Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-28 / 98. szám
1999. április 28., szerda Megyei Körkép 3. oldal------7-------------------------------------------J r Holnap demonstrálnak a városháza előtt Tiltakozik a Zöld iskola is Turistacsalogató Körös (A turizmus fellendítése komoly kitörési pont lehet a Tiszazug több településének. Ezt ismerték fel Kunszentmártonban, amikor megalakították az Elő Környezetünkért Egyesületet. Az egyesület alapvető célja az, hogy a régió egyik ékességének számító Körös folyót minél jobban propagálja. A tervek között szerepel az evezőturizmus fellendítése, kajaktúrák szervezése, ehhez csónakház építése, valamint strand kialakítása. Dr. Czuczi Mihály, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, a cserkeszőlői fürdőbe utazó külföldi és hazai turisták eleve adnak egy „meghódítandó” bázist, de ha sikerülne a folyó valódi szépségét megismertetni itthon, illetve külföldön, és megteremtenék a megfelelő feltételeket, akkor Kun- szentmártonért, a Körösért is sokan érkeznének a városba és a térségbe. PE A fövárosban szerepelt a túri Petőfi Dalkör Harmadik alkalommal vett részt a mezőtúri Petőfi Dalkör múzeumi hangversenyen a fővárosban. Legutóbb az Iparművészeti Múzeumban szerepeltek. Kávási Sándor karnagy elmondta, nagyon jó lehetőség ez az amatőr körök számára, hiszen nagyon szép környezetben kapnak lehetőséget a fellépésre. A Petőfi harmadik alkalommal járt Budapesten, előzőleg a Néprajzi Múzeumban énekeltek. Anyagi okok miatt évente csak egy ilyen szereplést tudnak vállalni. Az előadott dalokat a sokszínűség jellemezte, melyek sikert arattak a szép számú közönség körében. Legközelebb, ha arra lehetőség adódik, a Búzavirág Népdalkor szerepel majd múA betegjogok érvényesítése (Folytatás az L oldalról) A főigazgató a beszámolóban megállapítja: 1998. július 1-jét követően a betegjogok sérelméről szóló panaszok száma nem emelkedett. Nyolc ilyen tárgyú panaszból kettőt a hosszú várakozási idő miatt, egyet orvos beteggel szemben használt nem megengedhető hangneme miatt, egyet a beteg gyógykezelését kifogásoló hozzátartozói panasz miatt el kellett fogadnia, a beteg és a hozzátartozó tájékoztatásának hiánya miatt tett két panaszt azonban nem tudta elfogadni, további két hozzátartozói panasz a ténylegesen elvégzett ellátás hiányát állította. B. Gy. / /__________________________ Nagy sikert aratott a botostánc A budapesti Petőfi Csarnokban megrendezett szalagavatói táncversenyén a kilencven induló közül botostáncával kü- löndíjat érdemelt ki a karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium 4. b. osztálya. A Vásárhelyi László vezette zsűri előtt a sok hagyományos keringő, palotás után üde színfolt volt a karcagiak botostánca, melyet Huszárszki László táncpedagógus tanított be. A 22 fős gépészosztály februárban mutatta be először a botostáncot, mely már akkor is hatalmas sikert aratott. Miután most fő cél a hamarosan kezdődő érettségi, így a külondíjjal járó üdülésre csak a nyáron fognak elutazni. Képünk az elutazás előtti próbán készült — A szolnoki Konstantin iskolához hasonlóan a Széchenyi városrészbeli Zöld iskola is megalapozatlannak tartja a bezárására tett szakmai javaslatot, ezért tiltakozó demonstrációt szerveznek. Mint dr. Mezei Jánosné igazgató tegnap tartott sajtótájékoztatójukon elmondta, az előteijesz- tési javaslatot, amely közel 450 tanuló sorsáról dönt, átgondolatlannak tartják. Bár az intézmény próbált kompromisszumot kötni az ön- kormányzattal - többek között a gyermekjóléti szolgálat, valamint óvodai csoport elhelyezését javasolták az épület egy-egy szárnyában - ám elgondolásaiknak nem volt pozitív visszhangja. Gaál fiusztávné igazgatóhelyettes adatokkal bizonyította, hogy a drágának ítélt intézmény működése nem kerül többe, mint más iskoláé. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Zöld iskolába sok hátrányos helyzetű, szegény, csonka családban élő, vagy roma gyerek jár, akikkel a pedagógusok külön foglalkoztak. Ez a lehetőség egy másik iskolában már nem lesz adott. A tájékoztatón jelenlévő szülők is elmondták, hogy számukra gondot jelent gyermekeik elvitele más iskolába. Az alsó tagozatosok jelentős részének például a városba kellene majd buszoznia. Zakar Zoltán az iskolaszék képviseletében ismertette, hogy a Zöld iskola holnap délután demonstrációt tart a városháza előtt, és 14 órakor petíciót adnak át. P. É. A Titász kikapcsolhatja a közvilágítást Tiszafüreden / Havonta milliókkal nőhet az adósság M értelmiségi lét felelőssége Negyedszáz napirendet kellett megtárgyalnia tegnap Tiszafüred képviselő-testületének. A rendőrkapitány és a munkaügyi kirendeltség vezetőjének beszámolója mellett olyan témák vártak a városatyákra, mint az oktatási intézmények és a városgondokság átszervezése. Az interpellációk során kiderült, hogy más kérdések is nehézzé teszik az önkormányzat életét. Rákérdeztek ugyanis, igaz-e, hogy a köztartozások miatt a Titász ki akarja kapcsolni a közvilágítást és a pénzükre váró vállalkozók elégedetlensége miatt veszélybe kerülhet a gyermek- és a szociális étkeztetés. Ez utóbbi felvetésre a pénzügyi iroda vezetője válaszában leszögezte: a város pénzügyi helyzete valóban kritikus, mert egyéb bevételek hiányában az állami támogatások még a kötelező feladatok ellátására sem elegendőek. Ez azt jelenti, hogy jelenleg havonta körülbelül 3,5 millió forinttal nőhet a város tartozása, így a Titász valóban kikapcsolhatja a közvilágítást, és az is igaz, hogy csak a gyermek- étkeztetés kapcsán 20 millió forint kifizetetlen számlája van Tiszafürednek. Az irodavezető szerint az újabb hitel- felvétel sem lehet megoldás, mivel a városnak június 30-ig magas kamatokkal kell törlesztenie korábbi százmilliós hitelét. Megoldást újabb bevételek jelentenének. Mindezek ismeretében fogadták el a jelenlévők az 1998- as pénzügyi mérleget, majd meghallgatták Bállá Ferenc rendőrkapitány beszámolóját, amely szerint javul a közbiztonság. A munkaerőhelyzetről és a munkahelyteremtésről szóló beszámolóból kiderült, hogy az elmúlt időszakban negatív rekordokat döntögetve közel 200 fővel nőtt a munkanélküliek száma úgy, hogy közben alig létesült új munkahely. percze munkájában, az utóbbi három ciklusban pedig elnökként dolgozott. Mint Nyáry László ügyvezető elnök elmondta, némi hullámzástól eltekintve állandó a TIT taglétszáma. Míg Kunszentmártonban sajnos megszűnt a városi szervezet, addig Kunhegyesen a közelmúltban alakult meg. Az értelmiségi lét felelősségéről tehát továbbra sem feledkeznek meg megyénk kiművelt emberfői. szilvási „Szolnok a párbeszéd szimbóluma lett” (Folytatáshoz 1. oldalról) Ennek a szintnek a létrejöttét a kormány nem támogatja, sőt igyekszik a civil szervezeteket a középszintre szorítani, és ebben nincs lényeges különbség a Horn- é$ az Orbán-kormány között. Olyan modell felé tartunk, amelyben az állam és a munkaadók mellett a szakszervezetek súlya csökken, viszont érdek- csoportok intézményesülnek, beépülve a kormányzati rendszerbe. Ez alacsony hatékonyságú érdekképviseletet jelent, nem illik az Európai Unióba. A szakszervezetek radikalizálód- nak, mivel számukra az utca marad az érdekérvényesítés szinte egyetlen eszköze. Másik fontos gondolata a munkabérek alakulására vonatkozott. Miközben hangsúlyozta, nem igaz, hogy az állam mint tulajdonos eleve gazdaságtalanul Szolnokra hozták a világot Több ezer látogatója volt a hétvégén megrendezett megyei turisztikai napoknak és utazási kiállításnak. A Tiszainform idegenforgalmi szolgálat által hatodik alkalommal szervezett megyei turisztikai napok utazási kiállítással is bővült - helybe hozták a környékbeli közönségnek. A 30 kiállító ajánlatára több ezren voltak kíváncsiak, így a kiállítók elégedettek az érdeklődéssel. Az IBUSZ szolnoki irodája például 4 millió 900 ezer forint értékben adott el utazást, üdülést a kiállításon - tudtuk meg Tóth László igazgatótól. Az IBUSZ útjai mellett a Necker- mann és az Eurotours kínálatai voltak a legkelendőbbek. Az abádszalóki Tourinformiroda vezetője, Szabó István nerp remélte, hogy a közeli Ti- sza-tó iránt ekkora érdeklődés lesz: standjukat több mint 3 ezren keresték fel, legtöbben a nyári kulturális programok és a szálláshelyek iránt érdeklődtek. A Cooptourist szolnoki irodájának vezetője, Tóth Tamás is elégedett a kiállítással, ahol 42 külföldi (elsősorban tengerparti) és 12 belföldi utat vásároltak meg tőlük. A látogatók szavazatai alapján a kiállítás leglátványosabb standja a Jorgos Travelé volt. Mint Szilágyiné Katona Ilona, a Tiszainform igazgatója elmondta, a nagy sikerre való tekintettel jövőre is megrendezik *az utazási kiállítást a megyei turisztikai napokon, ahová az ideinél több külföldi utazási iroda képviseletét is meghívják. működik, fölhívta a figyelmet arra, hogy a bérezésben a keletázsiai modell felé haladunk, az alacsony bérekkel akarunk versenyképesek lenni. Ez a modell Ázsiában is csak egy darabig működött, az Európai Unióban pedig elfogadhatatlan. Előadását azzal fejezte be, hogy az érdekképviseleti szféra megbénítása rövidlátó politika a kormány részéről, sokkoló élmények bizonyíthatják ezt. Háttérbe szorításuk a szakszervezeteket belekényszeríti a politikába, s ha a helyzet kiéleződik, nem biztos, hogy haza is tudja küldeni az embereket az a szervezet, amelyik kivitte őket az utcára. Leépítés helyett fejleszteni kell az érdekegyeztetés intézményrendszerét, ez a társadalmi béke megőrzésének is egyik fontos záloga. Délután ^kötetlen eszmecserét / ______________________ folytattak a résztvevők a szak- szervezeti együttműködés lehetséges módjairól és területeiről. Ennek során Szölló'si Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke javasolta, hogy május elsején adjanak ki felhívást a konföderációk arról, hogy május 9- én békemenet induljon Budapestről Kelebiára a jugoszláviai háború befejezését követelve, s résztvevői kérjék föl a kormányt, hogy kezdeményezze a béketárgyalások megkezdését. A javaslatot a jelenlévők támogatásukról biztosították. A kétnapos konferencia résztvevőinek többsége aláírta azt a Szolnoki nyilatkozatnak nevezett felhívást, amelynek fő gondolata a szakszervezeti konföderációk egységtörekvésének kifejezése. A tanácskozás Rainer Girdt és Berta István zárszavával ért véget. B. A. Megyénk Tudományos Ismeretterjesztő Társasága tegnap délután tartotta évente esedékes küldöttgyűlését, melyen megválasztották az egyesület új elnökét is. Az eddigi elnök, dr. Szarvas Pál tíz évig állt a TIT megyei szervezetének élén. Most úgy döntött, nem jelölteti magát a következő ciklusra. Helyére a küldöttek dr. Kardos Györgyöt, a Neusiedler Rt. felügyelő bizottságának alel- nökét választották, aki közel tizenöt esztendeje, 1985 óta tagja a TIT elnökségének. Szintén leköszönt posztjáról Varjú István, az ellenőrző és szám- vizsgáló bizottság elnöke. Ő három évtizede vett részt az ellenőrző bizottság Az eseményen műsort adott a Bartók Kórus A lopásjelzőt is becsapták 1 (Folytatás az 1. oldalról) Gépkocsijukban egyébként megtalálták az üzletekből elcsent holmikat, sőt még jó néhány más, gyanús portékára is ráakadtak a nyomozók. A valóban süketnéma budapesti fiatalemberekről kiderült, hogy Abonytól Debrecenig tevékenykedtek. A négyes főút menti települések üzleteiben alkalmazott módszerük lényege abból állt, hogy amíg kettejük „mutogatott” az eladónak, addig harmadik társuk ellopta a kiszemelt holmit. További trükkjeiknek köszönhetően a boltosok többsége észre sem vette a hiányt, a lopásról csak a tettesek elfogását követően, a rendőröktől értesültek. A gyanúsítottak ugyanis rendelkeztek egy olyan - feltételezhetően valamilyen különleges anyaggal bélelt - nagy méretű reklámszatyorral, amellyel képesek voltak az áruvédő jelzőberendezéssel ellátott holmit csendben kijuttatni az üzletből. A tucatnyi bűncselekménnyel gyanúsított legényeket előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. H. Gy. Jöjjenek-e NATO-gépek Magyarországra? Mint a hírekben áll, a NATO harci gépei a magyarországi katonai repülőterekre is megérkezhetnek hamarosan. így akár a szolnoki repteret is igénybe vehetik. Az alábbiakban arra kértünk választ szolnokiaktól, hogy mit szólnának egy esetleges szolnoki NATO- reptérhasználathoz a Jugoszlávia eüeni akciókban. Kucsa József, vegyészmérnök: - Bizony ez eléggé nyugtalanító lenne. Mi vagyunk az egyetlen NATO-tagállam, amelyik szomszédos Jugoszláviával, s könnyen az ott élő magyarokat érhetné atrocitás, ha tőlünk .repkednének” be gépek bombázni. A modem harci repülők korában szerintem felesleges a magyar repülőterek használata, hiszen egy pillanat alatt ott tudnak lenni Jugoszláviában a gépek akár németországi bázisokról is. így elég, ha csak átrepülnek felettünk, és itt nem szállnak le. Egy esetleges szerb támadástól nem tartok, hiszen van azoknak elég bajuk, de az biztos, hogy ha tőlünk mennek gépek bombázni, akkor Jugoszláviával jogilag is háborúba kerülünk. Bedő Péter, antikvárius: - Engem nem zavarna az, ha használnák a repülőteret a NATO-gépek. Nem hiszem, hogy számítana, ha Kecskemétről, Szolnokról vagy Németországból indulnak a gépek, hiszen felettünk úgyis átrepülnek. Nem félek jugoszláv támadástól sem, bízom a NATO erejében, hogy meg tudják ezt akadályozni. Amikor legutóbb két szerb MiG berepült a légterünkbe, akkor is rögtön „rajtuk voltak” a NATO-gépek. Sántáné Németh Ágnes, gyesen lévő anyuka: - Bár nem tudom túlságosan figyelemmel kísérni a politikát, de az biztos, hogy nem örülnék, ha gépek érkeznének Szolnokra. Bár úgy érzem, még mindig jobb, hogy beléptünk a NATO-ba, mintha nem lennénk a tagja. Egyáltalán nem jó, hogy háború dúl a közelünkben, és tarthatunk attól, hogy a vajdasági magyarokon bosszút állhatnak a szerbek. Antal Sándomé, nyugdíjas: - Másfél kilométerre lakunk a szolnoki repülőtértől, úgyhogy már csak ezért sem örülnék, ha jönnének a NATO-gépek. Nem lehetne aludni, pihenni a zajtól. Nem is szólva mindennek a költségvonzatáról. Bár a miniszterelnök azt mondja, nem veszünk részt a háborúban, mégis mintha egyre jobban belekeverednénk. Bár a tagság kötelezettségekkel is jár, de azért ez esetben mégis más irányban kellene kereskednünk. A vajdasági magyarok innák meg az egésznek a levét, mert így két tűz közé kerülnének: egyrészt a szerbek állhatnak rajtuk bosszút, másrészt az anyaországból szállnak fel gépek, bombázni vajdasági célpontokat. Boros Géza, kereskedő: - Az a véleményem, valakinek előbb vagy utóbb meg kell állítania Mi- losevicset, mert nem lehet a huszadik század végén legyilkolni ártatlan embereket. Ez nem bel- ügy, ez a világ szégyene lenne. Ezért egyetértek a NÀTO akcióival, persze figyelve, miként reagálnák az oroszok. B. Gy.