., Balogh L. 2, SIPOS I, SZŐKE 5, Gürtler, Danku 3. Csere: VARGA (kapus), Bukta 5, Csele 2, Villás 3, Balogh Z. 1, Ferenczi, JORDÁN 4. Edző: B. Tóth János. Óvatosan kezdett a hazai csapat, hiszen épp a Mezőberénytől szenvedték el egyetlen vereségüket a bajnokságban. A második fél­időben azonban meggyőző fölénnyel lépett meg ellenfelétől a Földvár. B. Tóth János: - Örültem, hogy Dankut és Gürtlert követően egy újabb saját nevelésű játékos mutatkozhatott be a hazai közön­ségnek - Jordán Gusztáv személyében. Abony KC-Mogyoród 26-29 (13-13) Abony, 150 n., v.: Major, Megyesi. Abony: Récsi - Szabó 4, Faragó 4, Bárány N. 3, Bárány J. 1., Csuti 3, Bárány S. 2. Csere: Tajthy (kapus), Petrezselyem 9, Baksa. Edző: Berkó Attila. A tavasszal rendkívül jól szereplő vendégek a második félidő közepén maguk javára fordították az eredmény állását. Berkó Attila: - A Mogyoród jobban akarta a győzelmet. Nem tudtunk élni a felkínált lehetőséggel. Női kosárlabda NB I/B, rájátszás az A-csoportért Nem éltek a lehetőséggel a vasutasok Szolnoki MÁV-Coop-Ikarus KC 49-60 (24-30) Szolnok, Véső úti sportcsarnok, 300 n., v.: Bagi, Kovács. Szolnok: Huszárik 1, Or­bán 3/3, Tóth K. 2, SZA- VERCSENKO 17, Kranyecz 8. Csere: MERECICKI 12, Horváth 6/3, Sajti. Edző: Tóth Attila. Ikarus: Danes 3, KOVÁCS T. 13/3, JUNG 12/3, Czeglédy 6, ZERÉNYI12. Csere: Bérei 5/3, Nagy K. 2, Bakonyiné 4, Tőzsér 3. Edző: Újvári Mik­lós. Kipontozódott: Huszárik a 38. percben. Az eredmény alakulása: 5. perc: 4-6, 10. perc: 9-10, 15. perc: 18-23, 25. perc: 28-35, 30. perc: 40-42, 35. perc: 45- 55,38. perc: 46-55. A Szolnoki MÁV-Coop lá­nyainak újra látótávolságba ke­rült az A-csoportos tagság, melyhez egyetlen győzelemre volt szükségük. Ezt tegnap este, hazai környezetben kivívhatták volna a nagyszámú és lelkes hazai szurkolóik előtt. Kétperces üresjárat után Kra­nyecz duplájával indult el a pont­gyártás - ekkor vezetett utoljára a vasutas együttes -, melyre Zeré- nyi válaszolt a túloldalon. Az első negyedórában egymás tak­tikáját próbálták meg kilesni a csapatok. A Szolnokot ebben az időben saját „fegyverével” verte az Ikarus - kizárta a haza­iakat a palánk alól. Távolról pedig pontatlanul dobtak Tóth Katáék, míg Zerényiék ered­ményesebben gyűjtögettek odaát, középtávolról. Csak bün­tetőből tartotta a lépést az Ika­russzal a MÁV-Coop, Tóth edző ezért sűrű cserékkel pró­bálta meg frissíteni csapatát, melyben nem voltak vállalkozó kedvű játékosok. Félpályás le­támadásra/tért át a Szolnok, amely nam jelentett akadályt a Labdarúgás f A Magyar Kupa megyei se­lejtezőjében Tiszapüs- pöki-Szolnoki MÁV-Neu- siedler 1-11, gólszerzők: Suki, ill., Fedor 3, Sinkó, Major S., Horváth 2-2, An­tal és Fehér. Előkészületi mérkőzésen: Martfű-DVSC Epona 1-7 (0-1). Tegnap két elmaradt ta­lálkozót is pótoltak az NB I.-ben. Békéscsaba-Tatabá- nya 1-1 (0-1), Demecser- Szeged LC 2-2 (1-2). vendégek kosárszerzésében, 14-20. Horváth triplája vissza­hozta a reményt, majd Kra­nyecz két villanásával újra a fehérváriak nyakán lihegtek a vasutasok, 22-23. Az első fél­idő végén büntetőkből növelték előnyüket a vendégek. A szünet után sem tudott mit kezdeni el­lenfelével a vendéglátó. A fe­hérváriak lábbal kivédekezték a mieinket, ' akik körülménye­sebbnek tűntek a filigránabb Ikarusnál. A 25. percben pedig már három fehérvári játékos neve mellett is négy személy­hiba állt, ám ebből sem tudtak tőkét kovácsolni Merecickiék. Orbán első kosarát a 28. perc­ben szerezte, s az mindjárt egy tripla volt, 36-39, melyre Bérei hasonló trojkával válaszolt a legrosszabbkor. A félidő dere­kától Szavercsenko vette vál­lára a csapatát, kosárszerzésben és a lepattanóknál is szinte egymaga jeleskedett - ennek el­lenére nem tudott egyenlíteni a MÁV. S mivel a holtponton sem tudott átlendülni a hazai csapat, megérdemelten nyerte a mérkőzést az Ikarus. A párharc állása 1-1. A döntő mérkőzésre Székesfehérvárott, vasárnap 16 órakor kerül sor. Mészáros Szavercsenko (fehérben) bizonyult a hazaiak legharcosabb és legponterősebb játékosának fotó: csabai istvAn —7—--------------------------­Kosárlabda, bajnoki döntök V Az Albacomp a nyerő Aibacomp-SZUV- Falco-írókéz KC 77-66 (41-26) Székesfehérvár, 2500 néző. Legjobb dobók: Kamer 18, Shannon 14, Maroney 14, il­letve Walke 20, Kálmán 17, Wiley 14. Összesítésben 4-1-re nyert az Albacomp, és az idei Magyar Kupa-győzelem után megvédte tavalyi bajnoki címét. Az 1998/99-es férfi kosár­labda-bajnokság végeredmé­nye: 1. Albacomp-SZÜV, 2. Falco-írókéz KC, 3. Matáv SE Pécs, 4. Atomerőmű SE, 5. Marc-Körmend, 6. Soproni Ászok KC, 7. Phylaxia-Szol- noki Olaj KK, 8. ZTE KK. Biztosan, végig vezetve, 27 ponttal győzött a PVSK-MiZo a női kosárlabda-bajnokság döntőjének 2. mérkőzésén, és ezzel kiegyenlítette hátrányát a GYSEV-Ringával szemben. Az eredmény: PVSK-MiZo - GYSEV-Ringa 82-55 (38-23). ők mondták A mérkőzés előtt Tóth Attila: - Tartok a meccstől, mert az Ikarus mindent egy lapra téve fog hajtani. Sok függ az első tíz perc történéseitől, illetve a játékvezetők mentalitásától. Nevezetesen mennyire en­gedik majd a fehérváriak olykor túlzottan is kemény játékát, mert az alapbajnok­ságban alaposan összever­ték csapatomat. Újvári Miklós: - Ha a Szolnok tudott nyerni ná­lunk, akkor mi is győzhe­tünk a Véső úton. A szünetben T. A: - Nem értem, hogy miért támadunk ilyen bor­zasztó indiszponáltan? Ú. M. : - Picit fegyelme­zettebben játszunk, mint vendéglátóink. Kormány Mónika, a MÁV jelenleg sérült játé­kosa: - A védekezés elfo­gadható, de hiányzik a vál­lalkozó szellem, és keveset dobnak kosárra a lányok. Nem nagy a hátrányunk, te­hát teljesen nyílt a második félidő. Gazdag Sándor, a Tisza Coop vezérigazgatója: - Ideges vagyok, akárcsak a lányok, hiába vezet az ellen­fél, nincs elveszve semmi. Nagyon szurkolok a csapat­nak. A találkozó után T. A. : - Rosszul támad­tunk. ilyen halovány egyéni teljesítményekkel még a B- csoportban sem lehet mécs­esét nyerni. Nem maradt más hátra, mint újra győzni kell idegenben. Ú. M. : - Ez az egy lehe­tőségünk volt a javításra, si­került, mert fegyelmezet­tebben és jobban játszot­tunk, mint a MÁV. (v, cs.) 17. heti totótippek 1. Dunaferr-Debrecen lx 2. Nyíregyháza-Újpest x2 3. Ferenc város-ZTE 1 4. Haladás-Gázszer x 5. Hamburg-K’lautem lx 6. Wolfsburg-Stuttgart 1 7. Leverkusen-Hertha xl 8. Bologna-Cagliari 1 9. Salemitana-Juventus 2 10. Fiorentina-Perugia 1 11. Bari-Piacenza 1 12. Milan-Sampdoria 1 13. Venezia-Vicenza x + 1 mérkőzés Udinese-Lazio x ígéretes teniszpalánták. Első alkalommal rendezték meg a gyermek teniszezők szi- vacslabdás megyei bajnokságát. A mintegy 40 fiatal két korcsoportban küzdött a helyezése­kért. Győztesek: Dobos Bernadett (Jászberény), Hajdú Anita, Halla Szilárd, Czeglédi András - mindannyian a SZUSE versenyzői. fotó: szívós László Rendezvénybevételekből Új pályák, új szakosztályok Kengyelen Azzal, hogy a sportegyesületek nehéz helyzetben vannak Magyarországon, nem mondunk újat. Hogy a megyei klu­bok nagy része is hasonló cipőben jár, ez sem számít eget rengető felfedezésnek. A legnehezebb sorsa azonban min­den bizonnyal a csupán önkormányzati támogatásból élő kistelepülések szakosztályai vannak. Ezen az áldatlan állapoton kí­vánnak most változtatni Ken­gyelen. Néhány hete a 30 esz­tendős Almási Attila szemé­lyében új elnököt választott magának az eddig mindössze „egycsapatos” - csak futbal­listák által életben tartott - községi sportegyesület. A hajdanán brókerként dolgozó, ma már vendéglátásból élő fiatalember nagy tervekkel lá­tott munkához:- Azt tudni kell, én a szom­széd faluból, Tiszatenyőről származom, s bár már 10 esz­tendeje itt lakom, mindig is szálka leszek egyesek szemé­ben Kengyelen - kezdte mon­dandóját a miklósi birkózó­múlttal rendelkező Almási At­tila. - Ennek ellenére eddig is, és ezután is mindent elköve­tek, hogy szebb, emberibb környezetben éljenek fiatalja­ink, a lehetőségek szerint ne az utca nevelje őket. Éppen ezért fogadtam el a focisták felkérését, hogy vállaljam el a klub elnöki funkcióját. Azzal tisztában voltam, a templom egere sem lehet szegényebb nálunk, így olyan rendezvé­nyeket - bálokat, koncerteket — igyekszünk tető alá hozni, melyek bevétele kiegészíti szűkös apanázsunkat. Leg­utóbbi programunkból majd 200 ezer forintot kasszírozha­tott az egyesület. Az elmúlt hetekben ebből sikerült kipo­foznunk az igencsak romos öl­tözőnket. A pályán található büfé is - játékosok feleségei dolgoznak a meccsek alatt - hoz kéthetente vagy 40 ezret a konyhára. Kihasználva a sport­telep adottságát, méreteit, már kijelöltük a kézilabda-, tenisz- és lábteniszpálya helyét, és ha­marosan megkezdődik az épít­kezés is. Természetesen a szak­osztályok szervezése is folya­matban van. Addig azonban, május elsején, szomszédvárak rangadóján fogadjuk az örök vetélytárs Tiszatenyő gárdáját. Hogy hosszabb távra tervez­nek Kengyelen, mi sem bizo­nyítja jobban: az általános is­kola 3-4. és az 5-6. osztályos csapatát - a megyei labdarúgó­szövetség támogatásával - be­nevezték a Balaton-kupa küz­delmeire. Rájuk pedig hamaro­san serdülőgárdát lehet épí­teni. (Géléi József)

Next

/
Thumbnails
Contents