Új Néplap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-21 / 92. szám
■ kát, hely kell a következőknek. Szinte hallani lehetett: „Megtettük, amit kell, megtanítottunk mindent, most próbáljatok párt keresni, és saját otthont teremteni". Egy-két nap kellett, hogy felnőtté váljanak a gyerekek... Végül megértették, mit akarnak szüleik, odébb álltak. A gólyapár pedig hozzálátott a fészekrakáshoz. Sok a dolguk, nemsokára új élet fakad... Új élet fakad A hím néhány nappal előbb érkezett. Pihent egy keveset, tollászkodott egy darabig, majd gyorsan javítgatni kezdte a családi fészket. Nem nagyon, csak éppen azokat az ágakat, gallyakat pótolta, amit a tél végképp tönkretett. Azután csak várt. Jó egy hét múlva megérkezett a család. A tojó és két egykorifióka, mostanra igencsak megerősödve. A tél elmúltával afrikai otthonukból hazajöttek a gólyák. Haza oda, ahol a fészküket jó néhány évvel ezelőtt felépítették. A közelben élő emberek mesélik, hogy tavaly kora ősszel három fiatal gólyával indult útnak a család. Az egyikkel valami történhetett a sok ezer kilométer alatt. Csak négyen jöttek haza. Együtt érkeztek, de kisvártatva egy újabo elválás következett. Fájdalmas, és nehéz, de ez a természet törvénye. A hím és a tojó elkergette a fiataloA régi álom teljesült / Teleház A napokban nyitotta meg kapuit Jászfelső- szentgyörgyön megyénk harmadik Tele- háza. A közel egymillió forintos értéket képviselő modem informatikai, telekommunikációs berendezések jó szolgálatot tehetnek a kis jász település diákságának, vállalkozóinak, hogy minél gyorsabban „cserélhessenek” információt a világgal. / Meg kell tartani a fiatalokat... Jubileumi kiállítás Húszéves a jászberényi Fejér Mária Díszítőművészeti Szakkör. A jeles alkalomból jubileumi kiállítást szerveznek a herényi Déryné Művelődési Központban (DMK). A tárlat megnyitója április 24-én (szombaton) 11 órakor lesz. A köszöntő szavakat Sas István, a művelődési központ igazgatója mondja el. A kiállítás április 30-ig tekinthető meg a DMK dísztermében. A tárlat mottójául József Attila sorait választották a szervezők: „A népművészet a felgyülemlett jelenlévő múlt, hatékony emlék, amely irányítja a jövőt.” „elköltöztetése”. Perez László szerint ez Pusztamonostor halálát jelentené. Hozzátette azonban: a pénzügyi ésszerűsítést végig kell vinni, a feladatokat át kell tekinteni. Legfőbb feladataik egyike, hogy a fiatalokat visz- szacsábítsák szülőfalujukba, aki pedig itt maradt, az ne vándoroljon el a településről. Némi pluszbevétel reményében ebben az évben bevezették a helyi iparűzési adót, ez egy kis mozgásteret adott az önkormányzatnak. A szennyvíz-gerincvezeték kiépítése után megalakult a szennyvíztársulat, mely a lakossági bekötéseket szervezi. A burkolt utak hosszának növelése, az egészségügyi ellátás minőségének javítása mind küszöbön álló feladat. Egyik legjelentősebb probléma a lakossági szemét elhelyezése; sajnos anyagi forrásaik nemigen teszik lehetővé a szakszerű hulladék- kezelést. Tavaszi ajánlat a Merik Kávéséban ‘Kfivés- és tejes hideg itaíolj fagy lattfetyfélj gesztenyepüré, itat- és ffivéfutontegességetj egyedi váíasztéljávat várjuíjfedves vendégeinket. Jászberény, Piactér Telefon: 57/405-235 Nyitva: H-CS 8-21 ig, P-SZO. 8-23-ig, V 9-21-ig. Egyezség a polgármester és a bölcsőde vezetője között Kényszerhelyzetben az önkormányzat A Jászságban öt településen működik bölcsőde. Hasonlóan az Árokszállásihoz, Jászladányban is veszteséges az intézmény fenntartása. Az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozata előírja, hogy a szociális alapellátás részeként az önkormányzat köteles működtetni a létesítményt. Akkor is, ha ez évente hétmillió forint többletkiadást jelent. A jászladányi önkormányzat idén 476 millió forintból gazdálkodik, a költségvetés hiánya pedig 47 millió forint. A pénz az intézmények fenntartására és a bérek kifizetésére elegendő. Területfejlesztésre, így a helyi általános iskola bővítésére csak akkor jut, ha pályázaton nyernek. A település legköltségesebb intézménye a bölcsőde, mely évente hétmillió forintba kerül az önkormányzatnajkf Dankó István, Jászladájjy polgármestere szerint át ken gondolni a bölcsőde működtetését úgy, hogy a legutolsó lépés, az intézmény bezárása szóba se kerüljön.- A bölcsőde nem funkcionálhat szociális intézményként. Mivel vállalkozásba nem tudnánk kiadni, egyéb intézkedések mellett, a jelenlegi 166 forintos napi díjat sajnos meg kell emelni. Akik dolgoznak, meg tudják majd fizetni az emelt tarifákat jövő szeptembertől - mondta a polgármester. Holló Mária, a bölcsőde vezetője szerint az intézmény működtetését nem lehet csak a nyereségesség szempontjából szemlélni. A 166 forint valóban elenyésző részét fedezi az egy gyermekre eső napi kiadásoknak, ám az egyenleg soha nem jöhet ki nullára.- A bölcsőde nem megőrző hely. Gondozó-nevelő intézmény, melynek működtetésére igény van. A kicsik ellátásán nem lehet spórolni. Nem mindegy, mit esznek, másképp kell fűteni rájuk, és több a vízfogyasztásunk is - mondja. A polgármester és a bölcsőde vezetője tegnap egyeztettek, s mindkét fél pozitívan értékelte a megbeszélést. Április 27-én testületi ülésen döntenek majd a megoldásról, hogy ne kerüljön sor az utolsó lépésre ... V. H. Szemléletváltás Pusztamonostoron- Az elmúlt fél éV alatttöbb mindent tettünk Pusztamonostorért, mint az előző testület az egész négy év alatt - állította Perez László Pusztamonostor polgármestere, mikor hivatalában felkeresve a kis település életéről kérdeztük. os agrámapok Jászapátin A jászapáti Somos András Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola idén is megrendezi hagyományos mezőgazdasági kiállítását. Az április 30-án és május 1-jén sorra kerülő eseményeket Búsi Lajos, a Megyei Közgyűlés elnöke nyitja meg 30-án délelőtt 10 órakor. A kétnapos programsort a bemutatók, kiállítások, termékkóstolók mellett szakmai tanácskozás, falugazdászfórum, illetve május 1-jén este a Somos Alapítvány gazdabálja is színes/fi. szemétgyűjtés Jászkiséren Jásíkisér önkormányzati képvi- selő-testülete arról határozott, hogy május 1-jével bevezetik a központi szemétszállítást. Eddig Jászkiséren nem volt szervezett szemétszállítás, a lakosok maguk hordták keletkezett háztartási hulladékukat a szeméttelepre. Májustól ingatlanonként havi 300 forintot kell fizetni a szolgáltatásért. Mint azt Hajdú László polgár- mester elmondta: elemi érdek, hogy a jászsági regionális lerakó megnyitására a lakosság számára megszokottá váljon az új rendszeja Vasárnap a Vadasparkban Jászalsószentgyörgyön ismét megrendezik a Szent György napi vigadalmat. Idén már hatodik alkalommal váija színes, változatos programsor a Vadaskertbe látogató érdeklődőket, szórakozni vágyókat április 25-én, vasárnap. A programkavalkád reggel nyolctól egészen estig tart. Rendőrségi bemutatók sora, jászsági csülökpörkölt-főző verseny (első alkalommal!), folklórműsor, táncbemutatók, erőművészek, divatbemutató váltják egymást. A hőlégballonnal, a helikopterrel az egekbe emelkedhetnek az arra vágyók, a gyerekeknek légvárat - nem átvitt értelemben! — építenek, de a népművészeti kirakodóvásárt, a lacikonyhát is egész nap látogathatják. Várhatóan sokakat vonz majd a délután négykor kezdődő Pa-Dö-Dö-koncert. Sok éve vágyott már a jászberényi András Péter (felvételünkön jobbra) arra, hogy videomagnója legyen, hogy azon az unokáiról készült felvételeket akkor nézhesse, amikor épp kedve tartja. Rokkantnyugdíjából azonban a készülékre nemigen telt volna. Mióta tavaly októberben először megjelent az Új Néplap Vasárnap Reggel - és benne a Szerencseóra játék - szorgalmasan vásárolja és fejti meg a rejtvényeket. À számos nyeremény közül nem vágyott másra, csak a Panasonic videomagnóra. Az álom nemrégiben teljesült, András Péter a szerencsés nyertesek közé került! Nyereményét a napokban vette át az Új Néplap jászberényi szerkesztőségében. A választásokat követően egész más úton indult el a teljes egészében kicserélődött önkormányzati testület - fejtette ki a polgármester. A személyeskedő viták, a falu érdekének semmi- bevétele helyett a tenni akarás jellemzi a fiatalokkal is „megtűzdelt” új testületet. A valamivel több mint 1700 lelket számláló faluban a hasonló lélekszámú településekre mostanság jellemző problémákkal kerültek szembe. A 82 millió forintos éves költségvetés több mint felét az óvoda és az iskola működtetése emészti fel, a fennmaradó pénzből kell finanszírozni az összes dologi kiadást, a polgármesteri hivatal működtetését, sőt még a fejlesztésekre is ebből kellene erőforrásokat felszabadítani. Ezzel együtt a működés biztosított, és hitel sem nyomja a képviselő-testület vállát. A terhek óriásiak, mégsem merült fel az iskola megszüntetése, vagy akár a felső tagozat IM&MTB Optika SZEMÜVEG és KONTAKTLENCSE SZAKÜZLET NYUGDÍJAS AKCIÓ MÁJUS HÓNAPBAN! Ha nálunk készítteti el szemüvegét, most megtakaríthatja a szemüveg árának 10 %-át, 1 fi0/« 99EI ■ U /□ NAPSZEMÜVEGEK, KÖZEL 200 MODELL, Jászberény, Szövetkezet út 7. Tel.: 57/404-482 Nyitva: H-P 9-17,30, SZ0.9-12 áráig J-szemüvegkeret- szemüveglencse mm- szemüvegtok, törlőkendő ha vásárláskor bemutatja nyugdíjszelvényét.- SZTK vények beváltása. ISMÉT FEGYVERVIZSGA 1 nap alatt! SZENTLŐRINCKÁTÁN, az általános iskolában 1999. április 25-én (8.30 órától) Megszerezheti: 1. Gáz-, riasztófegyver (állampolg. jogon) 2. Maroklőfegyver 3. Sörétes vadászfegyver 4. Golyós vadászfegyver fegyvervizsga bizonyítványát. „Kombinált" vizsga keretében mind a négy kategóriában egyszerre vizsgázhat. Érdeklődni: 06-20/976-6038 telefonszámon., Î KOMFORT! : SZŐNYEGSTÚDIÓ E ajánlata- 3-4-5 m széles szőnyegpadlók- 2-3-4 m széles PVC-burkolók -futók, díszpárnák, rongyszőnyegek, fürdőszoba-szőnyegek És sok minden más, amiért érdemes bejönni. Jászberény, Bercsényi u. 8. § Telefon: 57/400-206 í A jászberényi ZAGYVAMENTI Szövetkezet Igazgatósága értesíti tagjait és kívülálló üzletrész-tulajdonosait, hogy 1999. május 20-án, (csütörtökön) 15 órakor a Jászság Népi Együttes, Víz u. 1. szám alatti székházában zárszámadó közgyűlést tart. Napirendek:-1998. évi mérleg, eredménykimutatás elfogadása- 1999. évi terv ismertetése- Alapszabály módosítás- Felügyelő bizottsági tagok (2 fő) választása- Egyéb Határozatképtelenség esetén a közgyűlést, változatlan helyen és napirenddel 1999. május 20-án 15.30 órára hívjuk össze. Minden kedves meghívottat szeretettel várunk! Az igazgatóság nevében: Kiss József ig. elnök Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba A fotókat készítette: Sárközi János