Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-24 / 95. szám
Nem é érdemes foglalkozni a bornakvalóval? Savanyú a szőlő Atiszajenői Vízi Teréz-nek két és fél hektár szőlő van a tulajdonában. Tavaly még egy hektárt ő művelt belőle, de az idén már az egészet odaadta az egyik rokonának. Azt mondja: nem érdemes a szőlővel bíbelődni. Állítását meg is indokolja:- Nem lehet jól eladni a szőlőt. Tavaly az átvételkor egyetlen fillért sem kaptunk érte. Nekünk viszont ki kellett fizetni a napszámosokat és a fuvart. Egy hónap múlva kaptuk meg a szőlő árának harminc százalékát. December 21-re ígérték a másik harminc százalékot - de csak február végén l^aptuk kézhez. A fennmaradó obgyven százalék kifizetését nfárcius végére ígérték, de mßg is várakozunk rá. Az is sok utánajárás volt. mire elvitték a szőlőt. Nem volt fuvaros, nem volt konténer. Ráadásul a mi termésünk megpezsdült idekint. Szerencsénk volt, hogy átvették. Tetézte a bosszúságot, hogy az átvevő berendezése kicsi volt. Kocsé- ron kellett egész éjszaka várakozni. Megtörtént, hogy elromlott a zúzó, vagy mi a csoda, s akkor a termést Izsákra kellett szállítani. Sok költséggel is jár a szőlő- termesztés. Egy hektár permetezése nyolcvanezer forint körül van. Vegyszerezni, tárcsáztatni is kell. Ennek ellenére megérné a szőlővel való foglalkozás, ha zökkenőmentesen és viszonylag jól el lehetne adni a termést, hiszen egy hektár száz mázsánál több szőlőt ad. Hű a mesterségéhez Készül a bevásárlókosár A tiszavárkonyi Bereczki Mihály nyolcéves korában, édesanyjától tanulta a kosárfonás mesterfogásait. Azt mondja erről:- Önálló voltam vagy tíz évig, a Rákosi-rendszer kezdetéig, de aztán nem szerették a kisiparosokat. A nemes vesszőt exportálták, nem kaptunk nyersanyagot. Beléptem a szövetkezetbe, de ott is csak korlátozott mennyiségből dolgozhattunk. így aztán nem csoda, hogy a Tiszamenti Vegyiművekben keresett munkát. Huszonhét évet húzott ott le. Közben készítette a bevásárlókosarakat. Most már nyugdíjas. Van két nagy kertje. Nem panaszkodhat a munkanélküliségre. Kosarakat ezért inkább csak télen fon. Az alkotóházban pedig tanítja az érdeklődő fiatalokat. Elsősegély V - telefonon A „Bizalom” lelkisegély-szolgá- lat szolnoki régiója országos rendezvény keretében május 15- 16-án telefonos napot tart. Ez alkalommal a 06-80-505-501 telefonszámot ingyen tárcsázva, névtelenül beszélgethet bárki a szolgálattal az őt kínzó gondokról. Méltán számíthat arra, hogy meghallgatják, tanácsokat adnak számára,yfiegítenek a krízis- helyzet leküzdésében, a magányosság érzésének megszüntetésében. / A mentők ' törzsvendége A vezsenyi Lakatos Lajosné kertjében gyönyörű virágok díszlettek. A pompás krizantémok, pompázó szegfűk mellett legalább kétszáz kála bontotta szirmait. Most viszont alig van néhány tő.- Egy kanyi vasat sem adnak értük - kesereg Erzsi néni. - Hiába, vége, nem bírom csinálni. Amióta három éve meghalt a férjem, hétszer vitt el a mentő. Volt úgy, hogy éjjel kiálltam a ház elé, ott kiabáltam segítségért. Ezért vezettettem be a telefont. Gyógyszer nélkül egy percet sem lehetek. Ha süt a nap, el sem hiszem, hogy beteg vagyok. Esténként viszont fulladok - pedig régebben akkor permeteztem, locsoltam. A virágok helyét így krumpli, káposzta foglalta el. Kellenek azok is a szűkös megélhetéshez, hiszen a bevétel kevés, a kiadás tömérdek. Dohog is emiatt Erzsiké néni:- Mérges vagyok, mert mindig kitalálnak valamit. Vezették az utcában a gázt, most meg a csatornát, meg a kábeltévét is ki akarják építeni. Jó volna mindez - csak ne kerülne olyan sokba. Az oldalt írta: Simon Béla Fotók: Csabai István Mészáros János i Barangolás boldogságos Nagykörűben Nem mindennapi élménnyel gazdagodtak a napokban a Szolnok városi nyugdíjasklub tagjai. Egyik társuk, Németh Lajosné kezdeményezése és példamutató szervezése eredményeként Nagykörűbe látogattak. Köszönhető ez annak, hogy a Jászkun Volán Rt. különjáratú buszt biztosított a klubtagok számára. Nagykörű híressége, Magyarország legnagyobb - mintegy kétszáz hektáron elterülő - összefüggő cseresznyéskertje virág- özönnel várta a látogatókat. A Tiszáról áradó, virágillattal dúsított levegő éltető elemként frissítette a benzingőzhöz szokott városlakókat. Kiss Sándomé cseresznyéskerti portáján - Németh Lajosné gondoskodása révén - finom süteményekkel és ízletes teával kínálták a vendégeket. Igaz, voltak olyan „renitensek” is, akik a teánál többre becsülték a Nádas Mihály szolnoki vendéglős által a nyugdíjasoknak ajándékba küldött egri borocskát. A lelkűk rajta! A fehérbe öltözött, menyasz- szonyként sugárzó cseresznye- fák alatt Baráth József tartott előadást a településről, amely a sokfajta gyümölcsfájáról - csupán cseresznyefából hetvennél több fajtát tartanak számon - a környező, mostohább talajviszonyú községtől a „boldogságos” jelzőt kapta. Illik is ez Nagykörűre, ahol minden lakosra huszonöt gyümölcsfa jut. A vendégszerető Kiss Sándomé portájáról felejthetetlen út vezetett a nagy kiterjedésű gyümölcsösön át a községbe. Több, közel százéves cseresznyefa nemcsak virágpompájával, hanem hatalmas, tiszteletet parancsoló törzsével is lenyűgöző látványt nyújtott. A faluházban Sziráki Sándor nyugdíjas pedagógus szemléltető előadásban ismertette Nagykörű történetét, majd dr. Veres Nándor polgármester a település mai életéről adott számot a szolnoki nyugdíjasok előtt. Szólt a hírneves cseresznyés gondjairól Faluházi szobabelső is. Többek között arról, hogy nem minden tulajdonos állja a repülőgépes növényvédelem költségeit. Ez pedig előbb-utóbb veszélyezteti a termés exportképességét. A tájházi látogatás és egy finom ebéd elfogyasztása után - a kirándulást élménydúsnak elkönyvelve - hazaindultak a klubtagok. Á méhész-vadász szeret cserkészni- A legelső, a bátyámtól huszonöt évvel ezelőtt ajándékba kapott méhcsalád nagyon a szívemhez nőtt - mondja a kisújszállási Monoki Lajos. A helyi Mezőgépnél dolgoztam. A munkaköröm eléggé idegesítő volt. Megpihentem, amikor kimentem a méhek közé. így aztán érthető, hogy a méhcsaládok száma hamar tizenkettőre szaporodott. Jó gazdára találtak Monoki Lajosban. Bújta a szakkönyveket, a szaklapokat, s szorgalmasan eljárt a szakelőadásokra. Meg is lett ennek a haszna. Negyedszázad alatt csak két méhcsaládja pusztult el, s mindössze három raj repült ki.- Aki megkezdi a méhészkedést, annak szenvedélyévé válik, nem tudja abbahagyni, míg fel nem bukik - bizonygatja.- Szinte el kell jegyeznie az embernek magát ezekkel a kis rabszolgákkal. Nagyon drága a gyógyszer, a különböző felszerelés, de talán most már az állam is támogatást nyújt a méhészeknek. Nem tudjuk, hogyan alakult a méz felvásárlási ára, de az biztos, hogy nagy hasznunk nem lesz. Attól függetlenül szenvedélyesen szeretni kell a méhészetet. Monoki Lajos a vadászatot is szenvedélyesen űzi. A korábbi években hosszú ideig volt vadászatvezető is. A vadkacsa mellett szívesen vadászik nagyvadra, elsősorban vaddisznóra, amely váltóvadként a kisúji határban is előfordul. Az arra való vadászat mégis az erdőben az igazi. A mátrai és a bükki vadászokkal kölcsönösen meghívják egymást.- Szeretem az erdő szépségét, csendjét, szeretek ott cserkészni - vallja. Joggal büszke arra, hogy tiltott vadat sosem lőtt. Azt mondja erről:- Mindig megnézem, hogy „szót válthatok-e” vele. Nagy bánata, hogy a nyúl és a fácán jószerével eltűnt a határból, s igen meggyérült az őzállomány. Részben betudható ez az orvvadászoknak, akik tetemes kárt okoznak. Nagyon szeretett rókára vadászni. Képes volt egész éjjel a kaparék környékén várni rá, vagy csalétekre szoktatni, hogy „szót válthasson vele az ember”. Golyóspuskával négy vaddisznót „szólított meg”, s többek között olyan, sérült agancsú őzbakot, amely után tizenhét hajnalon átjárt. Még most is elégedettséggel beszél róla: - Már jött felfelé a nap, lógott az orrom, hogy megint nem sikerült, amikor összetalálkoztunk. Mintegy öt percbe telt, míg befogtam a távcsőbe, s másodpercek töredéke alatt szólt a puska, az őzbak meg összeesett. Az volt a legnagyobb boldogságom. Monoki Lajos a trófeái előtt, illetve a méhesben / f {Remény fából faragták Pintér Jenő bácsit. Hetvenkilenc évesen is fiatalos a mozgása. Az ilyen emberre mondják, hogy jól karban tartja magát. A pajzánabbak hozzáfűzik: ezért nem mindegy, hogy kinek a karjában tartja magát az ember. No, de félre a tréfával, hallgassuk Jenő bácsi életútját felelevenítő szavait:- Édesapám azt akarta, hogy hentes legyek. Felvitt Pestre, a Rákóczi téri nagy hentesüzletbe. Körülnéztem, s azt mondtam: édesapám, vegyük a kalapot, mert ez nem nekem való. A fogaskerékgyárba vitt aztán az apám. Mivel barkácsoló gyerek voltam, ott maradtam tizenkét évig. Amikor Pestre bejöttek az oroszok, leállt a gyár, nem kaptunk fizetést, s elfogyott az élelem, az unokaöcsémmel gyalog hazaindultunk Nagykörűbe. Negyvenöt január közepe volt akkor. Havas idő járta. Volt egy lábas disznózsírunk, meg egy fél kenyerünk. Mondtam az öcskösnek: Józsikám, ha nagyon kilépünk, három nap múlva Nagykörűben leszünk. Három hónap múlva sem voltunk ott. Pestlőrincnél egy pózna mögül elénk ugrott egy davaj-legény. Ránk fogta a ratatát. Bekísértek Lőrincre. Bezsúfoltak bennünket egy tanterembe. Voltunk ott vagy százan. Jóskával felmásztunk egy fehér iratszekrény tetejére, ott töltöttük az éjszakát. Másnap Mátyásföldre vittek bennünket. Ä rákoskeresztúri temető mellett elhaladva láttam életemben először ölfaként halomra dobált hullákat. Az egyiknek a keze lógott, a másiknak a lába. Az embernek megkavarodott a gyomra. Keservesen értünk Mátyásföldre, majd onnan Gödöllőre. Ott először egy fészerben aludtunk. A hideg elől befúrtuk magunkat a szalmába, mint a malacok. Másnap a Grassalkovich-kastély istállójába kerültünk. Olyat még nem láttam. Bámultam: micsoda palota! Milyen isteni helyre kerültünk! Kirakattak mindent a zsebünkből. Öngyújtó, egy rossz bicska, körömreszelő volt nálam, szóval olyan dolgok, amiket az ember összemaszekolt a műhelyben. A brifstaniban tartottam a bejelentőlapot Egy nagykörűi férfi „életregénye” osszú az út a mennyországig meg a születési anyakönyvi kivonatomat, amivel - úgy gondoltam - még a mennyországba is eljut az ember. Azt is elvették. Amikor kértem vissza, azt mondta a davaj-legény: nem lesz neked már erre szükséged ebben a büdös életben. Koszovóban lehet most olyan a helyzet, mint akkor volt. Mondtam is a feleségemnek, amikor a tévében néztük a menekülteket, hogy pont így néztünk ki mi is. Voltunk vagy harmincezren a gödöllői táborban. Úgy szeretnék még egyszer elmenni oda. Most már ingyen utazhatnék, de nem érek rá. Gödöllőről Fogsániba vittek bennünket. Ott már sokkal jobb volt a koszt. A kásán érződött, hogy kolbász is volt benne, de nekünk abból már nem jutott. Rövidre fogva: amikor hazaengedtek, úgy néztem ki, mint egy zarándok. Egy fatalpú klumpát kaptam a lábamra. Úgy szólt a kövezeten, mint a kszil- afon. Hazatérve elkezdtem apám mellett parasztizálni. Anyámtól örököltem tizenkét hold földet. Apámtól is örököltem volna valamennyit, ha a téesz el nem vitte volna az egészet. A tagosításkor Sári Imre volt az atyaisten a nagykörűi tanácsházán. Együtt jártunk iskolába. Kérdezte: mi járatban vagy, Jenőkém?- A földem akarom leadni - mondtam.- Nagyon szívesen vesszük - felelt. Én meg folytattam: de a homokot nem adom! - Áz nem is kell nekünk - nyugtatott meg. Szóval akkor megírtam a földemről a lemondó nyilatkozatot. Életemben nem írtam olyan lassan, olyan szépen megformált betűkkel. Most már nem tudnék olyan szépen írni, mert reszket a kezem. A téeszben, hála istennek, nem dolgoztam semed- dig. A fogaskerékgyár után voltam a szolnoki gépjavítónál, Törökszent- miklóson a szilikátipamál, apósom mellett a tejcsamokban. Négy-öt helyen összeszedtem negyven igazolt évet. Nem sok a nyugdíj. Amikor hozzák, mindig elfordulok, hogy ne lássam, milyen kevés. Most visszakaphattam volna a földemet, de akik a húsosfazék mellett ültek, egymást marcangolva megszerezték a legjobb harminckoronás földeket, ahol öntözni is tudnak. Nekem itt, a homok végén adtak volna öt hektárt. Mondtam nekik, mit csináljanak vele, mert az a rész csak tizenkét aranykoronás. Nekem a kaszálóban volt egy 1800 kadrátos, meg egy 900 kadrátos parcellám. Tudtam váltogatni. Hol kaszás, hol ez, hol az volt bennük. Mondtam: ha nem adják vissza a kaszálót, a,.kor nem kell semmi. Egy az egyben eladtam a kárpótlási jegyet. A homoki, közel 900 négyszögöles cseresznyés még most is megvan. Itt érzem jól magam. Rendszeresen kijövök. Hiába mondja a feleségem, hogy „minek mész homokra, itthon is ihatsz pálinkát.” Borom is akad. Tavaly öt hektó lett. Félig öntöm borral a poharat, félig kólával. így pi- tyizálgatok.. .
