Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-29 / 99. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. április 29., csütörtök Színház a tornateremben Május első vasárnapja Az édesanyák ünnepe Amikor róluk szólunk, nehezen tudjuk elkerülni a nagy szavakat. De vajon lehet-e megköszönni azt, amit értünk tettek és tesznek? Kifejezheti-e egy csokor virág, egy gyermeki puszi mindazt, amit az édesanyák iránt érzünk? Biztos, hogy nem. Ám nekik mégsem dicséretekre, egynapos ünneplésre van szükségük, sokkal fontosabb lenne számukra a több megértés, támogatás. A család maga is sokat tehet értük. Főként ott, ahol a második műszak mindmáig egyértelműen női feladat, ahol a gyermeknevelésből az apa csak erőskezű fegyelmezőként veszi ki részét, vagy ami még rosszabb, egyszerűen mentesíti magát a gondoktól, s ahol a gyermek természetesnek veszi azt, hogy az anya állandó „ügyeletet” tart, hiszen ez a dolga. Az anyák napja hálára és számvetésre kötelez bennünket: megpróbáltuk-e a lehetetlent, viszonoztuk-e legalább töredékét az anyai szeretetnek? Fogjuk-e úgy a kezüket, ahogy ők vezettek bennünket a felnőttkor felé, tekintetükből kitaláljuk-e gondolataikat, úgy, ahogy ők teszik, amikor ránk néznek? Az édesanyák legnagyobb öröme gyermekeik boldogsága. Bennük látják álmaik megvalósulását. Ezért az önfeláldozás gyermekeikért. Május első vasárnapja az édesanyák ünnepelt napja. Ebbe az egy napba lehetetlen belesűríteni, amit irántuk érzünk. Zavarba jönnek az ünnepléstől, hisz számukra természetes mindaz, amit értünk tettek. Boldogok, ha mellettük vagyunk, s szomorúak, ha búcsúzni kényszerülünk, ők azok, kiknek kisfiúk és kislányok maradunk felnőttként is, s kiknek szeretete örökre elkísér. Köszöntsük hát őket, s maradjon meg bennünk a nagy érzés irántuk, kiknek a legtöbbet köszönhetjük! Hádáné Gulyás Ildikó háromgyermekes édesanya iiikács-passió a templomban A gyógyítók emberségéért Hálával gondolok a Hetényi Géza kórház főorvosára, dr. Szederényi Mihály tanár úrra és orvoskollégáira azért a mélységes emberségért, amellyel műtétem után gondoskodásukkal segítettek gyógyulásomban, s a kedves nővérekre, kik gyermeki szeretettel viselték gondomat. Czétényi Lászlóné, Újszász Az Apáczai dalverseny győztesei A szolnoki Kölcsey Ferenc Általános Iskola az Apáczai Tankönyvkiadó bázisiskolája. Ez az iskola adott otthont a közelmúltban meghirdetett megyei Apáczai népdaléneklő versenynek. Első helyezett lett Bata Hajnalka (Cibakháza), második Seres Orsolya (Mezőtúr), harmadik Németh Linda (Tiszaföldvár). A zsűri három előadót - Strausz Lászlót, Seres Orsolyát és Kerekes Enikőt - kü- löndíjban részesített. Vargáné Vígh Judit iskolaigazgató Szervezetten szálltunk harcba a vízzel Tiszabő lakói aggódva figyelték a Tisza vízszintjének folyamatos emelkedését. A folyó eddig soha nem mért értékkel tetőzött. A nehéz időszakban községünkben a biztonság érdekében komoly beavatkozásokra volt szükség. A vízügyi igazgatóság helyi vezetőinek irányításával a lakosság eredményesen vett részt a védekezésben. A polgárok mozgósítását és szervezését a helyi ön- kormányzat dolgozói végezték, közülük is kiemelkedő munkát végzett Rentzné Bezdán Edit és Gál Miklós. A helybéliek közül tizenhármán Új játékokat kapnak gyermekeink A szolnoki 12. Sz. Óvodai Intézmény négy óvodájának szülői szervezete hetedik alkalommal rendezte meg hagyományőrző ovis bálját. A szülők közössége a bevételt az intézmény Gyermek- világ Alapítványa javára ajánlotta fel. Az alapítvány hozadékát gyermekeink játékkészletének bővítésére fordítjuk. A hangulatos, vidám bál sikeréhez negyvenkilenc külső támogató járult hozzá. Mihályi Istvánná intézményvezető Az idén húszéves szolnoki Jósika úti óvoda három hónapos programsorozattal ünnepelte jubileumát. Ennek keretében a szülők, rokonok és érdeklődők megismerkedhettek az intézmény belső életével, és számos kulturális kínálatból válogathattak. A programsorozat bábkiállítással nyitott, amely esztétikailag is, szülő- és gyermekszemmel is nagy tetszést aratott, majd egy bábjáték-bemutatót láthattunk a nagycsoportos óvodások és az óvónők előadásában, igen nagy sikerrel. Az alapítványi bál is szépen, jól sikerült, anyagi segítséget is hozva az óvodának. Legutóbbi élményünk gyermekeinkkel a „Színház az egész világ” vásári játék volt, amelyben csokorba kötött verseket adtak elő a nagycsoportosok, majd az óvónők és a ^ölyökszínpad közös előadásán szórakozhattunk. Az élmény annyira elragadta Jó hír, hogy ezekben a nehéz időkben is van és lesz központi forrás a vidék életkörülményeinek és népességmegtartó erejének javítására. Ehhez azonban nekünk is hozzá kell tennünk a magunkét konkrét és sikeres cselekvési programjainkkal. Felemelkedésünk egyik útja lehet, ha szunnyadó értékeiből kiindulva keressük az integrálódás és a problémák megoldásának eszközeit, ha igyekszünk megismerni azokat az elvárásokat, amelyeknek meg kell felelnünk annak érdekében, hogy elmaradottnak minősülő megyénk leküzdje hátrányos helyzetét; merthogy a felemelkedés útja előttünk sem zárt. Az egyik kihívás a foglalkoztatási, szociális gondok, a másik a helyi, regionális, sőt globális társadalmi csatlakozási problémák mentén szerveződő teendő. Egyre több szakember szerint az EU-hoz való csatlakozás és felzárkózás sem lesz könnyű, sok kis és nagyvállalkozás megy majd tönkre a kiszorító piaci versenyben. A jelenlegi túltermelési agrárválság okán sok földet ki kell vonni a műveA Zagyvarékasi Általános Iskola felső tagozatos diákjai Agócs Gyuláné tanárnő vezetésével ellátogattak a szolnoki Damjanich János Múzeumba és a Galériába. Dr. Madaras László kíséretével ősrégészeti leletekkel és sok érdekes látnivalóval ismerkedtünk meg; a kicsiket, hogy kiscsoportos Péter fiam szavait idézve - aki nem akart felállni és hazaindulni -, az előadás végén azt mondta: „Most várom, hogy jöjjön a harmadik előadás!” Az óvodai nevelésben nagy lésből, ami azt is jelenti majd, hogy jelentős számú embernek nem lesz jövője az agrártermelésben. Ám a családi önellátásban változatlanul szerepet kellene kapniuk, mert igazságtalan lenne egy emberi jogokon alapuló demokráciában kizárni e lehetőségből a falusi családokat akkor, amikor így is sok az eltartásra szoruló lélek. Ha kellő időben és megfelelő mértékben nem készülünk fel feladatainkra, akkor a külföldiek saját piacainkon vernek meg bennünket, a megye piaci szereplői pedig állva halnak meg, mint a fák. Agrárgazdaságunknak gyorsan és megfontoltan túl kell lépnie a „modernizációs küszöbön” ahhoz, hogy felsorakozzon a nemzetközi piaci verseny rajtvonalához. Merthogy az agrárgazdaság modernizációja nélkül aligha képzelhető el a megye gazdasági „megemelése”. Helyzetünkön sokat javíthat, ha a piaci versenyben a jobb képességűek, az ügyesebbek és alkalmasabbak kerülnek az élre - hisz már ma is sokan a jól képzett munkaerőben látják a vállegérdekesebb volt talán az időszámítás előtti időkből való lakóház, az ősmagyar kori ruhák és felszerelések, az Árpád-kori falu és a kor használati tárgyai. A Galériában a ’48-as szabadságharc szolnoki eseményeivel szembesültünk. A sok látnivaló közül Pólya Tibor festménye, a hangsúlyt kap az anyanyelvi beszéd fejlesztése, a magabiztosság kialakítása, a sikerélmény, amiben példamutató, egyedülálló munkát végeznek az óvoda munkatársai. Szántó Judit szülő tozás legfontosabb feltételét. További eszköze lehet a fel- emelkedésnek a célok kellő időben történő kitűzése, hisz tudnunk kell, hová akarunk eljutni. Ehhez azonban meg kell látni, hol állunk most, milyen állapotban van gazdaságunk. Minél jobban sikerül helyzetünk meghatározása, annál inkább lehet tervezni és dönteni. Ehhez az idő sem áll korlátlanul rendelkezésre, hisz a régióknak már június 30-ig el kell készíteniük terveiket. Ugyanakkor az eddigi támogatási forma helyett feladatfinanszírozásra tér át a költségvetés, így a megye számára a fontossági sorrendek meghatározása a legfontosabb. Az önkormányzatok, a kamarák szűk mozgásterük okán kevés jót tudnak most tenni a saját településükért, ám látni kell, hogy hatékony értékérvényesítő megyeszékhely és masszív helyi önkormányzatok nélkül nincs fejlődő megye. Településeinknek meg kell tanulniuk kezelni, illetve megelőzni a válsághelyzeteket. Dr. Bálint Sándor Szolnoki csata ragadta meg leginkább a gyerekeket. A százhuszonöt diák a Ré- kasi Kisdiákokért Alapítvány támogatásával autóbusszal tette meg az utat s szerzett sok hasznos információt múltunkból. Borsányi Éva 8. osztályos tanuló Április 18-án nagyszerű hangverseny színhelye volt a szolnoki református templom: dr. Illésy Miklós Lukács-passiójának ősbemutatója csendült fel a neogótikus épület falai között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa előadásában. A passió szövegét Lukács evangéliuma adta, tehát szó szerint bibliai idézet, mely döbbenetes erővel vezeti el a embert Jézus szenvedéstörténetéhez. A mű zeneszerzője presbiter, aki már több alkalommal bizonyította a biblikus témák iránti fogékonyságát. Nagyszerű ötlet volt, hogy a Karnagyok Kamarakórusa vállalkozott a mű „kottaképbe merevített” szerzői elképzeléseinek megszólaltatására és újrafogalmazására. A kórus átélt éneke, a magasfényű hang, a tiszta intonációja már megszokott; csodálatos kontaktusban van karnagy és kórus. Vájná Katalin igényességét mindvégig érezzük, kimunkált az előadás. Ennek eredményeként domborodhatott ki a mű gigantikus zenei mondanivalója, miszerint a végtelen, nagy és ártatlan szenvedésen túl a vigasztalás hangjait is üzeni. A passióban kettős szerep jut a kórusnak: egyrészt a tömeget személyesíti meg, másrészt reflexiót gyakorol. A szólók a kórussal együtt plasztikussá formálták a sokszor hallott, de mindig döbbenetét kiváltó szenvedéstörténetet. Baski István Jézus szerepében, a belső békességet sugárzó szép hangjával, méltó volt a golgotái keresztfán szenvedő Megváltó alázatához. Szabó András, az evangélista megszemélyesítője, szép recitativokkal, művészi alázattal tolmácsolta mondanivalóját a tőle megszokott kellemes tenor hangján. Máriaként Bálint Erika gyönyörű hangjával a tőle elvárt színvonalat nyújtotta. Szokoly Lajostól és Raymond Dyrtől a latrok, illetve a százados rövid szerepében átélt, kifejező produkciót láthattunk. Regényi Hedvig zongorakísérő művészi módon fogta át és olvasztotta egybe a művet. Egy csodálatos hangverseny részesei voltunk ezen az estén. Szilárd Ádámné Szolnok A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin / A megye felemelkedésének esélyeiről ősmagyar kori leletekkel ismerkedtünk Gondolatok az erkölcsi nevelésről Az erkölcsről az utóbbi időben aránylag kevés szó esett nyilvánosan, és az is többnyire általánosságban, homályosan; mintha úgy lennénk vele, mint abban a bizonyos aforizmában az ésszel, amelyet állítólag legigazságosabban osztottak el a világon: mindenkinek van belőle elegendő. Ennek megfelelően nevelési rendszerünk sem szentelt - jórészt önhibáján kívül - kellő figyelmet az erkölcsi nevelésnek, és ezt a feladatát ma sem képes elfogadhatóan teljesíteni. Az okok meglehetősen bonyolultak. Az iskola mindig a fennálló rendszer kifejezője, ezért a múltban az ideologizált társadalom csak az ideológiai, vagyis gyakorlatilag a párthűséget tartotta igazán erkölcsi értéknek. A többit - különösen az ideológiamentes erkölcsi értékeket, amilyen a barátság, szeretet, hűség, tolerancia - megpróbálta az ideológiai hűségnek alárendelni és azon belül magyarázni (természetesen kevés sikerrel), azokat pedig, amelyeket nem volt képes beleerőszakolni a pártideológia Prokrusztész-ágyába (ilyen érték például az egyén és annak függetlensége), egyszerűen elhallgatta vagy elítélte, mint burzsoá csökevényt Ebből a zavaros helyzetből adódott, hogy az ideológia a tőle független erkölcsi értékeket nem mette ugyan tagadni, de nem is emelte ki, és főleg nem helyezte a nevelési rendszer középpontjába. Minden ideologizált, egyelvű társadalom így bánik az erkölccsel. Napjainkban talán még bonyolultabb a helyzet. Azok az erkölcsi nevelési elvek és célok, amelyeket az egypártu- ralom annak idején szorgalmazott, jórészt kikoptak: nincs valósághátterük a köztudatban, sőt a társadalom egy része már nyíltan tagadja őket. Ezért a jelenleg érvényben lévő tantervek, amelyekben - kis szégyenlős kozmetikázástól eltekintve - az erkölcsi nevelés régi elveit és céljait találjuk, nem adnak elegendő fogódzót a gyakorló pedagógus munkájához. Az ideológiamentes, átfogó erkölcsi nevelési koncepció legnagyobb akadálya a társadalmi tudat fejlettségi szintje, amely miatt az erkölcsi értékek meghatározásában még mindig túl nagy a szerepe a vallási, a nemzeti (tehát ismét ideologizált) eszméknek és érzéseknek. A lakosság V/ többsége körében ezek az eszmék és érzések képezik az erkölcsrendszer alapjait. Ha ehhez hozzátesszük, hogy országunkban a nemzetin kívül immár több nemzetiségi és vallási erkölcsrendszer létezik, akkor vüágos, hogy milyen nehéz feladat előtt állunk. Az egyetlen alap, amelyen össze lehetne békíteni ezeket a különbségeket: a liberális polgári erkölcs, amilyen a fejlett nyugati demokráciákban - a szintén fennálló nemzeti és vallási különbségek mellett - kialakult. Sajnos, ehhez nálunk nincsenek meg a feltételek a demokratikus intézményekben (értem ezen a jogot és a hagyományt), de főképpen az emberek tudatában. Áz emberek még ma is elsősorban kollektivitásokban gondolkodnak, legalábbis a közéletben, tehát elsősorban: magyarok, romák, horvátok, szerbek, albánok, kínaiak, burzsujok, proletárok, katolikusok vagy muzulmánok, és csak azután egyének. Évszázados politika bűne, hogy nálunk nem fejlődhetett ki kellőképpen a polgári tudat, a demokratikus liberális szabadságeszme, amely szerint az egyén szabadságának csak egy korlátja lehet: a másik ember szabadsága. Felmerül a kérdés, hogy ilyen körülmények között mi maradhat erkölcsi nevelési programként az iskolának - és különösen a gyakorló pedagógusnak -, aki elkeserítő valóságként tapasztalja napról napra a gyerekfejekben fölhalmozódott erkölcsi felfogáskülönbségeket. Véleményem szerint ezen a téren a leghálásabb és egyben a legszükségesebb tevékenység a helyi hagyományok megismertetése és ápolása lehetne. Tudom, hogy ezek a hagyományok sem teljesen ideológiamentesek, keverednek bennük a vallási, a nemzeti, az osztályértékek, a családok értékrendszere is különbözik egymástól - és ezen a pedagógus, ha akar sem változtathat sokat -, van azonban ezeknek a helyi hagyományoknak egy óriási erkölcsi erőt képviselő közös vonásuk: az, hogy egy nemzetékről nemzedékre folytatódó emberi együttélés törvényeit és közös értékeit hordozzák (a rokon, a barát, az iskolatárs, a szomszéd, a falubeli megbecsülése), megőrzésük és gyakorlásuk a toleráns, civilizált együttélés erkölcsi értékeit emelik törvényerőre a gyermek tudatában. Ilyen értelemben a helyi együttélés hagyományai a demokratikus polgári együttélés erkölcsének alapjai lehetnek a nevelési folyamatban. És még egy rendkívüli fontos dolog: a helyi hagyomány ápolása az erkölcsi nevelés leghatásosabb eszköze, mert konkrét, gyakorlati jelenségekre hivatkozik és épít. A gyermek tapasztalatilag ellenőrizheti ezeknek az erkölcsi normáknak a helytállóságát a mindennapi kommunikáció szintjén. Az talán már természetszerűleg következik az eddig elmondottakból, hogy a pozitív helyi hagyományok ápolása és elsajátítása alapot ad a gyermeknek a későbbi szélesebb körű demokratikus kommunikációhoz, megnyitja előtte az utat egy nemzeten, osztályon és felekezeten felüli civilizált erkölcs felé. A visszakapcsolásról nem is szólva, arról, hogy a másokat megbecsülő ember önmagát is megbecsüli; tehát egyéniség. A pedagógus, aki a bizalmatlanság mai légkörében ezt eléri, nemcsak elégedett, de büszke is lehet. Magister SafFer Veronika
